Vas Népe, 1965. május (10. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-01 / 102. szám
Mégy május Hetvenötödször ünnepeljük Magyarországom május elsejét. A mai embernél ez alig több egy átlagos életnél. És mégis hányféleképpen ünnepeltük ez idő alatt. Találunk a magyar május elsejék történetében most már sok százezres 1890-ben a Városligetben tartották az első budapesti május elsejét. A fehér lepellel leborított tribünön vörös pajzsban két kézre fogott pusztán nagyot fordult a törénelem kereke. Oroszországban 1917-ben a Bolsevik Párt vezetésével a nép megdöntöte a cári elnyomást, és a maga tömeggyűléseket szép számmal, de találunk titokban ünnepelt májusokat is. Olyan esztendő azonban egy sem volt 1890 óta, amikor május elsején néma volt az ország. A magyar munkásosztály hangja hol erősebben, hol rely szimbolizálta a munkásosztály erejét. Az egykorú lapok arról számoltak be, hogy ezrével jöttek gyertyagyári munkások és nyomdászok, eszelős proletárhatalmát szervezte meg a helyébe. 1919-ben a példát Magyarország, Szlovákia, majd Bajorország népe is követte. Így lett 1919 felejthetetlen május elseje a gyengébben, de mindig ott zengett a nagy nemzetközi májusi kórusban. Ha vért kellett áldozni érte, a magyar proletár a vérét adta. Mert a május elseje nem egy ünnep a sok közül. Ez a munkásosztály nemzetközi harci napja, tergályosok, gépkezelők és kazánfűtők, szabók, sütők és cipészek, sokan zászlókkal és zeneszóval. A krónikások feljegyezték az 1891-es orosházi május elsejét is. „Mikor Orosházára megérkezett Békéscsabáról a táviratilag segélyül kért katonaság, egy század — írta a Népszava —, a parancsnok a katonasággal fegyvert tölteni rendelt, a főszolgabíró ismételve felhívta a tömegeket a szétoszlásra, melyre az a hivatal összes ablakait bezúzta. Erre a katonaság és a csendőrség szuronyt szegezve a tömegeket szétoszlatta, miközben ez a csendőrséget kővel dobálta, mire az fegyvert használva, a zavargók közül egyeseket megsérelmezett.’’ megvalósult néphatalom első örömünnepe. A zászlódíszbe öltözött Budapest utcáin soha nem látott tömeg, mintegy 600 ezer ember vonult fel. (Lent) Az 1945-ös május elseje ugyancsak emlékezetes marad mindenki számára, aki csak részt vett az akkori ünnepségeken. Az ország nyugati fele csupán néhány héttel korábban szabadult fel, az a tavasz a parasztság százezres tömegének hozta meg ezer éve hiába várt jussát a földre. S először az ország történetében azon a május elsején nemcsak a városok, de a falvak is ünnepeltek (Képünk Budapest Hősök tere 1943.) a hetvenötből Vézna kis proletárlányka kiáll a fáradi hajógyári munkások elé. A májusi szél összeborzolja sűrű, vékonyszálú haját. Keskeny arcát betölti az indulat. Ajkáról száll a költemény: „Akasszátok fel a királyokat.. Gárdos Mariskának hívják és nyolc éves. Szeméből lövell a gyűlölet a „királyok" ellen. Korán megtanulta a törvényt: kétféle ember van, szegény és gazdag. Szerette a szegényeket, és engesztelhetetlenül gyűlölte a gazdagokat. Itt ülök most vele szemben. Elnézem apró termetét, sorstól barázdált, keményvonású arcát, szigorú ívelésű ajkát. Ő nem lát engem. Tizenöt évvel ezelőtt elvesztette a szeme világát. — Tizenöt éve nem látom a betűt, de látom a fényt, azt a fényt, amit életemben mindig kerestem. S valóban látja a fényt, ha nem is a külső fényeket. Hisz lehet-e világtalan, akinek gazdag lelkében egy egész világ lakozik? A klasszikus irodalomtól Marxig. Akiben ott él a művészet képet teremtő ereje és belső zenéjével a világosságot teremtő eszme? Nem! Látó ő ma is, hisz alkotókedve egy pillanatra sem fogyatkozott, sőt még dúsabb színekkel ábrázolja az embert. Mennyi mindent írhatnék igazán eseménydús életéről! A piros karosszék melegében kényelmesen elhelyezkedve ő is napokig mesélhetne igaz, szép meséket a küzdelemről, a harcról. Ki merne hát vállalkozni egy szűkreszabott riport keretében a teljességre? VAS NÉPE „dátuMa . ." Gárdos Mariska 80 éves Ma is ír elbeszéléseket, amik olykor kisregénnyé formálódnak. Miről ír? Talán arról a csöpp somogyországi leánykáról, aki 1885-ben megszületett? Akit a sors kegyetlensége kétéves korától ötéves koráig megfosztott a szemevilágától. Aki már akkor megtanulta, megérezte, felismerte a jót, a tisztaságot. Vagy arról a családról, ahol az egyik évben megszületett a