Vas Népe, 1990. július (35. évfolyam, 153-178. szám)
1990-07-07 / 158. szám
Terjeszkedik a főiskola. (Vas megyében ezt a szót hallva egyelőre mindenki a szombathely tanárképző főiskolára gondol.) A növekvő méretek növelik a tekintélyt — a nagyság előtt mindig megtorpan az ember. De még jobb, ha a nagyságra fölnézhetünk. • A magyarszombatfai kerámiagyár plakettje a VI. osztrák—magyar geometriai konferenciára készült, amelyet az idén először a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tartottak. — Az osztrák és a magyar geométerek között hagyományosan jó a kapcsolat — mondja dr. Horváth Jenő, a matematika tanszék vezetője, a matematikatudomány doktora. Három éve az ELTE-ről jött Szombathelyre. — Közös konferenciát általában kétévenként szoktunk tartani. Tájékoztatjuk egymást még nem publikált tudományos eredményeinkről, megvitatjuk új ötleteinket. — Gondolom, a helyszín kiválasztásában is szerepet játszottak a személyes kapcsolatok. — Természetesen. És Szombathely közel van a határhoz — ez sem volt utolsó szempont. A konferencián az osztrák vendégeken kívül neves professzorok vettek részt az NSZK- ból, az NDK-ból, Jugoszláviából, a Szovjetunióból, Bulgáriából. Több mint harminc külföldi és körülbelül negyven magyar vendégünk volt. — Az eszmecserén, a kölcsönös tájékoztatáson túl mit adhatnak a tanszéknek — egyáltalán, a főiskolának — a külföldi kapcsolatok? — Ismertséget-elismertséget, lehetőségeket. A tanszékről heten tartottak előadást a konferencián. Remélem, nem maradnak el majd a meghívások sem. Financiális okok miatt ez az egyetlen mód a kijutásra. — Kutatásról esett eddig csak szó, pedig oktatási intézményben vagyunk... — Kutatás és oktatás nem választható el egymástól. Meggyőződésem, hogy a színvonalas oktatásnak feltétele a kutatómunka, és a kettőt nem lehet egymásól elválasztani. Egyébként a konferenciák történetében Szombathelyen hallhattunk először előadást a geometria oktatásáról. — A magyar „iskolaügyet” egyetlen szóval szokás elintézni mostanában: katasztrofális. De sokan hivatkoznak — cáfolva a sommás véleményt — magyar diákok nemzetközi sikereire, például matematikából. — Az iskolarendszer rossz, de sok a kiváló diák. A tehetségneveléssel nincs baj — az átlagos képességűek lemaradnak. Az iskolarendszert pedig a tömeggel kell mérni. Nem tartom jónak azt a magyar iskolára jellemző módszert, miszerint a gyerekek különböző életkorban újra meg újra ugyanazt tanulják. Célravezetőbb lenne az egyenes vonalú haladás — lassabban, de alaposabban. Véleményem szerint 12 éves korukra érnek meg a gyerekek arra, hogy lineáris rendszerben tanuljanak tovább. Éppen ezért nem feltétlenül jó megoldás a „négy plusz nyolcas” rendszer, megfelelőbbnek tartom a „hat plusz haitot”. Szeptemberben kísérletet indítunk a szombathelyi gyakorló iskolával (Bolyai Általános Iskola) és a zalaegerszegi Ady Endre Iskolával közösen. Egységes tantervet dolgoztunk ki a hetedik osztálytól a középiskola végéig. — A kísérlethez gimnáziumra is szükség lesz. — Van már vállalkozó. — A konferencián angol és német nyelven hangzottak el az előadások, a tudományos fokozatok eléréséhez, a tájékozódáshoz is szükség van nyelvtudásra. A főiskolán sorra alakulnak a nyelvi tanszékek. Van-e lehetőség együttműködésre? — Szeptemberben kezd a matematika—német szakos