Vas Népe, 1983. július (28. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

Közművelődési műhelyekből (1.) Értékek körforgalma Ma már a kultúra új ér­tékeire tömegek tartanak igényt. Ebből következik, ahogy körforgalma társadal­mi szükséglet és a fejlődés alapja is. Ha ilyen érte­lemben nézünk körül ha­zánkban, akkor megnyug­vást kelthet a mozgalmas­ság. Elsősorban az, hogy a közönség mozgását követi az értékek megjelenése. Tu­dott dolog, hogy nyáron telítődik a forgalom a Du­nakanyariban, a Balatonnál, vagy Pécs, Szeged környé­kén. Nyári tárlatok fogad­ják az érkezőt, szabadtéri színpadok, szín­házi, zenei, képzőművészeti bemutatók. Nyilvánvaló az a törekvés, hogy kultúrával találkozzon ott is mindenki, ahol ere­detileg talán csak pihenni, szórakozni akart. Így érvé­­­nyesül aztán kölcsönhatás­iban is a kettő. TÖBB SZIMPOZION ÉS ALKOTÓTELEP működik az idén nyáron is. Többsé­gét nemzetközi részvétel jellemzi. Zárókiállításra ké­szül egyebek között a haj­dúböszörményi nemzetközi művésztelep, a Műcsarnok­iban látható a dunaújvárosi acélszobrász alkotótelep, a győri fémművésztelep,, a nagyatádi faszobrász alkotó­telep, a siklósi szobrász al­kotótelep, a Székesfehérvári Könnyűfémműben, a Tiszai Vegyi Kombinátban létrejött művésztelep és a zalaeger­szegi alkotó szimipozion kö­zös kiállítási anyaga. E műhelyek immár tizenhat esztendeje egyesítik a hazai és külföldi szobrászi törek­véseket, hozzájárulnak a műfaj fejlődéseihez. Mindez a közönség érdekét szolgál­ja. Városaink kiállítóter­meiben pedig azok a művek szerepelnek, amelyek a nagyvilágból érkeztek. EZ A KULTURÁLIS KÖRFORGALOM informál, tágítja látókörünket. Nem­zetközi mérleget és a hala­dás gyorsuló lehetőségét je­lenti egyszerre. A kulturális érté­kek hatékony cseréjének példája az is, hogy egyrészt mi fogadtuk Budapesten a világhírű amerikai Hammer és az osztrák Ludwig gyűj­teményt, másrészt magyar képzőművészeti anyag járja rendre a világot. Jelenleg tekintélyes magyar kollekci­ót mutatott be Törökország és Görögország. A budapes­ti kisplasztikai triennálé és a szombathelyi textil tri­­ennálé a két műfaj megúju­lásának egyik világműhelye. Érdekesen gyűrűznek az események. Évekkel ezelőtt nagy sikerű magyar képző­­művészeti kiállítás nyílt Pá­rizsban, s valószínűleg en­nek is része van abban,, hogy francia ajánlat nyo­mán döntött úgy a madridi találkozó: a Párizsiban ese­dékes­­kulturális fórumot Budapesten tartsák meg 1985 októberében. Ez kultú­ránk eredménye és egyben a legfontosabb ügyet, a bé­kés együttműködést szol­gálja. Zenénk is világkövet: szinte minden kontinens nagyvárosában akkreditálja Bartók, Liszt és Kodály mű­veit. Hozzátartozik ez a vi­lág fő zenei forrásaihoz és műveltségéhez, zenei tuda­tához. Könyvkiadásunk MÉ­RŐSZÁMAIT, színházi éle­tünk mozgékonyságát is ér­demes áttekinteni, és ak­kor ráébredünk arra, hogy a világ teljes szellemi kon­centrációjának jegyében élünk. Nem maradunk le semmilyen lényeges kultu­rális mozzanatról. Élénk ez­zel együtt a hazai értékcsere is. Csupán a nyári hetekben szombathelyi keramikus, Geszler Mária mutatkozik­­be Szegeden, Csongrád me­gyei festő Fontos Sándor önálló kiállítása nyílt Esz­tergomiban, s pápai festőmű­vész alkotásait fogadja a zalaegerszegi Kisfaludi Stróbl Terem, a Nyírségből Sárvárra