Vas Népe, 1969. november (14. évfolyam, 254-278. szám)

1969-11-19 / 268. szám

Törlés helyett kizárás A CSKP KB elnöksége a hétfői ülésen kötelezte a párt alapszervezeteit, hogy a párttagság érvényteleníté­se helyett zárja ki soraiból azokat akik 1968. augusztus 21-e után külföldön marad­tak és ez év szeptember 15- ig nem tértek vissza. Ér­vénytelenítik azoknak a párttagoknak a tagságát is, akik 1968 augusztus 21 -e után külföldre távoztak, majd a továbbiakban tör­vénytelen módon engedélyt kaptak hat hónapnál hosz­­szabb külföldi tartózkodás­ra és 1969. szeptember 15- ig a párt alapszervezetek­ből nem jelentkeztek át a CSKP Központi Bizottságá­nak nemzetközi osztályához. A formális megnyitó után a finn fővárosban megkezdőd­tek a stratégiai fegyverek korlátozásával kapcsolatos érdem­ben a tárgyalások. Képünkön: (baloldalt, integetve) Szem­jo­­nov külügyminiszter-helyettes a szovjet, valamint (jobbról a második) Smith, az amerikai delegáció vezetője. (A Vas Népe képtávíróján érkezett) Izraeli terror — Házrobbantás Az izraeli megszálló ható­ságok, mint ismertes, kollek­tív ,,büntetésben” részesítik azokat a családokat, falva­kat és üzemeket, amelyek­nek tagjai illetve lakosai és dolgozói közt ellenállók van­nak. Az eddig alkalmazott házrobbantásos megtorlást kiterjesztik és az ellenállók hozzátartozóinak házait is lerombolják sőt több eset­ben a szomszédokét is fel­robbantották. Gázában a katonai kormányzó azzal fe­nyegetőzött, hogy az ellenállók családjá­nak nemcsak házait rom­bolják le, hanem el­pusztítják narancsültet­vényeiket is. A gázai övezetben a na­rancsligetek a lakosság fő megélhetési forrásai. Dajan egyik legutóbbi nyilatkoza­tában kifejtette, hogy a kol­lektív megtorlás elrettenti a lakosságot az­­ ellenállók támogatásától, ezért alkal­mazása szükséges. Az iz­raeli kormány meg?'.!'‘.azt a s kollektív megtorlás alkal­mazásával összefüggő kér­déseket. Ezt a politikát Dajan hadügyminiszter für­dette meg és anélkül alkal­mazza, hogy a kormány dön­tését kérte volna. Abba Eban külügyminiszter bírál­ta Dajan eljárását és kije­lentette: Dajan nem veszi figye­lembe, milyen kepet al­kot a nemzetközi köz­vélemény Izraelről. A kollektív megtorlásról folytatott izraeli vitához az Al Ahram megjegyzéseket fűz.« Kifejti, hogy az arab ellenállás miatt Izrael kény­telen megszigorítani bizton­sági intézkedéseit és ennek keretében került sor Daian­­nak arra a bejelentésére, hogy a támadások körzeté­ben tartózkodó arabokat cin­kosoknak tekintik és kollek­tív büntetésben részesítik. Ez a politika megfe­lel annak „ 1­­ny vonal­nak amelyet Izrael az 1967-es agresszió óta követ. Izrael a ..fait accompli” (be­fejezett tény szerk. megj.) gyakorlatát folytatja a meg­szállt területeken. Bekebe­lez arab területeket foy­tat­ja a mezőgazdasági kolonia­­lizálást, a megszállt körze­tek gazdasági kiaknázását. A lakosság számára tűrhe­tetlen helyzetet akar terem­teni, hogy rákényszerítse az elmenekülésre — írja a lap. _2___ HELSINKI Kedden délelőtt, magyar idő szerint 10 órakor, Hel­sinkiben az amerikai nagy­­követség épületében meg­kezdődött a szovjet-amerikai stratégiai fegyverkorlátozási tárgyalások első munkaülé­se. Az elnöki tisztet ezúttal Gerard C. Smith nagykövet, az amerikai delegáció veze­tője látja el. A szovjet kül­döttség élén Vlagyimir Szemjonov külügyminiszter­helyettes áll. A tárgyaló delegációk ösz­­szetétele a találgatások első alapja. A szovjet küldöttség­ben két vezérezredes van: Nyikolaj Ogarkov és Nyiko­laj Alekszejev. Előbbi a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese, Georgij Kornyijenko, a szov­jet külügyminisztérium kol­légiumának tagja, Pjotr Plesakov, a rádióipari mi­niszter helyettese, Alek­­szandr Scsukin akadémikus­ról pedig úgy tudják, hogy kimagasló elektronikai szak­értő. Az egyelőre csonka ame­rikai küldöttségben Royal B. Allison repülő-vezérőr­nagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága mellett