évfolyam. Erős csoport lesz, száz pont alatt nem lehet bejutni. (Jövőre matematika —angol szakot is szerettünk volna indítani, de az iskolavezetés nem értett egyet szándékunkkal.) A konferencián NSZK-beli és osztrák vendégek megígérték, hogy német nyelvű gimnáziumi könyveket küldenek a tanszéknek — hogy a diákok németül olvashassák a matematikát. Valószínűleg arra is lesz lehetőség, hogy valamelyik tárgyat németül hallgassák a diákok — egy oktató van a tanszéken, aki vállalkozott német nyelvű tanításra. A könyvekhez sem juthattunk volna külföldi kapcsolataink nélkül. — Pénz, pénz, pénz... A konferenciát csak a főiskola támogatta? — Nem. A főiskolán kívül huszonnégy intézmény ajánlotta fel segítségét. Aminek azért örülök különösen, mert munkánk — munkám elismerését látom benne. Ölbei Lívia Tér-kapcsolatok — A matekangolt nem engedték Milyen fokon? Erős várunk nekünk a...templom A fenti címmel nyílik kétnapos kiállítás és vásár szombaton és vasárnap a szombathelyi Vasi Múzeumfaluban. A kerített házban a muzeális értékű erdélyi templomokról készített fametszetek megtekintésére várják az érdeklődőket. A kiállító, az alkotó a romániai magyar képzőművészet egyik jeles képviselője, Molnár Dénes. A grafikus, néprajzos a szombathelyi néprajzi szeminárium vendége, ma és holnap a Vasi Múzeumfaluban várja képeivel a vasiakat. A megvásárolt munkákat a helyszínen szignálja. Székely Ferenc Asszonyok, lányok a parókián. Finom csipkéket raknak a kedves nővér elé. Mint az igazgyöngy, olyan mindegyik. Leheletfinom és utánozhatatlan. A hevesi csipke messzi földön híres. A tapintása, a minták szövése, a burkolások és az átkötések könnyed játéka mesteri kezekre vall. Ezek az asszonyok, lányok kötötték e veretes csipkéket. A kedves nővér sorra kibontogatja, a térdére fekteti, a tenyerével simogatja mindegyiket, külön-külön gyönyörködik bennük. A lelkében megszólal az orgona, ott érzi magát a boltívek alatt, a kicsinyke templom kórusán, a tömjén és a friss virágok különleges illatában. Lenéz a karzatról, Rítja őket a padsorokban, göbös kezeik imára kulcsolódnak, áhítattal hallgatják Isten igéjét. Mosoly fut az arcára. Milyen nehéz is volt átváltania a villanyorgonára. Ujjai nehezen szokták meg az érzékenyebb billentyűzetet, néha, bizony elvétette az ütemet. Odalent persze nem nagyon vették észre, tán még az öspörös, úr sem, akivel szinte az egész életét együtt leélte. Öspörös úr — így szólította: Újabban meg már kanonok úr. Az aranymise meghozta ezt a nem várt előléptetést. A püspök úr úgy akarta, hogy a vele őszült, kegyelmekben gazdag pap ott legyen a közvetlen környezetében, tiszteletbeli kanonokká avatta. Az esperes úr csak mosolygott ezen és azt mondta: azám kedves nővér, megöregedtünk. Mert ugye maga sem látott még gyermekarcú kanonokot? Együtt érkeztek a faluba húsz évvel ezelőtt. A fák virágoztak éppen, füves tavaszillat lengett a kert felől, s egy fecskepár aznap takarította ki ősz elején elhagyott fészkét az eresz alatt. Olyanok vagyunk mi is, mint a fecskék, jegyezte meg a kedves nővér, folyton csak költözködünk. A pap meg ráfelelte: csak mi nem jutunk el soha Afrikába! Afrika messze van ide és nekünk itt jó, csivitelte a nővér, és olyan fürgén rendezkedett a szobákban, hogy öröm volt nézni. Zsenge volt körülöttük minden, pedig jócskán