Vas Népe, 1968. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

Szilveszteri ki mit tart­­ a másikról 2­­r­­tu­ffon A REMIX Rádiótechnikai Valfaxat szombathelyi gyár­egységében is hagyomány­osan búcsúztatták az 1967. eszten­dőt. Az év utolsó munkanap­ján számba vétték, ami­t el­végeztek. A szokás szerint koccintottak is az eredmé­nyekre. Volt mire. A gyár 194 milliós tervvel dolgozott, amit 3 millió­­fo­rinttal megtoldottak, s eköz­ben még exportpiacot is sze­reztek­. Tavaly exportáltak eguszár, 20 millió forint érték­ben­ T­ervük túlteljesítésével húsz­napi nyereségrészesedést „hoz­tál össze”, s ami joggal teszi őket, büszikéve, egész évben egyetlen minőségi reklamáció sem érkezett gyártmányaikra: a fizikai munkások átlagke­resete­­■0 száza­lék­kal nőtt. Az esztendőt búcsúztató összejövetelen valakinél az a gondolata támadt, jó lenne megtudni, ki mit tart arról, melyik üzemrész dolgozott a legeredményesebben, melyik üzemvezetőt tartják a legjobb vezetőnek. A gondolatból cse­lekvés lett, s mint affele ki mit tudón, a részvevőik az üzemvezetők neveinek sor­rendben való felírásával vá­laszoltak. Az első helyet — szinte egyhangúlag — Tikauer Ta­más, a kondenzátor-üzem ve­zetője „nyerte”. Tekauer Ta­más gépipari technikumot végzett, jelenleg a Közgazda­sági Egyetem hallgatója. A második helyet a híradásipari technikus képzettségű Lakézi Győző szerezte meg, aki az ellenállás-üzemet vezeti. A harmadik helyre Bojtor Já­nos, az előkészítő üzem veze­tője került, réti jelenleg a gépipari technikum utolsó év­folyamát végzi. Mindhárom üzemrész rész­leteiben, pontosan, minőségi­leg is egész esztendőben tel­jesítette időarányos tervét. Mindhárom üzemrész munká­ja rendkívül összetett, sokféle gyártmánnyal dolgoznak, amely munkásoktól és műszá­li vezetőktől egyaránt felké­szültséget, alapos ismere­tet, hozzáértést követel. A szilveszteri vetélkedő után a REMIX valamennyi üzemrésze 1968. január 2-án teljes létszámmal munkához látott, s eredményesen hagyta maga mögött az első munka­napot. —— szt — Sok az ételmérgezés. Újabb sz­ívátü­ltetési műtét Mint a hírügynökségek gyorshírben jelentették, ked­den reggel 9 órakor a fok­­városi Groote Schuur Kur­­l­áiban megkezdődött az újabb szívátültetési műtét. A 24 éves halálosan sérült szí­nesbőrű fiatalember, akiről a kórház eddig csupán annyit közölt, hogy Clive Haupt-nak hívták és hogy baleset követ­keztében szenvedett agysérü­lést, néhány perccel kilenc óra előtt halt meg. Meg­jegyzik, hogy az orvosok min­dent megtettek a fiatalember megmentéséért. A sebesült állapota azonban reményte­lennek látszott, s ezért Barnard professzort már hajnali öt órakor a kórházba hívták. A fiatalember halála előtt az orvosokból és egészségügyi személyzetből álló harminc­­tagú csoport mindent előké­szített a műtéthez. A vizsgá­latok alapján Barnard pro­fesszor és segédei úgy ta­lálták, a halott szövetei ki­elégítő mértékben alkalmasak arra, hogy a kiszemelt szív­beteg páciens, dr. Blaiberg szervezete befogadja őket. Dr. Blaiberg fogász kilenc hónappal ezelőtt volt kény­telen abbahagyni mesterségét , egy súlyos szívroham követ­keztében. Néhány héttel ez­előtt feküdt be a kórházba és azóta az orvosok megálla­pítása szerint, állapota egyre romlott, félő volt, hogy be­teg szívével nem éli túl azt az időt, amíg megfelelő alkal­mat, illetve szívet találnak az átültetéshez. A műtétről magáról a kór­ház még nem adott ki jelen­tést. ___­­ Tüzesetek az év végén Szombathelyen 1967 decem­ber 30-án éjféltájban hívták ki a tűzoltókat Ratzinger Fe­renc Balassa Bálint utca 27. sz. lakására, ugyanis a tároló­ban begyulladt a fűrészpor. A tüzet­ rövidesen