Vas Népe, 1986. május (31. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-19 / 116. szám

Vasárnap Szelestén és Velemben Virágillat keveredik ned­ves földszaggal. A Nap erő­sen tűz. Csend van. Vasár­nap reggel a Szelestei Arbo­rétumban. Fél tíz tájban fe­hér inges, piros nyakikendős gyerekek érkeznek. Csoport­ba verődnek, beszélgetnek, nevetgélnek. A legfőbb té­ma az előző esti Linda-film. Van, akinek tetszett, van, akinek nem ... A Nap egyre erősebben melegít; úgy tűnik, ezúttal „­bejött” a meteorológusok jóslata. (Szombatra is jó­­időt ígértek — délutánig mégis locsogott az eső.) Helybeliek és vendégek gyü­lekeznek az arborétum ala­pítóinak emlékoszlopánál. Bárdos­ Balázs iskolaigaz­­gató vezetésével felsora­koznak a helyi általános is­kolások kórusának tagjai és ■már zeng is a dal. „Künn a fákoin újra szól a víg ka­­kukkmadár ...” S arról is énekelnek, hogy „Lombos ágon csókolt vált az ifjú ger­lepár”. Ezután a kisebbek közjátékokat mutatnak be. Dr. Radnai Endre megyei tanácstag rövid beszédet mond, majd az emlékezés koszorúját elhelyezik a gye­rekek. Az arborétum alapja­it egyébként 1872-ben Fes­tetics Andor rakta le. 1910- től kezdve Baich Mihály fejlesztette mad gazdagságá­ra. Az ő és Molnár Gyula sírját is megkoszorúzzák a résztvevők a szelestei te­metőben. Délután ifjú Bánó István kertésszel tehetnek sétát az érdeklődők, majd a fiatalok sportversenyeken vesznek részt. Este pedig zenés, táncos majálissal zá­rul a Vas Megyei Környe­zet- és Természetvédelmi Napok szelestei rendezvénye. ★ Velemben is nagy a nyüzs­gés vasárnap délelőtt. Tíz órától az Országos Szövetke­zeti Dalostalál­kozó népdal­­éneklési versenye zajlik a folklórnap nyitányaként. A kétnapos találkozó hét kó­rus részvételével (300 dalos­sal) szombaton kezdődött Kőszegen, az Ipari Szövet­kezetek Országos Tanácsá­nak, a Vas Megyei Ipari Szövetkezettek Szövetségé­nek, valamint a Megyei Szö­vetkezeti Bizottságnak a rendezésében. Szombaton este már díjkiosztásra is sor­­került. A legjobb össztelje­sítményért a KISZÖV Vas Megyei Elnöksége és a Me­gyei Szövetkezeti Bizottság nagydíját a celldömölki Liszt Ferenc vegyes kar kap­ta. Különdíjban részesült az ikervári női kar, a paksi munkás vegyes kar, és a bog­­lárfellei vegyes kar. Varga János, az OKISZ osztályvezetője így értékeli a találkozót: —■ A Jarisics-vár lovag­termében szép számú érdek­lődő előtt léptek fel a kó­rusok. Jó volt a hangulat. Az énekesek meghallgatták a többi versenyző kórust is, s tapasztalatcserére, tanu­lásra is volt mód. Két év múlva újra szeretnénk ta­lálkozni. Kőszeg kiváló há­zigazda. A boglárlellei kórus egyik tagja, Samu Katalin így vé­lekedik a versenyről: — Sok régi ismerőssel ta­lálkoztunk. Vendéglátóink kedvesek, segítőkészek. Kő­szeg tiszta, virágos, gyönyö­rű. Természetesen az sem mellékes, hogy sikerült egy­­különdíjat elnyernünk. A dalosok bemutatkozása után gyermekműsorral foly­tatódik a folklórnap. A Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ igazgatója, Horváth György és az MMIK osztály­­vezetője, Horváthné Nagy Katalin irányítja az esemé­nyek menetét. Kézműves be­mutatókon vehetnek részt az érdeklődők. Néhányan du­dákat készítenek, sárkányt építenek, bábukat „alkot­nak”. Sül a kürtöskalács, s „áll” a népművészeti vásár. Ebéd után a Vidre és Cákra kirándulhatnak a látogatók. Föllép az Ungaresca tánc­­együttes, majd a Boglya együttes muzsikál, s szabad­téri táncházzal zárul a prog­ram. — Pihenni, jó levegőt szívni, szőni, fonni jöttem — mondja Szendrő Erzsébet óvónő, a­ki nagyfiával, Gá­borral érkezett. — Kerámia nyakláncot vásároltam s kü­lön gyöngyöket is, hogy ott­hon is dolgozhassam. Ebéd­re pedig gulyást eszünk... A tűző Nap sugarait meg­szelídítik a lombok. Nedves földszag keveredik virág­illattal. Szép ez a nyárelő. Szenkovits Péter Fotó: Benkő Sándor Koszorúzás a Szelestei Arborétumban. Sárkányeregetés. Dalosok a fafaragó ház előtt. A kovácsműhelyben. Kirakodóvásár. Érték, amihez nyúl­ tér vagy egy órája be­szélgetünk, de még mindig nem tudom, mi hajtja ezt az embert több, mint egy fél évszázada környeze­te hétköznapi titkainak meg­figyelésére, följegyzésére és összegyűjtésére. Melyek ezek a hétköznapi titkok? Nyel­vünk, beszédünk, szokásaink és emlékeink olyan apró részletei, amelyek a legtöbb ember számára észrevehetet­lenek, vagy ha léteznek is, elhanyagolhatók. Zongor Fe­renc szívós munkával, kitar­tó igyekezettel egy világot épített fel magának ebből. Izgalmas világot — ez derül­­ki életmeséjéből. Jelenlegi lakhelyétől, Alsó­ságtól nem messze, Nagy­­sámonyiban született 1915- ben. A szülőhelytől a végállo­másiig — ennek tekinti Alsó­ságot — nem volt rövid és egyszerű az út. Alsóbb is­kolái elvégzése után a sop­roni evangéliiikus tanítókép­zőben tanult, egykori taná­rairól ma is meleg hangon beszél. Egész életét megha­­t­ározó élményeket hozott magával Sopronból. Az egy­kori diák urak a harmincas évek végén Szabó Dezső, Sinka István és mások in­díttatására aktív részesei lettek a falukutató mozga­lomnak. A Nyírségtől Tol­náig végigbandukolták az egész országot, s mindenün­nen adatokat gyűjtöttek az egyszerű emberek minden­napjairól. Az adatokat a fa­lukutató központba küldték, ahol rendszerezték az anya­got. Az akkori népi írók nem egyszer ezen adatokra­­támaszkodva alkották mű­veiket. A diák urak jeles munkája érték volt, mint ahogy — számomra legalább­is — jelentős értéknek tűnik mindaz, amit Zongor Fe­re­nc élete során maga kö­rül felhalmozott, hiszen munkája tekintélyes kötete­ket töltene meg. A feltéte­les mód egyúttal jelzi, sok a kiadatlan anyag ... No de maradjunk egyelő­re az életútnál. A tanítókép­ző elvégzése után számos helységben megfordult Sze­­petneiktől Mesterin át He­gyeshalomig, de gyökeret sehol sem tudott ereszteni. Tanított felekezeti, társulati és állami iskolákban egya­ránt, mígnem 1953-ban tele­pedett le feleségével együtt a Kemenesalján, Alsóságon. Magyar—történelem szakos tanári diplomát szerzett, s 1962-ben kinevezték az alsó­sági általános iskola igaz­gatójának. Hallgassuk innen az ő szavait: —­ Nem akartam igazgató lenni, mert tanítani szeret­tem mindig, nem igazgatni. Ezen kívül szerettem volna folytatni a gyűjtőmunkát is, hiszen rájöttem, óriási fel­táratlan anyag vár feldolgo­zásra itt a Kemenesalján. Nyelvészeti kérdésekkel is foglalkoztam, bár inkább néprajzosnak tekintem ma­gjaim, mint nyelvésznek. En­nek ellenére tagja vagyok