Vas Népe, 1978. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-05 / 31. szám

SsSSíff éSs$aC56£ iacs. 7eSeki*w«illiö«i4 Zid*y-sxie«st Ha végignézünk egy világatlaszt, számos olyan földrajzi névre bukkanunk, amelynek egyik tagja magyar családnév. Természetesen nem a Kárpát-medence neveire gondolunk, hiszen ott magától értetődik az ilyen elnevezés. A Magyar utazóik, földrajzi felfedezők című kötet felso­rolja ezeket az elnevezéseket — éppen egy tucatot nevez meg. A Tiensan hegységben van a Cholnoky-csúcs, amely Cholnoky Jenőnek, a nagy földrajztudósnak és utazónak a nevét viseli. Cholnoky a XIX. század végén utazta be Ke­­let-Ázsiát és az e terü­leten végzett földrajzi kutatásairól a ,,Sárkányok országában” című művében számolt be. Ugyancsak a Tiensanban található a Lóczy-hegység; az elnevezés Lóczy Lajosnak, a neves magyar földrajztudósnak, e terület egyik tudományos feltárójának emlékét őrzi. Princz Gyula geológus-geográfus, Ázsia-kutató úti beszámolójában erről így ír: „Az őslapályt (őstönköt) kialakító lepusztulás­ból kiemelkedve maradtak meg egyes tuskók, amelyek ma mint óriáshavasok uralkodnak a tájon. A Kis-Narin déli láncán is ül egy ilyen tuskóhegy, amelyet Lóczy-hegynek neveztem el.” Európai hegységnek is van magyar nevű csú­csa: a sexoteni Dolomitok Caolin-csoportjának egyik csúcsát Cima Eötvösnek nevezik. Névadója pedig a világhírű ma­gyar fizikus, báró Eötvös Loránd. Az északi sarkvidéken találjuk az egyetlen „magyar névre hallgató” tengeri szigetet. Ez pedig a Zichy Ödön szi­get. Érdekes, hogy névadója nem vett részt a felkutatásá­ban. Igaz viszont, hogy jelentős összeggel járult hozzá a Tegethoff hajó sarkkutató útra való felszereléséhez. A Te­­gethoff útja során (az utazás Osztrák—Magyar Északsarki Expedíció néven ismert) fedezték fel a Ferenc József-föl­­det, s ennek egyik szigete viseli Zichy nevét. Afrikában is ismerünk magyar helyneveket. Teleki Sámuel Afrika-kutató a névadója a Kenyában található Teleki-völgynek és Teleki-vulkánnak, 1886 és 1889 között­­tárta fel ezt a vidéket Teleiki a földrajztudomány számára. Négy évtizeddel később Almásy László Edre utazó és vadász tett felfedező utazást Egyiptom és Líbia sivatagi tájain. Az ő nevét a Dzsebel Almásy őrzi a Líbiai-sivatagban. Észak-A­merika térképén is találhatunk magyar elne­vezést. A kanadai Saskafschiewanban van az Esterházy nevű község, amelynek alapítója egy Magyarországról kitelepült Esterházy-leszármazott. Nem kevesebb, mint négy földrajzi helyet neveznek a világ különböző tájain egy fiatalon elhunyt magyar alpinis­táról, Zsigmondy Emilről. Zsigmondy a magashegymászás kimagasló egyénisége volt. A sebészorvosi diploma meg­szerzése mellett az Alpok 3000 méter feletti csúcsai közül százat bejárt. Elsőként jutott fel 1884-ben a Grada da La­­góra. 1885. augusztus 6-án a Pic