Vas Népe, 2005. október (50. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

--------------------------------------------------------------------------------- KRÓNIKA 2005. OKTÓBER 1SZOMBAT ___________________________________________________________________________ Az ország első népművelői A negyven évvel ezelőtt diplomázó hallgatók találkoztak a főiskolán Szombathely (na)­­ Negy­ven éve az országban el­sőként adott ki népmű­velő oklevelet a helyi ta­nítóképző intézet, a mai főiskola. Az 1965-ben végzett hallgatók találko­zóját tegnap tartották. A négy évtizeddel ezelőtt végző diákok jubileumi talál­kozóját tegnap az egykori Szombathelyi Tanítóképző Intézetben, a mai Berzsenyi Dániel Főiskolán tartották. A rendezvényen mintegy har­minc egykori diák jelent meg, emlékeztek a felvételire, az iskola falai között eltöltött három évre, a főigazgatóra, a pedagógusokra, a vizsga­drukkra, a diákszerelmekre, a hajdani folyosói és kávézós beszélgetésekre, s emlékeztek azokra a társakra, akik már nem lehettek közöttük. Az összejövetelen mindenki el­mesélte, hogy merre sodorta az élet. A személyes beszél­getések sok esetben az elmúlt öt év történéseit fogták át, ugyanis az országban első­ként végzett népművelők - példaértékűen - minden ötö­dik esztendőben összejönnek, s felidézik iskolai élményei­ket. A tegnapi volt az osztály nyolcadik találkozója, ame­lyen beszélt magáról a nép­művelőből lett drámapedagó­gus, a tanár, a hivatalnok, s amelyen hallhatták súlyos be­teg­társuk megható - levélben hozzájuk intézett - gondo­latait. A jubileumi ünnepségen dr. Czetter Ibolya, a Berzse­nyi Dániel Főiskola tanulmá­nyi rektorhelyettese szemé­lyes hangú beszédével, s Má­­rai Sándor soraival köszöntöt­te az ország első népművelőit. Beszélt a főiskola jelenlegi életéről, s a jövőbeni elvárá­sokról, a következő tanévtől elinduló bolognai rendszer­ről. Mint mondta, az intéz­mény három kara - a folyto­nos megújulás jegyében - a piaci igényekhez igazodik. A hajdani diákok kérdései­re a választ a rektorhelyettes mellett dr. Szabó Árpád tanár -1988-1992 között a közmű­­velődési tanszék vezetője - adta meg. - Negyven évvel ezelőtt egyikőnk sem tudhatta, hogy milyen átfogó képzést kapunk­­ a csillagászattól kezdve az antropológián át - az első al­kalommal elindított népmű­velő szakon. A tudásszomjat belénk oltó tanárok szívvel­­lélekkel oktattak, mi pedig szívtuk magunkba a tan­anyagot. Olyannyira, hogy a diploma megszerzése után az osztály csaknem 80 százaléka motivált volt arra, hogy újabb és újabb oklevelet szerezzen -mondta a Tapolcán élő Kova­­csics Miklós, aki Pécsen a fő­iskola, majd egyetem történe­lem szakát is elvégezte, s tör­ténelemtanár lett belőle. - Úgy gondolom, hogy az egész országban nincsen még egy olyan összetartó osztály, amelynek tagjai immár negy­ven éve minden ötödik évben találkoznak egymással, s kí­váncsiak a másik életére - jegyezte meg. - A diploma megszerzése után azonnal munkát találtunk - mondta az Amerikában élő Hajnal Rudolf. - Én a budafo­ki művelődési központ veze­tője lettem, s a visszajelzések szerint jól, gyakorlatorientál­­tan végeztük a munkánkat. Majd a Volán művészeti ve­zetőjének neveztek ki, s köz­ben elvégeztem a színházren­dezői szakot. A politikai rend­szert a hátam mögött hagy­tam, majd Svájc és Olaszország után Amerikába költöztem. Ötvös lettem, szá­mos versenyt, pályázatot megnyertem. Örömmel tölt el, hogy az amerikai és a világ Ki-ki­csoda című kötetében is jegyzik a nevem. Szász Endre számomra készített vázlato­kat, amelyekből alkotások születtek. Kiállításom decem­berben nyílik a Papp László Sportarénában - mondta, majd megmutatta egyik alko­tását, amelyet társai kedvéért hozott el Szombathelyre. - Kezdetben népművelő­ként dolgoztam, majd újság­író lettem. Számos lap kultúra rovatánál dolgoztam - mond­ta a budapesti Szálé László, aki miközben körbenézett az udvaron megjegyezte: - Jó ide visszatérni, az ér­zelmi élmények miatt is. Az 1965-ben végzett diákok találkozója a Berzsenyi Dániel Főiskolán Párbeszéddel a kormány sikereiről Regionális ülést tartott az MSZP Zalaegerszeg (han.)