Vas Népe, 1992. október (37. évfolyam, 232-257. szám)
1992-10-14 / 243. szám
Falu a dombok között • Olmodi pillanatok Az egyik legszebb falu, sokan csak így emlegetik a határon fekvő falut, Ólmodot. Ma már a régmúlt regéihez tartozik, hogy egykor csak az Őrségen keresztül lehetett bejutni a településre. Személyi igazolvány maradt, a látogató pedig mehetett. Az elzártságnak nemcsak átkai voltak. Aki rosszban sántikált, még a falu környékét is elkerülte. Ez a tegnap. A ma valósága annyi, hogy jelenleg nyolcvanhatan élnek Ólmodon, közülük tizennyolcan hetven év felettiek. A község ügyeit a szomszédos Horvátzsidányban rendezik, a pénz jórészét elviszi az iskola, a nemrég épült vastalanító. Kilenc iskolás gyerek van a faluban, mondja a polgármester, aki név szerint szedi össze a tanulókat. Annyira más minden a dombok közé húzódó településen. Mintha itt felejtődött volna abból a korból, amikor a község többet jelentett házaknál, utcáknál, egy helyen élő embereknél. Szabadabban élünk, mondja az elöljáró, sokan jönnek a faluba. Külföldiek is. Keresik az eladó házat, telket. Például a községházára is igényt tart az egykori tulajdonos. Itt a falu összes fontos intézménye. Orvosi rendelő, kultúrház, könyvtárszoba, az önkormányzati iroda. Ha vissza kellene adni, nagyo megsínylené a község. Most megy az egyezkedés az Amerikában élő egykori tulajdonossal. Nem valószínű, hogy viszszaadják. Inkább arra hajlanak, hogy egy másik épülethez jusson hozzá az régi házára igényt tartó. Keresik nagyon az öreg házakat „az idegenek.” Még az Alföldről is jönnek, mindig visszatérnek, annyira tetszik nekik a hely. Jó lenne valamennyi idegenforgalom a falunak, így a polgármester. Ott van a régi őrs, azzal lehetne kezdeni valamit. Hallani olyant is, hogy nyugati vevő jelentkezett erre is.Ha a falu maga venné meg, többévi költségvetését felemésztené. Pedig ott ki lehetne alakítani kempinget, szálláshelyet. És akkor maradhatna a vendég. A gázról most készül egy tanulmányterv, azt vizsgálják, hogyan lehetne idehozni. Kőszegről jönne a vezeték, nehéz ügy lesz. A távolság miatt, másfelől nagyon sok az idős, egyedülálló ember. Nagy kérdés, ők hogyan fizetnék ki a költségeket. Utcák. Nyitott kapuk, terebélyes, göcsörtös diófák, zárt ajtajú pajták. Igazi tündérvölgy, napi gondokkal.(Benkő S. fotói) Egy írás utóélete A szálak Vas megyébe vezettek A Haynaut eltemető pap Kőszegen nyugszik Az október hatodiki gyásznap alkalmából jelent meg a Vas Népe hasábjain egy írás Egy pap bátor búcsúbeszéde Haynau temetésén címmel. Mindjárt a cikk mejelenése utta nem várt reagálás érkezett, azzal a meglepő hírrel, hogy az a pozsonyi pap Vas megyei születésű volt, közelebbről kőszegi származású, s a kőszegi temetőben ma is áll a síremléke. Minderre pedig a Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület Vas megyei szervezetének egyik vezető tisztségviselője, Polay Istvánné hívta fel a figyelmemet. De honnan volt neki erről tudomása? A szálak az idei Savaria Nyári Egyetemhez nyúlnak vissza. Augusztus elején, a Nyári Egyetem megnyitására Szombathelyre érkezett dr. Szentágothai János nyugalmazott anatómus professzor, a TIT országos elnöke, akit elkísért útjára felesége, Alice asszony is. Ő tett említést arról, hogy ükapja (vagy talán szépapja?) Biberauer Mihály evangélikus lelkész a kőszegi temetőben nyugszik, sőt nagyon bántja, hogy a sírja nagyon elhagyott és gondozatlan. Pedig ő 2-3 évvel ezelőtt már kéréssel fordult a kőszegi evangélikus gyülekezet vezetőségéhez, kérve a sír gondozását, illetve azt, hogy a sírkövet vigyék át a temetőből az evangélikus templomhoz, s helyezzék azt el a templom falánál vagy a szentegyház udvarában. Ennek a kérésnek a teljesítésére akkor biztató ígéretet kapott, de sajnos, mindmáig nem történt semmi. Amikor pedig az említett írás október 6-án napvilágot látott, nyomban megtörtént az „identifikálás”, hogy az a bátor pap, aki Haynaut eltemette Grazban, azonos azzal a Michael Biberauerrel, aki Kőszegen van eltemetve. De hogyan került a sípja Kőszegre? Úgy, hogy a pap Kőszegen született, s mivel német anyanyelvű volt, német gyülekezetekben szolgált, így többi között Grazban is, ahol nevéhez fűződik az egyik grazi evangélikus templom