de la Meije megmászása közben lezuhant és halálra zúzta magát A St. Christoph-i temetőben nyugszik, sírkövére rávésték jelszavát: „Excel­sior!” (Feljebb! Magasabbra!) A nevét viselő Új-Zélandon a Zsigmondy-gleccser, a Dauphinei-Alpokban a Zsigmond­y-csorba, a Zillertali-Al­­pokban a Zsigmondy-csúcs és a Zsigmondy-Hütte. Cs. B. Palotai Boris dedikál Palotai Boris kétszeres József Attila-díjas írónő szo­cialista brigádtagoknak dedikálja könyveit. KÖZGYŰLÉSEK Ma délelőtt 10 órakor tart­ja a Vásárcsarnok éttermé­ben évi közgyűlését megyénk legnagyobb köre, a Szombat­­helyi Városi Bélyeggyűjtő­kön. Február 9-én, csütörtökön a RE­MIX bélyeggyűjtőköre tartja meg évi közgyűlését. IFJÚSÁGI FILATELISTA VETÉLKEDŐ Ma délelőtt 9 órakor a megyei művelődési és ifjú­sági központban (Kisfaludy S. u. 1.) rendezik meg a 3 ■megye (Vas, Vezprém, Zala) ifjúsági filatelista vetélke­dőjét. A vetélkedőt két kor­csoportban — úttörők és KISZ-esek — bonyolítják le, korcsoportonként 6—6 csa­pat résztvételével. Délelőtt az úttörők gya­korlati és a kiszesek szóbeli, délután pedig az úttörők szóbeli és a KISZ-esek gya­korlati vetélkedőjére kerül sor. Az úttörők vetélkedőjét Horváth Ferenc a MABÉOSZ területi irodájának dolgozó­ja, a KISZ-sesekét pedig dr. Marci Denn a pápai bélyeg­kor vezetője vezeti. A vetélkedő győztes csa­pata képviseli az országos döntőn a területet. Az út­törők országos döntőjére jú­nius 25. és július 5. között kérm­e­ sor Zárkát az Úttörő­­városban. A H. korcsoport KISZ-esek döntőjét április 6—8. között Hatvanban ren­dezik a XVI. Országos Ifjú­sági Bélyegkiállítás színhe­lyén, a kiállítással egy idő­ben. Az úttörők közül a területi vetélkedőn résztvevő vala­mennyi csapat tagja jutal­mul részt vehet a zárukat fi­latelista szaktáborban. A II. korcsoportban KISZ-esek 1—3. helyen vég­zett csapatok tagjai közül vá­logat­ják ki a nemzetközi ve­télkedőn résztvevő együtt­ tagjait. A vetélkedő iránt érdeklő­dőket a rendezők szívben látják. Pothárn M. 14 Vasárnap RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.10 Öt kontinens hét napja. — 8.26 Bécsi vér. Részi. — 9.00 Ol­vastam egy novelláit. — 9.25 Kó­rusok. — 9.45 Versek. — 10.03 Százszorszép Színház. — 10.42 Operarészletek. — 11.06 Az MIRT Zenekari matinéjának közv. — Közben: kb. 12.10 Édes anya­nyelvünk. — kb. 13.00 Jegyzet. — kb. 13.10 Verbunkosok. — 13.50 Metronóm. — 14.10 Két Mozart-zongoraszonáta. — 14.39 Pillantás a nagyvilágba. — 15.37 Magyar operaénekesek. Mátyás Mária. — 16.07 Azt beszélik... — 16.39 Népdalkörök országszer­te. — 17.10 Nagy Lajos: A ta­nítvány. Rádióváltozat. — 17.58 Haydnt és Sch­ub­e­rt-kó­rusok. — 13.50 zenekari muzsika. — 20.00 Quo vadis? 