­Sikeres Nyugat-Du­­nántúl - Sikeres Ma­gyarország címmel tartott regionális ülést az MSZP tegnap a megyeszékhelyen. Baracskai József me­gyei elnök köszöntőjét kö­vetően Hiller István, az MSZP elnöke, Kiss Péter kancelláriaminiszter és Si­mon Gábor, az országos választmány elnöke nyil­vános pódiumbeszélgeté­sen vett részt, melyen Ve­rebes István színművész moderátorként működött közre.­­ Az immár harmadik alkalommal megrendezett regionális­­ Győr-Moson- Sopron, Vas és Zala me­gyét érintő - választmányi konzultáció célja, hogy kö­zös értékeinkről beszél­gessünk az emberekkel - fogalmazott Simon Gábor. Hiller István a tegnap be­nyújtott költségvetési ja­vaslattal kapcsolatban el­mondta: - Az MSZP támogatja ezt a karakteres baloldali költségvetést, mely szol­gálja az igazságot és biz­tonságot, s bátor lépéseket tesz ezek megvalósítá­sáért, több pénzt juttat a családoknak, a rendőrség­nek vagy éppen a felsőok­tatásnak, emellett fontos­nak tartja a kiemelten hát­rányos helyzetű kistérsé­gek felzárkóztatását is - sorolta a példákat a pártel­nök. A program közép­pontjában a fejlesztés áll, tette hozzá Kiss Péter. Összefügg-e a kommunikáció a népszerűséggel? Újabb álláshelyek Kétmilliárdból porkohászati üzem a Metasint-Fersintnél Szentgotthárd (nfb) - Új munkahelyeket teremt a spanyol székhelyű Meta­­sint-Fersint az ipari park­ban, s új technológiát honosítanak meg az or­szágban: a porkohásza­tot. A porkohászat csak nálunk viszonylag új fogalom, az iparág jelentős fejlődésen ment át az utóbbi időben, s mára egy átlagos európai au­tóba 7,3 kilogramm porkohá­szati terméket szerelnek be. A porkohászati termékek elsőd­leges felhasználója tehát az autóipar. Egyes motorok pél­dául nagy mennyiségű porko­hászati terméket tartalmaz­nak, s vannak olyan váltószer­kezetek, amelyekben szintén megtalálhatók. A porkohá­szati technológia jellemzője, hogy költségmegtakarító, az anyag egyedi tulajdonságok­kal rendelkezik, bármilyen formát és minőséget létre le­het hozni a gyártási folyamat során. Az így előállított alkat­részek nagy teljesítményűek. Az autóipari tervezőmérnö­kök az új motorok és váltó­szerkezetek tervezésénél az öntött és kovácsolt alkatrésze­ket porkohászati termékekkel helyettesítik. A modern mo­torok és váltók jellemző por­kohászati alkatrészei például a dugattyúrudak, a csapágyfe­dők és az ékszíjcsigák. Újab­ban az automata sebességvál­tók, a hidraulikus rendszerrel működő hűtők és az elektroni­kus motorok számára készül­tek magnetikus alakítható anyagok. A porkohászati el­járások előnye az, hogy nagy precizitású, finom ki­­dolgozottságú termékeket ál­lít elő olcsón, olyan egyedi tulajdonságokkal rendelkező anyagból, amelyet a klasszi­kus fém- és mechanikai eljá­rások drágábban és pontatla­­nabbul képesek formálni. Ezt az új technológiát ho­nosítja meg a spanyol székhe­lyű Metasint-Fersint vállalat a szentgotthárdi ipari parkban, tudtuk meg a város polgár­­mesterétől, Viniczay Tibortól. A városvezetők és Takáts József, a Szentgotthárdi Ipa­ri Park Kft. vezetője hosszú tárgyalások után érte el, hogy a cég Szentgotthárdra tele­püljön. Szabad a munkaterület A kórháznál építkezés, a vérellátónál átalakítás kezdődik Szombathely (br)­­ Köz­­beszerzési pályázaton nyert el ismét egy egész­ségügyi munkát a Fertődi Építő és Szolgáltató Rt. Négy cég érdeklődött a vérellátó szolgálat épületének átalakítására kiírt közbeszer­zési pályázat iránt. Szeptem­ber végén kihirdették az ered­ményt: 134 milliós ajánlatá­val a Fertődi Építő és Szolgál­tató Rt. nyerte el a munka első felét.