építése is. Onnan került aztán később Pozsonyba, ahol a német luteránus gyülekezetét gondozta nyugalomba vonulásáig. Íme, néhány dátum: Biberauer Mihály 1853. március 18-án végezte el a temetési szertartást Haynau sírjánál Grazban. (Nyilván azért is őt kérték fel a temetési szolgálatra, mivel azelőtt Grazban is szolgált.) Rá három évre, 1856-ban ment nyugdíjba, s úgy döntött, hogy hazatér szülővárosába, Kőszegre, ahol még három évet élt, 1859-ben bekövetkezett haláláig. Később sírjába temették az 1886-ban elhunyt feleségét és Auguszta nevű leányát is. A minap jártunk a kőszegi temetőben, ahol könnyen rátaláltunk a sírjára, amely valóban elhanyagolt és gondozatlan jelenleg. Mint megtudtuk, régebben egy kőszegi asszony rendszeresen gondozta a sírt, de mióta ez a jótét lélek meghalt, nincs, aki törődnék a gondozásával. Tettünk lépéseket a város vezetőinél is, így van már róla tudomása a polgármesternek és helyettesének is. (Szerdahelyi Pál) Szombathelyiek az altenburgi kolostorban Horn város közelében 400 méter tengerszínt feletti magassában a Kamp északi partján van Altenburg község. Itt épült az osztrák barokk egyik legkiemelkedőbb műve, az altenburgi bencés kolostor és templom. A Keresztény Egészségügyiek Dr. Batthyány László Társasága október 10-én zarándokúton vett részt Altenburgban. Útközben a félszáz résztvevőnek dr. Széll Kálmán, a társulat elnöke ismertette Szent Benedek apát életét és rendje történetét. Megtudtuk, hogy Szent Benedek, a nyugati szerzetesség atyja 480-ban született az itáliai Nursiában. Tanulmányai befejeztével remeteéletet kezdett Subiaco rengetegében. Rájött arra, hogy az istenkereső szerzeteseknek közös életszabályra van szükségük, így állította össze reguláját, amely szerint élnek — immár másfél évezrede — a bencések. Benedek eszménye a szemlélődő és tevékeny élet összhangja. Mottója: Ora et labora! Imádkozzál és dolgozzál! A bencések eljutottak a keresztény világ minden tájára. A magyar bencés család négy év múlva lesz 1000 éves. Géza fejedelem idején, 996-ban telepdtek meg Szent Márton hegyén, Pannohalmán. Megérkezésünk után a kolostor freskókkal és szobrokkal ékesített csodálatosan gyönyörű templomában Tibola Imre kanonok hárompapos szentmisét pontifikált. Szentbeszédében Dr. Batthyány-Strattmann Lászlóról, a szegények orvosáról szólt a főpap.A szentmise után a kolostor apátja megmutatta a templomot és a kolostort. Elmondta, hogy a kolostort 1144-ben alapították s az évszázadok folyamán minden nagyobb háborús cselekmények után újjáépítették... Átmentünk Maria Dreiekhen községbe. Megcsodáltuk a kéttornyú kupolás, nagyméretű bazilikát, amely 1744-ben épült. Simándi János 1992. október 14. Szerda A füst árt a szerelemnek Mitől múlik el a másik fél iránt érzett szerelme? —kérdezték a franciákat a közvéleménykutatók. 643 együttélő nő és férfi válaszaival elképesztette a felmérés készítőit. Kiderült: a szerelemre mindkét nem esetében a dohányzás a legártalmasabb. A nők a ruháikat átható bagófüst után párjuk rendszeres éjszakai tévénézését tűrik a legkevésbé. Azt is nehezen viselik el, ha férjük rendetlen és összevissza dobálja személyes holmijait. A mértéktelen horkolás és a másik érzelmeivel szembeni közömbösség szintén méregként hat a szerelemre. A férfiak tűrőképessége sem végtelen, sőt. őket a folytonos tisztaságmániában szenvedő feleség borítja ki legjobban. Az állandó súrolás és portörlés után az dühíti őket leginkább, ha nejük beleszól a férfiak dolgába. A francia felmérés szerint a gyengébb nemhez hasonlóan az urak is igénylik, hogy valakinek kiönthessék bajukat-bajukat. Kissomlyói „dallamkatlan” Dzsoni, az ébenfekete, loboncos bundájú puli vidám farokcsóválással rohan elénk, szájában lemorzsolt kukoricacső — „kutyanyelven” ez annyit jelent: gyere játszani! Gazdája csöndes szóval utasítja rendre: fontosabb dolgok is vannak a világon, mint derék házőrzője bolondos jókedve. Németh Gyula, a háromszáz lelkes Vas megyei kisközség, Kissomlyó polgármestere a hűvös utcai szobában kezd mesélni.Megelevenedik a falu „hét határra” szóló kulturális ünnepének története. — A Kissomlyó hegy tetején kőbánya volt valamikor, innen épült a környék minden háza. A kitermeléssel régen fölhagytak, ott maradt