érkezett Lakatos József festőművész mutat­kozik be új alkotásaival Győrött, Schéner Mihály műveit Szeged és Salgótar­ján hívta vendégségbe. Szö­vődnek a szépség szálai a társadalmi tudatban, mint­egy annak bizonyságául, hogy egyre jobban sáfárko­dunk értékeinkkel, tehetsé­geinkkel. Ennek jegyében nemzetünk és a világ kul­túrája e gyors és átható körforgalom révén népünk tudatában egyre inkább köztulajdonná lesz. L. M. Rádióhullámok Mit tegyünk? „Hiba, ha egy költőt szerelmi életében vájkálva muta­tunk be. De nem kevésbé hiba, ha nagyképű álszemérem­től vezettetve, egyszerűen „erről nem beszélünk”, s a köl­tővel különféle „szempontokból” következetesen úgy foglal­kozunk, mintha testetlen, de legalábbis nemiség nélküli lény volna; ha így teszünk, akkor a költő teljes képét egy lényeges elemétől fosztjuk meg” — írja Radó György Ma­jakovszkijról című művében. Nyilván ezt tartotta szem előtt Kun Miklós összeállításában, amikor­­is témájául Lilja Brik és Majakovszkij kapcsolatát választotta. Különleges szerelem, pontosabban együttélési forma volt az övék.­­Forradalmi újításként is felfog­hatnánk, pedig a kényszer szülte. Nyilván a századelőn sokakat meghökken­tett, s valószínűleg manapság is kiváltja sokak nem tet­szését. Lilja Brik ugyanis megismerkedésük idején már másnak a felesége volt. Férje, Oszip Brik a futuristák ide­ológusaként Majakovszkij jó barátja, harcos társa volt. Majakovszkij életében előbb Lilja húga — aki­­később Elza Triolet néven írt s Louis Aragon felesége lett — ját­szott szerepet, igaz csak rövid ideig. A nagy szerelmet a nővér, Lilja jelentette. Az ő visszaemlékezésében olvashat­juk Majakovszkijról a következőket: „Egyik legkedvesebb könyve Csernisevszkij Mit te­­gyünk?-je volt. Minduntalan visszatért hozzá. Az élet, amit Csernisevszkij leírt benne, rokon volt a miénkkel. Maja­kovszkij mintegy tanácskozott Csernisevszkijjel, a maga sze­mélyes dolgaiban támaszára lelt benne. A Mit tegyünk? volt az utolsó könyv, amit halála előtt olvasott.” A három nagy egyéniség úgy találta meg különleges kapcsolatukból az utat, ahogy Majakovszkij Brilkékhez köl­tözött, s életüket a Csernisevszkij műben leírtakhoz ha­sonlóan szervezték meg. Mindhármuknak külön szobája volt, s a társalgó szerepét betöltő nappali sok ismerőst és barátot felvonultató est színtere volt.­­Nyikolaj Aszejev vi­sz­­szaemlékezései szerint Majakovszkij igyekezett elkerülni a hétköznapi élet tradicionális formáit. A család hagyomá­nyos köteléke helyett választott hát magának egy családot, ahova mint egy kakukk­ madár betelepedett. De nem ron­totta meg a ház légikörét, az idegen fészket úgy őrizte, mintha sajátja lett volna. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az együttélés zavartalan volt, mert hol egyikük, hol másikuk, hol pedig mindhármuk hibájából olykor cső­döt mondott a maga nemében különleges életforma. Egyik ilyen alkalommal — hét év után — Majakovszkij el is költözött, s régi lakásában — amit addig jobbára csak bútor- és könyvraktárnak­­használt — elkezdte írni Erről című­­poémáját. Hogy miről is szól az azóta híressé vált költemény? Természetesen a szerelemről. „Ez a téma el­jön. ..” — ismétli makacsul mintegy refrénként, s a sorok közül kiolvashatjuk önmaga kigúnyolását éppúgy mint ver­gődését a nagy érzelem