működő különleges tanul­mányi csoport vezetője, Pa­ul Nitze, (volt hadügymi­niszterhelyettes), a külügy­minisztériumot képviselő ál­lamtitkári minőségben, Ha­rold Brown, a „technikus”, a Kaliforniai Technológiai Intézet igazgatója. Thomp­son, az Egyesült Államok volt moszkvai nagykövete, aki szintén tagja az ameri­kai küldöttségnek, a közel­múltban műtéten esett át és még nem érkezett meg Hel­sinkibe. Míg korábban két-három­­hetes tárgyalásra számítot­tak, most nem zárják ki, hogy a karácsonyi szünet után ismét Helsinkiben foly­tatódik az egyébként előze­tes jellegű eszmecsere. Meg­figyelők rámutatnak, hogy ha a téma természete miatt amúgy is a szovjet és az amerikai nagykövetségeken ülnek össze a felek, akkor a Helsinki és Bécs, vagy Genf közötti helyzeti kü­lönbségek jelentősége csök­ken. Kedden délután Urho Kekkonen finn köztársasági elnök fogadta a szovjet és az amerikai küldöttség vezető­it. Ez a találkozó túlnő az udvariassági formalitáson, hiszen Finnország aktív részvevője akar lenni min­den olyan erőfeszítésnek, amely a nemzetközi béke és biztonság érdekeit szolgálja Az első munkaülés Helsinkiben Humphrey vádolja a Mxon-kormányt Párt tavalyi elnökjelöltje kijelentette: a kormány a legalantasabb ösztönökre igyekszik apellálni a hír­közlő szervek ellen indított kampányban és meg akarja gátolni az ellenvélemény szabad kifejtését. Humphrey most kijelen­tette, hogy a kormány át­fogó, előre kitervelt kam­pányt kezdett a szólássza­badság korlátozására, s ebbe beleillik az a magatartás is, amelyet a háborúellenes tö­megmozgalommal szemben tanúsít. A volt alelnök azt mondotta, hogy Agiiew és társai „kinyitották Pandora szelencéjét, amely az el­nyomáshoz és a reakcióhoz vezethet az országban”. Humphrey kezdeményezésé­re a Demokrata Párt orszá­gos bizottsága megfigyelő csoportot hozott létre „a szó­lásszabadság korlátozásának ellenőrzésére”. Humphrey szólt a dél­­vietnami helyzetről is. Állást foglalt a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapa­tok „rendszeres és gyorsí­tott” kivonása mellett. Washington A szólásszabadság korláto­zására tett kísérletekkel vá­dolta meg a Nixo­n-kor­­mányt Hubert Humphrey volt alelnök. A Demokrata Elhunyt Joseph Patrick Kennedy gyannisport-i otthonában kedden meghalt Joseph Pat­rick Kennedy, a világ egyik leghíresebb dinasztiájának alapítója. A 81 éves Ken­nedy szombaton szívroha­mot kapott, s ez okozta kedden bekövetkezett halá­lát. Az ír bevándorló családból származó Kennedy édesap­­jának Bostonban kocsmája volt. Joseph Patrick tanul­mányai befejeztével — ame­lyeket a Harvard egyete­men végzett el — banktiszt­viselő lett, majd a hajóépí­tő-iparba került. Mint üzlet­ember nagy sikereket ért el a filmiparban és különböző ipari beruházásokkal. Hu­szonöt éves korában ő volt az Egyesült Államok legfia­talabb bankelnöke. A II. vi­lágháború idején szerepet játszott a politikai életben is Roosevelt elnök 1938-ban az Egyesült Államok londoni nagykövetévé nevezte ki. Az üzleti életben aratott sikereivel ellentétben ma­gánéletében egyik csapás a másik után érte. Legidősebb fia, Patrick Joseph 1944-ben elesett a II. világháborúban. John Fitzgerald az Egye­sült Államok volt elnöke 1963-ban, Robert pedig 1968- ban politikai gyilkosság ál­dozata lett. Négy fia közül csak egy van életben: Ed­ward Kennedy szenátor, öt lánya közül egy, Kathleen egy repülőszerencsétlenség alkalmával vesztette életét. VAS NÉPE A szomszédos országok lapjaiból Volksstimme Miii­iiii ni iivi Li­iiiiiiniTifcnamniaai- Hadgyakorlat — rekvirá­­lás? A „Medvemancs” elne­vezésű hadgyakorlat első kö­vetkezménye az a kívánság, hogy hozzanak törvényt a rekvirálásról. A hadgyakor­latról szóló jelentésében dr. Gambler sajnálkozását fe­jezte ki, hogy nincs törvé­nyes lehetőség, amelynek birtokában a lakosságot ar­ra lehetne kényszeríteni, hogy a szövetségi hadsereg katonáinak szállást adjon. A manőver egyébként Ams­­tetten térségében érte el