Vas Népe, 1994. május (39. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-02 / 101. szám

1994. MÁJUS 2. HÉTFŐ FÓKUSZ Magas rangú vendég, elsőrangú vendéglátás (Folytatás az 1. oldalról) az ő nevükre írták. Dr. Nagy Árpád szerint ezek­nek az embereknek állampolgári jogon kell nyug­díjat adni. A képviselőjelölt után Schamschula György megköszönte a hallgatóság érdeklődését, hiszen nemcsak a kerti munkák, hanem a Körmend— ZTE kosárlabda rangadó is eltántoríthatta volna az embereket. A közlekedési miniszter először ar­ról beszélt, hogy jövő vasárnap eldől: visszajön­nek-e a régi szellemek? Figyelmeztetett: a régi rendszer levitézlett katonái újra hatalomra törnek. S a baloldali veszély magával hozza a szélsőjobb térnyerését is. A baloldal hatalma miatt fordulnak majd az emberek a középről a jobbszél felé. A demokrata fórumos politikus a szakértelem­ről is értekezett. Havasi Ferencről, Kádár János­ról, akik nem szereztek érettségit. Illetve arról, hogy belügyi vonalon valóban jól működött a gé­pezet, így az MSZP frakcióvezetője, az egykori belügyminisztériumi államtitkár—aki felügyelte a hírszerzést is —jogosan beszélhet szakértelem­ről. Végül a szónok arra kérte közönségét, hogy a tisztességes magyarok fogjanak össze a szocialis­ták és szövetségeseik ellen. A lehetséges szövet­ségesek közé a Munkáspártot és az SZDSZ egy részét sorolta. Őriszentpéter polgármester asszonya az őrségi vasút sorsáról érdeklődött. A miniszteri válasz szerint a szándék megvan, hogy Bajánsenyén ke­resztül menjen a szlovén vasút, s ha a természet­­védők nem gátolják meg, 1996-ban elkezdődhet az építkezés. Egy vasutas arról érdeklődött, miért van olyan nagy csend a Székesfehérvár—Szom­bathely vonal villamosítása körül. A válaszból ki­tűnt, hogy a vasút forgalomcsökkenése okoz némi problémát. A koncessziót elnyert társasá­gok az állam hozzájárulását kérik, mert a kisebb forgalom mellett megnő a befektetés megtérülé­sének ideje. Most a színfalak mögött folyik erről alkudozás, de Schamschula György azt nem árul­ta el, mennyit hajlandó a tárca engedni ebben a kérdésben. A nap utolsó politikai bejelentését Farkas József, Körmend polgármestere tette. Az illetékes osztrák és magyar önkormányzatok ezen a délutánon megállapodtak arról, hogy támogat­ják a pinkamindszenti határátkelő megnyitásának ügyét. Erről adtak át írásos dokumentumot a köz­lekedési miniszternek. Végül a megfáradt nép a megterített asztalok­hoz járult. A képviselőjelölt meglőtte, a korona megfőz­te, a közönség pedig elfogyasztotta a vaddisznót. A vadhúst és a töltött káposztát mindenki ízlése szerint öblíthette le: sör, vörös- és fehérbor, üdítő­hegyek várták a szomjas embereket... Válaselyrek Dr. Niki János, a Köztársa­ság Párt 3. vk. képviselőjelölt­je ma 19 órakor Simaságon a művelődési házban, kedden 19 órakor Söptén az óvodában várja az érdeklődőket bemu­tatkozó lakossági fórumra. Simon József, a 2. vk. szo­cialista párti képviselőjelöltje kedden fél hétkor a Dési Huber István Általános Iskolában vá­lasztási gyűlésre várja az ér­deklődő állampolgárokat. Dr. Ipkovich György, az 1. vk. szocialista párti képviselő­­jelöltje kedden hét órakor Za­­naton a művelődési házban vá­lasztási gyűlésre várja a köz­ség lakóit. Szabó Lajos, a 4. vk. szoci­alista párti képviselőjelöltje kedden hét órakor a celldö­­mölki zeneiskolában választá­si gyűlésre várja az érdeklődő állampolgárokat. Vendége: Kósa Ferenc filmrendező, a párt megyei listavezetője. Hantosi Sándor, az 5. vk. MIÉP-es volt képviselőjelöltje a mai őriszentpéteri választási gyűlésen nem jelenik meg, mi­vel Békefi Gábor független képviselőjelölttel nem kíván együttműködni. „A Független Kisgazda­­párt Vas Megyei Szervezete tiltakozik az április 30-án megjelentetett választási köz­lemény ellen Békefi Gábor független jelöltet illetően. Pártunk a nevezett személyt nem támogatja, jogtalannak minősíti pártunk nevében megjelentetett közleményeit, így kérjük tagjainkat, hogy ne vegyenek részt a ma este