gyermek, csupán azért, hogy egy évre rá a kis koporsót kivihessék a temetőbe? Orvos, kórház, vágyálom volt akkor a proletárnak. Serényen dolgozik. Előadásokat tart, nevel, tanít. — Mindig tanítónő akartam lenni. Értettem az emberek nyelvén, éltem a szegények mindennapos gondjaiban, éreztem a lelkük minden rezdülését. De következtek a nehéz, harcos esztendők, s felsőbb iskoláról még álmodni sem lehetett. Ő mégis tanítónő lett, aki a lelkéből, eszéből szakította ki az igazságot, hogy az egyszerű embereknek fényt adjon az életébe. Híresek voltak a Gárdos szemináriumok. Sok ezer tanítványának lelkében ébresztette fel a marxizmus eszméinek igazságát. Tanítványai még ma is hálásak ezért. Lépésről lépésre ismerte meg a munkásosztály vágyait, érdekeit. Először a közösség hatalmas erejét fogta fel. Azt, hogy egy fáradt proletár karját könnyű letörni, de álljanak csak össze ezrivel, százezrivel, hatalmas forradalmimunkáshadsereggé, s akkor nincs senki, aki győzedelmeskedhet felettük. Hirdette az eszmét. Úgy tudta mindig átadni érzelmeit, a nép igazságát hallgatóinak, hogy azok vele együtt lelkesedtek, hittek. Vörös párttagsági könyvét őrzi. Benyúl az Íróasztal fiókjába és enyhe mosollyal, ami mögött talán inkább pironkodás, mint büszkeség rejtőzik, megengedi, hogy megnézzem. Tagságának kezdete, — olvasom — 1900. A 15 éves leány hatvanöt évvel ezelőtt már tudta, hol a helye, ismerte célját. És az évek múlásával,az ösztönös sejtésből tudatos felismerés lesz, a harcok kérlelhetetlen forradalmárasszonnyá edzik Gárdos Mariskát. Alig öt év múlva megírja első könyvét. Húszéves ekkor és szerkesztője a Nőmunkás című lapnak, amelynek fejlécén — nem félve a bíróság szigorától — bátran írta: Szocialista politikai lap. 1919-ben, 34 éves korában a Vörös Újság egyetlen női munkatársa. A munkásegyetem előadótanára. Az Ötszázak tanácsának tagja. Azután__ — Emlékszem, ültünk az új városháza nagytermében. Kun Béla bejelentette a Tanácsköztársaság bukását. Borzasztó volt. Mintha kést szúrtak volna szívembe, dőlt a könny a szememből, úgy éreztem a legközelebbi hozzátartozómat vesztettem el. S aztán a szörnyű fehér terror!fiz emigráns évek Bécsben. Az egész élete örökös, szüntelen harc. Keserű hónapok a Markában, a toloncban. — Szinte kibírhatatlan volt. Piszok, férgek, éhezés. Otthon beteg férjem és 10 éves kisleányom várt. Keményen összehúzódik a szája, ha a fasizmusról szól. Mozgása energikus, emlékei lebilincselőek. A börtönben regényt fordított. Az Októberi Forradalom 20. évfordulójára megjelentette börtönben készült műfordításában Vja Ehrenburg regényét. Mennyi küzdeni akarás. Milyen óriási kitartás. Vajon hol rejtőzött az ereje a törékeny asszonynak, hogy félt tőle minden uralkodó rend. Ady Endre így ír róla 1904-ben, egyik nagyváradi újságcikkében: „...A szocializmus keblén igaz, piros szegfű Gárdos Mariska, féket nem ismerő igaz agitátor tehetség ... Példátlan bátorsággal izgat a fennálló társadalom kiváltságos osztályai ellen... Ezen az arcon láthatni milliók szenvedését, egyéni gond, egyéni bánat nem teheti ily markánssá a vonásokat. ..” S végül így jövendöl a költő: „Hátha meg vagyon írva számára, hogy ott lehet, ha majd egyszer megérik a kalász .. .** És ott volt. Sírva, nevetve, de elsők között a hatvan éves, viharokban edzett asszony. Részt kért az új életből, a nehéz feladatokból. Irt. Szervezte az MNDSZ-t, mindenhol fölbukkant fáradhatatlan kis alakja. S aztán bekövetkezett a tragédia, a megfáradt szem bezáródott, a petróleumlámpa pislákoló fényénél átolvasott éjszakák megviselték a látóidegeket. Ennek ma 15 esztendeje. Azóta diktál, nem tört meg. Nemrég jelent meg élete regénye „Szállj gondolat__” és a „Kukoricán térdepelve”. Egy harcokban eltöltött élet naplója igaz átéléssel, teremtő művészi erővel. A minap valaki megkérdezte tőle, nem fáradt-e már? — Én egész életemben elégedetlen voltam eredményeimmel, ezért mindig új célokat állítottam magam elé. Ezekért persze sokat kellett dolgoznom. Úgy vélem, a legtökéletesebb életeliekt a munka. Így nem jutott soha időm a fáradtságra. Május 1 a munka, a tavasz ünnepe, s az ő születése napja. A sok-sok gratuláló levél és távirat mellé küldjük mi is jókívánságainkat, további hosszú életet kívánva, erőben, egészségben. írta és fényképezte: Regős István 1363. május 1. Szombat