felrakódtak már mögöttük az évek, jócskán felhalmozódott életükben a lemondás is. A kedves nővér is, a tisztelendő úr is tanított valaha. Az iskolák államosítása után azonban megmérettek és mindketten könnyűnek találtattak. Kiűzetés a paradicsomból? A nyelveket beszélő apácából cseléd lett, a száműzetés nehéz éveiben mindenféle munkát vállalt, hogy legalább kenyere legyen. A papot kitették egy eldugott faluba, hogy egy év múlva onnét is áthelyezzék. Akkoriban tényleg ráillett: olyan, mint egy költöző madár. Árpáson már együtt dolgoztak. A kedves nővér vezette a háztartást, takarította a templomot, ha kellett kántorizált, egyszóval tette a dolgát zokszó nélkül. Mi már innen sehova nem megyünk, mondogatta akskoriban a nővér. A kertben tavasszal, ősszel férfiak hada szorgoskodott. Ástak, szőlőt kapáltak, rendbe tették a gyümölcsfákat, a plébános úrtól meg csak azt kérték: adja rájuk Isten áldását. Idillivé változott az életük. Az állam haragviszonya enyhült, a falu pedig, amely a legzordabb időkben is tartotta magát és a párttitkárnál mindig fontosabbnak érezte a papot, megadott nekik mindent, amit csak lehetett. Felújították a műemlék templomot. Híres csipkéikkel díszítették az oltárt, a szobrok talapzatát, az esperes úr aranymiséjére pedig olyan karinget szőttek közösen az asszonyok, amilyen talán sehol sincs a világon. Amikor az aranymiséjére többen elkísérték a faluból, már tudták, hogy az esperes úr nemsokára elhagyja őket. Szülőfalusiban volt a szertartás és az ünnepi tér. Ott és akkor derült ki, hogy a rokonok milyen szép emeletes házat építettek, benne egy hajlékot paprokonuknak, aki élete alkonyát leélheti benne. Atyai örökségét átengedte a rokonoknak, évek óta segítette őket, amivel csak tudta, s az aranymise alkalmával boldogan mutatmeg a hövesieknek, mennyi ebből az övé, hol lesz az ő kis rezidenciája. Elrendezték a kedves nővér sorsát is. A faluban egy család szívesen osztjameg vele otthonát, közel lesznek egymáshoz, míg mozdulni tud, gondját viseli az esperes úrnak. Esztendő se kellett, azt suttogták a faluban, hogy az emeletes h,ez csak álom. A rokonok, érthetetlen módon, letagadták, hogy valaha is tervezték az esperes úr oda költözését. A mi házunk, a mi várunk, hogy adnánk oda másnak! Persze igazából senki nem tudja, mi történt, mi van a dolgok hátterében. Az esperes úr nem beszélt róla, a kedves nővér is csak egy-egy elejtett szóból sejti, hogy a kanonok úrnak nagyon rosszul esett ez a váratlan fordulat. Mély csendbe burkolózott, alig-alig beszélt, s mikor végre megszólalt, csak annyit mondott: nem akarok pereskedni velük, nem bírnám elviselni a szégyent. A tavasz meghozta a döntést: itt nem maradhatlak, ninccs tehát más választás, beköltöznek Győrbe. Az agg papok hiáza befogadja őket. Eztán még közelebb leszek a püspök úrhoz, mondta egyszer rezignáltan a kanonok úr, s többé nem hozta elő a költözést. Jöttek az asszonyok a parókiára, ajándéknak hozták a hövesi csipkét. Emlékeztessen majd ránk, mondták a kedves nővérnek, aki mosolygott rájuk, és cseppet sem látták boldogtalannak. Nem tudták tán, hogy a lélek a mélyben borong. A költözködés napján ott volt a falu apraja-nagyja. Hordják a bútorokat, a megrakott bőröndöket teherautóra. Könyvekkel tele kosarakat cipeltek az erős férfiak. Egy hatalmas bim bam óra állt az