Vas Népe, 1981. június (26. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-21 / 144. szám

A Liszt Ferenc Kamarazenekarra Amerikából jöttünk, mes­terségünk elenére... Akitől a feleletet várom, Rol­la Já­nos, a Liszt Ferenc Kamara­­zenekar hangversenymestere, aki zenekarával együtt alig pár hete érkezett haza az Egyesült Államokból kilenc­­hetes amerikai turnéjáról. Fennállásuk óta az idén már negyedszer tettek eleget az amerikai Columbia-cég meg­hívásának, s Los Angelestől New York-ig 49 hangver­senyt adtak a legkülönbö­zőbb helyeken. Koncert-kör­útjuk során, amerre csak megfordultak, mindenütt el­ismerő hangon nyilatkozott róluk a sajtó. Itthon ugyancsak elisme­réssel szólhatunk a húszesz­tendős fennállásához közelgő kamarazenekarról. Rolla Já­nostól, az együttes vezetőjé­től a zenekar munkájáról, múltjáról, lehetőségeiről ér­deklődünk. — Volt olyan időszak, ami­kor az is kérdés volt: van-e szükség ránk mint önálló együttesre? Ez idő tájt nem ■hivatásos zenekarként kon­certeztünk, s a kínos hely­zet ellenére is együtt marad­tunk. A zenekar tagjai biztos tanári állásukat adták fel abban az időben a bizonyta­lan közös muzsikálásért. De nagyon hittünk a munkában és egymásban. Sándor Fri­gyes vezetése és művészi irányítása mellett együtte­sünk végül is elérkezett ah­hoz a ponthoz, amikor nem számított semmi más — a bizonytalan anyagi lét sem —, csak a ZEM­E. — Két éve, mesterünk, ta­nárunk halála óta ön tölti be a hangversenymester posztját Miből áll az ön munkája, azon kívül, hogy a zenei felelősség teljesen az öné? — Először is rengeteg ad­minisztrációból. A hangver­senyeket meg kell szervezni, műsort le kell adni, időpon­tokat egyeztetni és seregnyi más dolog, ami kapcsolatos lehet velünk. Mindezt a ze­nekar belső tagjaival oldjuk meg, hiszen nincs külön iro­dánk, ahol ezt elvégeznék helyettünk. — Saját bevallása szerint 120 koncertet, adnak egy évadban. Van-e megfelelő helyiség, ahol felkészülhet­nek erre a rendkívül zsúfolt szezonra? — Saját magunk alakítot­tuk ki próbatermünket. A Kulturális Minisztériumtól kaptunk támogatást felújí­tásra, hogy a lehető legjobb körülmények között dolgoz­hassunk. — A zeneirodalom mely területeiről válogatják meg műsorprogramjukat ? — A barokk zenétől a mai magyar zenéig szinte min­dent játszunk. — Hogyan készülnek a Bartók-évfordulóra? — Három koncertből álló bérletünk lesz a Zeneakadé­mián, Bartók Béla születésé­nek 100. évfordulója tisztele­tére. Elhangzik majd a Di­vertimento, a Román táncok átirata, s szeretnénk megszó­laltani a Zenét. — Mi van még hátra eb­ből a gazdag zenei évadból? — Egy japán körút, s szá­mos magyarországi, dán, belga és franciaországi kon­­cert­körút. Sok sikert! B. É. Bélyegsarok