Vegyipari Dolgozó, 1984 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1984-06-01 / 6. szám
Tizenegyedszer „Kiváló Vállalat” a DKV Az első technológiai üzem átadása óta eltelt 19 év alatt immár tizenegyedszer nyerte el a Dunai Kőolajipari Vállalat a „Kiváló Vállalat” címet. Az 1983. évi feladatainkat alapvetően a népgazdaság energiapolitikai céljai határozták meg. Az OKGT irányítása mellet, a tröszt többi vállalatával együtt — a korábbi évekhez hasonlóan — zavarmentesen láttuk el az ipart, a mezőgazdaságot, a lakosságot kőolajipari termékkel. Ezen túl a vegyiparra kiszabott feladatokból vállalatunkra háruló kötelezettségeket is teljesítettük. A nehezebbé vált gazdálkodási feltételek alapján kidolgozott vállalati stratégia fontos állomása volt az 1983. év. A gazdaságosabb gyártmányszerkezet kialakítása során növeltük az értékesebb céltermékek mennyiségét, és bővítettük a termékek választékát. Biztonságos gyártás i szempontból legjelentősebb népgazdasági fontossági katalitikus krakk üzemcsoport beruházása és szereléke olyan ütemben haladt, hogy elérhetővé vált a határidő előtti befejezés. Az ehhez kapcsolódó vákuum-desztilláló rendszerekben végrehajtott rekonstrukciók a katalitikus krakk alapanyag-előállításának biztonságát, a kenőolajok minőségének javítását célozták. Az RT minőségű repülőgép-hajtóanyag gyártásával számottevően csökkentettük a termék tőkés importját. További tőkésimport-kiváltást eredményezett az n-hexán és speciális benzinek gyártásának megkezdése is. Bővülő termékcsalád A paraffin termékcsalád palettáját tovább bővítettük az élelmiszeripari paraffinokkal, mikroparaffínokkal, intermedier paraffinnal, mikroviaszszal és plasztikus viasszal. A vállalat központi feladata volt 1983-ban a gazdaságos tőkés export fokozása. Ennek teljesítése érdekében új termékeket (krakk alapanyag, nyers kerozinpárlat, 1% alatti kéntartalmú fűtőolaj, mikroviaszok, plasztikus paraffinok) rövid szállítási határidőket és az igényekhez igazodó szállítási módokat ajánlottunk vevőinknek. Erőfeszítéseink eredményeként elért tőkés árbevételünk 49%-kal meghaladta az előző évi teljesítést. Szervezési intézkedéseinkkel a kőolajfeldolgozás csökkenése miatt kihasználatlan termelő kapacitásokat és állóeszközöket törekedtünk hasznosítani, és optimalizálni az anyag- és energiaráfordításokat. a TDC 2000 folyamatirányító, a Benzair benzinkeverő rendszer és a TELOMAB mikroprocesszoros energiafelügyeleti rendszer üzembe helyezésével 1983-ban 95 M Ft értékű fűtőolaj-, gőz- és villamosenergia-megtakarítást értünk el. A DKV 1983. évi kiemelkedő eredményeinek fő részeseiért, a vállalati dolgozókért sok intézkedés született. Az ártalmas munkahelyek számát öttel, a veszélyes körülmények között dolgozók számát pedig 76-tal csökkentettük, ill. 30 fő dolgozót rehabilitáltunk új, vállalaton belüli munkahelyre irányítva őket. Balesetek és tűzesetek megelőzését célzó munkavédelmi oktatásunk keretében 475 fő munkavédelmi, 431 fő pedig tűzvédelmi szakvizsgát tett. Tizenkétmillió kamatmentesen Dolgozóink közül 87-en költöztek új lakásba az elmúlt évben. A családi házak építéséhez és az OTP-lakások megvásárlásához 17 M Ft kamatmentes kölcsönt nyújtottunk. A vállalati kedvezményes üdültetésben 1348 fő, SZOT- üdültetésben 779 fő, külföldi csereüdültetésben 256 fő vett részt. Demokratikus fórumaink száma a korábbiakhoz képest nem változott, de hatáskörüket felülvizsgáltuk és pontosítottuk. A bizalmi küldöttek testülete a múlt évi két ülésén módosította a kollektív szerződést, elfogadta az 1983. évi tervezetet, véleményezte a vállalati vezetők tevékenységét, és jóváhagyta a 40 órás munkahét bevezetésének szervezési teendőit. A brigád mozgalom értékes hagyományaihoz méltóan A szocialista munkaversenyben a brigádok által tett felajánlások összhangban voltak a vállalat műszaki-gazdasági céljaival. Emellett, a brigádmozgalom értékes hagyományaihoz méltóan teljesültek a kulturális, művelődési és társadalmimunka-vállalások is. A decentralizáltan szervezett