Vas Népe, 1965. június (10. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-01 / 127. szám

4 Ez történt a labdarúgó NB IlI-ban Kőszegi Textiles—Szombat­helyi Vasas 1:0 (1:0). Haladás, edzőpálya, 300 néző. V: Vajda. Kőszeg: Házi — Kövér, Né­meth, Kiss — Halmai, Vadász — Neudl, Poór, Kása, Tóth N­., Simon. Sz. Vasas— Kiss T. — Papp, Kovács, Horváth IL — Németh, Karaknál — Ka­sics, Nagy S, Potfice, Kengyel, Balaton II, Az erős ezg­ a vendég csa­patot támogatta. Ennek ele­­nére változatos játék alakult ki. Mindkét együttes játékába sok hiba cszászott A ló. percé­ben gyors bal oldali támadást vezetett a Vasas, Lengyel be­adását Balaton H- fordulatból rálőtte, de Házi biztosan vé­dett. A Vasas valamivel töb­bet kezdeményezett és táma­dásai veszélyesebbek voltak, de a kőszegi védők biztosan hárítottak. Nagy S. pró­bálko­­zott középen kiugrással, de Németh vtesart bízta. A sza­badrúgást hárították a kősze­giek. A 23. percben baloldalt futott a kőszegi támadás, ka­varodás támadt a Vasas ka­puja előtt, és végüil Nemu­ a bal oldali kapufa mellett a hálóba fejezte a labdát. 1:0. A gól után is a hazai együt­tes kezdeményezett többet Lengyel 20 méteres szabadrú­gása szált el a bal kapufa fe­lett. Később Nagy S. távoli lövését védte Házi. A 43. percben Bokor lövésre szánta magát, a labda elszánt a ka­pu előtt, de a Vasas csatárok lemaradtak a labdáról. Szünet után azonnal a Va­sas ragadta magához a kez­deményezést. Az 52. percben Bokor kiugrott a védők gyű­rűjéből, de tiszta helyzetben hosszan szöktette magát és odalett az egyenlítési alkalom. Fokozódott a hazai együttes fölénye, a vendégek teljesen beszorultak, csak nagy rit­kán vezettek egy-egy ellentá­madást. Bokor távoli­övése került kapu mellé. Az 59. percben Tóth Is futott rá a balszélen, a Vasas védők csak szabálytalansággal tudták megállítani. Halmai szabadrú­gását Kiss T. védte. Tovább tartott a Vasas nyo­mása, a labda szinte állandóan a kőszegi térfélen pattogott. Egy gyors Vasas-támadás vé­gén Nagy S. eresztett meg erős lövést, de a labda hajszál­lal kapu mellé szállt. A 70. percben Balaton II erős lövését védte biztosan Házi. A 76. percben Lengyel futott el a balszélen, beadá­sát Lasics nem tudta értéke­síteni. A 88. percben Lengyel egyenlíthetett volna, de nem helyezte eléggé a labdát, és Házi védett. A kőszegi ellen­­támadás során Neudl beadás helyett lőtt és a labda az oldalhálóban kötött ki Az erős szélben nem alakarit ki .Jó játék. A Vasa® az első­­■ félidőben is többet kezdemé­nyezett, a második 45 percben pedig egy kapura játszott. A­­ hazai csatárok azonban nagy fölényüket nem tudták gólok­ra váltani, mert sokszor nem­­ értették meg egymást és a ■ helyzeteket nem tudták ki­használni. A Kőszegi Texti­les jól erősítette meg a véd­el­­­­mét, amelynek tagjai nagy lelkesedéssel rombolták szét­­ a meg-megújuló szom­bathe- e­lvi támadásokat. A Textiles­­ csapat kevés helyzetéből egyet­­ értékesíteni tudott és megér-­­­demelten vitte haza a két pontot. A Kőszeg csapatában Házi, Németh, Kövér, Halmai, Va­ *­dász és Tóth H, a Vasas­­ együttesében Kiss T., Németh I és Koroknál játéka érdemel­t dicséretet. * Vajda játékvezetőnek több ö­téves ítélete volt.