A hó elején tartották Zü­richben a nagy bélyegár­verést, mely árverésen a világ legkeresettebb bélyegei kerültek­ kalapács alá. Né­hány magyar bélyeg is sze­repelt az árverésen és egész tekintélyes kikiáltási összeg­gel. Az 1871-es kőnyomatos 3 és 5 krajcáros bélyeg levé­len ragasztva egymást erő­sen takarva (egymásra ra­gasztva) kikiáltási ára 2750 svájci frank. Az 1931-es Zep­pelin 4-es blokkban vágva 1500 svájci frank. Az 1932-es Nagy Madonna 4-es tömb­ben vágva 3800 svájci frank. A fordított Madonna 4200 svájci frank, a Lánchíd III. blokk 200 svájci frank volt a kikiáltási ára. ★ , Pozsonyban befejeződött a szocialista államok bélyeg­­gyűjtőinek kiállítása a SZOCFILEX ’81. ★ Három bélyegből álló sort adott ki a holland posta. A sorozat a posta 100 éves jubileumára emlékeztet. 100­­ éves a csomagposta, 100 éves a­­ nyilvános tele­fon Hollandiában és 100 éves a postatakarékpénztár. A bélyegsor 45, 55 és 65 centes bélyegekből áll. A 45 centes bélyeg egy postai cso­magot ábrázol piros, fekete, okker és kék színben. Az 55 centes bélyegen egy telefon­­készülék látható zöld, piros, kék, fekete színben. A 65 centes bélyegen egy pos­tatakarékkönyv látható kék sárga, piros és fekete szín­ben. V­asárnap RADIO KOSSUTH RADIO 8.10 Külpolitikai negyedóra. — 8.26 A Nyitnikék postája. — 9.02 Olvastam egy novellát. — 9.27 Népdalok. — 9.50 Szabó Lőrinc versei. — 10.08 Bummbele Cir­kusz. — 10.58 Kórusművek. 11.13 Bruno Walter vezényel. — 12.10 Édes anyanyelvünk. — 12.15 Svéd Sándor emlékezetes szere­pei. 4. rész. — 13.02 Jegyzet. — 13.12 Szállj, régi dallam! — 14.05 Vita, interjú, jegyzet a kultúrá­ról. — 15.13 Mosti levél. — 15.23 Népdalkörök országszerte. — 15.43 Operettrészletek. — 16.19 Szép asszonyok egy gazdag ház­ban. 5. rész. — 17.10 Gálik Mi­hály jegyzete. — 17.20 Művészle­mezek. — 18.50 Diákkönyvtár hangszalagon. — 19.53 Ránki Dezső zongorázik. — 20.54 Világ­­irodalmi dekameron. — 21.28 Palló Imre énekel. — 22.20 A dzsessz világa. — 23.19 Arturo Toscanini vezényel. — 0.10 Kó­rusdalok. PETŐFI RADIO 8.05 A jövő hét műsorából. — 8.30 Vasárnapi koktél. — 10.00 Szivárvány. — 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. — 12.57 Bilicsi Ti­vadar énekel. — 13.13 Szegény Dzsoni és Árnika. Mesejáték. — 14.05 Híres zenekarok albuma. — 14.33 Táskarádió. — 15.30 Jelen­időben. — 16.00 Fúvószene. — 16.35 Énekszóval, muzsikával. — 17.00 Slágerek mindenkinek. — 18.00 Júniusi tudományos mo­zaik. — 18.33 Jean Cocteau ver­sei. — 18.43 Magnósok figyelem! — 19.28 A vasárnap sportja. To­tó. — 20.10 Óvodások a könyv­tárban. — 20.38 Hubay Jenő. Csárdajeleneteiből. — 20.55 Közv. a labdarúgó MNK döntőjéről. — 21.45 Operettrészletek. — 22.20 Szórakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR 8.11 A kölni Musica Antiqua együttes hangversenye. — Köz­ben 8.57 Jékely Zoltán versei. — 9.55 Új Zenei Újság. — 10.45 Külpolitikai negyedóra. — 11.00 HI-FI varieté. — 12.15 Szécsi Margit versei. — 13.05 Az AHZ hangversenye. — Közben: 13.39 Kis magyar néprajz. — 14.42 Operaáriák. — 15.22 Beethoven­­kamarazene. — 16.39 Régi hang­szerek világa. — 17.00 Szüless újra, kedves! Tragédia. — 18.23 Szimfonikus zene. — 19.48 Slá­gerlista. — 20.23 Verdi: Macbeth 4 felv. opera. — Közben: 21.14 Alföldi emlékházak. — Közben: 22.01 A magyar széppróza szá­zadai. GYŐRI RADIO 8.30 Hírek — Lapszemle nyu­gat-dunántúli napilapokból. — 8.35 Vasárnapi Zenés Magazin. Szerkesztő: Tóth Pál. — 9.35 Szlovén műsor. — 9.50—10.00 Né­met műsor. TELEVÍZIÓ BUDAPEST v.UU J-CVtJUJITlct. — a.uj uvuua­ sok filmműsora. — Kisfilm­­összeállítás. — 9.25 Mozdonnyal szárazon és vizen. NSZK-báb­­filmsorozat 4. rész. — 9.55 Kuc­kó. — 10.25 Aki bújt, aki nem. — 10.55 Hírek. — 11.00 Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa. Tévéjáték. — 13.55 Duna menti* folklór. — 14.15 Pionír feleség. Magyarul beszélő amerikai film. — 15.30 Kalendárium. — 16.30 Reklám. — 16.40 Műsorainkat ajánljuk! — 17.05 1941. június 22. 15.15 perc. A Szovjetunió megtámadásának 40. évforduló­ja. — 17.35 Vuk. Magyar rajz­filmsorozat IV/4. rész. — 17.55 Lehet egy kérdéssel több? — 18.35 A közönségszolgálat tájé­koztatója. — 18.40 Tévétorna. — 18.45 Esti mese. — 19.00 A hét. — 20.00 Hírek. — 20.05 Csur­ca István: Nagytakarítás. Szatirikus játék két részben a József At­tila Színház előadásában. — 21.55 Sztárok a Rockpalotában. — 22.25 Hírek. 2. 19.55 Labdarúgó Magyar Nép-­ köztársasági Kupa-döntő mérkő­zés. Közvetítés Szegedről. A szünetben: Sporthírek. OSZTRÁK MŰSOR 14.55 Monte Christo grófja. Film Alexander Dumas regényé­ből. — 16.45 A fehér ló. Báb­játék. — 17.15 Pinocchio. Rajz­filmsorozat. —• 17.40 Jó éjszakát gyerekek. — 17.45 Idősek klubja. — 18.30 Osztrák népi muzsika. — 19.00 Vasárnapi osztrák képek. — 19.30 Tv-hiradó. — 19.50 Sport­hírek. — 20.15 Mefiszto. Tévéjá­ték Klaus Mann regényéből. — 22.35 Hírek. 2. 15.00 Sportdélután. — 18.30 Okay. Ifjúsági magazin. — 19.30 Tv-hiradó. — 19.50 Heti körkép. — 20.15 Az igazság szolgája. Filmvígjáték. — 22.10 Sporthírek. — 22.25 Chicago 1930. Filmsoro­zat. ..Kokain a vacsorához*’. — 23.10 SOAP. Filmsorozat (4.). H­étfő RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.00 Hírek, időjárás. — 8.05 Műsorismertetés. — Kb. 8.20 Mai kulturális programok. — 8.25 Mozart: D-dúr szimfónia. — 9.00 A hét zeneműve. Verdi: Az ál­arcosbál. — 9.30 Kis csodák. Ga­­rai Gábor versei. — 9.40 Ki ko­pog: Levente Péter műsora. — 10.00 Hírek. — 