Vas Népe, 2014. május (59. évfolyam, 101-126. szám)

2014-05-02 / 101. szám

2014. MÁJUS 2., PÉNTEK KRÓNIKA Bővülhet a rendszer Szombathely (bb) -Elfogadták a képvi­selők, hogy pályázati forrásból 15 kame­rával bővítik a köz­területi rendszert. A komplex rendszer üzemeltetése óta több esetben sikerült a felvé­telek alapján különböző szabálysértések, illetve bűncselekmények elkö­vetőit tetten érni, illetve elfogni. A belügymi­niszter most pályázatot írt ki a települési önkor­mányzatok részére a közbiztonság növelését szolgáló fejlesztések so­rán megvalósítandó tér­figyelő kamerarendsze­rek kiépítése vagy bőví­tése céljából. A pályá­zattal elnyerhető támo­gatás formája vissza nem térítendő, a segítsé­gével 15 új kamerát te­lepíthetnek. Kamerát terveznek például a Ki­rály utcának a volt Sa­­varia szálloda oldalán lévő közvilágítási oszlo­pára, illetve a Wesselé­nyi Miklós és a Szent Márton utca keresztező­désében található parko­ló kijáratához. Kamera kerülhet az Uránia ud­varba, a Március 15. tér­re, s bekameráznák az Éden Gyula teret is. A kamerák összesen 25 millió forintba kerülné­nek. Énekszóval búcsúztak ÜNNEP Több ezer középiskolás ballagott el a napokban Baj­dó Bettina bajdo.bettina@vasnepe.hu Szombathely - Virággal dí­szített termeikből indultak útnak a diákok, hogy ének­szóval vegyenek búcsút a középiskolás évektől. Az elmúlt két napban több ezer középiskolás diák vett bú­csút a középiskolájától. Utoljá­ra szólt nekik a csengő, majd kezüket egymás vállára téve járták végig a termeket, folyo­sókat, hogy énekszóval vegye­nek búcsút a középiskolás évektől. Tegnap 11 órakor in­ A gyermekkort, az iskolai éveket a ballagás zárja le dúltak útnak a Nyugat-magyar­országi Egyetem Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 12. osztályos tanu­lói. Károly Frigyes igazgató szerint egy diák életében egy­szeri és megismételhetetlen az a pillanat, amikor az iskola minden szereplője egyszerre van jelen és a végzősöket kö­szönti. Elmondta, hogy minden kultúra valamilyen tanulási fo­lyamat végén egy avatási szer­tartás során fogadja be a felnőtt társadalomba a gyermekeit. A gyermekkort, az iskolai éveket Magyarországon a ballagás zárja le. Ez azonban a próbaté­telek sorának, az érettséginek a kezdetét is jelenti. Az igazgató felelevenítette a közös emléke­ket, név szerint is említve a végzősökhöz fűződő versenye­ket, élményeket, sikereket. Az elmúlt években a fiatalokat ért negatív és pozitív érzéseket, él­ményeket, melyek formálták a jellemüket. Szerinte egyszerre jellemezte az évfolyamot a vi­lághálón terjedő arctalan, ano­nimitásba burkolózó, másokat semmibe vevő agresszivitás, és egyszerre az önmagát vállaló, egyenes emberi tartás. Útrava­­lóul jó tanácsokat is adott a ballagóknak: arra kérte őket,, hogy mindig felelősséggel vál­lalják önmagukat a fényben, és soha ne arctalanul, másokat bántó módon álljanak az ár­nyékban megbújva. Azt taná­csolta, vegyék észre az őket szeretőket, nekik adni akarókat, s ők is adjanak önzetlenül, így soha nem lesz üres vagy félig üres a pohár. Hangsúlyozta: aki egyszer bolyais, az mindig az marad. A diákokat az életük vé­géig erős kapocs köti össze, és ez nem más, mint a Bolyai gimnázium. Károly Frigyes igazgató beszéde végén megkö­szönte a szülőknek a sok éves együttműködést, a barátságot és a segítő szándékot, az osz­tályfőnököknek és kollégáknak pedig a közös munkát, majd boldog felnőttkort és sikereket kívánt az érettségi előtt állók­nak. A 12/B osztályfőnöke, Móricz Attila jobbján Csábíts Eszterrel, balján Galankó Lucával ballagott Borok megyei versenye Nagy aranyat Mándli Tibor chardonnay-ja kapott a bíráktól Kőszeg (nm)­­ Az idei me­gyei borversenyen most először óborok is részt­­vehettek a tavalyi borok mellett. A