szorításában. „Állok a falnál. / Nem is én vagyok már.” — írja a Csak te ne volnál című rész­ben, s később hozzáteszi még: „Te vagy az egyetlen, ki életem megmentse!” Ekkor még — 1923 márciusának végén — úgy látszott, minden jóra fordulhat. Nem így történt. Ezután Liljával már nem találkozott négyszemközt, min­dig csak­­barátok, ismerősök társaságában látták egymást . Váltottak szét. A Majakovszkij születésének 90. évforduló­jára készült műsorban a rádióhallgató nemcsak a kuriózu­mot fedezhette fel, hanem bepillantást nyerhetett a hú­szas évek szovjet-orosz irodalmi életének lázas, kavargó világába is. Érdemes elővennünk néhány a témába vágó monográfiát vagy tanulmányt, hogy a korra illetve Maja­kovszkijra vonatkozó ismereteinket kibővítsük , vagy újakkal gazdagítsuk irodalmi műveltségünket. Cs. I. 1983. július 28. Csütörtök Könyv az Akadémiáról A Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége a nyolcvanas években címmel jelent meg az Akadémiai Ki­adónál Rottler Ferenc és Teplán István tanulmánykö­tete. A könyv szinte teljes kö­rűen bemutatja a magyar tu­domány vezető intézményé­nek munkáját, s részletesen szól a jövő tennivalóiról. Külön fejezet foglalkozik a tudománynak a társadalomért végzett munkájával, a jövő­kutatással, a társadalmilag nagy jelentőségű kérdések tu­dományos megalapozásával. A szerzők sorra veszik a ki­emelt kutatási területeket, majd bemutatják az akadé­miai vizsgálatok eszközrend­szerét, személyi, anyagi fel­tételeit. Ismertetik a kutató­munka korszerűsítésének el­képzeléseit. Czóbel sétány Sétányt neveztek el Szent­endrén Czóbel Béláról. A városi tanács végrehajtó bi­zottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy a festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából a vízisporttelep és a hajóállomás közti három­száz méter hosszú és három méter széles közterület a „Czóbel sétány” nevet kapja. A neves festőművész, a vá­ros egykori díszpolgára a harmincas évektől kezdve minden nyáron Szentendrén élt és dolgozott, és ott számos jelentős alkotása készült. Az évforduló alkalmából bőví­tik a helybeli Czóbel Múzeu­­mot is. A Templom, tér 1. szám alatti házhoz — 2,2 mil­lió forint értékben — új szárnyat építenek. Ide helye­zik el az ajándékozás vagy vásárlás útján szerzett új Czóbel-festményeket, egy emlékszobában pedig a mű­vész hagyatéki anyagát, bú­torait, személyes tárgyait. Egy másik emlékteremben Czóbelné Modok Mária festő­művésznő képeit tekintheti meg a közönség. A kibővített szentendrei Czóbel Múzeum szeptember végén, a képző­­művészeti világhét alkalmá­ból nyílik. Zongoraverseny, hegedűverseny, táncszvit Kiemelkedő zenei élményben volt részük azoknak, akik a Bartók Terem július 25-i koncertjére váltottak jegyet. A hangver­senyre a 17. Nemzetközi Bartók Szeminá­rium keretén belül került sor a szeminári­­um és a Szem­bathelyi Szimfonik­us Zene­kar közös szervezésében.