Vas Népe, 1958. október (3. évfolyam, 231-257. szám)

1958-10-19 / 247. szám

1958. október 19. Vasárnap VAS NÉPE Zárszámadások előtt A termelőszövetkezetek a követ­kező hetekben teszik mérlegre az idei gazdasági évben elért ered­ményeiket. Zárszámadásra készül­nek. Az idei zárszámadások az ed­digieknél sokkal jelentősebbek lesznek, mert a párt helyes gazda­ságpolitikája leginkább ebben az évben éreztette hatását a mező­­gazdasági termelésben. Az idei gazdasági évet a tsz-eknek már nem az ellenforradalom által szét­zilált gazdasággal kellett kezde­niük, és nem az ellenforradalom okozta károkat kellett kihever­niük, hanem az eddig elért ered­ményeiket gyarapíthatták. Az idén is jól vizsgáznak a szövetkezetek. Eredményeikkel igazolják a nagyüzemi gazdálkodás fölényét a kisárutermelő gazdál­kodással szemben. A tsz-ek zöme — a kedvezőtlen időjárás ellenére is — gabonafélékből az idén 1—2 mázsával többet termelt, mint az egyéni termelők. Kapásnövény­ek­ből is jó termésük van a szövet­kezetieknek, túlhaladják az egyé­ni termelők termésátlagait. Állat­tenyésztésük jobb, mint az elmúlt években bármikor. Sokat javult az állatállományuk minősége és ter­melése is. A zárszámadás, mint minden évben, az idén is hasznos tapasz­talatokkal gazdagítja a termelő­­szövetkezetek vezetőit és tagjait. A tsz-vezetők és tagok hű tükör­képet kapnak arról, jól hasznosí­tották-e a nagyüzem adta lehető­ségeket, az állam nyújtotta sokol­dalú támogatást, helyesen sáfár­kodtak-e a 3004-es kormányhatá­rozattal. Máris elmondhatjuk: a tsz-ek zöme élt a lehetőségekkel. *.. Jf i­.M 4_~* 4—# %^ja t­m A mezőgazdasági szakemberek ja­vaslatai alapján szántóterületük­nek mintegy 19 százalékán termel­tek évelő pillangást és növelték kukorica-vetésterületüket is. Ez­zel az egyre­ fejlődő szarvasmar­ha-állományuk jövő évi takar­mányalapját is megteremtették. A kedvezményekkel élve műtrágyá­ból közel háromszorosát használ­ták fel a tavalyinak. A megye tsz-ei — hét tsz kivételével — egy kát, hold szántóra három normálk hrdnak megfelelő gépi munkára kötöttek szerződést. A gépi munka hatása az idei száraz esztendőben kedvező volt a ter­méseredményekre, s emellett a gépek sok nehéz munkától is m­eg­­kímélték a tagokat. 4\ #"■% ar^—4 »—4 «^—4 *r—4 « »—4 *’"-4 így év végén, a zárszámadásnak azonban nemcsak gazdasági, ha­nem fontos politikai jelentősége is van. A számadatokból kitűnik, hogy a paraszti életet csak a szo­cialista nagyüzemi gazdálkodás megvalósításával lehet szebbé, jobbá és gondtalanabbá tenni. A termelőszövetkezeti termésátlagok és a tsz-tagok jövedelmének is­­mertetéséve­ a még egyénileg gaz­dálkodókat közelebb hozhatjuk a szövetkezetekhez. S az is kívána­tos, hogy a tsz-ta­gok eredményeikkel agitáljanak az egyéni parasztok között. A tsz­­tagok hívják meg az­ egyénieket tapasztalatcserékre, és kérjék ki véleményüket a szövetkezeti gaz­dálkodásól. Ha ezt szívvel és akarattal csinálják, nagyban elő­segítik szövetkezetük számszerű fejlődését. Most, a gazdasági év végén a zárszámadásokkor az is kiderül, hogy azokban a tsz-ekben, ame­lyekben nagy gondot fordítottak az állóeszközök növelésére (új be­ruházásokra, az állattenyésztés fej­lesztésére stb.) és megfelelő ter­melési alapokat létesítettek, ott a tanok jövedelme jócská­n gyara­podott. Hiba lenne, ha így zárszámadá­sokkor csak az elmúlt év eredmé­nyeit vizsgálnánk, s nem tekinte­nénk előre. