Vas Népe, 1983. július (28. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-28 / 177. szám
Közművelődési műhelyekből (1.) Értékek körforgalma Ma már a kultúra új értékeire tömegek tartanak igényt. Ebből következik, ahogy körforgalma társadalmi szükséglet és a fejlődés alapja is. Ha ilyen értelemben nézünk körül hazánkban, akkor megnyugvást kelthet a mozgalmasság. Elsősorban az, hogy a közönség mozgását követi az értékek megjelenése. Tudott dolog, hogy nyáron telítődik a forgalom a Dunakanyariban, a Balatonnál, vagy Pécs, Szeged környékén. Nyári tárlatok fogadják az érkezőt, szabadtéri színpadok, színházi, zenei, képzőművészeti bemutatók. Nyilvánvaló az a törekvés, hogy kultúrával találkozzon ott is mindenki, ahol eredetileg talán csak pihenni, szórakozni akart. Így érvényesül aztán kölcsönhatásiban is a kettő. TÖBB SZIMPOZION ÉS ALKOTÓTELEP működik az idén nyáron is. Többségét nemzetközi részvétel jellemzi. Zárókiállításra készül egyebek között a hajdúböszörményi nemzetközi művésztelep, a Műcsarnokiban látható a dunaújvárosi acélszobrász alkotótelep, a győri fémművésztelep,, a nagyatádi faszobrász alkotótelep, a siklósi szobrász alkotótelep, a Székesfehérvári Könnyűfémműben, a Tiszai Vegyi Kombinátban létrejött művésztelep és a zalaegerszegi alkotó szimipozion közös kiállítási anyaga. E műhelyek immár tizenhat esztendeje egyesítik a hazai és külföldi szobrászi törekvéseket, hozzájárulnak a műfaj fejlődéseihez. Mindez a közönség érdekét szolgálja. Városaink kiállítótermeiben pedig azok a művek szerepelnek, amelyek a nagyvilágból érkeztek. EZ A KULTURÁLIS KÖRFORGALOM informál, tágítja látókörünket. Nemzetközi mérleget és a haladás gyorsuló lehetőségét jelenti egyszerre. A kulturális értékek hatékony cseréjének példája az is, hogy egyrészt mi fogadtuk Budapesten a világhírű amerikai Hammer és az osztrák Ludwig gyűjteményt, másrészt magyar képzőművészeti anyag járja rendre a világot. Jelenleg tekintélyes magyar kollekciót mutatott be Törökország és Görögország. A budapesti kisplasztikai triennálé és a szombathelyi textil triennálé a két műfaj megújulásának egyik világműhelye. Érdekesen gyűrűznek az események. Évekkel ezelőtt nagy sikerű magyar képzőművészeti kiállítás nyílt Párizsban, s valószínűleg ennek is része van abban,, hogy francia ajánlat nyomán döntött úgy a madridi találkozó: a Párizsiban esedékeskulturális fórumot Budapesten tartsák meg 1985 októberében. Ez kultúránk eredménye és egyben a legfontosabb ügyet, a békés együttműködést szolgálja. Zenénk is világkövet: szinte minden kontinens nagyvárosában akkreditálja Bartók, Liszt és Kodály műveit. Hozzátartozik ez a világ fő zenei forrásaihoz és műveltségéhez, zenei tudatához. Könyvkiadásunk MÉRŐSZÁMAIT, színházi életünk mozgékonyságát is érdemes áttekinteni, és akkor ráébredünk arra, hogy a világ teljes szellemi koncentrációjának jegyében élünk. Nem maradunk le semmilyen lényeges kulturális mozzanatról. Élénk ezzel együtt a hazai értékcsere is. Csupán a nyári hetekben szombathelyi keramikus, Geszler Mária mutatkozikbe Szegeden, Csongrád megyei festő Fontos Sándor önálló kiállítása nyílt Esztergomiban, s pápai festőművész alkotásait fogadja a zalaegerszegi Kisfaludi Stróbl Terem, a Nyírségből Sárvárra érkezett Lakatos József festőművész mutatkozik be új alkotásaival Győrött, Schéner Mihály műveit Szeged és Salgótarján hívta vendégségbe. Szövődnek a szépség szálai a társadalmi tudatban, mintegy annak bizonyságául, hogy egyre jobban sáfárkodunk értékeinkkel, tehetségeinkkel. Ennek jegyében nemzetünk és a világ kultúrája e gyors és átható körforgalom révén népünk tudatában egyre inkább köztulajdonná lesz. L. M. Rádióhullámok Mit tegyünk? „Hiba, ha egy költőt szerelmi életében vájkálva mutatunk be. De nem kevésbé hiba, ha nagyképű álszeméremtől vezettetve, egyszerűen „erről nem beszélünk”, s a költővel különféle „szempontokból” következetesen úgy foglalkozunk, mintha testetlen, de legalábbis nemiség nélküli lény volna; ha így teszünk, akkor a költő teljes képét egy lényeges