a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak. Munkámban mindig akadtak társaim az iskola nyelvész-néprajzi szakköröseinek személyé­ben. Munkánk egyik legiz­galmasabb fejezete vol­t, azmikor megtaláltuk az alsó­sági temetőben Kresznerics Ferenc sírját. A nyelvész­­pap és tudós elfelejtett mun­káját próbáltuk befejezni, kiegészíteni. Hallotta már­­például azt a szót, hogy vo­­tyongó? A jági ember még használja, azt jelenti, hogy félreeső. Azt mondják, hogy votyongó szalma, összegyűj­töttük az ehhez hasonló, csak ezen a környéken ismert és használt kifejezéseket, ezek­ből több mint félszáza­t át­vett a Magyar Nyelvtudo­mányi Társaság. Igen szép eredménynek tartom ezt. — Ha jól számolom a jegyzetekben, tízegynéhány közleménye jelent meg a szaklapokban. Gyűjtemé­nye ennél sokkal tekintélye­sebb. Csak néhány kiraga­dott példa: Lakodalmas nép­szokások Alsóságról és Izsák­iéról; Régi karácsonyok Celldömölk és környékéről; Iskolatörténet Alsóságról. Vagy i­tt van az egyik leg­nevezetesebb munkája: a sági bazaltbányában meg­kínzott 410-es különleges büntető század életéről. Mindez csak a családi könyv­tárat fogja gazdagítani?­­• Lehet. Ígéretet már sokat kaptam a munkák megjelentetésére, de nem sok minden történt. Megjegyzem, elsősorban nem számomra fontos, hogy a gyűjtemények több példányban hozzáférhe­tők legyenek. Amit én éle­tem során feldolgoztam, pe­dagógiai munkámban nagy­szerűen tudtam hasznosíta­ni, s számomra ez már meg­érte. De itt van például az­­imént említett, a büntető századról összegyűjtött do­kumentumhalmaz. A még élő személyek, akiktől az anyagot kaptam, máig írnak és sürgetnek, hogy küldjem a munkát. De hogy küldjem,­ amíg kéziratban van? A feleségétől kérdezem, aki maga is magyar—törté­nelem szakos tanár: mennyi­re nehezítette a család hét­köznapjait, két gyermekük felnevelését, hogy a férje gyűj­tőszenvedélye gyakran elszólította otthonról? — Számomra sem volt­­könnyű. Igaz, én nem vet­tem részt a gyűjtésben, de szerettem, amit a férjem csinált, s minden apró rész­let érdekelt. Így könnyebb volt „elviselni” — nevet a feleség, s mosolyában büsz­keséget érzek. Az alsósági iskola tanító­igazgatója tíz éve nyugdíjas. Kérdésemre, hogy azóta is járja-e a „vidéket”, ezt vá­laszolja: — Nem nagyon kel­l már kimozdulnom itthonról, hi­szen olyan nagy adathalmaz­zal rendelkezem, hogy abból számos tanulmányt megír­hatok. Most például a ci­gányság élete foglalkoztat. Végigvettem ötszáz év tör­ténelmét, amúgy Vas Gere­ben módjára tettem föl a kérdést: ismeritek-e az em­bert,­­illetve a cigányt? Egy népcsoport sokszínű arcát szeretném bemutatni. Ez a munka is eltart egy ideig ... Közben múlnak az évek, egyre gyarapodik az érték Zongor Ferenc körül. Hogy mi hajtja ezt az embert...? Burkon László Fotó: Bognár Az Észak-dunántúli TÜZÉP Vállalat kedvezménye az ÉPÍTKEZŐKNEK VÁÉV—BRAMAC betoncserép és betontartozékai DARABONKÉNT 2,— FT ENGEDMÉNNYEL KAPHATÓK MÁJUS 31-IG minden Győr-Sopron és Veszprém megyei telepünkön és vállalatunk központjában: GYŐR, Babits M. u. 17. Telefon: 96/17-633 VÁÉV—BRAMAC TÖKÉLETES FEDÉS — TETSZETŐS FORMA 30 ÉV GARANCIA INGYENES HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS ÉS LERAKÁS (7045) 1986. május 19. Hétfő

Next