eloltották és megindították a vizsgálatot, mi okozhatta a tüzet. Az év utolsó napján a szombathelyi Békeharcos ter­melőszövetkezetbe hívták ki este a tűzoltókat. Egy 5x8x4 méteres borsószár kazal égett f­el. A kár jelentéktelen. A tűz keletkezésének okára vizsgá­latot rendeltek el. Saját autója gázolta halálra Halálos baleset történt 1967. -as számú főútvonalon Kám hatá gotthárdi lakos Trabant típusú hajtott az út beton korlátjának, döntött. A gépkocsi ajtaja az út­ját gépkocsija elé esett, amely Jock Károlyt azonnal a Szombat osztályára szállították, ahol még léseibe, december 30-án délelőtt a nyak­­­ában. Schneeflock Károly szent­­gépkocsijával megcsúszott és neki­­amelyet több méter hosszan ki­­kötéskor kinyílott, s vezetője sa­­hosszan tolta maga előtt. Schneef­­h­elyi Kórház balesetsebészeti ugyanazon estén belehalt sérül Sikerült a fok­városi szívátültetés A fokvárosi Groote Schuur kórház kedden, helyi idő sze­rint 16 órakor kiadott hivata­los közleménye szerint sikere­sen befejezték azt a műtétet, amelynek során az 58 éves Philip Blaiberg fogorvos tes­tébe átültették Clive Haupt 24 éves félvér textilmunkás szívét. Helyi idő szerint 16 órakor (magyar idő szerint 15 óra) a kórház közölte, hogy a műtét sikeresen befejeződött. Az AFP legfrissebb jelenté­se szerint Barnard professzor kedden délután közölte, hogy páciense „eszméletnél van és egészségi állapota igen jó”. ­Ső a rozskenyér Nagyobb lesz a rozs­kenyér. A közkedvelt rozske­nyeret — szakmai nevén soroksári kenyér — eddig csak fél kilós formában élvezhettük. A Vas megyei Sütőipari Vállalat tervei­ben a rozskenyér egy- és kétkilós változatban való előállítása is szerepel. Pil­lanatnyilag a sütési tech­nológia kidolgozása folyik. Hozzák­ezdtek a laborató­riumi vizsgálatokhoz is. A gömbölyű formájú egy­kilós és az ovális alakú kétkilós kenyér rövidesen megjelenik a megyeszék­hely üzleteiben. Jubilánsok Jól kezdődött tíz új esztendő az Állami Biztosító három dolgozójá­nak. Mészáros László, körmendi járási fiókvezető, Soós István, szombathelyi járási fiókvezető, valamint Szebeni István előadó, a megyei igazgatóság dolgozói e napon ünnepelték­ munkába állá­suk 25 éves jubileumát. Ebből az alkalomból a megyei igazga­tóság vezetői meglátogatták őket, s ünnepélyesen átnyújtották nekik az őket megillető, egy havi fize­­tésüknek megfelelő jubileumi ju­talmat Másnap Az új év első napján történt a délutáni órákban. Két megtört mosolyú szesztest­vér a bádogpult mellől: — Máma van a másnap ... — Másnap. Hm! Akkor mi most másnaposak vagyunk? — A kesztyű is másnapos, meg a villany is másnapos, meg itt mindenki másnapos ... hukk .. hukk . .. — Nekem . .­­ glukk . . . azt mondta az asszony . . . glukk . . . hogy ne merjek másnaposan ha­zamenni. — Hihihi! Ha egy szemet, ér­ted Dani, ha egy csöppet nem ittál volna, akkor is másnapos lennél... hukk ... — Mér ...? — Mert máma van a másnap. — Akkor most mit csinál­junk . . . glukk . .. — Igyunk. Holnap már nem le­szünk másnaposak . . . — Hát... 7 — Harmadnaposak . ..— Ko — Öregek napközi otthona Csepregen A tavalyi év utolsó napjainak egyikén, pontosan decem­ber 29-én örvendetes eseményre került sor Csepregen. Ezen a napon adták át ugyanis — a szombathelyi járásban első­nek — az öregek napközi otthonát. Az ünnepélyes át­adáson, amelyen többek között részt vettek a községi párt-­ szervezet és a járási egészségügyi csoport képviselői is. Konrád Alajos, a községi tan­ács vb elnöke mondott be­szédet A barátságos, meleg napközi otthont, amely 25 mun­kában megfáradt öregnek ad helyet, a községi tanács ala­­kította át a Ruházati Ktsz volt épületéből — saját erőből. M. F. Mit mond a hó­ügyelet­es ? — Halló, Közúti Igazgató­ság? — Halló, itt Kövér József szakaszmérnök, hóügyeletes. — A megye területén több helyen láttunk gépeket mun­kában, tapasztaltuk, hogy nem tétlenkednek, tisztítják a köz­utakat. Mi újság hóügyben? — Valóban, akad tenniva­lónk.