a hegy oldalában a hatalmas katlan. Van egy jó barátom Borgátán, Vajda Lajosnak hívják. Vele beszélgettünk arról, mit lehetne az elhagyott gránitbányával kezdeni. Mondta, látott ő már olyat, hogy bányában hangversenyt rendeztek, meg kellene próbálni, hátha ide is eljönne a nép. A gondolat befészkelte magát a fejembe. Nem sokkal később Tapolcán találkoztam egy kedves hölgygyel, Kovács Györgyivel, aki kulturális dolgokkal foglalkozik. Kértem, ha tud, segítsen megvalósítani az ötletet. Nem sokkal később el is jöttek néhányan, megnézték a bányát, kipróbálták, milyen az akusztikája. Nagyon meg voltak elégedve, a nyár végére ki is tűztük a hangverseny időpontját. — Ez mikor volt? — Hát, valamikor június közepe táján. Megmondták, hogy nekem mit kell elintézni, az öszszes többit magukra vállalták. Elmentem a borgátai, meg az egyházashetyei polgármesterhez, Samu Gézához és Markos Vilmoshoz, merthogy a három falu amolyan háromszöget képez a hegy körül. A szükséges pénzt — nem volt sok, mindöszsze hatvanezer forintra három település adta össze. Egy helyes villanyszerelő társadalmi munkában vezette le a bányáig a háromfázisú áramot, de jöttek mások is terepet egyengetni, talicskázni.Igazi, kőből való színpadot csináltunk a hegy oldalába, szembe vele meg székeket hordtunk a kultúrházból. A falubeliek is vitték a maguk élőalkalmatosságait, így készült el a nézőtér. A szabadtéri koncertterem De menjünk, nézzék meg, milyen is a mi szabadtéri „koncerttermünk!” Kanyargós út vezet a hegytetőre, majd hirtelen szakadék nyílik a lábunk előtt — megérkeztünk. A jókora bányagödör falairól a Kissomlyó környékének geológiai múltja rétegrőlrétegre leolvasható, csupán avatott szem kell hozzá. Mi a laikusok álmélkodásával csodálkozunk rá a bazalttömbökre, a „vaskő” acélos szürkén fénylő, szabályos alakzataira és a lyukacsos „kenyérkövekre”. — Nézzék csak, itt vonultak be a hölgyek és az urak. Veszprém Város Vegyeskarának gyönyörű ruhába öltözött énekesei, amikor véget ért az ökumenikus hálaadó ima. Ez volt itt a színpad, hatalmas lámpákkal világították be a technikusok. Az a kicsike asszony, a karnagyuk, Erdélyi Ágnes ott állt ki, felemelte a kezét, és akkor megtörtént a csoda. Úgy szólt a kórus, hogy mindenkinek elakadt a lélegzete. — Hányan lehettek a nézőtéren és honnan jöttek az emberek? — Kevés híján itt volt a három falu népe, meg azok, akiknek a környéken van szőlőjük, nyaralójuk. De jöttek a városokból is — Veszprémből, Sárvárról, Pápáról... Voltak vagy hatszázan. A faluba visszatérve vendégségbe invitálnak minket. A ma 84 éves Kiss Józsi bácsi volt egykor a falu kovácsmestere. Életében először ekkor ment hangversenyre, és ha megéri — mondja —, ott lesz jövőre is. Lánya, veje jóféle kissomlyói borral kínál, de meg kell kóstolni azt is, ami a papa szőlejében termett. — Kár, hogy maguk nem voltak ott a koncerten és a tévétől sem jött senki. Ha hallották volna, hogyan szólt az orgona! És képzeljék csak, a karmesterük magával hozta a kéthónapos kisbabáját, itt szoptatta meg a Németh Gyusziéknál. A kisunokáim majd megkergültek, csak hogy a közelébe férkőzhessenek— meséli az asszony. Jövőre ugyanott, ugyanúgy Kissomlyón még most is frissek az élmények és a falu — talán első — kulturális ünnepére mindenki szívesen emlékezik. Kinek ez, kinek az melengette meg a szívét: a látvány, a hangzás, a készülődés izgalma, a sikerből való részesedés, vagy éppen Erdélyi Ágnes csöpp kis gyermekének jóllakottan elégedett mosolya. Végül is nem az a fontos, hogy a kissomlyóiak megjegyezték-e az Albhorn orgona nevét, elég, ha a hangzása ott maradt a fülükben. Talán arra sem emlékeznek igazán, hogy Bednarik Anasztázia orgonaművész és a Vegyeskar Schütz, Kodály, Liszt, Mendelssohn műveket adott elő, éppen elég, ha a 100. Zsoltár, Sik Sándor Te Deuma, a Szép könyörgés, a Pater noster, a Tu es Petrus, az F- moll szonáta és a Missa choralis gyönyörűséges hangzása egy életre szólóan megérintette a lelküket. Kissomlyón az idén olyan koncertközönség született, amely a muzsika nagyszerűségét és a zenehallgatás felszabadító érzését a gyermeki felfedezés örömével élte át, s már most azon fáradozik, hogy jövőre, ugyanott, ismét megtörténhessen a csoda. S. Bonnyai Eszter 7