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy most kell meg­teremteni a jövő évi gazdálkodás alapját is. A jövőbeli ugyanis csak akkor számíthatnak a tsz-ta­gok magas részesedésre, ha az idei termésből megfelelő mértékben tartalékolnak. A gabonacséplés után néhány tsz-nél tapasztaltuk: megfeledkeztek róla, hogy jöve­delmük növelése érdekében gya­rapítani kell állatállományukat, s az állatállomány részére nem tar­talékoltak elegendő mennyiségű takarmányt. (Vagyis túlzott mér­tékben osztottak ki takarmányga­bonát.) Az év közben elkövetett ilyen hibákon még mindig lehet segíteni és a takarmányalapba any­­nyi terményt kell juttatni, ameny­­nyi­re az új termésig szükség van. (Sőt, biztonsági tartalékalapot is tanácsos lenne létesíteni.) Ezekben a hetekben kell számot ad­ni arról is, mennyi árut adott a tsz egy év alatt a népgazdaság­nak, hogyan teljesítette a 3004-es kormányhatározatban biztosított kedvezmények feltételeit, s ezért milyen kedvezményben részesült. Fontos, hogy a zárszámadásokon szerzett tapasztalatokat a jövő évi tervkészítés során, feltétlenül hasznosítsák a tsz-ekben. A zárszámadás helyes elkészíté­sét segítsék a tsz-ellenőrző bizott­ságok és segítse a termelőszövet­kezet valamennyi tagja is. A ta­gok tegyenek javaslatot a gazdál­kodás megjavítására, terjedjen ki figyelmük a zárszámadás pontos elkészítésére, s ügyeljenek a tar­talékolásra is. Ha ezek figyelem­­bevételével készítik el a zárszám­adásokat, akkor a zárszámadás adataiban mint egy tükörben pontosan láthatják, mit végeztek a tsz-ek és további fejlődésük ér­dekében mit kell még tenniük. Németh János, megyei szövetkezetpolitikai csoportvezető 4 m­l/dudotfor nélkül... Zuhog az eső, amint Nemes­­keresztúr határaiba érünk. Erős szél hempergeti a mezőben a ké­vésbe kötözött kukoriicaszárat, megcsavarja az út melletti fák kopasz koronáját. Tompa doho­­gással húz el az állomásról a dél­utáni vonat, amelyről sokan száll­tak le keresztúriak. Mind jól öl­tözöttek az utasok és számos diáskó sapkás fiú és leány van a faluba igyekvők között. Itt van Nemeskeresztúr! Az a község- amelyből a régi világban valósággal menekültek a lakók. Dehát miért? Egy őszbecsavaro­­dott hajú, vállas parasztember ekképp magyarázta az elvándorlás okát: — Hát a megélhetés miatt. Aic nem kapott munkát a gróf Erdő­­dynél muszáj volt másutt sze­rencsét próbálnia. Mert itt össze­vissza, körös-körül a határban úri birtok volt. Igazat kell adnunk neki, mert hivatalos kimutatások, okmányok a tanácson, a telekkönyvben erről tanúskodnak. A község lélekszá­­ma a háború előtt: 791. Szántóte­rülete 1291 kat. hold- Gróf Erdődy Sándor 883- Bartha Ignác 60, Mi­­­fáit János 26, Németh Ferenc 30, Bertha György 25 holdon gazdál­kodott. Vagyis egy gróf és négy húsz holdon felüli birtokkal ren­delkező gazda több mint ezer hold földet birtokolt. Ezenkívül volt egy 90 holdas hitbizományi birtok s így a falu lakosainak túl­nyomó többsége nem rendelkezett földdel. Alig mindössze 170 hold földet mondhattak magukénak a kisparasztok. A jó föld természe­tesen a nagybirtokosoké, a kavi­csos föld a parasztoké volt. Ezért verejték hiába