­­ K. A.­­ 3 Sz. Pamut—Sz. Cipőgyár 1:1­­ (0:0). Szombathely 800 néző. d V: Varga Pamut: Takács — F Kopácsi, Pók, Horváth —­­ Gáspár, Németh II — Szár­­s­­nyas, Szőcs, Szakács, Farkas,­­ Iszak. Cipőgyár: Viktora —­­ Sch­ermann, Horváth, Gercs­­e­nek — Markó, Németh — a Sziklai, Biró, Kiss, Tóth, Kecskés. 1. Az első percekben a Pamut­­ a kezdeményező, Iszakot két­­­ szer is csak szabálytalanul t­ tudják akasztani a cipőgyári védők. A 3. percben a cipő­gyári jobbszárny vezet veszé­lyes támadást, a Pamut-védők azonban biztosa­n hárítanak. Az 5. percben formás Pamut­­támadás végén Horváth az utolsó pillanatban szögletre ment Iszak elől. A játék hosz­­szú ideig a két tizenhatos vo­nal között folyik, a védelmek nagyon jól harcolnak. A 10. percben Szakácsot lesen ál­lítja meg a játékvezető. A 12. percben Sziklait szabályta­lanul szerelik, a megítélt sza­badrúgást Tótti kapu mellé lön. A játék változatos. A 15. percben Szőcs szép lövése szál valamivel kapu mellé. A mérkőzés élénk iramú, nagy a küzdelem a pályán. A 18. percben Szakácsot akasztják szabálytalanul. Mindkét csa­társor sok hibával játszik, fel­tűnő, hogy a Pamut csatárai nagyon mélyen hátul marad­nak. A 25. percben Iszak há­rom emberen is átjátssza ma­gát és Viktora csak merész belevetődéssel tudja megszerez­ni a labdát A játék továbbra is élénk és változatos. A csa­tárok kezdeményezéseit mind­két oldalon szerelik a védők. A 30. percben Horváth fut el a balszélen és Gercsnek ha­zaadással tud tisztázni. A 30. percig még egyetlen kapura- lépés sem történt! A 35. perc­­ből Farkas szép előreadása után Szakács nagy helyzetben a felső ka­pfára lövi a labdát A játék továbbra is nagy iramú. A 40. percben Sziklai és Horváth összecsapása után Sziklai megsérül, a partvona­lon tait mintegy két percig ápolják. Egy perc­ múlva Far­kast állítja meg lesen a játék­vezető. A félidő utolsó per­ceiben egy kissé ellaposodik a játék. A H.­fSRdő első percében Bírót szabálytalanul akaszt­ják. A szabadrúgást Sdher­­■namn fölé lövi. Változatos és jó most a játék. A 7. percben szép cipőgyári támadás végén szögletre ment a Pamut vé­lelme. Egy perc múlva Ko­pácsi veszélyes lövése száll kapu mellé. A 8. percben a mérkőzés első kapuralövését­­ védi Takács. A 9. percben farkas messziről fölé lő. A . .1. percben cipőgyári támadás , végén Kecskés lesgyanús hely­­­­­etben lő fölé. A Cipőgyár (­nost egy kissé többet támad. 