fél nyolcra meghirdetett nagy­gyűlésen Őriszentpéteren. Egyébként pártunk hivatalos jelöltje Ember József.” A Fidesz május 6-án tartja a Budapest Sportcsarnokban kampányzáró buliját. A hap­peningen fellépnek többek közt Deák Bill Gyula, Ladány­­bene 27, Republic, Zoltán Eri­ka, Edda, Mester és tanítvá­nyai és a Skorpió. Ingyenes tiszteletjegyek holnaptól vehe­tők át az alábbi Fidesz-irodák­­ban: Szombathely, Kisfaludy S. u. 1., Körmend, Szabadság tér 12., Sárvár, Várkerület 1, Kőszeg, Gyöngyös u. 2. Dr. Vermes Imre, az 5. vk. fideszes képviselőjelöltje ked­den 18 órakor a Batthyány­­kastély biliárdszalonjában kö­tetlen beszélgetésre várja a vá­ros választópolgárait. Vendé­ge: Földes László (Hobo). Fentős Lajos, az Agrárszö­vetség képviselőjelöltje ma fél nyolckor Kámban a kultúrház­­ban, kedden fél nyolckor Vasszentmihályon a kultúr­­házban választások előtti be­szélgetésre várja a falu lakóit. Dr. Nagy László, az Agrár­­szövetség képviselőjelöltje ma hét órakor Szombathelyen a Szőllősi Klubban, kedden hét órakor a Városgazdálkodási Vállalat éttermében várja a vá­lasztói körzet polgárait válasz­tások előtti beszélgetésre. Abert Gyula, az Agrárszö­vetség képviselőjelöltje ma hat órakor Vámoscsaládon, fél nyolckor Uraiújfaluban, ked­den öt órakor Bükön, hét óra­kor Csepregen — mindenütt a művelődési házban — várja a választópolgárokat választási gyűlésre. Mayer Bertalan, az Agrár­­szövetség képviselőjelöltje ma hét órakor Alsóságon a kultúr­­házban, kedden hat órakor Röcskön a polgármesteri hiva­tal klubjában várja a választó­­polgárokat. Balogh Tamás, a Köztársa­ság Párt képviselőjelöltje ked­den hét órakor Ölben a kultúr­­ban várja az érdeklődőket, szimpatizánsokat bemutatko­zó beszélgetésre. Dr. Szabó Erzsébet, az 5. vk. NDSZ-es képviselőjelöltje kedden hét órakor Iváncon a kultúrházban választási gyű­lést tart. Halász Imre, az 5. vk. füg­getlen képviselőjelöltje ma nyolc órakor várja Őrimagya­­rósd, Szőce, Hegyhátszentja­­kab, Szaknyér lakóit az őrima­­gyarósdi tekepályán. Móricz Iván, a Független Kisgazdapárt 2. vk. képviselő­­jelöltje ma hét órai kezdettel az egyházasrádóci koordinációs épületben bemutatkozó vá­lasztási gyűlést tart. Dr. Fülöp József, a Függet­len Kisgazdapárt 3. vk. képvi­selőjelöltje ma hat órai kezdet­tel a salköveskúti, fél nyolckor a lukácsházi művelődési ház­ban bemutatkozó választási gyűlést tart. Velekey József, a Függet­len Kisgazdapárt 4. vk. képvi­selőjelöltje ma hét órakor Hosszúperesztegen bemutat­kozó választási gyűlést tart. Horváth Vilmos, a 3. vk. SZDSZ-es képviselőjelöltje ma hét órakor a csepregi mű­velődési házban, kedden hét órakor a kőszegfalvi kocsma különtermében választási gyű­lést tart. Mészáros Béla, az 5. vk. SZDSZ-es képviselőjelöltje kedden hét órakor Hegyhát­­szentjakabon a vendéglőbe várja a község polgárait. A kö­tetlen beszélgetés legfőbb té­mája a mező- és erdőgazdálko­dás jövője a térségben. Fodor Sándor, az 5. vk. független képviselőjelöltje ma öt órakor Sárfimizdón, hét óra­kor Gersekaráton a művelődé­si házban tart választási gyű­lést. „Hol győzzünk, ha nem itt?" (Folytatás az 1. oldalról) az MSZP nekik kampányol, amikor plakátjaira azt írja: „a szakértelem kerüljön kormány­ra”, hiszen arra a keresztényde­mokrata politikus gondolni sem mer, hogy a szocialisták maguk­ról beszélnek. A népjóléti mi­niszter ezután kérdést intézett önmagához — lesz-e visszaren­deződés? —, majd válaszolt is rá: „Esély van arra,, hogy a kom­munisták újra hatalomhoz jut­nak.” Surján doktor szerint „oly kevesen vagyunk az országban, hogy még az anyagyilkosnak is meg kell bocsátanunk, de addig nem, amíg büszke is a tettére”. Hozzátette: „Nagy a veszélye annak, hogy az MSZP a szak­­szervezeti, gazdasági és sajtó­­hatalom mellé most a politikait is igyekszik megszerezni, az egykor antikommunista SZDSZ pedig arra vállalkozott, hogy fü­gefalevél legyen a magyar de­mokrácia szocialista torzóján.” A pártelnök végül aláhúzta: „Kialakulatlan a pártok