10.05 Nyitnikék. Kisiskolások műsora. — 10.35 Brahms: Szerelmi dalkeringők. — 11.00 Indulók, táncok fúvós­­zenekarra. — 11.20 Zászlóbontás 1921-ben. — 11.40 Hogy hosszú életű légy e földön. Csák Gyula elbeszélésének rádióváltozata. — 12.00 Déli krónika. — 12.20 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12.30 Reklám. — 12.35 Válaszolunk hallgatóinknak. — 12.50 Zenei érdekességek. Az el­múlt hét műsorából. — 14.29 Ha pénz van a zsebben. Nagy Lajos novellájának rádióváltozata. — 14.54 Édes anyanyelvünk Lő­­rincze Lajos műsora. — 15.00 Hí­­rek. — 15.10 Muzsikusportrék gyermekeknek. Beszélgetés Bot­ka Valériával és Csányi László­val. — 16.00­ Útközben. — 16.05 Műsorajánlat. — 16.10 Mezők, falvak éneke a Hajdúságból. — 16.30 Világablak. Az olvasás gyönyörűsége. — 17.00 Hírek. — 17.07 Reklámkalauz. — 17.10 Bartók-művek legszebb hangfel­vételeiből. — 17.46 A környező világ. Nemzetközi kerekasztal­­beszélgetés a gazdaságról. — 18.15 Hol volt, hol nem volt... — 18.25 Mai könyvajánlatunk. — 18.28 Hallgatóink figyelmébe! — 18.30 Esti Magazin. — 19.15 A repülő ember. Dokumentumok, történetek a hazai repülés hős­korából. — 20.15 A Bécsi Fil­harmonikus Zenekar Johann Strauss műveiből játszik. — 21.00 Fehéren—Feketén. — Rádiófo­lyóirat. — 22.00­ Hírek. — 22.15 Sporthírek. — 22.20 Tíz perc külpolitika. — 22.30 Händel: Acisz és Galathea. Pásztorjáték. — 24.00 Hírek. — 0.10 Lugosi Ti­bor klarinétozik. PETŐFI RADIO 8.00 Hírek. — 8.05 Orosz for­radalmi dalok. — 8.20 Figyelmé­be ajánlom ... A hét zenei­ mű­soraiból. — 8.30 Hírek. — 8.33 Fekete Mária nótákat énekel. — 9.00 Slágermúzum. — 9.50 ... de hát miben döntsék? Gyurkó Géza írása. — 10.00 Zenedélelőtt. — 12.00 Déki Lakatos­­ Sándor népi zenekara játszik, Kiss Ká­roly nótákat énekel. — 12.30 Hí­rek. — 12.33 Kis Magyar Nép­rajz. — 12.38 Táncznei koktél. — 13.25 Szabó Miklós operettda­lokat énekel. — 13.45 Időjárás. — 14.00 Kettőtől ötig. — 17.00 Vizsgálatok nyomában. Nagy Izabella műsora. — 17.30 Ötö­dik sebesség. — 18.30 Hírek. — 18.33 Gramofonalbum. — 19.03 Táncházi­ muzsika. — 19.25 Rek­lám. — 19.30 Híres előadók al­buma. Edmundo Ross lemezei­ből. — 20.00 Tűnődés a gyorsuló idő­ben. — 20.30 Hírek. — 20.33 Kirakodóvásár. — 22.00 Új fel­vételek a Röpülj páva műsorá­ból. — 22.30 Rádiószínház Ar­kanda, Andrzej Nowicki rádió­játéka. — 23.00 Hírek. — 23.15 A dzsessz a 70-es években. — 24.00 Hírek. — 0.10 Idegen nyelvű víz­­jelző-szolgálat. 