Vas Népe, 1982. április (27. évfolyam, 77-100. szám)

1982-04-01 / 77. szám

A háztáji baromfitenyésztést is segítik Vas megyében, soka­n em­lékez­nek rá, hogy az egykoron, önállóan működő Urai­újfalui Állami G­a­zda­­ság — amely ma a Bábolnai Mezőgazdasági Kom­binát érdekkörébeni, a­nnak önálló egységeként dolgozik — a fél világon híressé tette magát a kiváló baromfite­­nnyés­ze­téről. Európai á­llam­okba és távol-keleti­ orszá­gokba egyaránt vásárolták a megannyi jó tulajdonság­gal rend­elkező hibridjeit, naposcsibéit, s milliószámra kérték onnan a nagyértékű tenyésztojásokat is. A gazdaságnak ,tekintély­es, szerepe volt a hazai kis- és nagyüzemi barom­fiten­yész­e­tek fel­len­dítésében, s annak a ga­zdaságpolitikának a szolgálatában,, hogy a kistenyészeteik is a tőlük legjobban telhetően segítsék a közellátást­. Ma is ezek a tenyészetek állítják elő, és szolgáltatják a közellátásiba a tojás és a baromfihús egy igen tekintélyes hányadot, illetve elégítik ki a háztartások tízezereinek húsellátási igényét. — Sikerült-e a gazda­ságnak megőriznie a va­siakkal való gyümölcsö­ző együttműködését? — Kérdezem Kállay Bélát, a gazdaság igazgatóját. — Egyértelműen mondha­tom, hogy igen — válaszol­ja. — Csak néhány példát említek: a nagysimonyi, ter­­m­elősszövetke­zetet régóta mi látjuk el naposcsibével. Ez a szövetkezet a tőlünk vá­sárolt állományával évente 11 millió tojást tajál. Az ikervári tsz-ibek ugyancsak a tőlünk vásárolt hibridek­kel évente 16—18 millió to­jást termelnek. A jákflai tsz szintén, évente mintegy 20 ezer Tetra SL csibét rendel tőlünk, és mint leendő tojó­állományt azt, tartja tenyész­tésiben. Csak e néhány pél­dából is érzékelhető, hogy vasi nagyüzemek gazdasá­gunk munkájában mint ba­romfinevelő partnernek is részt vesznek. Közelebbről: megvásárolják tőlünk a na­­poscsiirkét, azt felnevelik, be­lőle alakul ki a tojóállomá­­nyuk, s — szakmai nyelven mondlvia — a letolatásuk után, ismét mint naposcsibe vásárlók jelentkeznek ná­lunk. Ez a körforgás évek óta igen eredményes, és jól segíti az üzemiek pénzgaz­dálkodását is. A nagyon példásan működő szeced to­jástermelő szakcsoportnak 70 ezer tojója, van. A szakcso­port is Uraiújfaluiból­ vásá­rolja a naposbamomilt. — A nagy érdeklődés mellett képesek-e juttat­ni jó alapanyagot a háztájiba is? — Nekünk nem gond a csirkeelőállítás, ha van rá igény. Vas megyében, ismerik a jó termelési tulajdonsá­gokkal rendelkező hibrid­jeinket, s kémeik, is azokból, bár itt hagyománya van, a házi, a kottával való kelte­tésnek. Tavaly ennek ellené­re 700 ezer napos c­sirkét vá­sároltak tőlünk egyéni, meg­rendeléssel, az áfészek, a termelőszövetkezetek útján vagy más módon. Ez elég nagy szám, bár Szabolcsba több mint 1 milliót Bács megyébe közel egymilliót kértek, hogy csak e két megye igényére emlékeztes­sek. — Az idén milyen hib­rideket vásárolhatnak a kistenyésztők Uraiból? — Nagyon szívesen lát­nám a háztáji portákon a kettős hasznosítású Terra H hibridet Ez évente 220 to­jást képes tojni, s emellett hústermelő képessége is jó, mert elég hízé­­ony. A broi­ler hízékonyságait közelíti meg. A jércékből tojót érde­mes nevelni, a kakasokat pedig otthoni vágásra, fo­gyasztásra hasznosítani. Ez utóbbiak kéthónapos korra elérik az egy kiló feletti súlyt, háztáji körülmények közöttti táppal. A másik aján­lott hibridnak a Tetra SL. Barna tojása van. Bábolnai tenyésztés, így jó