­­N­em le­hetett könnyű dolguk a közönségszervezőknek, hiszen egy forró­­júliusi nap után egy csu­­pán Bartók művekből összeállított progra­mot figyelemmel végighallgatni még a szakmabeliek számára sem kis feladat, ám mégsem bánta meg, aki eljött, elsősorban a jelenleg az Egyesült Államokban élő Se­bők György vendégszereplése miatt. A VILÁGHÍRŰ ZONGORAMŰVÉSZ évek óta visszatér meghívott professzorként a Bartók Szemináriumra, így személyében a kurzus jelenlévő teljes hallgatósága nem­csak a művészt, de a tanárt is ünnepel­hette. Méltán, hiszen a zenekar közremű­ködésével előadott III. zongoraversenyre még sokáig fogunk emlékezni. Sebők köz­tudottan kitűnő Bartók interpretátor (az ismert művészek közül Sándor Györgyön kívül ő volt az egyetlen, aki egy estén elő­adta Bartók mindhárom zongoraverse­nyét). A­­darabot teljes mértékben birto­kolja, mégis olyan frissen hat játéka, mintha ott improvizálna. Agogikus játék­módja különösen kedvez a mű magyaros hangvételének. Ugyanazt a témát soha­sem hallottuk kétszer azonos módon, min­dig új színek, formálási finomságok gaz­dagították, így a hangzás végig eleven ma­radt. Nála minden dallamnak íve, minden vonalnak iránya van, s ennek a stílusnak a titka a képlékeny, változásra-változtatás­­ra mindig kész­­hangképzés. Billentése rendkívül érzékeny, sokszor­­bámulatosan erőteljes, de sohasem durva. Ha az anyag úgy igényelte, a zongora elbújt a zenekar mögött, ha kellett,, áttetsző, könnyed­­han­gon szólt (példa rá a H. tétel középrésze), vagy akár rusztikus erővel, mint az utolsó tétel nyitótémájában. Jólesett nemcsak hallani, de látni is Sebők letisztult, nyu­godt játékát. Mozdulatai biztonságot su­gároztak, melyet a darab szolgálataiba ál­lított. Produkcióját kirobbanó siker fogad­ta, s a ráadások között Debussy zongorada­rabja, a Dr. Gradus ad Parnassum mellett örömmel és nagy lelkesedéssel fogadta a közönség Bartók gyermekdal- és Farkas Ferenc Régi magyar táncok feldolgozásait. Különös módon a hangverseny első szá­mára is a tökéletes biztonság volt jellem­ző, a kiváltott hatás mégsem volt egyértel­mű. A FIATAL MAGYAR HEGEDŰGENE­­RÁCIÓ reprezentánsa, Szenthelyi Miklós tolmácsolásában a Hegedűverseny biztos intonációval, izmos, telt hangon szólalt meg. Szenthelyi számára sem a mű ko­moly állóképességet igénylő terjedelme, sem megannyi technikai problémája nem okozott nehézséget, nagy rutinnal, fölényes tudással játszott. Azonban mintha a be­lőle — úgy tűnik — hiányzó szélsőséges iz­galmi állapot a zene valódi­­megszólaltatá­sához szükséges felszültség­­rovására ment volna. Hallottunk remekül megoldott ré­szeket is, mint példá­ul a lassú tétel meg­ható témáját, azonban a Hegedűverseny roppant arányaival, olykor torokszorítóan vad­keserves, máskor éterien tiszta dalla­mainak valódi szépségével ez az előadás, úgy érzem, adósunk maradt. A műsor nem eléggé átgondolt össze­állítása következté­ben a befejezésként hal­lott Táncszvit kissé a háttérbe szorult. Tíz óra elmúlt már, mire a mű első hang­jai felcsendültek, s noha ebben a számban éreztem a zenekar teljesítményét a legin­kább kiegyensúlyozottnak, az előzőleg el­hangzott zongoraverseny forró légkörét fe­lülmúlni, de még utolérni sem lehetett. A ZENEKAR Petró János irányítása alatt már a két versenyműben is szinte végig megbízható partnere volt a szólis­táknak, a Táncszvitben pedig tö­bb szép egyéni megoldás hívta fel magára a figyel­met. S hogy a darab előadását mégsem találtam maradéktalanul élvezetesnek, en­nek fő oka nyilván az első két szám­ban ta­núsított fokozott figyelem okozta kifára­dás volt. Szabó Zoltán­Fotó: Gzi­ka László Sebők György professzor megköszöni a­­tapsokat a szombathelyi Bartók