elemétől fosztjuk meg” — írja Radó György Majakovszkijról című művében. Nyilván ezt tartotta szem előtt Kun Miklós összeállításában, amikoris témájául Lilja Brik és Majakovszkij kapcsolatát választotta. Különleges szerelem, pontosabban együttélési forma volt az övék.Forradalmi újításként is felfoghatnánk, pedig a kényszer szülte. Nyilván a századelőn sokakat meghökkentett, s valószínűleg manapság is kiváltja sokak nem tetszését. Lilja Brik ugyanis megismerkedésük idején már másnak a felesége volt. Férje, Oszip Brik a futuristák ideológusaként Majakovszkij jó barátja, harcos társa volt. Majakovszkij életében előbb Lilja húga — akikésőbb Elza Triolet néven írt s Louis Aragon felesége lett — játszott szerepet, igaz csak rövid ideig. A nagy szerelmet a nővér, Lilja jelentette. Az ő visszaemlékezésében olvashatjuk Majakovszkijról a következőket: „Egyik legkedvesebb könyve Csernisevszkij Mit tegyünk?-je volt. Minduntalan visszatért hozzá. Az élet, amit Csernisevszkij leírt benne, rokon volt a miénkkel. Majakovszkij mintegy tanácskozott Csernisevszkijjel, a maga személyes dolgaiban támaszára lelt benne. A Mit tegyünk? volt az utolsó könyv, amit halála előtt olvasott.” A három nagy egyéniség úgy találta meg különleges kapcsolatukból az utat, ahogy Majakovszkij Brilkékhez költözött, s életüket a Csernisevszkij műben leírtakhoz hasonlóan szervezték meg. Mindhármuknak külön szobája volt, s a társalgó szerepét betöltő nappali sok ismerőst és barátot felvonultató est színtere volt.Nyikolaj Aszejev viszszaemlékezései szerint Majakovszkij igyekezett elkerülni a hétköznapi élet tradicionális formáit. A család hagyományos köteléke helyett választott hát magának egy családot, ahova mint egy kakukk madár betelepedett. De nem rontotta meg a ház légikörét, az idegen fészket úgy őrizte, mintha sajátja lett volna. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az együttélés zavartalan volt, mert hol egyikük, hol másikuk, hol pedig mindhármuk hibájából olykor csődöt mondott a maga nemében különleges életforma. Egyik ilyen alkalommal — hét év után — Majakovszkij el is költözött, s régi lakásában — amit addig jobbára csak bútor- és könyvraktárnakhasznált — elkezdte írni Erről címűpoémáját. Hogy miről is szól az azóta híressé vált költemény? Természetesen a szerelemről. „Ez a téma eljön. ..” — ismétli makacsul mintegy refrénként, s a sorok közül kiolvashatjuk önmaga kigúnyolását éppúgy mint vergődését a nagy érzelem szorításában. „Állok a falnál. / Nem is én vagyok már.” — írja a Csak te ne volnál című részben, s később hozzáteszi még: „Te vagy az egyetlen, ki életem megmentse!” Ekkor még — 1923 márciusának végén — úgy látszott, minden jóra fordulhat. Nem így történt. Ezután Liljával már nem találkozott négyszemközt, mindig csakbarátok, ismerősök társaságában látták egymást . Váltottak szét. A Majakovszkij születésének 90. évfordulójára készült műsorban a rádióhallgató nemcsak a kuriózumot fedezhette fel, hanem bepillantást nyerhetett a húszas évek szovjet-orosz irodalmi életének lázas, kavargó világába is. Érdemes elővennünk néhány a témába vágó monográfiát vagy tanulmányt, hogy a korra illetve Majakovszkijra vonatkozó ismereteinket kibővítsük , vagy újakkal gazdagítsuk irodalmi műveltségünket. Cs. I. 1983. július 28. Csütörtök Könyv az Akadémiáról A Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége a nyolcvanas években címmel jelent meg az Akadémiai Kiadónál Rottler Ferenc és Teplán István tanulmánykötete. A könyv szinte teljes körűen bemutatja a magyar tudomány vezető intézményének munkáját, s részletesen szól a jövő tennivalóiról. Külön fejezet foglalkozik a tudománynak a társadalomért végzett munkájával, a jövőkutatással, a társadalmilag nagy jelentőségű kérdések tudományos megalapozásával. A szerzők sorra veszik a kiemelt kutatási területeket, majd bemutatják az akadémiai vizsgálatok eszközrendszerét, személyi, anyagi feltételeit. Ismertetik a kutatómunka korszerűsítésének elképzeléseit. Czóbel sétány Sétányt neveztek el Szentendrén Czóbel Béláról. A