szava­zóbázisa, s a KDNP az így kí­nálkozó lehetőségeket becsület­tel ki is fogja használni.” Pálos Miklós alelnök, mi­niszterelnökségi államtitkár be­szédében szintén nagy szerepet szentelt a baloldal bírálatának. Szólt arról, hogy „annak idején nem a manapság szentként tisz­telt Horn Gyula engedte ki a ke­let-német menekülteket, hanem a történelem. A szocialista párt­elnök csak a bakter volt, aki kénytelen volt feltekerni a so­rompót”. Pálos szerint hatalmas veszélyt jelent, hogy olyan egy­kori miniszterek akarnak újra a bársonyszék közelébe kerülni, mint Gál Zoltán volt belügymi­niszter, aki „több tonna titkos irat megsemmisítéséért fele­lős”. Hangsúlyozta, hogy „bárki jöhet a jelenlegi kormánykoalí­ció után, nem fogja jobban csi­nálni a megkezdett munkát”. MEGKÉRDEZTÜK Mi alapján döntenek a szavazók? Németh Zsuzsa/FEB A közvélemény-kutatá­sok sokasága foglalkozik már jó ideje azzal, hogy mely pártnak milyen a nép­szerűsége, és ki vezeti ép­pen a politikusok népszerű­ségi listáját. Arról azonban kevesebbet hallani, hogy a választópolgárok milyen szempontok alapján dönte­nek a jelölt személye vagy az adott párt mellett. Dr. Pe­tő György szociálpszicholó­gus ezzel kapcsolatos meg­figyelései a következők: — Először is nagyon fon­tos tisztázni, hogy a válasz­tópolgárok alapvetően két csoportba tartoznak. Az egyik — körülbelül a szava­zásra jogosultak fele — már eleve választott magának pártot. Ők nyilvánvalóan ennek megfelelően szavaz­nak majd. A választások szempontjából „izgalma­sabb” a másik csoport, akik­nek döntését a tapasztalatok -------------------------1,----­ szerint alapvetően több té­nyező befolyásolja. — Melyek ezek? — Az első, hogy alapve­tően milyen pártokat ismer valaki és milyen vélemény­nyel van róluk. A másik szempont az, hogy milyen véleménye van az adott kör­zet jelöltjeiről. A személyes ismeretség, a szimpátia döntő lehet. Nagyon fontos az emberek szemében a je­lölt „előélete”, de nem első­sorban politikai szempont­ból. Harmadik tényezőként az adott választókerület gazdasági, társadalmi hely­zetét említeném, mert aki felvállalja a helyi érdekek képviseletét, annak talán jobbak az esélyei. Ám a je­lölt személyisége meghatá­rozó, adott esetben fonto­sabb a pártjáról kialakított véleménynél is. Ha a vá­lasztókörzetben rossz híre van a jelöltnek, akkor való­színű, hogy a hozzá kötődő párt esélyeit is rontja. G­L­O­S­S­Z A Friderika-vízió Kéretik nem fanyalogni: ifjú és rendkívül szimpatikus ha­­zánk lánya, egy bizonyos Bayer Friderika negyedik lett a szombati, Eurovíziós dalfesztiválon. Kéretik nem fanyalog­ni, mert ez nagyszerű eredmény. Sok ország, köztük például Ausztria, még díjkörelbe sem jutott az elmúlt tizenvalahány évben, mi több, a legjobb tízben sem volt benne. És akkor jön Magyarország bemutatkozni, és tessék: az élmezőnyben vé­gez. Ha kicsi, de nagy rátörő nemzetünknek van önvizsgáló ké­pessége, akkor bizony szép sikert könyvelhet el. M­ert miként is magyarázható, hogy azok díjazták magas pontszámmal a mi Friderikánkat, akik bizonyára értenek a dalhoz, a feszti­válhoz, akik sok víziót megéltek már... Friderika jött, látott és győzött: nem volt a fesztiválnak még egy ilyen vonzó jelen­sége. S ha nem is lett első, az csak annak tudható be: a győz­tes ír dal hangszerelése, stílusa, színpadi kiállítása véletle­nül ugyan, de hasonló volt. Bár gyanítható, hogy a dalszöveg nyert, az vittelőhelyre a csapatot. A nosztalgia... Nem érthe­tünk egyet azokkal sem, akik azt mondják: nemzeti jellegű szavazás volt. És ha az lenne? A legjobb zene tulajdonsága mindig is az, és az is marad, hogy előbb-utóbb utat tör ma­gának. Ezért aztán semmi károgás. Friderika dalát igen sok­szor fogják sugározni különféle adók. Végtére is: elsőként ekkorát dobni nagy tett. Persze dobtunk mi nagyobbat is, néha egészen elhajítot­tuk a kalapácsnyelet. De ez most más. A kellem, a báj estje volt a szombati, és ebben győztes: Magyarország. kozma □ □ □ Májusfa (Lakatos Ferenc karikatúrája) B

Next