Vas Népe, 1985. február (30. évfolyam, 26-49. szám)
1985-02-01 / 26. szám
Interjú Nagy Lajossal A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége — közhasználatú nevén a MTESZ — országos díját kapta meg decemberben Nagy Lajos, a MTESZ Vas megyei szervezetének elnöke. Ebből az alkalomból készített vele interjút munkatársunk. ★ — ön főállásban az SZMT vezető titkára. Különféle szakszervezeti üléseken hangoztatta a területpolitikai, településfejlesztési munka jelentőségét. Úgy tudom, a MTESZ-ben is szorgalmazza ezt a munkát. Miért tartja ennyire fontosnak ? — A területpolitika olyan komplex kérdés, ami minden embert érdekel, érint. A vállalatoknak érdekük, hogy minél jobb kommunális és infrastrukturális körülmények között termeljenek, másrészt a lakóhelyén bármelyik állampolgárt érintik a területpolitikai kérdések. Faluvégi Lajos miniszterelnökhelyettes szerint az állami tervek meghatározzák a területpolitikai tervek fő irányát és arányait. A szakszervezetek feltárják a szervezett dolgozók igényeit, s ezek alapján befolyásolják, módosítják az állami tervet. A MTESZ és a szakszervezet együttműködése éppen abból adódik, hogy egyes funkciók kiteljesedjenek, minél szakszerűbb javaslatok szülessenek. Ehhez viszont szükség van a mérnökök szakértelmére. Példákat is mondhatok erre. Egy MTESZ- bizottság megyénk 19 településén vizsgálta a telekellátottságot 1983-ban. Ennek eredményeit (például azt, hogy a tanácsok fordítsanak nagyobb figyelmet a községekben levő zárolt telkekre, és a kevesebb költséget igénylő telek előkészítésére a szakszervezetek javasolták a megyei tanácsnak. Ennek eredménye az lett, hogy a megyei tanács 10 millió forintos pályázatot írt ki a községeknek az ilyen telekkialakításra. Amikor a vízműépítési program előtérbe került, az eredeti álláspont az volt: minél kevesebb pénzzel mind több embert juttassunk a megyében egészséges ivóvízhez. A MTESZ szakembereinek véleménye alapján az SZMT akkor azt javasolta: a programot helyeseljük, de először azokon a településeken létesüljön vízmű, ahol a legmagasabb a víz nitrátszennyezettsége. Ezen túl a MTESZ és a szakszervezetek együttműködését azért is fontosnak tartom, mert sokan nem tudják, hogy a mérnökök mit dolgoznak, hogyan képesek befolyásolni az életkörülmények alakulását. Ha jól értem, mindez úgy összegezhető, hogy a MTESZ-ben tevékenykedő mérnökökmunkájának eredményeit a szakszervezetek figyelembe veszik állásfoglalásaik, javaslataik kialakításakor, s miközben ezt teszik, egyben ráirányítják a figyelmet a mérnökök munkájára. — Igen. Ma már az együttműködés élet által követett szükségszerűségéről beszélhetünk. Logikus, hogy előtérbe került a mérnöki munka fontossága. Mi a MTESZ-ben és a szakszervezeteknél is azon vagyunk, hogy ne általában a mérnöki munkát, hanem a teljesítményt nyújtó és közéleti munkával is átitatott tevékenységet becsüljék. Majdnem tíz év alapján, a MTESZ-ben azt tapasztaltam , a mérnökök többségében — most olyan szót használok, amit általában kerülni szoktunk — van becsvágy. Ha tudják kamatoztatni tudásukat olyan cél érdekében, ami számukra is fontos, akkor nagyon szívesen dolgoznak. Azt is meg kell mondani, nagyon sokan távol maradnak még ettől , a munkától. Az okokat kutatva többnyire azt állapítjuk meg, hogy a távolmaradók munkahelyén nem jól értékelik a mérnöki munkát, nincs visszacsatolás. Ott dolgoznak jól a