“ A vasárnap hullott hó tizenöt centiméteres rétegben lepte el a területet, de hétfőn a reggeli órákig a legfonto­sabb utakat járhatóvá tettük, így a nyolcas műút teljes me­gyei szakaszán eltüntettük a közlekedést gátló kisebb tor­laszokat. Kielégítő a helyzet valamennyi úton.­­ Nyugodt hóesés volt va­sárnap ... — S ez a szerencse. Me­gyénkben pillanatnyilag nin­csenek hóakadályok. Ugyan­úgy, mint a nyolcas műút ese­tében, a többi fontos útvona­lon is éjszaka kezdtük a mun­kát, a készenléti szolgálat gé­pei, emberei percig sem áll­tak meg. — Milyen „erőket” tudnak fölvonultatni? — összesen 52 gépünk van, ezek mindegyikéhez vezető és kísérő esetleg kísérők a se­gédszemélyzetből. A gépek között van hat nagy teljesít­ményű hóturbinánk. Elég a várható feladatok megoldásá­ra. Dolgozóink közül sokan nem Szombathelyen laknak. A készenléti parancs úgy szól, hogy ha esik a hó, azonnal jelentkezniük kell. — Mi újság a városi és községi átkelőhelyek megtisz­tításával? — Tennivalóink a tanácsok­kal közösek. Az átkelőhelyek járhatóvá tételét időben el­kezdtük, de a partner is jól dolgozik. — Vajon a várható időjá­rásról korábban tájékozód­nak-e, mint bárki más? Van-e valami előnyük a rádióból és újságból tájékozódó lakosság­hoz képest? — Egyedüli előnyünk a jó szervezettség, a készenléti szol­gálat. Nem számottevő az az idő, amekkora különbséggel értesülünk a szombathelyi és a budapesti meteorológiai ál­lomásoktól egy várható ha­vazásról vagy hófúvásról. Ál­landó telefonkapcsolatunk van egyébként, s ez szükséges is. — Marják, olvasztják, söp­­rik vagy letapossák a havat? — A letaposás a legveszé­lyesebb! Csúszós lenne az út. Ezt egyáltalán nem tesszük. Egyébként a válasz: is-is. De kiegészítésre szorul. Sózzuk is a havat Erre a célra nagy­szerűen megfelelnek a tulaj­donunkban levő műtrágyaszó­rók. Summa summarum, ki­elégítő a helyzet. A gépkocsi­­vezetőket viszont ezúton is óvatosságra kérjük. — ko — A kutya is segít. Foto: je VAS NÉPE Egy falu eladó tanulásához kezdtek hozzá. Dicséretes tevékenységet folytat itt az oklevéllel több­szörösen kitüntetett művelő­dési házban a KISZ fiatalság. Tánccsoport és színjátszó cso­port működik. A lelkes fiata­lok az Egy falu eladó című vígjáték tanulásához kezdtek. Februárban mutatják be. Müller Péter: Egy marék ap­rópénz című háromfelvonásos színművének próbái jelenleg folynak. A fiatalok január végén mutatják be a község színházi kedvelő közönségének. A tavaly szeptemberben alakult 28 tagú gyermekklub a fotó és a báb játszó csoport is eredményesen munkálko­dik. A falu asszonyai és leányai rész­ére január első felében főzőtanfolyamot indít a mű­velődési ház. Ennek érde­kessége lesz, hogy a tanfo­lyam befejeztével saját ké­szítésű ételeiket, süteményei­ket mutatják be a tanfolyam volt hallgatói. T. V. tudósító Nem adják el hangoskodás­sal a házat az ivánci fiata­lok. Élénk klubéletük jellem­zésére el kell mondani, hogy új színdarabok meg- Hideg idő Budapest: Változóan felhős, párás, többfelé ködös idő. Valószínűleg csapadék nélkül, elsősorban nyugaton kisebb havazásokkal. Gyenge, időn­ként kissé megélénkülő, vál­tozó irányú szél. Az éjszakai lehűlés keleten is erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 4—plusz 1 fok között. Graz: Felhős, hideg idő, havazással. Időnként élénk északi, északkeleti szél. Vár­ható legmagasabb nappali hő­mérséklet