2. rész. — 20.57 Né­pi muzsika. — 22.15 Filmzene. — 22.30 Művészlemezek. — 23.09 Hovanscsina. Operarészletek. — 0.10 Toronyzene. PETŐFI RADIO 7.00 Görög katolikus félóra. — 7.30 Liszt-orgonai művek. — 8.05 A jövő hét műsorából. — 3.33 Miska bácsi levelesládája. — 9.00 Vasárnapi koktél. — 10.38­­Sanzonhangverseny. — 11.43 A köztéri szobrokról. — 12.03 Jó ebédhez szól a nóta. — 12.58 Rá­diójáték gyermekeknek. — 14.00 Táskarádió. — 15.00 Operettrész­letek. — 15.33 Mikrofonnál az iroda­lmi szerkesztő. — 15.43 Tánczene. — 16.30 Közv. a Ju­ventus—Napoli totómérkőzés­­ről. — 1730 ötórai tea. — 18.21 Ha még nemi tudná. — 18.51 A francia popzene csillagai. — 19.38 Kritikusok fóru­ma. — 19.43 Né­pi zene. — 20.08 Gershwin, Porgy és Bess. Háromfelvonásos ope­ra. — 22.33 Szórakoztató zene. 1. MŰSOR 3.03 Zenekari muzsika. Szt. — 10.00 Új Zenei Újság. — 10.35 Beethoven: B-d­úr vonósnégyes.­­Szt. — 11.10 Égtájak. — 12.10 Gounod: Faust. Részi. — 13.10 Vivaldi: 12 concerto 1. rész. — 13.49 Kis magyar néprajz. — 13.54­­Művészlemezek. — 15.08 Így ■láttam' Kodályt. — 15.50 Riport a tejiparról. — 16.05 Vivaldi: 12 concerto 2. rész. — 16.48 Wag­­ner-operákból. Szt. — 18.03 Ka­marazene. — Közbeni: kb. 18.38 Világlíra. — 19.41­ Csak fiatalok­nak. — 20.41 Vivaldi: 12 concer­to. 3. rész. Szt. — 21.23 Brahms­­•művek. — 22.32 Magyar zene­szerzők. Szt. GYŐRI RADIO 8 30 Lapszemle nyuga­t-dunán­­­túli lapokból. — Hangos portré: a kirakatrendező. — Mint tör­­vénykönyv. — Zárszámadások Nyugat-Dunántúlon. — Köny­vekről, folyóiratokról. — Lemez­­ügyelő. — 9.50 Német műsor. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 8.39 Torna. — 0.45 Arago X—001. 5. rész. — 9.00 Tele­­fénykép. 6. rész. — 9.25 Frédi és Béni. — 3.50 Hírek. — 9.55 Al­pesi sí VB. — 11.00 Kinevezlek unokámnak. Mb. szovjet film. 2. rész. — 12.53 Gusztáv. — 13.05 Pedagógusok fóruma. — 13.40 Busófarsang ’78. — 14.40 Nóta­szó. — 15.00 Műsorainkat ajánl­juk. — 15.25 Alpesi sí VB. Fér­fi kézilabda VB. — 17.35 Lehet egy kérdéssel több? — 18.40 Es­ti mese. — 18.50 Torna. — 19.00 A Hét. — 20.00 Hírek. — 20.05 Anna Karenina. Mb. szovjet film. — 22.20 Hírek, sporthírek. POZSONYI MŰSOR 8.00 Tv-híradó. — 8.15 Kicsi­nyek műsora. — 8.40 Gyermek tv-játék. — 9.35 Elveszett és ta­lált tárgyak. Tv-filmsorozat. — 5. rész. — 10.55 Heti híradó. — 11.25 Zenés műsor. — 12.10 Al­pesi sí VB. férfi­ műlesiklás. — 14.20 TV-híradó. — 14.55 Műkor­csolya EB. Gálaest. — 17.30 A becsületes tolvaj. Szlovák film. — 18.40 Esti mese. — 18.50 Idő­­járásjelentés. — 19.00 Tv-híradó. — 19.30 Vasárnapi vers. — 19.35 Gyanús körülmények. Bűnügyi ■tv-játék. — 21.10 Sporthíradó. — 21.20 Emberek, képek, történe­lem. — 22.00 Csehszlovák téli Univerziádé. Képes Híradó. — 22.15 Férfi kézilabda VB, döntő mérkőzés. 2. 18.30 A szélrózsa minden, irá­nyában. Lengyel tv-filmsorozat. 17.03 Rövidfilmsorozat. — 17.50 Tv-híradó. — 18.05 Táncdalok. — 13.15 Ne féljetek a matema­tikától. Vetélkedő 1. rész. — 19.00 Pedagógusok műsora.