tulajdon­ságaival a Világ élvonalába sorolható. Ez kimondottan tojástermelő, évente 280-at képes tojni. Ebből viszik a naposcsibét a nagyüzemek, a tojástermelő szakcsopor­tok is. Ez szekszári állo­mány, s csak a jércét adjuk el belőle. De miivel jó szer­vezetű, ellenállók­épessége ki­­­váló, ezért viseli el mond­juk a közepesnek mondható háztáji környezetet is. — Úgy tudom, a keltetés folyamatos itt Uraiújfa­­luban. — Természetesen. Heten­ként 450 ezer csirkét kelte­tünk és szállítunk bel- és külföldire. — És ha a vasi háztáji gazdaságokban mondjuk a tavalyi 700 ezer he­lyett az idén 1 milliót kérnének, ki tudnák elé­­gíteni ezt az igényt? — Ki tudnánk elégíteni és jól­ is járnának a vasiak a nagy termelőképességű — a pénzt gyorsan szaporító — hibridjeinkkel. De az igé­nyek kielégítése nem történ­het máról-holnapra egy ilyen szervezett üzemiben. A szál­lítás előtt legalább négy hétt­­el jó tudnunk, hova meny­nyit kérnek, hogy a keltetés­nél ezt ütemezzük, figye-­ lembe vegyük. Mert a szál­lításnál a szabolcsiak is, a Pest megyeiek is a külföldi vásárlók is a pontosságot szokták meg tőlünk, amitől mit el nem térhetünk. Teheti, hogy jut-e elég csibe a hib­ridjeinkből a vasi kistenyé­­szetekbe, a­z nem csak raj­tunk múlik, hanem tőlük is függ, mikorra kérik, hogyan rendelik. Ha ezt az áfészek jól szervezik, mi egy meg­határozott tételen felül —­­minimális térítés ellenében­ — helybe visszük, a csibéket Horvátzsidányiba, Szalafőre, Pápócba vagy ahova kérik. Vagyis :tartani, fejleszteni, ápolni kívánjuk a jól kiala­kult kapcsolatokat a vasi nagyüzemekkel és a kiste­­nyészetekkel is, — a közel­látás hasznára — mondotta Kállay Béla igazgató. Udvardy Gyula­Fotó: Kaczmarrski Zoltán Ilyen tyúk fejlődik a Tetra H kettős hasznosítású hibrid tojásaiból. A háztájiban kü­lönösen hasznos ez a hibrid. Kelnek a csibék. Fejük már a világon van, testük még a­ tojásban. Egy-egy alkalommal tíz és százezer látja meg bel­­őlük az­­új környezetet. Képek a megújuló Vasvárról örvendetesen fejlődik, gyarapodik Vasvár. Új há­zak egész sora épült fel az utóbbi években, több kilo­méternyi utat felújítottak, portalanítottak. Különösen a nagyközség központja szé­pült meg: itt többek között bevásárló és szolgáltató negyedet alakítottak ki. Igaz, a központ szomszéd­ságában még állnak a régi, kopott házak, amelyek az egykori Vasvárra emlékez­tetik a látogatót. Állnak, de valószínűleg nem sokáig. Ter­vek szerint az Oszkói út és az Úttörő utca által hatá­rolt részt, az itt levő öreg házakat lebontják, s új la­kásokat emelnek helyükön. Bár a korábbi évekhez képest szerényebb fejlő­déssel kell számolniuk a vasváriaknak, azért ami majd megvalósul, az sem lesz kevés. A tervidőszak folyamán jelentős számú új otthont építenek, közműve­ket telepítenek, s támogat­ják a magánerős építke­zést is. Tovább folytatják az elöregedett lakások felújí­tását. Képeinken: a régi Vasvár, az Oszkói út és az Úttörő utca torkolatában. S egy szép, korszerű házsor a nagyközség belterületén. m l­mi sr m/­M, je­­ny é­s kedvezmény A Vas megyei Szállítási Bizottság március 30-án, ülé­sezett Szombathelyen, Bende László megyei tanácselnök­­helyettes elnökletével. A na­pirenden szereplő kérdések megtárgyalásában részt vett és felszólalt Trelkács Béla, a Központi Szállítási­ Tanács titkára is. A napirend előadói és a vitában felszólalók elmond­ták, hogy a múlt éviben a szállítók és a