mérnökök, ahol a vezetőség folyamatosan támaszt igényeket, s lehetővé teszi, hogy a feladatokat kiválóan megoldó szakemberek még többet teljesíthessenek. Úgy szoktuk mondani: ezeken a munkahelyeken jó az innovációs légkör. És ezek a szakemberek sokkal könnyebben megnyerhetők a társadalmi célok érdekében végzett munkáknak is. De azt is látni kell: egyre nagyobb szükség van a tágabb környezet innovációs nyomására is! — Az interjúra készülve azt hallottam: tíz éve, amióta ön a MTESZ elnöke megyénkben, rangja van ennek a szervezetnek Vasban. Hogyan ítéli ön meg ezt a véleményt? — Én úgy érzem, az utóbbi években sem tettünk semmi különlegeset. Arra törekedtünk a korábbi elnökséggel és a mostanival is, hogy minél szélesebb kapcsolatokat alakítsunk ki. Ez sikerült is a Hazafias Népfronttal, a párt gazdaságpolitikai osztályával, a szakszervezetekkel. Eközben igen gondosan ügyeltünk arra, hogy ki-ki az érdeklődésének megfelelően önként vállalkozhasson bizonyos feladatok megoldására. A MTESZ országos elnöksége nemrégiben értékelte beszámolónkat. Nyugtázták, hogy megyénk 3 ezer 500 MTESZ-tagja létszámát meghaladó mértékben hatott a megyében levő folyamatokra. Emlékszem arra az időre is, amikor szűkkörű szervezetnek tartották a MTESZ-t. Akkor mérlegeltük ezt, s hosszas munka eredményeként tartunk a jelenlegi szinten. Amikor évekkel ezelőtt szerveztük a vezetők klubját, voltak kudarcaink is. Ma már viszont kívülállók is nyugtázzák: jó klub, hasznos munka folyik benne. De tudnám azt is mondani: rendezvényeinket mindig úgy szervezzük, hogy azokból profitáljon a megye gazdasága és településpolitikája is. Jönnek hozzánk országos, nemzetközi rangú szaktekintélyek. Belehallgatnak azokba az előadásokba, amelyeket helyi szakemberek tartanak. Ha a referátumok alapján megállapítják, hogy elmélyült és tudományos munka folyik itt, akkor ezek olyan jelei, foltjai ennek a munkának, amit úgy hiszem, egyre kevésbé tud a holnap nélkülözni. A kérdésre a válaszom az: ha egy szervezetnek rangja van, az mindenképpen abból áll, hogy a kívülállók szerint a szervezet tud újítani, tagjai hozzá tudnak járulni a társadalmi munkamegosztáshoz úgy, hogy ne csak saját maguknak, de a szélesebb közösségnek is haszna legyen belőle. — Végül azt szeretném megkérdezni: az SZMT vezető titkáraként mit profitál abból, hogy társadalmi megbízatásként a MTESZ elnöke megyénkben? — Erre a kérdésre csak úgy tudok válaszolni, ha egyúttal számba veszem azt is, honnan jöttem, öt éve vagyok az SZMT-nél, azóta vagyok a MTESZ elnöke is. Azelőtt harminc évig különféle posztokon dolgoztam. Alapvetően műszaki, gazdasági beállítottságú vagyok, s mindenkivel szívesen váltok szót, vagy vitatkozok. Mindebből adódik, hogy rövid idő alatt megtaláltam mindkét szervezetben azokat az embereket, akik szívesen együttműködnek a munka jobbá tételéért. Szívesen vagyok együtt a MTESZ-ben különféle gazdasági vezetőkkel. A velük való beszélgetés után mindig levonom azokat a következtetéseket, amelyeket főtevékenységi körömben, SZMT-titkárként fontosnak tartok. Tavaly októberben a SZOT műszakigazdasági bizottságának ülésén elmondtam a MTESZ és az SZMT együttműködésének megyei tapasztalatait. Sok résztvevőtől hallottam: hasznos tapasztalatokat szerzett. Én úgy látom, az SZMT és a MTESZ együttműködését tovább kell és lehet is fejleszteni, bővíteni. Ez azért is fontos, mert a MTESZ tagjainak