­­ — 19.30 Bruckner-hangverseny. — 20.30 Téli hegymászás. Lengyel dok. film. — 21.05 Ficzek úr. Magyar tv-film. — 22.15 Tv-hir­­adó. JGOSZLÁV MŰSOR 9.00 Barázdák, faluműsor. — 9.35 Sí-VB. — 10.30 Salajko. Gyermekműsor. — 11.00 Újság­kihordók. Filmsorozat gyerme­keknek. — 12.25 Sí- VB. — 13.00 A tudás vagyon. — 14.10 Siva­tagban, őserdőben. Lengyel filmsorozat gyermekeknek. — 15.00 Vasárnap délután. — 10.15 Rajz.ill.Tvsorozat. — 20.00 A név­sorból töröltek visszatérése. Drámasorozat. — 20.95 Do­ou­­mentumadás. — 21.45 Sport­­szemle. 2. 14.55 Strasbourg: Műkorcsolya EB. — 16.45 Kézilabda VB. — 17.45 Kosárlabda: Bosnai—Brest közv. — 20.00 Külföldi dok. mű­sor. — 20.45 Huszonnégy óra. — 21.05 A nagy diktátor. Játékaim. — 23.10 A Filmművészeti Fesz­tivál krónikája. OSZTRÁK MŰSOR 9.55 Közvetítés Garmisch Par­­tenkirchen­ből. SZ-VB. — 15.30 41 fok szerelem. Filmkomédia. — 17.00 Adatlexikon. — 17.30 Maja, a méhecske. — 17-56 Jóéjszakát gyerekek. — 18.00 öregek klub­ja. — 18.30 Dalolj velünk. — 19.00 Vasárnapi osztrák képek. — 19.30 Tv-híradó, kultúra. — 19.50 Sporthírek. — 20.00 Si-VB. — 20.15 Avanti, avanti. Film­­komédia. — 22.40 Sporthírek, hí­rek. 2. 15.46 Közv. a műkorcsolya EB- ről. — 18.00 A Tv Sí-tanfolyama (10). — 18.30 Ha* egy millióm lenne. Femvígjáték. — 20.00 Könyv,bazár. — 20.15 Vidám, ze­nés szórakoztató műsor. — 21.50 Szájkosár nélkül. nailD RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25 Julius Caesar. Operarész­letek. — 9.00 Versek. — 9.10 A hét zeneműve. — 9.40 Óvodások műsora. — 10.05 Iskolarádió. — 10.30 Francia muzsika. — 11.20 Bioritmus. — 11.40 Különös há­zasság. XX. rész. — 12.25 Tánc­zenei koktél. — 13.80 Válaszo­lunk hallgatóinknak. — 13.35 Népi zene. — 14.00 Ezeregy dél­után. — 14.30 Egy zselici hang­szeres művész. — 14.40 Decsényi János műveiből. — 15.15 Csaj­kovszkij: VI. szimfónia. — 18.35 Lenn a folyónál. Filmzene. — 16.46 Viharban, fényben. — Kó­russzvit. — 17.10 Van új a Nap alatt. — 17.25 Magyar előadómű­vészek. — 18.05 Külföldről ér­kezett. — 18.25 Mai könyajánla­­tunk. — 19.15 Előregények céh­ládája. — 20.25 Operafelvételek­­ből. — 21.00 Nótafelvételek. — 21.30 Ami a számok mögött van. — 22.15 Sporthírek. — 22.30 Hall­gassuk együtt. — 23.15 Verseny­­művek. PETŐFI RADIO 8.33 Népdalcsokor. — 9.33 A harang és a kecske. Riport. — 10.00 A zene hullámhosszán. — 12.00 Népszerű fúvósátiratok. — 12.33 Cubanacan koktél. Riport. — 12.53 Régi híres énekesek mű­sorából. — 13.28 Kis magyar néprajz. — 13.33 A Gyermekrá­dió műsora. — 14.00 Kettőtől ötig... — 17.00 ötödik sebes­ség. — 18.00 A kultúra sokszí­nű szövete. II. rész. — 18.33 Ze­neközel­ben. — 19.39 Slágermú­zeum. — 20.33 Kettesben. — 21.23 Dupla vagy semmi. Brhams élete és művészete. — 22.33 De­rűre is derű. — 23.00 Klasszikus operettekből. 