Szőlő lövésnek Könyve ünnepén hirdették ki a Vas megyei borverseny eredmé­nyeit. A Szövényi Ernő Kupát az Alasz Pincészet vihette ha­za. A legjobb kőszegi vörös­bor Alasz Gábor blauburgere lett. A fehérek mezőnyében a legjobb a kőszegi Stefanich Kornél chardonnay-ja. A 2013-as évjáratú fehér­borok versenyében a csúcson Mándli Tibor chardonnay-ja végzett, ő nagy arany minősí­tést kapott. A 41 mintából ok­levelet 4, bronz minősítést 11, ezüstöt 17, arany minősítést pedig 8 borász ért el. Fehér óbort összesen 13 té­telt neveztek be, ebből bron­zot 2, ezüstöt 9, aranyat pedig 2 bor kapott. A roséboroknál is az összes minta száma 13 darab volt, ebből 1 kapott oklevelet, 4 bronz, 5 ezüst, 3 arany mi­nősítést érdemelt ki a kőszegi versenyen. A 2013-as vörösborok ver­senyére 48 bort neveztek be a gazdák. Közülük 9 oklevelet, 6 bronz, 20 ezüst és 13 arany minősítést kapott a bíráktól. 23 vörös­­bort neveztek, egy bronz, 17 ezüst, 5 arany okle­velet kapott. Szülei sírjába rejtette a zsákmányt (Folytatás az 1. oldalról) Az ékszerboltos kára nagy­részt megtérült, hiszen a meg­talált ékszerek értéke körülbe­lül egymillió forint. A zsák­mány többi részét eladta a tol­vaj. A 34 éves férfit már is­merte a rendőrség, kisebb lo­pások miatt. Elfogásakor lo­pott biciklit is találtak nála a rendőrök. Ennek még keresik a tulajdonosát. A gyanúsítot­tat előzetes letartóztatásba he­lyezte a Szombathelyi Járás­­bíróság.­­ A megyében több he­lyen, így a Szombathelyi Rendőrkapitányság és a Kör­mendi Rendőrkapitányság il­letékességi területén elköve­tett gázolajlopás gyanúsított­jai kerültek rendőrkézre már­cius 18-án - erről már Tán­czos István, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság bűnü­gyi osztályának vezetője mondott részleteket. Négy szombathelyi és a győrvári férfi Szombathely ipari részén álló teherautók­ból és munkagépekből több alkalommal loptak üzema­nyagot 2013 decembere és 2014 márciusa között. A bűn­­cselekménnyel körülbelül ti­zenöt sértettnek okoztak összesen több mint kétmillió forint összegű kárt. A házku­tatások során a rendőrök több, a cselekménnyel össze­függésbe hozható tárgyat fog­laltak le, például kannákat. A nyomozás során kiderült az is, hogy az elkövetői körből hárman egy szombathelyi do­hányboltból különböző do­hánytermékeket is elloptak, majd ezt követően azokat ér­tékesítették. A tolvajok a ren­dőrség gyanúja szerint egy nagyobb értékű kerékpárt is elloptak. Balról jobbra: Pintér Lászó őrnagy, Gulyás Ferenc, a Szombat­­helyi Rendőrkapitányság vezetője, Tánczos István alezredes, bűnügyi osztályvezető és Fülöp Gábor rendőr főhadnagy VAS NÉPE • 3 RÖVIDEN Fogyasztóvédelmi ügyfélfogadások Szombathely (fe) - A Vas Me­gyei Kormányhivatal Fo­gyasztóvédelmi Felügyelősé­gének májusi kihelyezett ügy­­félfogadási időpontjai a járási hivatalokban a következők. Május 6. kedd, Celldömölki Járási Hivatal, Celldömölk, Városháza tér 1. 9-11 óráig. Sárvári Járási Hivatal, Sárvár, Várkerület 3. 13-15 óráig. Május 12. hétfő, Körmendi Járási Hivatal, Körmend, Sza­badság tér 7. 9-11 óráig. Má­jus 13. kedd, Vasvári Járási Hivatal, Vasvár, Alkotmány u. 3. 9-11 óráig. Kőszegi Járási Hivatal, Kőszeg, Jurisics tér 6. 13-15 óráig. Május 28. szerda, Szentgotthárdi Járási Hivatal, Szentgotthárd, Széll K. tér 11. 13-15 óráig. Anima 3-án, újra a szülővárosában Szombathely (él)­­ A vasi me­gyeszékhelyen alakult, 20 év alatt sok szakmai díjjal kitün­tetett, közben Oscar-díjas ren­dező filmjéhez is dalt szállító, Európát bejáró Anima Sound System szülővárosában kon­certezik, május 3-án 20 órá­tól, a Szent István-parkban. Előtte: Supernem, utána: Prieger Zsolték dj-znek. további képek, információk K­aoity Vas Népe Online a k porcUkascakasc Utsztó­r vielLékUfebek!

Next