városi tanács végrehajtó bizottsága keddi ülésén úgy döntött, hogy a festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából a vízisporttelep és a hajóállomás közti háromszáz méter hosszú és három méter széles közterület a „Czóbel sétány” nevet kapja. A neves festőművész, a város egykori díszpolgára a harmincas évektől kezdve minden nyáron Szentendrén élt és dolgozott, és ott számos jelentős alkotása készült. Az évforduló alkalmából bővítik a helybeli Czóbel Múzeumot is. A Templom, tér 1. szám alatti házhoz — 2,2 millió forint értékben — új szárnyat építenek. Ide helyezik el az ajándékozás vagy vásárlás útján szerzett új Czóbel-festményeket, egy emlékszobában pedig a művész hagyatéki anyagát, bútorait, személyes tárgyait. Egy másik emlékteremben Czóbelné Modok Mária festőművésznő képeit tekintheti meg a közönség. A kibővített szentendrei Czóbel Múzeum szeptember végén, a képzőművészeti világhét alkalmából nyílik. Zongoraverseny, hegedűverseny, táncszvit Kiemelkedő zenei élményben volt részük azoknak, akik a Bartók Terem július 25-i koncertjére váltottak jegyet. A hangversenyre a 17. Nemzetközi Bartók Szeminárium keretén belül került sor a szeminárium és a Szembathelyi Szimfonikus Zenekar közös szervezésében.Nem lehetett könnyű dolguk a közönségszervezőknek, hiszen egy forrójúliusi nap után egy csupán Bartók művekből összeállított programot figyelemmel végighallgatni még a szakmabeliek számára sem kis feladat, ám mégsem bánta meg, aki eljött, elsősorban a jelenleg az Egyesült Államokban élő Sebők György vendégszereplése miatt. A VILÁGHÍRŰ ZONGORAMŰVÉSZ évek óta visszatér meghívott professzorként a Bartók Szemináriumra, így személyében a kurzus jelenlévő teljes hallgatósága nemcsak a művészt, de a tanárt is ünnepelhette. Méltán, hiszen a zenekar közreműködésével előadott III. zongoraversenyre még sokáig fogunk emlékezni. Sebők köztudottan kitűnő Bartók interpretátor (az ismert művészek közül Sándor Györgyön kívül ő volt az egyetlen, aki egy estén előadta Bartók mindhárom zongoraversenyét). Adarabot teljes mértékben birtokolja, mégis olyan frissen hat játéka, mintha ott improvizálna. Agogikus játékmódja különösen kedvez a mű magyaros hangvételének. Ugyanazt a témát sohasem hallottuk kétszer azonos módon, mindig új színek, formálási finomságok gazdagították, így a hangzás végig eleven maradt. Nála minden dallamnak íve, minden vonalnak iránya van, s ennek a stílusnak a titka a képlékeny, változásra-változtatásra mindig készhangképzés. Billentése rendkívül érzékeny, sokszorbámulatosan erőteljes, de sohasem durva. Ha az anyag úgy igényelte, a zongora elbújt a zenekar mögött, ha kellett,, áttetsző, könnyedhangon szólt (példa rá a H. tétel középrésze), vagy akár rusztikus erővel, mint az utolsó tétel nyitótémájában. Jólesett nemcsak hallani, de látni is Sebők letisztult, nyugodt játékát. Mozdulatai biztonságot sugároztak, melyet a darab szolgálataiba állított. Produkcióját kirobbanó siker fogadta, s a ráadások között Debussy zongoradarabja, a Dr. Gradus ad Parnassum mellett örömmel és nagy lelkesedéssel fogadta a közönség Bartók gyermekdal- és Farkas Ferenc Régi magyar táncok feldolgozásait. Különös módon a hangverseny első számára is a tökéletes biztonság volt jellemző, a kiváltott hatás mégsem volt egyértelmű. A FIATAL MAGYAR HEGEDŰGENERÁCIÓ reprezentánsa, Szenthelyi Miklós tolmácsolásában a Hegedűverseny biztos intonációval, izmos, telt hangon szólalt meg. Szenthelyi számára sem a mű komoly állóképességet igénylő terjedelme, sem megannyi technikai problémája nem okozott nehézséget, nagy rutinnal, fölényes tudással játszott. Azonban mintha a belőle — úgy tűnik — hiányzó szélsőséges izgalmi állapot a zene valódimegszólaltatásához szükséges felszültségrovására ment volna. Hallottunk remekül megoldott részeket is, mint például a lassú tétel megható témáját, azonban a Hegedűverseny roppant arányaival, olykor torokszorítóan vadkeserves, máskor éterien tiszta dallamainak valódi szépségével ez az előadás, úgy érzem, adósunk maradt. A műsor