érdekképviseletét a szakszervezet látja el, s hogy hogyan, az nekik sem közömbös. Nagyon szeretném, ha minél több helyen még gyakrabban kerülne szóba a mérnöki munka, annak minden gondja. Mindkét minőségemben továbbra is próbálom szorgalmazni ezt. — Köszönöm a beszélgetést, Némethy M. Útépítéshez — Hídépítéshez -segédmunkást -szakmunkást - betanított munkást FELVESZÜNK Zalaegerszegi Közúti Építő Vállalat Jelentkezni lehet: személyesen, vagy levélben. Körmendi Építésvezetőség Körmend, Vasút u. 3. Jó kereseti lehetőség, naponkénti munkahelyre és hazaszállítás, meleg főétkezés biztosítása, kiemelkedő egyéb szociális ellátás. (1557) Az Őrségi ÁFÉSZ keretében működő Szőcei Kisárutermelő és Értékesítő Mezőgazdasági Szakcsoport Szőce, Arany J. u. 6. sz. pályázatot hirdet termelési ágazatvezetői munkakör betöltésére. Pályázhat, aki felsőfokú mezőgazdasági képesítéssel, vagy középfokú képesítés esetében 10 évi nagyüzemi mezőgazdasági munkaviszonnyal rendelkezik. Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME. sz. rendelet alapján megegyezés szerint. A pályázatokat írásban 1985. február 5-ig kérjük benyújtani a szakcsoport elnökéhez. Őrségi ÁFÉSZ Kisárutermelő és Értékesítő Mg. Szakcsoportja: ________________________________________(1469) Keresetszint szabályozás Styl-módra, viták után (1.) A kockázat szabadsága és a „szabadság” kockázata Számítások szerint az idén Vas megye vállalatainak negyven százaléka lesz képes növelni dolgozói reálkeresetét, ötven százalék várhatóan a múlt év szintjén marad, tíz százalékuk lehet, kevesebbet tud fizetni. AZ VOLT A KULCSKÉRDÉS a Styl Ruházati Vállalatnál decemberben zajló nagy vitában, kollektív töprengésben, hogy „megeszik-e a holnapot” akkor, ha az új keresetszint szabályozás kívánalmai szerint dolgoznak január elsejétől. Azaz ha jól megfizetik kiemelkedő tudású és szorgalmú munkásaikat — netán azon az áron is, hogy a gyengéktől, a korábbi átlagbér korlátok miatt szükségképpen tartott „vatta” emberektől megszabadulnak — s mert a pénz mindig véges, eztán kevesebbet költenek technikai fejlesztésekre. Lévén most egyetlen pénztárcájuk — amely a mindenkori nyereség, jövedelemtermelő képesség szerint duzzad vagy apad — el kellett dönteniök: technika kell-e még, vagy jól fizetett munkások. Igazából persze mindegyikre szükség lenne. (Nemcsak itt, de más vállalatoknál is!) A Stylnél az emberekre szavaztak. Arra, hogy a jókat jól megfizessék. Az ilyen törekvés persze itt sem újkeletű, s főleg akkor gyorsult föl, amikor megyei pártfórumon hangzott el a kritika: már-már a fél világ szakmai közvéleménye előtt ismert vállalatunk gyártmányainak jó minősége, és ezért a jó munkáért fizetett bérek sehogy sem passzolnak össze. (Lehet, ezzel is összefügg, hogy az elmúlt egy-két évben tíz-tíz százalékkal növelték a béreket, 1984-ben ennél is jobban. Egy ideje nem nagyon tolonganak a lányok a gyári varrógépekhez — márpedig mindegyikhez kell egy, akár drága a munkáskéz, akár nem. A jól csengő márkanév nem feltétlenül vonzó. A Styl tehát arra kényszerült, hogy maga is „drágítsa” a munkaerőt.) Most, hogy az új szabályozókkal az állam is drágította , az évente hatvanezer forintot kereső „átlagvarrónő” az új adózás miatt január 1-től száznegyvenezer forintjába kerül a vállalatnak — ezzel „élőből még előbbre” kényszerített. VÁLLALTÁK A STYLNÉL az új keresetszabályozással ezt a száznegyvenezret, amelyet