öntötte- eső hiába mosta: a kavicsos parcellákban minden évben csak sovány termés takarult. És ma? A földreform során ki­osztották a grófi birtokot s mér megélnek a falu földjéből a köz­ség lakói. Régen nem volt olyan család- amelynek tagjai közül leg­alább egy ne más vidéken keresett volna megélhetést- Takács Dezső tanácselnök kalauzol bennnünket. Azt mondja: ma már nemcsak a megélhetésre futja a nemeskeresz­­­­túriaknak. Új falurésszel gyarapodott a köz­ség a felszabadulás óta. Kétabla­­kos, zsindelyes házak úgy villan­nak ki az enyhén lapos mező szé­lében­ mintha mosolyognának. Akárcsak az a szőke kisleány, aki az imént az egyik házba tért be. Harmincöt új házat építettek itt az új telepen negyvenöt óta. Dám, akik az úri világban másutt ke­restek menedéket és nem találtak, most itt ütöttek családi fészket. Sokat szépült- gyarapodott hát ez a falu. A villanyt 1949-ben ve­zették be a községbe. A múltban csak szép ígéretekkel halmozták el a falu lakóit, de egyiket sem váltották be. Már 1931-ben ter­vezgették a virilisták a villany bevezetését- dehát a terv nem maradt több üres kortesszólam­nál. Még 18 esztendőnek kellett el­telnie, hogy villanyvezetékek há­lózzák be az utcákat, amelyek fényt, kultúrát hoztak a keresz­túriaknak-Megnézzük az iskolát- a kultúr­­otthont, amelyek ugyancsak fok­mérői a község fejlődésének. Gyarmati Miklós iskolaigazgató készségesen ad tájékoztatást er­ről. Húsz év óta pedagógus itt a községben­ könnyen tud összeha­sonlítást tenni a parasztgyerme­kek múltbeli és mai helyzete kö­zött, így beszél róla: — Kérem, szomorú volt a sor­suk. Sok szülő kénytelen volt már iskoláskorban pásztornak adni gyerekét. Márciusban már kima­radtak az iskolából s így azokban az időkben az iskolakötelesek 10 százaléka még a 6 elemit sem­ tudta elvégezni. S most? Százszázalékos a beis­kolázás. Jelenleg 106 gyermek ta­nul a helyreállított 5 tanerős isko­lában. Az iskolaigazgató a szülők jó anyagi helyzetének bizonyítá­sára írást mutat fel, amely sze* ^-4 m »^4 *r­—4 4 »—4 ^—4 mint 2 hónap alatt 2100 forint ta­karékbélyeget vásároltak a tanu­lók. A múltban sokszor még a legszükségesebb tanszerek beszer­zésére sem futotta. S szólni kell még a továbbtanulásról is­ A múltban 3, a felszabadulás óta 10 parasztfiatal érettségizett Ke­­resztúron. Jelenleg 10 tanul to­vább a sümegi gimnáziumban. Pezsgő életet élnek a fiatalok is a KISZ-szervezetben. Ha jön az este- sehogy se kívánkoznak ágy­ba, mert zárt ajtókkal várja őket a művelődési otthon, ahol estén­ként táncolnak, színdaraboznak. Az iskolaigazgató elmondja, hogy a fiatalok persze nemcsak szóra­koznak. Éppen a napokban kapott 11 kiszista bronzérmet, annak el­ismeréséül, hogy személyenként 40 óránál több önkéntes társadal­mi munkát fejtettek ki a művelő­dési otthon helyreállításában és rászoruló gazdák segítésében. Esteledik már, mire elbúcsúzunk Nemeskeresztúrtól. Csendbe me­rül a falu. Arra gondolunk: más­fajta államtól nem kaphatott vol­na annyi jót a község- mint amennyit a népi demokrácia álla­mától kapott. Földet, villanyt, emberi életet adott a keresztúri­aknak a nép állama. Csoda-e, hogy Szar­vas József a minap is azt bizonygatta társainak a Pe­­tőfi utcában: vándor­bot nélkül is megélnek manapság a nemeske­­resztúriak. Mégpedig