3. MŰSOR 8.55 Műsorismertetés. — 8.57 A A kiállítótermek programjából. — 9.00 Nagy mesterek kamara­zenéjéből. — 10.35 Az 1980. évi Newport Dzsesszfesztivál felvé­teleiből. — 11.00 Hírek. — 11.05 Világhírű előadóművészek felvé­teleiből. — 13.00, Hírek. — 13.05 Műsorismertetés. — 13.07 Rádió­színház. Tengerészfeleség. — 13.39 Szokolay Sándor: Sámson. Kétfelvonásos opera. — 15.16 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. Dél­utáni hangverseny. — 16.16 Ver­­da stelo. — 16.30 Harminc perc beat. — 17.00 Sosztakovics: Tíz poéma. — 17.34 Zsebrádiószín­­ház A képtárban. — 17.44 Rek­lám. — 17.46 A zeneirodalom re­mekműveiből. — 19.00 Hírek. — 19.05 Operaművészlemezek. — 20.00 A Magyar vonósnégyes ját­szik. — 21.20 Zenekari muzsika. — 22.00 A hét zeneműve. — 22.30 —22.33 Hírek. GYŐRI RADIO 17.00 Műsorismertetés, hírek. — 17.05 Hétfő este Nyugat-Du­nántúlon. Zenés Magash. Tele­­lefonszám: 12-722. Szerkesztő: Szántó Zsóka. — 18.00—18.30 In­formációk innen-onnan — Sport — Lapelőzetes. TELEVÍZIÓ BUDAPEST 15.58 Műsorismertetés a XI. veszprémi tévétalálkozó műsorá­ból. — 16.00 IV. Henrik. A ki­rálydráma tévéváltozata (16 éven felülieknek!). — 18.05 Ze­nés TV-színház Naya revüope­­rett. — 19.45 Látástól vakulásig. Tévéfilm. — 21.00 TV-híradó. — Kb. 21.15 „Csak beszélgetünk ...” Szilágyi János vendégei a Veszp­rémi Tévétalálkozón. Ismert és ismeretlen televíziósok. — 22.15 „Én láttam a háborút”. Film­etűd. OSZTRÁK MŰSOR 9.30 Tv-konyha. — 10.15 Isko­latelevízió. — 10.30 Monte Chris­to grófja. Film. (ism.). — 12.20 A Föld csodái. Dokumentum­film. — 17.00 Kicsinyek műsora. — 17.55 Jó éjszakát gyerekek. — 18.00 Állatok világa. Filmsoro­zat: „Állatok az őserd­­en”. — 18.30 MI. — 19.00 Osztrák képek. — 19.30 Tv-híradó. — 20.15 Hét­fői telesport. —­­ 21.05 A fuvar. Film. — 21.55 Esti sportműsor. — 22.40 Hírek. 2. 19.00 A Feuerstein család. Filmsorozat. — 19.30­ Tv-híradó. — 20.15 A doktor és kedves ál­latai. Filmsorozat (7). — 21.05 János főherceg visszatér. Film. — 22.20 A mama és a kurtizán. Film (2.). — 0.00 Hírek. VÍZSZINTES: 1. Szovjet sak­kozó, sorrendben a tizedik vi­lágbajnok. 10. Holland sakkozó, az ötödik világbajnok. 15. Csip­kés fodordísz a nyakkivágásban. 16. Mezzoszoprán szerep a „Ri­­goletto” című operában. 17. A Vénusz szobor lelőhelye. 19. Szolmizációs hang. 20. Az íror­szági események főszereplője. 21. Kiszárad. 23. A hátvéd ré­gebbi elnevezése. 25. Egyforma betűk. 26. „Ha rövid . .., toldd meg egy lépéssel”. 27. Nobel­­díjas fizikus-kémikus házaspár. 28. Lárma. 30. Germán zsoldos­vezér, az utolsó nyugat-római császár legyőzője. 32. Idegen címzésrövidítés. 33. Lemberg-nek is nevezték. 35. Nagy írónk névjele. 36. Szovjet sakkozó, a nyolcadik világbajnok. 37. „Kiks — Kate” (Porter). — 38. Bizony — a régi magyarok nyelvén. 41. Arab főváros. 43. Kötöző­gyapot. 46. Kontyba szedett. 49. Holland gépkocsik jelzése. 50. Szovjet sakkozó, a világbajno­kok sorában a hatodik. 52. A mágnesség régi neve. 54. Vir­radat része. 