nem eléggé átgondolt összeállítása következtében a befejezésként hallott Táncszvit kissé a háttérbe szorult. Tíz óra elmúlt már, mire a mű első hangjai felcsendültek, s noha ebben a számban éreztem a zenekar teljesítményét a leginkább kiegyensúlyozottnak, az előzőleg elhangzott zongoraverseny forró légkörét felülmúlni, de még utolérni sem lehetett. A ZENEKAR Petró János irányítása alatt már a két versenyműben is szinte végig megbízható partnere volt a szólistáknak, a Táncszvitben pedig több szép egyéni megoldás hívta fel magára a figyelmet. S hogy a darab előadását mégsem találtam maradéktalanul élvezetesnek, ennek fő oka nyilván az első két számban tanúsított fokozott figyelem okozta kifáradás volt. Szabó ZoltánFotó: Gzika László Sebők György professzor megköszöni atapsokat a szombathelyi Bartók hangversenyen. Bartók Szeminárium: Szombathely Eljutni a tiszta forráshoz...! A Nemzetközi Bartók Szemináriumokon minden évben népművészeti program is segítette a hallgatókat, hogy Bartók Béla szülőhazájában, élő mai környezetben ismereedhessenek azzal a légkörrel, nyelvvel, amelyből a bartóki életmű kihajtott, amelyben az megszületett. Nagy sikere volt mindig a táncháznak, amelyet az idén is megrendeznek, de másképpen, mint eddig. Augusztus 1-én Velemben, a Faragóháznál rendhagyó táncházat rendeznek a szeminárium résztvevőinek. A Jánosi együttes meghívásra eljön, s „eredeti” Bartók műsort játszik — azaz olyan népzenét, amelyből Bartók Béla közvetlenül merített. A Bartók műveket tanuló és előadó — főleg külföldi — előadóművészek és tanárok talán még sohasem találkoztak ily módon azzal a „tiszta forrással”, amely Bartókot ihlette. Élvezettel, szórakozva tanulnak, áshatnak le a gyökerekig. Erre a kirándulásra hangolódik rá másnap az a szombathelyi beszélgetés, megbeszélés, amelyen Rohmaln Imre zongoraművész és növendékei eredeti Bartók műveket játszanak — összehasonlításra, elmélyülésre nagyszerű alkalom! Augusztus 2-án Sárvárra látogat el a szeminárium. Itt a Nádasdy Vár lovagtermében koncert lesz este 6- kor, a koncerten természetesen Bartók ma is megszólal. A jelenleg Belgiumban élő, svéd származású, s a Bartók Szemináriumon évek óta tanársegédi minőségben közreműködő Nilla Pierrou, Gertler pe tanítványa és a szemináriumon szintén évek óta közreműködő Zempléni Kornél tanítvány. Végvári Csaba zongoraművész ad koncertet, amelyre — díjtalanul — szeretettel várják a vasi, a sárvári zenetanárokat és zeneszerető közönséget. (szabály) Felvételi eredmények gyorsmérlege A hazai felsőoktatási intézményekbe július 22-ig 14 933 hallgatót vettek fel, e helyekre 34 432-en nyújtották be kérelmüket — tájékoztatták az MTI munkatársát a művelődési minisztériumiban. Az összes felvett közül 6028-an egyetemeken, 4287-en pedagógusképző intézményekben, 4818-an pedig egyéb főiskolákon kezdhetik meg ősztől tanulmányaikat. A jelentkezettek és a felvettek aránya intézménytípusonként a következőképpen alakult: a tudományegyetemekre 2,6-szeres, a műszaki egyetemekre 1,8-szeres, az agrártudományi egyetemekre 2,4-szeres, az orvostudományi egyetemekre 2,7-szeres, a tanárképző főiskolákra 2,3-szeres, a tanítóképző főiskolákra és az óvónőképzőkbe kétszeres, egyéb felsőoktatási intézményekbe 2,4-szeres volt a túljelentkezés. Ezeken az arányokon a fellebbezési kérelmek elbírálása nyomán (augusztus közepén) megszülető döntések, valamint a szegedi Juhász Gyula és az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskolán meghirdetett pótfelvételik eredményei módosítani fognak. Ebben az éviben első ízben zajlottak le a felvételik az Új értékelési rendszerben. Minden felvételiző maximum 120 pontot érhetett el úgy, hogy középiskolai eredményei alapján maximum hatvan pontot vihetett magával, s a felvételi vizsgáival (írásbeli-szóbeli) tárgyanként harmincat, azaz összesen hatvan pontot szerezhetett. A felvételi vizsgák tapasztalatainak értékelése még nem fejeződöttbe, de az első megállapítások szerint a 130 pontos rendszer alapvetően bevált, azon változást nem terveznek. EÜHKl 5