1­­.14. percben Kecskés lövését­­ Fakács szépen védi. Két perc múlva Tóth messziről küld na­­gvon gyenge lövést kapura. A­­ 9. percben Is­ak messziről lő, s le szintén nagyon gyengén —­­ mellé. A játék ismét változa- t­osabb lesz. Az iram nagy, - terhes küzdelem folyik. A Pam­­­mut csatársora most is nagyon­­ látrahúzódva játszik. A 34. p­erc­ben Tóth veszélyes szab­­­adrúgását Takács sarokra ö­klözi. A beívelt sarokrúgás u­tán kavarodás van a Pamut apuja előtt és Biró váratlan tpos lövése a sok láb között­i bal sarokba jut. 0:1. 1 . A gól után a Pamut tá­mad, nagy lendülettel küzd az egyenlítésért A 39. perc­ben ez sikerül is. Egy Pamut­­támadást szabálytalanul sze­relnek a cipőgyári védők. A megítélt szabadrúgásból Pék egyenlít. 1:1. A gól után ismét változatos a játék. A Pamut továbbra is nagy lelkesedéssel játszik. Farkas, majd Szakács előtt is nagy helyzet nyílik, de nem tudják értékesíteni. Két perccel a befejezés előtt Szárnyasnak van óriási gól­­szerzési lehetősége, tiszta hely­zetben Viktoréba lövi a lab­dát. Egy perc múlva Tóth erős szabadrúgása a sorfalban akad el. Nagy küzdelmet hozott a ta­lálkozó. A Pamut átszervezett csapata a vártnál lényegeseb­ben jobb teljesítményt nyúj­tott. Az első félidőben hely­ zetei alapján vezetéshez is juthatott volna. Szünet után a Cipőgyár támadott többet, de a Pamut támadásai ekkor is veszélyesek voltak. A sportszerű, heves iramú találkozón a Pamutból a köz­vetlen védelem minden tagja, valamint a fedezetpár dicsér­hető. A csatársorból Iszak­ és ■Szakács teljesítménye emelhe­tő ki. A Cipőgyár legjobbjai: Horváth, Gercsnek, Markó, Sziklai, Biró és Tóth. V. F. Soproni Textiles—Sárvári Kinizsi 3:0 (0:0), Almásfüzitő —Tokod 5:0, Tatai Honvéd— Veszprémi AKÖV 4:1, Veszp­rémi Vasas—Nyergesújfalu 3:1, Soproni VSE—Pápai Vasas 2:1.­­ Ragyogóan kezdett NB I B-s atlétacsapatunk Haladás—Békéscsaba 63:53 Haladás—MTK 81:35 Mint ismeretes, a Haladás női atlétacsapata — előző évi nagyszerű szereplése eredményeként — az idén beju­tott az NB I B-be. A rajt a múlt hét végén volt, s a szombathelyi lányok ragyogóan vették az első két akadályt: a Békéscsaba ellen 63:53, az MTK ellen 81:35 pontarány­ban nyertek. A kétnapos viadal 11 versenyszámából hétben a Haladás versenyzői nyertek. Eredmények: 100 m: 1. Poór 12.6 mp, új egyéni csúcs, 2. Szenteleki 13.1 mp. Nagyszerű kettős szombathelyi győzelem. 200 m: 1. Poór 26.7 mp, ... 5. Szenteleki 28.4 mp. (Szenteleki köz­vetlenül a 800 m-es szám után indult). 400 m: 1. Szenteleki 58.6 map., 2. Sasvári 60 mp. 800 m: 1. Szenteleki 2.15 mp... 6. Németh 2.52.6 mp. Hatalmas küzdelemben nyert Sári. Sas­­vári sérülése miatt nem indult ebben a számban. 