3. MŰSOR 14.05 Három Sosztakovics poé­ma. — M.18 Massanet, Werther. Opera. — 16.40 Mindenki isko­lája. — 17.10 Huszonöt perc beat. — 17.35 Láttuk, hallottuk. — 18.00 A világgazdaság hírei. — 18.05 Este hét után. Hangjá­ték. — 18.22 Brahms-művek. — 19.15 Iskolarádió. — 19.33 A Bu­dapesti Filharmóniai Társaság hangversenye. — 20.10 Téli vi­rágzás. Elbeszélés. — 21.30 Dzsesszfelvételek­ből. — 22.00 Együttesek vígoperákból. — 22.30 A hét zeneműve. GYŐRI RÁDIÓ 17.00 Műsorismertetés, hírek. — 17.06 Következik a második félidő. A Győri és a Pécsi Stú­dió közös műsora öt nyugat-du­nántúli NB I-es labdarúgócsa­pat bajnoki rajtjáról. Az élő közvetítés helyszínei: Győr, Pécs, Szombathely, Zalaegerszeg és Kaposvár. Munkatársak: Híd­végi József, Kovács Imre, Ta­­káts Árpád és Varga Zoltán. — 18.00 Információk innen-onnan. Tánczene. — Hírösszefoglaló. TELEVÍZIÓ POZSONYI MŰSOR 14.05 Óvodások műsora. — 15.15 Tv-híradó. — 15.30 Szocialista társadalmunk fejlődésének idő­szerű kérdésed. — 16.00 Francia nyelvlecke. 22. rész. — 16.30 Tv­­híradó. — 16.35 Ifjúsági műszaki magazin. — 17.05 Az ember és aranykor. 2. rész. — 17.46 A szomszédhoz tanácsért. — 18.00 A haladó tapasztalatok iskolája. — 18.40 Esti mese. — 19.00 Tv­­híradó. — 19.30 A szerelem és a halál koronája. Tv-játék. — 21.00 A zene és kedvelői. — 21.30 Tv-s híradó. — 22.00 Csehszlovák Téli Universiádé. — 22.15 Embe­rekről — emberekkel. 2. 17.50 Tv-híradó. — 18.05 Fuvola és gitárhangverseny. — 18.30 Az ábrándok és elképzelések fog­lyai. 2. rész. — 19.00 Az ember és a világűr. — 19.30 Döntő lé­pés. — 19.45 Hajnaltól hajnalig. Szovjet film. — 21.25 A Vietnami Néphadsereg dal- és­­táncegyüt­tesének műsora. — 22.15 Ho Si Minht hagyatéka. — 22.40 Tv­híradó. JUGOSZLÁV MŰSOR 17.10 Magyar nyelvű tv-napló. — 17.45 Bábjáték gyermekeknek. — 18.00 Az én óvodám. — 18.15 Apák és fiúk. — 18.45 Ifjúsági műsor. — 19.15 Rajzfilm. — 20.00 Bumeráng. Tv-dráma. — 21.14 Kiválasztott pillanat. — 21.30 Kultúra az objektívbe. — 22.30 Dok. film. 1­­­118.45 Válogatás. — 26.40 Sport karikatúrában. — 20.45 Belpoli­tika. — 21.15 Huszonnégy óra. — 21.25 Budapesti mesék. Ma­gyar film. OSZTRÁK MŰSOR 9.00 Óvodások műsora. — 10.00 Iskola tv. — 10.30 41 fok szerelem. Filmkomédia. — 17.30 Kicsinyek műsora. — 17.55 Jó­éjszakát gyerekek. — 18.00 Oma­­ruru. Filmsorozat. — 18.30 Mr. Családi műsor. — 19.00 Osztrák ■képek. — 19.30 Tv-híradó, kul­túra, sport. — 20.00 Hétfői tele­sport. — 20.55 Nonstop lehetet­lenségek. — 21.40 Hírek, sport­hírek. 2. 18.00 Angol nyelvlecke hala­dóknak. — 18.30 Paripák Made in USA. — 19.30 Iskola tv. — 20.00 Belépés szabad. Kulturális magazin. — 20.50 Párizsi törté­netek. — 22.15 Tv-híradó. 2. — 22.25 Minnie és Moskowitz. Film. A Rádió és Tv a műsorváltoz­tatás jogát fenntartja. Mottó: Goethe — Közmondásmódon — című cik­lusából idézünk. Vízszintes: 1. Az idézet első része (Zárt betűk: N. O. D.) 14. Illatos virágú bokros terület. 