55. Jugoszláv ten­gerparti üdülőhely. 57. Szovjet illuzionista. 58. Kubai sakkozó. Ő volt a harmadik világbajnok. 62. Portland cement rövidítése. 63. Japán politikus, államférfi. 64. Űrmérték jele. 65. Nagyváros Malaysiában. 67. Zenei záradék. 68. Viággá kürtöli. 71. Megszün­teti valaminek az égését. 72. Szovjet sakkozó, a kilencedik. FÜGGŐLEGES: 1. A hetedik világbajnok, szovjet sakkozó. 2. Egybázisú karbonsav. 3. Építési anyag. 4. Finn város, más né­ven: Turku. 5. A tengerben sok van. 6. Egykori költő és hadve­zér névjele. 7. Szovjet sakkozó, a tizenkettedik világbajnok. 8. Erre a helyre adni rendel. 9. Jade egynemű betűi. 10. Arab állam névtele. n. Igeképző. 12. Az „Oberon” című opera szer­zője. 13. Kiejtett betű. 14. Né­met sakkozó volt, világbajnokok között a második. 18. Értékesíti. 21. Részben rekord! 22. Vörös­marty Mihály verse. 23. Délaf­rikai holland telepes. 24. El­hagyná a helyiséget.­­27. A hő­mennyiség egységének jele. 29. Megfelelő. 31. Végtagok. 34. Szál­lított. 37. Idomeghatározás. 36. a lakmuszt vörösre festi. 40. Afrikai köztársaság. 41. Cseh­szlovák születésű osztrák sak­kozó, az első hivatalos világ­bajnok. 42. Orosz származású francia sakkozó volt, a negyedik világbajnok. 44. Lovat etet. 45. Vízi lövedék. 46. Bór és nitro­gén. 47. A tizenegyedik világbaj­nok, amerikai sakkozó. 48. Né­met Demokratikus Köztársaság. 51. Karfiol-darab! 53. Háziállat. 54... .­picike. 56. Szoprán sze­rep Donizetti: „Az ezred lánya” című operájában. 59. Az ének. hu. neigrag. ol. narxyalap. 6z. Pula régebbi neve. 66. Ló­szín. 68. A lóerő jele. 69. RT. 70. Ket­tős betű. Beküldendő: a 12 világbajnok neve.­­Kérjük olvasóinkat, hogy a rejtvény megfejtését legkésőbb csütörtöki beérkezéssel — lehe­tőleg postai levelezőlapon — küldjék meg szerkesztőségünk címére. A június 7-i számunkban közölt, a Megyei Művelődési és Ifjúsá­gi Kruzeum rejtvény itcurtum­i Klubja „Pedagógus napra” című rejtvényének helyes megfejtése: Labdázótér, Pillér Celesztin, RATIOSTUDIORUM, Wimmer Gottlieb Ágost, Tuberkulózis, Kőszeg. A helyes megfejtésért könyvutalványt nyertek: Papp Tibor, Szombathely, Horváth Antalné, Szombathely, Fenyvesi László, Szombathely, Szilvágyi János, Nick, Szakasits Zita, Csá­­kánydoroszló. A könyvutalvá­nyokat postán küldjük el a nyerteseknek. M­ozi VASÁRNAP Savaria: Róka és a medve 10, Mindhalálig zene 4, 6, 8. Kertmozi: Piedone Afriká­ban 9. Derkovits: Fel a fejjel 4, Zorró 6. HÉTFŐ Savaria: XX. század kalózai 10, 4, 6, 8. Mini: Hyppolit a lakáj 5, El­csábítva és elhagyatva 7. Kertmozi: Mondd, hogy min­dent megteszel értem 9. A MŰVELŐDÉSI ÉS SPORTHÁZ MŰSORA: MEGYEI BEAT-ZENEKARI BEMUTATÓ 17 órakor. (8539) 1981. júniuis 21. Vasárnap

Next