minden dolgozójuk után ki kell fizetniük, évente. Azaz: aki hatvanezernél többet keres, azután az ember után a vállalat is több — 140 ezernél magasabb — bér és kereseti adót fizet. Ha nem éri el valaki a hatvanezret, akkor az adó összege is kisebb. (Minden dolgozó adója „testre szabott” év eleje óta.) Ha nagyon leegyszerűsítjük az új keresetszínt szabályozás lényegét s azt a megszorítást tesszük, hogy a nagyobb fizetésű munkás egyenlő a jobb munkással, azaz a szorgalmassal, a még többre képessel — aki esetleg két ember dolgát is elvégzi, ha több pénzt adnak neki — könynyű belátni, hogy miért nem érdeke ebben az új formában az olcsó bérű (gyenge képességű, rest, „vatta”) emberek adóját vállalni a termelőnek. A Styl esetében a kérdést így föltenni túlzottan teoretikus. Nekik ugyanis még szükségük lenne inkább negyven-ötven emberre, nemhogy elküldenének valakit! Főleg vasvári és körmendi üzemükben van hiány. Vagyis vállalják a gyengék adóját is. Abban a reményben, hogy majd metanulják a munkát, öntudatból talán? Ez alig hihető. Érdekes, amit ezzel kapcsolatban a vállalat munkaügyi osztályvezetője, Németh Zoltán mond: „A csoportos bérezést már számtalanszor idejét múltnak mondták sok helyütt. Mi viszont — szalagmunka lévén a miénk — esküszünk a csoportbérre. Most ez az új keresetszint szabályozás módot ad arra, hogy egy-egy szalag globálisan kaphasson az eddiginél többet. Az a hetven ember, aki ott dolgozik. Nem föltétlen a Piroska és a Mária néni,hanem együtt az egész, természetesen a végzett munka és a termelt nyereséghez való hozzájárulás arányában. A szalagon nem kell mindenhova egyforma tudású, ügyességű ember. Van ott olyan művelet is nem egy, ami kisebb képességekkel is elvégezhető. A kulcsposzton állókat, a több székre leültethető embereket akarjuk még jobban megfizetni. Majd ők felpörgetik a gyengébbeket, akikről így kiderülhet, hogy valójában nem is egy életre gyengék ... Persze, nem csekély dolgok múlnak a művezetőn, szalagvezetőn sem. Sikerült-e érzékeltetni, hogy a Styl Ruházati Vállalatnál szívesebben fizetnének több adót a mai gyenge teljesítményű dolgozók után is?... Ennyit a dolgok humánusnak is nevezhető oldaláról, amely az „egy varrógéphez egy ember kell” kívántalan miatt esetükben akár specifikusnak is mondható. Nézzük a szorosabban vett gazdasági, gazdálkodási érveket, amelyek befolyásolták a decemberi vitatkozókat. Hogy a nem csekély terhekkel járó keresetszint szabályozás mellett döntöttek s már eszerint dolgoznak, ezzelvalójában arra vállalkoztak, hogy három egymást követő eszesztendőben legalább kilenc — három év alatt tehát minimálisan huszonhét! — százalékkal növelik dolgozóik keresetét. Hogy ezt megtehessék, ahhoz most kellett kimondaniuk: tiszta nyereségük 1987 végére a mainak megközelítően a duplája lesz. Kell, hogy legyen! AKI MA A GAZDASÁGBAN ilyet mer állítani, azt esetleg hamar őrültnek mondják. Van persze egy ennél kézenfekvőbb magyarázat is: aki ilyet vállal, annak a szervezetnek, az ottani vezetésnek van stratégiája s bátorsága is hozzá. Mire ez a bátorság? Mire föl merték kimondani, hogy három év alatt ötven—hatvan millió forinttal növelik a nyereséget, amely jószerével arra szolgál, hogy kifizessék majd belőle a bérek, keresetek adóját? Mi marad akkor például a „holnapra” — fejlesztésekre — amit nem szeretnének ma fölfalni? (Folytatjuk) Tarabó Zoltán 1985. február 1. Péntek