80 m-es gát: 1. Lengyel 12.8 mp., 2. Gádzsa 13.3 mp. . Magas: 1. Lengyel 155 cm., 2. Gádzsa, 145 cm. 4x100 m-es váltó:­­ Haladás (Szenteleki, Poór, Gádzsa, Fenyvesi) 51.3 mp. Távol: 2. Gádzsa 506 cm., 3. Poór 491 cm. Gádzsa 3 centi­vel vesztett Súly: 3. Bölcsvölgyi 9.14 m., 5. Poór 7.45 m. Diszkosz: 3. Bölcsvölgyi 28.85 m., 4. Borsicsné 27.54 m. Ge­rely: 3. Borsicsné 28.96 m, 4. Bölcsvölgyi 27.10, m. Vasárnap este nagy érdeklődés mellett zajlott le Szombathelyen, a Művelődési és Sportházban az Sz. Dózsa—Kőszegi Agyterítőgyár területi felnőtt ökölvívó megyei rangadó. A mérlegelésnél kiderült, hogy a Dózsa könnyűsúlyban, a Kőszeg a félnehézsúlyban nem tud versenyzőt indítani, így a talál­kozó 2:2-es eredménnyel kezdő­dött. Az egyes súlycsoportok ered­ményei légsúlytól fölfelé (elől a Dózsa versenyzői): Lovas—Lintner. Lintner a második és a harma­dik menetben jobb volt, meg­érdemelt pontozásos győzelmet aratott. Sárközi F—Horváth. Két meneten át nagy pontfölényben volt Sárközi. A harmadik menet első percében Horváth feladta a mérkőzést. Sárközi K—Nemes II. A szombathelyi fiú mindhárom menetben mozgékonyabb, gyor­sabb volt, többet is ütött ellen­felénél. Megérdemelten nyert. Kovács—Kiss. Hatalmas küzde­lemben pontozással nyert Ko­vács. Kissre egyszer 8-ig számolt a vezetőbíró, egyszer pedig meg­intette. Rosinszky—Dömötör. Az első percben egy pontos jobb­horoggal padlóra küldte ellen­felét Dömötör, s a szombathelyi fiút a vezetőbíró kiszámolta. Dö­mötör tehát kiütéssel nyert. Dajka—Nemes I. Nemes I. nagy lendülettel rohamozott, de Dajka két meneten át jól hárította e tá­madásokat, közben pontos egye­nesekkel pontelőnyhöz jutott. A harmadik menetben Nemes I-et kétszeri intés után a vezetőbíró leléptette. Türk—Kun. Kétszeri megroggyanás után az első menet­ben Kun feladta a küzdelmet. Petőcz—Artner. A mozgékonyabb Petőcz kiszurkálta ellenfelét, pontozással nyert a Dózsa-ver­senyző. ♦ Sz. Dózsa—Kőszegi Agyterítőgyár 14:6 Sz. Haladás—Oroszlány 95:86 (43:38) Oroszlányban játszott va­sárnap a Haladás NB I-es férfi kosárlabda-csapata, amely a hazai bányász együt­tes ellen nagyszerű dobófor­mában játszva, s végig vezetve 95:86 (43:38) arányú győzelmet aratott. A győztes csapat pontszerzői: Antoni 26, Fülöp 25, Wágner 17, Reményi 16, Sass 4, dr. Padányi 3, Újlaki 2, Kampel 2, Megyei I. osztályú labdarúgó-eredmények Sz. Postás—Szentkirály 2:0 (0:0). Szombathely. V: Wikmann. Pos­tás Sebestyén — Herczeg I, Her­­czeg I, Koroknár — Virág, Mester 4— Horváth I, Kulcsár, Szabados, Szabó, Horváth II. Szentkirály: Pétervári — Marácz, Földvácki, Molnár — Varga, Farkas I — Kon­dor I, Kondor I, Farkas II, Bo­ros, Guzmics. Nagy küzdelem­ben nyert a Postás. G: Kulcsár és Mester. Jók: Koroknai, Her­czeg I, Herczeg H, Sebestyén, il­letve Marácz, Farkas I, Farkas IX, Guzmics. Mészáros Ernő SZSE—Körmendi Téglagyár 4:0 (1:0). Szombathely. V: Kázár. SZSE: Németh — Radomeczky, Molnár L, Bakó -­ Marton, Koz­ma — Polgár, Debrőssy, Janzsó, Csibi, Asbóth. Körmend: Babos — Horváth I, Stipkovics, Horváth II — Sárközi I, Sárközi II —­ Lengyel, Kántor, Nagy, Szabó, Horváth I. Biztos fölénnyel nyert a hazai csapat. G: Janzsó (2), Marton és Asbóth. Jók: Ra­domeczky, Molnár, Janzsó, Asbóth, illetve Babos, Stipkovics, Sárkö­zi I, Kiss