te­tőpontját, ahol a „narancs­­színűeik” előnyomulását a „kékek” véglegesen fel akar­ták tartóztatni. Valami szá­mítási hiba folytán azon­ban a „keleti” csapatok előretörése nem lanyhult, s a gondosan felépített véde­lem tehetetlennek látszott. A támadók áttörték a vé­delmi vonalakat és az olda­lazó támadásokat is kivéd­­ték. Mint az első jelentések­ből kiderül, a gyakorlat ed­­dig sokezer schilling kárt okozott, sőt a polgári lakos­ság körében két súlyos se­besülés, illetve baleset is történt. Legutóbb Küb köze­lében egy hatéves fiút ütött el egy katonai jármű; a fiút súlyos sérülésekkel, ko­ponyaalap­ törésnél szállítot­ták a Sankt Pölten-i kór­házba. Szovjet filmnapok. Inns­bruckiban ünnepélyes kere­tek közt rendezik a szovjet film­napokat, amelyek nyi­tányaként a Karamazovok című színes szovjet filmet mutatják be. Az innsbrucki filmnapok a szovjet filmmű­vészet kimagasló alkotásait ismertetik meg a nézőkkel, s csatlakozik a bécsi, grazi rendezvényekhez, amelyek ugyancsak nagy sikert hoz­tak a szovjet filmeknek. Az ünnepi esemény az 1967-ben a Szovjetunióban megrende­zett osztrák filmnapok vi­szonzása. Két évvel ezelőtt Moszkvában és más szovjet városokban mutattak be osztrák filmeket. Házaspárok kollégiumban. Bécsban, a most épülő nagy egyetemi diákotthon egyik szárnyépületében, amely jö­vőre készül el, több házas­pár számára biztosítanak helyet. Eddig csak egyetlen ilyen lakás állt az egyemis­­ta házaspárok rendelkezésé­re. Mivel jó tapasztalatokat szereztek e téren, elhatároz­ták, hogy a jövőben több fiatal házaspár számára le­hetővé teszik a bentlakást. Kiderült például, hogy a há­zaspárok gyermeke a többi egyetemi hallgató kedvencé­vé vált. Az építkezés befe­jeztével 700 szoba áll a diá­kok rendelkezésére. Nya­ranta turistáknak adják ki a kollégiumot. A kétnyelvű iskolákat nem szüntetjük meg, jelen­tette ki dr. France Hocevar, a Szlovén Végrehajtó Ta­nács alelnöke azon a gyűlé­sen, amelyet Lendván az is­kolafenntartó közösség ren­dezett. A kétnyelvű iskolák körül huzamos idő óta tarta­nak a viták. Sokan nehezmé­nyezik, hogy azokban a köz­ségekben, ahol a magyar nemzetiségű lakosság van többségben, a szlovén gyer­mekek is kötelesek magyart tanulni. Dr. France Hocevar leszögezte, hogy a kétnyelvű iskolarendszert tudatosan vezették be, s ennek elvei a jugoszláv nemzetek és nem­zetiségek egyenlőségén alap­szanak. Szó sem lehet ar­ról — mondotta —, hogy a kétnyelvű iskolákat beszün­tessük. Az illetékes hatósá­goknak nincs szándékában meghátrálni semmilyen nyomás hatására sem. Egyetértett azzal, hogy ezek­ben az iskolákban hiányos­ságok ugyan előfordulnak, de nem az iskolarendszer felszámolása, hanem a hibák megszüntetése a célravezető. Vanak Sistar szövetségi kép­viselő felszólalásában hang­súlyozta, hogy az itt élő magyar nemzetiségnek joga van a kétnyelvűség adta le­hetőségekre, ezért a két­nyelvűséget nem megszün­tetni, hanem fejleszteni kell. NÉPÚJSÁG Rakétacsapatok és tüzérség napja a Szovjetunióban November 19-én ünnepüik a Szovjetunióban a tüzérség és a rakétacsapatok napját Az ünnepségeket a szovjet hadsereg nagy sztálingrádi ellentámadásának emlékére rendezik. Ebben az offenzí­­vában mintegy 15 ezer lö­­veg, aknavető és reaktív tűzfegyver vett részt. A 330 ezres fasiszta hadsereg be­kerítése és szétverése a Nagy Honvédő Háború új szaka­szának kezdetét jelentette. A szovjet fegyveres erők arzenáljában ma a legkü­lönbözőbb rendeltetésű ra­kétafegyverek találhatók, amelyeket hatalmas erejű termonukleáris és nukleáris töltetekkel és tökéletes irá­nyítórendszerekkel szereltek fel. Az új fegyverek megje­lenését új fegyvernem, a stratégiai rakétaegységek megalakulása követte. A ra­­kétások a többi fegyver­nembeli egységekkel kar­öltve megbízhatóan őrköd­nek a Szovjetunió, a szocia­lista tábor békéjén. Alsó kép: Gyakorlaton. A szállí­tórepülőgépből kirakják a mozgó rakétakilövőket. Ol­dalt: Radar és rakéta. 1969. november 19. Szerda

Next