egyik szoba sarkában. Gyönyörű volt a hangja. Hárman vitték, vigyázva tették fel a platóra. Aztán mikor végleg elhelyezték, váratlanul megszólalt. Bim, bam, bim, bam — mintha harang szólt volna. A kedves nővér a kiskapuban állt, s most az egyszer megcsillant valami a szemében. Az esperes úr odabenn egy üres karosszékben várta, hogy szólítsák: készen vagyunk, indulhatunk ... , Pósfai János Búcsú a parókiától 1990. július 7. Szombat Könyvek utazóknak BERZSENYI DÁNIEL MEGYEI KÖNYVTÁR Telefon: 11-366, 11-367 A rendszeresen utazók sem tudnak olyan könyvgyűjteményt összeállítani, amelyben minden, az utazáshoz szükséges könyv, címjegyzék, térkép megtalálható. Azoknak pedig, akik ritkán utaznak, egy-egy út miatt nem gazdaságos megvenni a nélkülözhetetlen kiadványokat. Az ő figyelmükbe szeretnénk ajánlani a könyvtár állományából néhány kiadványtípust. Az útiterv készítéséhez az utazónak ismernie kell az útlevél-, vám- és devizaszabályokat. Ezekben eligazít a Világútlevél (Tények, tippek, trükkök a külföldre utazóknak) és a Vám: Áruk és árak című kötet. Bőséges a választék térképekből is. A szálláshely kiválasztásában segít az österreichisches Hotelbuch, Europa: Camping--Caravanning 1090 és az International youth hosier handbook. A háromkötetes Olcsó szállás nyugaton című összeállítás az európai tőkés országokba utazók szállásgondjain segít. Az első kötet a szállodákat, penziókat, a második az ifjúsági szállásokat, a harmadik pedig a kempingeket ismerteti. Az útiterv elkészítése s a szálláskérdés megoldása útján jó, ha előzetes ismereteket szerez az utazó a vidékről, ahova menni kíván. A különféle útikalauz sorozatok a gyakorlatiasságot tartják szem előtt, egy részük magyar nyelven is hozzáférhető: Knaurs Kulturführer, Polygiott Reiseführer, Panoráma „mini” útikönyvek, Útikönyvek, külföldi városkalauzok stb. Akiknek pedig az ötvendolláros keretből kell gazdálkodniuk és a környező országokba indulnak kirándulni, vagy itthon tesznek felfedező utakat , számukra is tud a könyvtár ötletadó útikönyveket ajánlani. Dani „németül” a táborban Mind több szülő jön rá arra, hogy annak idején a grófok és báróék, később a tehetősebb polgárok nem is voltak olyan buták, amikor gyermekeik mellé már kicsi korukban „nörszöt”, francia, angol vagy német kisasszonyt fogadtak! Az anyanyelvvel együtt szívták magukba a gyermekek az idegen nyelvet, s ennek később nagy hasznát vették. A legfogékonyabb életkorban szinte ragadt rájuk az idegen nyelv. A kínnal-keserves, sok pénzért tanfolyamokon tanuló papák és mamák természetesen kihasználják az új lehetőségeket. Na nem „nörszöt” fogadnak — erre még nem, vagy már nem telik —, hanem már kicsi korban beíratják gyermekeiket az óvodai tanfolyamokra, a nyelvi iskolákba, nyaranta pedig az idegennyelvi táborok lehetőségeivel élnek. Ezt tették Dani szülei is. Az első elemit most végzett kisfiút beíratták a német nyelvi táborba, ecsetelve a gyermek előtt ennek minden előnyét. Dani csak egyet kérdezett: — Aztán ágy van-e abban a táborban? Kicsit lelombozódott, mikor megtudta, hogy ágy az nincs, hiszen nem kell ott aludni, de azért elment. Az első nap után szülei kérdezték, hogyan érezte magát? — Nagyon klassz — felelte a kis srác —, már haverom is van, csak ... csak azt a büdös németet ne kellene folyton hallgatnom ... (szakály) 5