László sárvári MEDOSZ—Sz. Spartacus 1:1 (0:0). Sárvár, V: Döbrentei. MEDOSZ: Fülöp — Szabó, Flieg- Ier, Polgár — Holubán, Szakos II — Szalay II, Szalay I, Séfer, Boznár, Németh. Spartacus: Szöl­­lösi — Főnyi, Gáspár, Binder — Horváth J, Horváth Gy — Simon, Bogát J, Kiss, Horváth B, Beke. Az erélytelen játékvezetés miatt kemény, helyenként durva mér­kőzést vívott egymással a két csapat. A döntetlen igazságos. G* Németh, illetve Horváth Gy. Jók* F­egler, Polgár, Holubán, Né­'­meth, illetve Horváth Gy. Jók— Fliegler, Polgár, Holubán, Né­meth, iletve a közvetlen véde­lem. Bognár József Sz. Haladás­­—Sz. Dózsa 4:5, Vasvár—Csepreg 3:1, Celldömölki KSK—Ják 3:0, Körmendi Építők— Szentgotthárd 1:1, Rábapaty—Cel­­dömölki VSE 2:2. NB II-es férfi röplabda-csapataink legutóbbi bajnoki eredményei: Sz. Spartacus—Bp. Testvériség 3:1 (16:14, 15:8, 8:15, 15:3), Sz. Spartacus—Tabi VM 3:0 (4, 12, 1), Bp. Testvériség—Sz. Haladás 3:0 (11, 8, 12). Értékes győzelemmel kezdte a bajnoki idényt az Sz. Haladás NB II-es férfi te­niszcsapata, amely Mayer, Kiss, Horváth L., Unger, Né­meth. Házi összeállításban 9:0 arányban diadalmaskodott Pé­cset a hazai Spartacus ellen. Idény végi hajrá a magyar labdarúgásban A hétfői ligaülésen rögzí­tették a heti labdarúgó-mű­sort, valamint az elmaradt mérkőzések időpontját is. A bajnokság 12. fordulójának mérkőzései közül ötöt szerdán, 1—1-et csütörtökön és vasár­nap játszanak. A műsor a következő: Szerda: MTK—Tatabánya, VI. Dózsa—Vasas, Csepel— Ózd, Salgótarján—Győr, Do­rog—Bp. Honvéd. Csütörtök: Szeged—Ferenc­város. Vasárnap: Komló—Pécs. Vasárnap 18 órakor kezdő­dik a Népstadionban a Fe­rencváros—Manchester United VVK visszavágó. Az elmaradt mérkőzések kö­zül a Ferencváros—A Dózsa és a Győri—Vasas találkozót június 16-án, szerdán játsszák le. VAS NÉPE „Mielőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülne a Ki mit tud? ugye, azt javaslom, kíséreljünk meg minden lehetőt, ami hazánk fenyegető kettészakadását megakadá­lyozza” — írja találó humorral Hámos György legutóbbi tévé­levelében neves hetilapunk, az Élet és Irodalom ha­sábjain. Gondolataival, okfejtésével nagyon egyetértünk, ezért is idézzük melegében kezdősorait. A vetélkedők iránt országos méretű az érdeklődés, sőt éppen tegnap délután győződtem meg róla, hogy határainkon túl is nagyon so­kan figyelik, együtt izgulnak a szereplőkkel, bírál­ják vagy helyeslik a zsűri döntését. (Egyik táncdalénekesünk címére tucatjával érkeztek üdvözlő levelek Pozsonyból, Aradról, és még ki tudná felsorolni, melyik városából, falvából a szomszédos országoknak. S mivel fiú az illető, természete­sen elsősorban a lányok tisztelük meg soraikkal, ha például a fiú negyedikes gimnazista, akkor főleg a középiskolák másodikos évjárataiból. Nincsen ebben semmi kivetni való, sőt...) A dolog azonban korántsem ilyen egyszerű, nem csu­pán az együttérzésről, a