nem is akárhogyan! Kerék László 1——rx^————— Hogyan halad a munka a vasi mezőkön? Az elmúlt héten néhány napig az eső hátráltatta a mezőgazdasá­gi munkákat, de a legutóbbi na­pokban tovább folytatódott a vasi mezőkön a szántás, vetés és be­takarítás. Az őszi árpa után a ro­zsot is elvetették a termelők, je­lenleg a búza vetése és a kapá­sok betakarítása van folyamat­ban. A búzát 75 százalékban ve­tették el, s ha az idő arra alkal­mas lesz, a héten be is fejeződik a vetés. Befejezéshez közeledik a burgonya szedése és a kukorica törése is. A kukoricaszárat mint­egy 50 százalékban vágták le és takarították be, a cukorrépának pedig mintegy 35 százalékát szed­ték ki a gazdák. Bár kisebb mértékben, de az el­múlt héten is tovább folytatódott az őszi mélyszántás és a trágyá­zás. A szántásban és az egyéb őszi munkákban összesen 600 traktorral segítik a gazdákat a gépállomá­sok. Mintegy 250 gumikerekű traktor a kukorica, a burgonya és a cukorrépabetakarításban segít, közel 120 könnyű traktor pedig az egyéni gazdáknak szánt. Mint­egy 60 traktor az őszi mélyszán­tást végzi. Ex is a miénk! I­SMEREK egy asszonyt, aki a férjének minden fizetéskor — igaz, hogy évődve, tréfásan, de — szóvá teszi, hogy „fiacskám száz forinttal már megint keve­sebbet adtál". A férj még mindig elmondja, hogy nem is száz, csak nyolcvan forintról van szó, s ezt sem cigarettára, fröccsre költi, ha­nem ebédre. A hónap 25—26 nap­ján ugyanis napi 3.40-ért ebédel. Ugye kár, hogy a feleség ezt a csekély összeget ennyire számon­­tartja, de azt már nem, amit az állam ad a férje ebédjéhez. Pe­dig 3—4 forintért nemigen tudna többfogásos ebédet az asz­talra tálalni. Csak jóval többől futná erre, s mégis az üzemi ét­kezés urán több húst, tojást, cukrot, gyümölcsöt fogyasztanak a dolgozók, mint az otthon étke­zők. Statisztikai vizsgálattal ki­mutatták, hogy a komlói szénme­dencében az üzemélelmezés által szolgáltatott kalóriamennyiség 11,6 százalékkal haladja meg a családi étkezés átlagát. A jó és olcsó ebédhez térítés­ként az állam 1955-ben például 560 millió forintot juttatott. S hogy mi jut ebből egy személyre? Ha a megyében a térítés átlaga­ként 1­80 forintot veszünk na­ponta és fejenként, akkor ez 25 munkanapra 45, két személyre 90 forint. Egy év alatt több mint fél­ezer, két dolgozó esetében több mint ezer forint. Erre a tekinté­lyes összegre általában nem gon­dolunk, amikor délben az üzemi étterem terített asztalához ülünk. Pedig ez is a miénk, ez is a jó­létet szolgálja. A DOLGOZÓKNAk több mint egyharmada veszi igénybe az üzemi étkeztetést, a friss, me­leg, olcsó ebédet. S még fizetést is kap azért a fél óráért, amit ebéddel tölt el. Megközelítő szá­mítások szerint az állam erre évenként mintegy 2—2,5 milliárd forintot fordít, egy dolgozóra kö­rülbelül 800—900 forintot. Ez az­tán végleg ki szokott maradni számításainkból, mert legtöbbünk, mint az én ismerősöm is, csak azt tudja fizetésnek, keresetnek, ami a borítékban van. A kapitalista Magyarországon a gyáros ugyancsak nem törődött azzal, hogy hol, hogyan és mit esznek a munkások. Az üzemét­keztetés ismeretlen volt. Zacskó­ból ebédelt a munkások több mint kétharmada, s a pallérok és mű­vezetők gondoskodtak arról, hogy az ebédelés minden percét rá­dolgozzák a munkások. A