hangver­senyen. Bartók Szeminárium: Szombathely Eljutni a tiszta forráshoz...! A Nemzetközi Bartók Sze­mináriumokon minden évben népművészeti program is se­gítette a hallgatókat, hogy Bartók Béla szülőhazájában, élő mai környezetben ismer­­e­edhessenek azzal a légkör­rel, nyelvvel, amelyből a bar­tóki életmű kihajtott, amely­ben az megszületett. Nagy sikere volt mindig a táncház­nak, amelyet az idén is meg­rendeznek, de másképpen, mint eddig. Augusztus 1-én Velemben, a Faragóháznál rendhagyó táncházat rendeznek a szemi­nárium résztvevőinek. A Já­nosi együttes meghívásra el­jön, s „eredeti” Bartók mű­sort játszik — azaz olyan népzenét, amelyből Bartók Béla közvetlenül merített. A Bartók műveket tanuló és előadó — főleg külföldi — előadóművészek és tanárok talán még sohasem találkoz­tak ily módon azzal a „tiszta forrással”, amely Bartókot ihlette. Élvezettel, szórakoz­va tanulnak, áshatnak le a gyökerekig. Erre a kirándu­lásra hangolódik rá másnap az a szombathelyi beszélgetés, megbeszélés, amelyen Roh­­mal­n Imre zongoraművész és növendékei eredeti Bartók műveket játszanak — össze­hasonlításra, elmélyülésre nagyszerű alkalom! Augusztus 2-án Sárvárra látogat el a szeminárium. Itt a Nádasdy Vár lovagter­mében koncert lesz este 6- kor, a koncerten természete­sen Bartók ma is megszólal. A jelenleg Belgiumban élő, svéd származású, s a Bartók Szemináriumon évek óta ta­nársegédi minőségben köz­reműködő Nilla Pierrou, Gertler p­­­e tanítványa és a szemináriumon szintén évek óta közreműködő Zemp­léni Kornél tanítvány. Vég­vári Csaba zongoraművész ad koncertet, amelyre — díjta­lanul — szeretettel várják a vasi, a sárvári zenetanárokat és zeneszerető közönséget. (szabály) Felvételi eredmények gyorsmérlege A hazai felsőoktatási in­tézményekbe j­úlius 22-ig 14 933 hallgatót vettek fel, e helyekre 34 432-en nyúj­tották be kérelmüket — tájékoztatták az M­TI mun­katársát a művelődési mi­nisztériumiban. Az összes felvett közül 6028-an egyetemeken, 4287-en peda­gógusképző intézményekben, 4818-an pedig egyéb főis­kolákon kezdhetik meg ősz­től tanulmányaikat. A jelentkezettek és a fel­vettek aránya intézménytí­pusonként a következőkép­pen alakult: a tudomány­­egyetemekre 2,6-szeres, a műszaki egyetemekre 1,8-szeres, az agrártudományi egyetemekre 2,4-szeres, az orvostudományi egyetemek­re 2,7-szeres, a tanárképző főiskolákra 2,3-szeres, a ta­nítóképző főiskolákra és az óvónőképzőkbe kétszeres, egyéb felsőoktatási intézmé­nyekbe 2,4-szeres volt a túl­jelentkezés. Ezeken az arányokon a fellebbezési kérelmek elbí­rálása nyomán (augusztus közepén) megszülető dönté­sek, valamint a szegedi Ju­hász Gyula és az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán meghirdetett pótfelvételik eredményei módosítani fognak. Ebben az éviben első ízben zajlottak le a felvételik az Új értékelési rendszerben. Minden felvételiző maxi­mum 120 pontot érhetett el úgy, hogy középiskolai eredményei alap­ján maxi­mum hatvan pontot vihetett magával, s a felvételi vizs­gáival (írás­beli-szóbeli) tár­gyanként harmincat, azaz összesen hatvan pontot sze­rezhetett. A felvételi vizsgák tapasz­talatainak értékelése még nem fejeződött­­be, de az el­ső megállapítások szerint a 130 pontos rendszer alapve­tően bevált, azon változást nem terveznek. EÜHK­l 5

Next