rokonszenvről van szó. Előfordul, hogy egy nyilvános szereplés sikerére vagy sikertelenségére, a „tovább jutok vagy kizsűriznek” kockázatára néha egy­­egy fiatal — esetenként az egész család vagy rokonság ösztönzésére — felteszi az életét. Pedig a Ki mit tud? elsőd­leges célja a nemes vetélkedésre való buzdítás, a művé­szetek iránti fogékonyság felkeltése, ezek által a fiatalok műveltségének, látókörének bővítése, s csak a legritkább esetben egész életre kiható pályaválasztó döntések megala­pozása. A szombati középdöntőn szóba került a közönség ré­széről érkezett bírálatok ügye, s ebben a legfontosabbat, úgy éreztük, Kazimir Károly mondta ki, amikor megálla­pította, felemelő érzés azt tudni, hogy versekről, művésze­tekről ma ezrek, tízezrek vitatkoznak hazánkban, ahol né­hány évtizeddel ezelőtt alig sikerült pár száz József Attila verseskötetet eladni. S hogy a bírálatok és döntések for­mai, elvi tisztaságát megerősítsék, ezúttal a közönség so­raiból „társadalmi zsűrit” is választottak. Az ötlet is, az eredmény is dicsérendő, ezúttal valóban sikerült a lehe­tőséghez képest nagyon, tárgyilagos és valós döntéseket hozniuk. Ezt a tényt éppúgy el kell ismernünk, ahogy az előző középdöntő után elmondtuk kifogásainkat. Sőt azt is hozzá kell tennünk, hogy a vasi közönség körében nép­szerű Bárdos László dalénekes fiú szereplését a zsűrivel azonos módon értékeltük. Ez természetesen az ő esetében és más fiatalok esetében sem jelentheti azt, hogy most már kettétört a pályája. Nemes vetélkedőn más, tehetséges fia­talok eléggé erős mezőnyében nem tragédia a második vagy harmadik hely. A versengés törvénye, hogy vannak nyertesek és vesztesek is, kár lenne erről fiataljainknak megfeledkezniük. Hogy a közelmúlt sporteseményeiből hozzunk példát: a berlini ökölvívó mérkőzések során több­ször tapasztaltuk, hogy a nagyon kemény három menet után egymás átölelve, mosolyogva és barátságosan jöttek le a szorítóból az ellenfelek, akik egy perce még hatalmas ütésekkel „simogatták” egymást. Bárány Tamás sorozatának (Csak a tükör görbe?) má­sodik részét láttuk vasárnap este. Vérbeli irodalmi paródia volt, ügyesen megrajzolt írói arckép-karikatúrákkal, egyik­ben Agárdi Gábor, a másikban Mezei Mária, a harmadik­ban Káló Flórián, a negyedikben Váradi Hédi remekelt. Ebben a Karinthy Frigyes által művészi rangra emelt mű­fajban kitűnően sikerült „tollhegyre tűzni” és népszerűsítve megcsípdesni mai íróink, s néhány külföldi szerző stílus­modorát, sőt egyéni beszédstílusát, hanghordozását is. Ez utóbbiban maga Bárány Tamás nyújtott ismét élvezetes színészi alakítást Veres Péter, Illyés Gyula, Kassák Lajos, Da­rvas József, Szabó Pál megszólalásig hű utánzásával. Tegyük hozzá: nem először, hisz Bárány Tamásnak egy régebbi Veres Péter-paródiáj­át, mint ötletes és szellemes alakítást ezeken a hasábokon már megemlítettük. S ha ki­fogásunk akad, esetleg