15. ... ló­­gia, a hidrobiológia egyik ága. 16. Bátorkodik. 17. Emelkedik az ára. 19. Helyha­tározószó. 20. Váza bel­seje. 21. Az idézet második része (Zárt betűk: M. B.) 22. Belga és svéd gépkocsik jelzése. 23. Szóössze­tételek előtagjaként, jelentése által, keresztül (­p) 25. Ház része. 26. Cukrozott. 29. Tápláló ital. 32. Lak be­tűi. 33. Kutyája. 34. Kétpárevezős, gurulóüléses csó­nak. 37. Bukovinai magyar népcsoport. 39. Szabadság­­vesztés. 40. 1919-ben ellenforradalmárok által meg­gyilkolt német politikus (Kurz). 41. Hamu. .., me­sebeli leány. 48. A beszédet alkotják. 46. Távolkeleti helység a Szovjetunióban, Tansseni-öböl partján. 46. Rosta része. 43. ÉTÉ. 49. Erős csemegebor. 51. „Ely­sium” című regény írója (Imre, 1910). 53. Karélia belseje. 55. Mutató névmás. 58. Germánium vegy­­jele. 59. Biztonsági szerkezet. 61. Énekelve előad. 62. Maró anyag. 63. Baranya megye egyik községé­ből való. 65. Lefelé régi népies formában. Függőleges: 1. Vándorló, pásztorkodó népek. 2. Például fát rajzolattal díszíti. 3. Megéri egynemű betűi. 4. Holmium vegyjele. 5. Bandériumban van. 6. Az egyik szín. 7. . . . macska,­­ bizonytalan do­log. Cserekereskedelemben ezzel fizetnek. 9. Meg­találják, félmúlt időben. 10. Népszerű magyar tánc­dalénekes (János). 11. Helyhatározórag, ford. 12. Olasz női név. 13. Neves német szobrász (Georg, 1877­—1947) 18. Karbantartó és javító vállalat névbe­tűi. 24. „Futtában” átolvas. 27. Világhírű Strauss operett. 28. A Balaton folyója. 30. Az idézet negye­dik része (zárt betűk: J. D.) 31. Becézett férfinév. 33. Művészi igényű, egyéni hangvételű tanulmány. 35. Város Dél-Koreában. 36. TAE. 37. Földrajzi ne­vekben jelentése, inneni. 33. Gö­rög és osztrák gépkocsik jelzé- Szétválasztva. 52. Női név. 54. se. 41. Minit a függőleges 12. szó- A szabadba (két szó). 55. Az mű­sor. 42. Tisztította. 44. Régi idézet harmadik része (Zárt be­dárdaszerű fegyver. 46. Ingat, tűk: S. S.) 56. Beszédhang jele, döbbent. 47. Az állat étvágyra­ 57. Mocsár névelővel. 60. Keres­lanul eszik. 50. Alexander kecs­­kedelmi, rövidítve, ford. 62. neve az orosz nyelvben. 51. Szeszes ital, régies neve. 64. Ru­bidium vegyjele. 66. Franciaor­szági szakszervezet névbetűi (Force Ouvrière). Beküldendő: Vízszintes 1., 21., függőleges 55., 30. számú sorok megfejtése. Kérjük kedves olvasóinkét, hogy a rejtvények megfejtéseit minden héten, legkésőbb csü­törtökön reggelig levelezőla­pon küldjék meg szerkesztősé­günknek. ­jj MOZI vasárnap Savaria: Dübörgő csend (ma­gyar, fél 4, háromnegyed, 6, 3) Matiné: A hét dada (szovjet, de. 10) Béke: A királylány zsámolya (magyar, 5, 7) aziTFC Savaria: Milyen szép a meg­gyilkolt halála (olasz, de. 10, fél 4, háromnegyed 6, 8) 1978. február 5. Vasárnap

Next