fuvaroztatók jó együttműködése révén a me­gyében az áruszállítási tel­jesítmények általában 5-8 százalékkal meghaladták az előirányzottat. A szombathe­lyi vasútigazgatóság összes szállításaiból a megye fug­lak­oztatói például 820 999 tonna áru feladásával része­sültek, s ez a tervezetthez­­képest 113,26­ százalékos tel­jesítésnek felel meg. A vas­út az őszi időszakban, a csúcsforgalom idején is min­den felkínált árut zökkenő­­mentesen elszállított. A Volán 17-es számú vál­lalata is tovább javította fu­varpiaci helyzetét Kiterjesz­tette a tüzelő- és építő­anyagok házhoz szállítását a m­egyében, 35 400 köbméter kavicsot fuvarozott a ma­gé­nerőivől megvalósuló kis­lakás-építkezésekhez. A la­­­­kosságnak végzett fuvarozá­sok értéke 15,5 millió forint. A cukorrépa fuvarozásban — a­­megnövekedett vasúti részarány miatt — csökkent ugyan a Vállalat teljesítmé­nye, de így is az őszi kam­pányban 74 500 tonna cukor­répát szállítottak a Volán­­gépkocsik. A vállalatnak fejlődött a nemzetközi fuvarozási tevé­kenysége is ebből 13 millió forint volt a bevétele. A megyei szállítási bi­zottság megállapította, hogy a fuvarozási igények meg­változtak, a beruházások­­mérséklődése, a­ minden te­rületet érintő — főként az energiával való — takaré­kos gazdálkodás új helyzetet teremtett a fuvarpiacon, és ezzel mind a szállítóiknak, mind a fuvaroztatóknak tar­tósan, kell számolni­uk. A vasút például az idei év el­ső három hónapjában a me­gyében, mintegy 200 ezer tonnával kevesebb árut szál­lított, mint a múlt év har­sonl­ó időszakában. A Volán 17-es számú vállalata részé­re is új helyzetet teremtett a tömegárus szállítási igé­nyek csökkenése. Termé­szetesen, a rendkívül ke­mény tél is hátramozdítója volt a fuvarozásnak. A vál­lalat például a kavics­föld előszállítását csak március utolsó hetében tudta elkez­deni. A vállalat mintegy 30 ezer tonna áru kedvezmé­nyes előszállítására vállal­kozott ezekben a hónapok­ban. Ismeretes, hogy a fuvaroz­tatók előszállítási kedvez­ményben része­sülnek akkor, ha ezekben a hónapokban adják fel árujukat a vasút­nál vagy éppen a Volánnál. A megyei szállítási bizott­ság felhívta az érdekeltek figyelmét, hogy az idén áp­rilis végéig lehet kedvez­ménnyel előszállítást ren­delni a fuvarozó vállalatok­nál. Az áruszállítások üte­mességét segítik elő a fuva­roztatók, ha igénybe veszik a kedvezményt. A megyei szállítási bi­zottság ajánlotta továbbá az érdekelteknek a szombaton és vasárnap történő szállítá­sok fokozását. Jelenleg sok fuvaroztató temérdek ko­csiálláspénzt fizet, és hétfőn akarja feladni mindazt az áruját, amit korábban a hét­végén elküldött. A tárgysorozatban szerepelt végül a mezőgazdasági üze­mek tulajdonában levő te­hergépkocsik üzemiben,tar­­tásának­ és javításának helyzete a megyében. A bi­zottság ezzel kapcsolatban számos ajánlást tett az ér­dekelteknek, így például ja­vasolta a mezőgazdasági gépjavítás feltételeinek to­vábbi szélesítését. Az IFA tehergépkocsik javításában az AFIT, az IKR és a KSZE mezőgazdasági rend­szerek már megállapodtak.. A tsz-ek megyei szövetsége pedig rövidesen diagnoszti­kai vizsgáló rendszert ve­zet be és ezzel majd jól szolgálja a hibamegelőző karbantartás szakszerűségét. A Volán 17-es számú válla­lata is együttm­ű­ködik­ az olaszfai termelőszövetkezet­tel, hogy a­ gépjavítás egyes szakaszaiban segítséget nyújthasson. Kerék László 1982. április 1. Csütörtök

Next