éppen ez a „már láttuk”, illetve „már hallottuk” lehet, mint a Szabó Magda írásait parodi­­záló szám esetében is. Az ő művészetük, illetve egyénisé­gük viszont olyan jellegzetes, hogy egy görbe tükör mű­sorból nem maradhat ki. Jól sikerült az „írószövetkezet” gyűléséről készült kép is. Érdeklődéssel várjuk a folytatását. (Bertalan) MIT HALLUNK m­it látunk? RÁDIÓ Kossuth Rádió: 8.20 Magyar muzsika. — 9.20 Népdalcsokor. — 10.10 Operarészletek. — 11.04 Hannibál. Rádiódráma. — 12.15 Tánczene. — 13.00 Ünnepi könyv­hét, 1965. — 13.15 Kamarazene. — 14.05 Lehár-operettekből. — 14.40 Ünnepi könyvhét, 1965. — 15.00 Zenekari muzsika. — 1£.15 Gyer­mekrádió. — 16.31 Ifjúsági Maga­zin. — 17.00 Autósok, figyelem! — 18.00 Mi történt a nagyvilágban? — 18.20 Verbunkosok. — 18.35 Nagy énekesek életregénye: Erich Kunz. — 19.25 A Szabó család. — 20.23 Esti pihenő. — muzsikával. — 21.28 És így írnak ők! ... Irodalmi paródiák. — 22.20 Mai szemmel. — 22.30 Népi zene. — 23.10 Vlado Perlemujer zongoraestje. — 0.10 Filmzene. Petőfi Rádió: 14.20 A Rádió Énekkara hangversenyez. — 14.40 Fúvósindulók. — 16.05 Táncdalok. — 15.15 Az unalom kastélya. S­zu­­hay Havas Ervin írása. — 15.30 Könnyű dallamok. — 16.10 Má­tyás Mária énekel. — 16.30 Népi zene. — 11.05 Weber-művek. — 17.42 Világjárók. — 17.52 Daljáték­részletek. — 18.20 Rádióegyetm. — 18.50 Mai témák, mai dalok. — 19.05 Népi muzsika Litvániából. — 19.30 Szimfonikus hangverseny. — 20.30 Tízéves a Corvina Könyv­kiadó. — 21.05 Tánczene. — 21.55 Hangversenynaptár. — 22.10 Ope­rarészletek. Győr: Nyugat-dunántúli króni­ka. — Tánczene. — Falusi kép­csarnok. — Népdalok, csárdások. — G°ndok, problémák: válaszol­nak az illetékesek. — Operettje mezeinkből. operettje- TELE­VÍZIÓ Budapest: 8.05 Iskola-tv. Orosz nyelv (az ált. isk. VI. oszt. szá­mára). —1 9.00 Környezetismeret (az ált. isk. III—IV. oszt. számá­ra). — 14.00 Orosz nyelv (ismét­lés). — 14.55 Környezetismeret (ismétlés). — 16.58 Az Iskola-tv postája. — 17.15 Hírek. — 17.20 Kukkantó. Jubileumi vetélkedő. — 13.50 Tapasztalatok, tanuls­gok. A gépek gazdaságos üzeme­tetése. — 19.05 Maja Pliszecka c. összeállítás. — 19.20 Esti mese. — 19.30 Napi jegyzetünk. — 19.3­; Diderot: Az apáca. Színmű há­rom felvonásban. Közvetítés a Thália Színházból (1.6 éven fe­lülieknek!). — A közvetítés I. szünetében: Kb. 20.25 Tv-híradó. — A II. zsünetben: Kb. 21.30 Gera György színházi jegyzete. — Kb. 22.35 Tv-híradó, 2. kiadás. Pozsony: 9.00 J. Chelupka: Mindent visszájáról (tv-ját­ék). — 10.20 Az Ukrán Népművészeti Együttes műsorából. — 10.45 Tv­­érdekességek. — 18.00 Adriai ké­peslap. — 18.45 Nemzetközi gyer­meknap. — 19.00 Tvh­íradó. — 19.30 Közvetítés a gyermekotthon­ból. — 20.00 Ismerd meg maga­dat! (Vetélkedő). — 21.20 A béke­verseny értékelése. — 21.30 Tv­­híradó. A Magyar Rádió és Televízió a műsorváltoztatás jogát fenn­tartja. 1965. június 1. Kedd

Next