mínusz 7 — nulla fok körül. A Rába Szentgotthárdnál mínusz 38 centiméter, 10 szá­zalék. Ma, 1968. január 3. szerda. A Nap kél 7 óra 32 perc­kor, nyugszik 16 óra 04 perc­kor. A Hold kel 10 óra 07 perc­kor, nyugszik 13 óra 51 perc­kor. Névnap: Genovéva. ÉVFORDULÓ NAPTÁR 110 éve. 1858. január 3-án halt meg Grósz Frigyes, a sze­mészet tudományának magyar­­országi úttörője. A pesti és a bécsi egyetemen szerzett dip­lomáival, előbb Morvaország­ban folytatott orvosi gyakor­latot, majd néhány év múlva hazatért szülővárosába, Nagy­váradra, ahol a kórház veze­tője lett. A szemorvoslás tudo­mányát eredményesen fejlesz­tette abban az időben, ami­­istjár a szemészetet a legtöbb országban még a gyógyászat egészen mellékes ágának te­kintették. Működésének évtize­dei során több, mint 40 000 szembeteget kezelt és sikeres szürkehályog-műtéteinek szá­ma meghaladta a másfél ezret. Ma is működő , ingyenes rendeletőintézetet létesített sze­génysorsú vakok számára és azt haláláig saját költségén tartotta fenn. Emellett széles körű orvosi szakirodalmi munkássága is jelentős. VB-TAGI FOGADÓÓRÁK Vitályos Sándor, a vasvári já­­rási tanács vb elnökhelyettese 3-­ án délelőtt 9—12-ig a járási ta­­­nács vb titkárságán, Biró József, a szentgotthárdi járási tanács vb elnöke 4-én dél­előtt 9—12-ig a járási tanács vb titkárságán fogadóórát tart. — ÚJJÁÉPÍTIK a leéged Batthyány-kastélyt Csákány­­doroszlón. A tűzeset még tavaly tavasszal történt —­ a szombathelyi Állami Gaz­­daság munkája nyomán at tetőszerkezet máris felkerült az épületre, jelenleg a belső munkák vannak soron. — JUGOSZLÁV SZAJLZ, EMBEREK érdeklődtek Tóth Zoltán egyetemi docens tan­­ajvizsgáló gépe iránt. A Vas megyei származású szakember szabadalmát a Vas megyei Gépjavító Vállalat üzemeiben rövidesen gyártani kezdik. — Hibaigazítás. Lapunk de­cember 31-i számának egyik hírében az ... állatonként 790 ezer forintot fizetteti helyette az állatokért 2 millió 790 ezremr forintot fizettek... szöveg he­lyes. — 785 MUNKAEGYSÉGET teljesített a nemescsói tsz-ben tavaly Rácz József, aki idős kora ellenére derekasan kivet­te részét a munkából. A tsz tejszállítójaként s azonkívül a különféle szállítások révén is az átlagos 300—350 munka­­egységnek több mint kétsze­­resét érte el. — Huszonkét taxi bombollá zótta le szilveszter éjszakáján Szombathelyen a forgalmat. A fuvarozók mind a vasútál­lomásra, mind a főtérre befu­tó összes hívásokat ellátták — kielégítették a lakosság igényeit Munkájuk kifogásta­lan lebonyolításába nagy se­gítséget nyújtott a 17. számú AKIöV. Az ünnepi alkalomra minden, addigi javításra váró kocsit „egészséges” állapotba hoztak. — FIGYELEM! Az ÉD­ÁSZ V. felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy Szombathely, Köztársaság tér (Kisköz) 1 kV-os és 10 kV-os földkábelt, valamint vas­lemezházas transzformátor álo­­mást 1967. XII. 28-án feszültség alá helyezte. Figyelmeztetjük a lakosságot, hogy esetleges föld­munka esetén a kábel minden­nemű megsértése életveszélyes. (k) (14) VAS NÉPE Az MSZMP Vas megyei Bizottsága és a Vas megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Z­énárt Lajos. Telefon: 11-524 Szerkesztőség: Szombathely, Berzsenyi tér 2. B. épület. I. em. Telefon: 12-410, 12-232 és a 11-200 mellékállomásai. Kiadja: a Vas megyei Lapkiadó V. Szombathely, Kőszegi u. 4. Telefon: 12-393 Felelős kiadó: Steiner Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi posta­hivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 17 Ft. ize­d­es Nyomdaipari” Vállalat Szombati m.g. Kossuth Lajos a 6 . . Telefon: 12-153. Felelős vezető: Il­­mann Miklós Index: 25070 1968. január 3. Szerda

Next