­­Ez a cég a kivitelezője a megyei kórház sürgősségi tömbjének is. A kórház udva­rán a munkaterület már sza­bad az építkezés kezdetéhez.) A vérellátó épületének hasz­nosítására összefogott a szombathelyi és a megyei ön­­kormányzat, az átalakítás költségeit közösen állják. El­ső ütemben az alagsort és a földszintet alakítják át. Ezen a kétezer négyzetméteres terü­leten rendezkedik be az Or­szágos Vérellátó Szolgálat egységeként működő szom­bathelyi intézet (2006. márci­us vége a befejezési határidő). A kék csempés épület eme­letein a felújítások után szak­­rendeléseket működtet majd a Markusovszky kórház. CLOSSZA Kozma Gábor Földről, Nagyatádi-Szabó István után, szabadon Csaknem százezer hektár műveletlen földet osztana ki agilis minisz­terelnökünk, mondván: azé, aki megműveli. A történelmi földosztó, Nagyatádi-Szabó István szelleme látszik picinykét az időn átsugározni. Va­lóban örülhetünk annak, hogy az ország első em­bere figyelmét nem ke­rülte el, miszerint egyet­len igazán ütőképes va­gyontárgyunk a nagy vál­tás után­­ a föld. A föld, amelyre minden építhe­tő, a föld, amely mindent megterem. Az anyaföld, amely ápol és eltakar, akár egész nemzeteket. Ilyen szempontból való­ban kincset érő monda­tok a földosztó­ monda­­tok, csak az a baj, hogy már emelkednek a jogi korlátok. A jelenlegi el­lenzék nem véletlenül szorgalmazta anno a földtörvény oly mérvű módosítását, miszerint adásvétele az unión belül csak erős időkorlátokkal legyen lehetséges. Ezen kár háborogni, hiszen más módon, de él nem­zeti kincse védelmével a német, a francia, az olasz. Más módon... Sosem fe­lejtem el, amikor 1948 táján Oberstenfeldre száműzött barátom, Ste­fan Lang megmutatta ott­honát (akkor még a 3 év­­ nyugati út járta), amely elképesztett gazdagságá­val. Majd beültetett Mez­őjébe, és azt mondta: most megmutatom, ami­re igazán büszke vagyok. Kimentünk a Heilbronn melletti városka határá­ba, sok-sok nadrágszíj­­parcellához. Az egyikre, 4 méter széles, 300 méter hosszú lehetett, az egy­kori nemesmedvesi fiú rámutatott: „Látod? Ez az enyém. Többe került mindennél", és átszelle­­mülten mosolygott. Talán már kapiskáljuk... VAS NÉPE • 3 Megmarad az igazgatóság A szervezetet nem számolják fel, leépítés lesz Szombathely (ki) - Nem számolják fel a Szom­bathelyi Határőr Igazga­tóságot, létszámleépítés­re azonban lehet számí­tani. Bebes Tibortól, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének Határőr Tagozat vezetőjétől megtud­tuk: Béndek József, az orszá­gos határőrparancsnok csü­törtökön ismertette a Belügy­minisztérium azon döntését, miszerint a korábbi tervekkel ellentétben nem számolják fel a Szombathelyi Határőr Igaz­gatóságot.­­ Először arról volt szó, hogy szeptember 22-én a bel­ügyminiszter asszony tájé­koztat minket a változásokról, ám ekkor nem kaptunk infor­mációt. Egyhetes bizonyta­lanság után aztán tegnapelőtt Béndek József ismertette a tárca álláspontját. Ennek ér­telmében megmarad a szom­bathelyi, a nagykanizsai és a balassagyarmati igazgatóság is - válaszolta érdeklődé­sünkre Bebes Tibor, aki hoz­zátette: az értekezleten szó esett arról is, hogy létszámle­építések várhatók a jövőben. A szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy a napokban tájékoztatják az érintett igaz­gatóságok munkatársait a döntésről. Csáfordi József, a Szom­bathelyi Határőr Igazgatóság igazgatója érdeklődésünkre elmondta: a döntésről hivata­los értesítést még nem kapott, kommentálni pedig nem kí­vánta értesülésünket. Egyhetes bizonytalanság után tisztázódott a helyzet. A lét­számleépítés azonban elkerülhetetlennek tűnik

Next