világ­hírű „magyar konyha", amelyről akkor sokkal többet beszéltek, mint manapság, csak a maroknyi kizsákmányolót táplálta naponta több fogással. A dolgozóknak ma­radt a szárazkoszt, a koplalás. Nagyon méltánytalan és ferde szemlélet lenne, ha ezzel szemben nem látnánk a mai valóságot, an­nál is inkább, mert az üzemélel­mezés csak egyike azoknak a jut­tatásoknak, amelyek a felszaba­dulás előtt egyáltalán nem létez­tek. A továbbiakhoz sorolhatjuk a munkásszállásokat, üdülőket, bölcsődéket és napközi otthono­kat. Egyik sem effektíve jelent többletet a fizetési borítékban, hanem mindegyik amolyan „ter­mészetbeni" hozzájárulás. A munkásszállások a nagyipar államosítása után keletkeztek, s ma 196 ezer férőhellyel rendel­keznek. Létrehozta őket a népgaz­daság nagyiramú fejlődése. Tár­sadalmi rendszerünk erkölcse pe­dig valósággal kötelezővé tette létezésüket. Dolgozónként évi 950—1000 forintot fordított fenn­tartásukra az állam. A dolgozók ennek az összegnek csak a töre­dékét térítik meg, s a bányászat­ban és az építőiparban, ahol­ a legtöbben laknak munkásszálláso­kon, nem is kell térítést fizetni. A szállások többsége kulturált, otthonosan berendezett, s a szak­­szervezetek a vállalatokkal együtt azon vannak, hogy mindegyik ilyen legyen. A ANGOLAK VOLTAK egy­­koron az újságok attól, hol nyaralt X. Y. gróf, gyáros vagy földesúr. Némelyik milliós jöve­delmeket herdált el egy-egy alka­lommal. A munkás az üdülőt meg sem közelíthette. Ma csak a szak­­szervezetek 240 üdülőt tartanak fenn 15.857 férőhellyel, s az állam óriási összeggel segíti a dolgozók kéthetes üdülését. Amíg maga a beutalt 196 forintot fizet két hét­re, addig az állam ugyanerre az időre és ugyanerre a személyre 350 forintot. 1949—1957-ig másfél­­millió bérből és fizetésből élő dol­gozó részesült a kedvezményes szakszervezeti üdülésben az or­szág legszebb fürdőhelyein és hegyvidékein. Ezenkívül a válla­latok és intézmények saját keze­lésben lévő nyaralói is ezer és ezer dolgozónak jelentenek — szintén kedvezményesen — kelle­mes pihenést. Vegyük utoljára a bölcsődéket és napközi otthonokat. Nemcsak a gyermekek elhelyezésének gondján könnyít mindkettő, ha­nem jóformán jelentős anyagi el­lenszolgáltatás nélkül 12—14 órán keresztül otthon az otthon he­lyett. Egy—öt forint az, amit a szü­lők a fizetés és az eltartott gye­rekek arányában naponta fizet­nek a bölcsődékben és napközi otthonokban. A területi bölcső­dékben 6.50, az üzemiekben 8.50 az állam napi hozzájárulása, a napközi otthonokban 170 forint egy hónapra egy gyerek után.­­Igaz, hogy ez a több száz forint­ra rugó összeg sincs bent a borí­tékban, s így sajnos nem nagyon firtatják az emberek, miből van a kényelem, a kitűnő ellátás ezek­ben az intézményekben. A FELSOROLÁS nem teljes, csak egy része annak, ami a nemzeti jövedelemből közvetve mozdítja elő az életszínvonal emelkedését. Alig akad olyan csa­lád, amelynek egyik tagja lega­lább e juttatások valamelyikét ne élvezné. S van, aki többet is: üzemi étkeztetést, üdülést, bölcső­dét vagy napközit egyszerre. Ül­jenek csak le és számítsák ki, hány száz forinttal nagyobb fi­zetés jön ki annál, sülit havonta kézhez kapnak. Megéri a fárad­ságot, mert így bizonyára nem felejtik: ez is az övék, ez is a miénk! (mdf) 5

Next