kommunista műszakban 3242 fő vett részt. Az 1983. év teljesítménye alapján vállalatunk elnyerte a Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Vállalata oklevelet is. Galánfi Csaba A gyár, ahol a kiváló eredmények születtek Akik az eredményeket elérték Tovább bővítettük a korszerű számítástechnikai rendszerek vállalati alkalmazását „A nemzetközi munkaversenyben is elismertek” Valamennyien családos anyák A Filmkiszerelő üzem a filmgyártás végső arculatának megteremtője. A Forte fotofilon méretét, tetszetős csomagolását itt kapja meg. A termelés záró szakasza sötét és világos munkaterületeken folyik. Ügyes, kifinomult női kezek igazítják el a nehezen simuló fotofüméket. Az üzem területén két szocialista brigád dolgozik, közülük az egyik a „Petőfi Sándor” szocialista brigád, amely eredményei alapján a Vállalat Kiváló Brigádja. E kollektíva munkásassszonyai egyenként is mind kitűnő emberek. Valamennyien családot szerető, gyermeket nevelő asszonyok, akik a napi munkájuk és az „otthoni második műszak” mellett még társadalmi tevékenységet is vállaltak. A brigád 1967-ben munkabrigádként alakult, majd a következő évben már benevezett a szocialista munkaverseny-mozgalomba. A brigád életében voltak személyi változások, de azon szocialista brigádok közé tartozik, ahol a legkisebb volt a létszámmozgás. A brigád jelenlegi létszáma 25 fő, vállalásaikat mindig teljesítették. A brigád a kisképfilm-kiszerelés területén dolgozik. Munkájukkal elősegítették, hogy a filmikiszerelés egyik legmunkaigényesebb részén az elmúlt évben is zökkenőmentes volt a termelés. Ezáltal lehetővé vált a vállalat nem rubel elszámolású exportforgalmának növelése. A „Petőfi Sándor” szocialista brigád részt vesz a nemzetközi munkaverseny-mozga-omban is. A Forte Fotokémiai Ipar és az NDK-beli ORWO gyár között több mint 10 éves együttműködési kapcsolat van, melynek keretében a brigád páros versenyben van az ORWO Angela Davis szocialista brigádjával. A két versenyző brigád részére vándorserleget, illetve vándorzászlót alapított a Forte gyár, amelyet a közösen megállapított értékelési szempontok alapján az eredményesebb kollektíva kaphat meg. Az elmúlt évben az alapítványokat a Petőfi brigád nyerte el. A nemzetközi munkaversenyben való részvétel lehetősége a Börze „Petőfi Sándor” brigádjának olyan hosszan tartó, kimagasló, gazdasági és brigádteljesítményt eredményezett, hogy évek óta a vállalat legjobb és legegyenletesebben dolgozó brigádja. Az elmúlt év különösen kiemelkedő gazdasági és társadalmi területén elért brigáderedmények alapján elnyerték a „Nemzetközi Munkaverseny Élenjáró Brigádja” címet. A vállalati és nemzetközi szinten is kiváló brigád vezetője Megtért Béláné, aki ebben az évben kapta meg a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Munkájukkal továbbra is hozzájárulnak a vállalat gazdasági eredményeinek növeléséhez. Fehér Zsigmondné A Komáromi Kőolajipari Vállalatnál „Az Év Legjobb Brigádja” A Haladás komplex szocialista brigád a Komáromi Kőolajipari Vállalat és a Mineralimpex között létrejött és tervciklusonként felújított Szocialista Együttműködési Szerződés feladatainak megvalósítására a két vállalat szakembereiből alakult. Közel tízéves tevékenységben meghatározó volt — és marad a továbbiakban is — a népgazdaság egyensúlyi helyzetének javításához való hatékony hozzájárulás. Ezen időszak alatt a tőkés kőolajtermékek importjának mélyreható, rendszeres elemzésére alapozva, a hazai kőolajtermék-választék céltudatos korszerűsítése, fejlesztése révén, a brigád közreműködött mintegy 100 millió $-t meghaladó értékű tőkés termék népgazdasági szintű kiváltásában. Ezen munkának a folyamatosságát a brigád 1983-ban is megőrizte, segítve ezáltal a hazai kenőanyag-ellátás kívánt szinten történő kielégítését. A különböző típusú kenőanyagok gazdaságosabb receptúráinak kialakítása folyamatos feladatát képezi a brigádnak. Ezen munka eredményeként 1983-ban a számított megtakarítás meghaladta az 1 millió S-t, ami kedvezően befolyásolta a vállalat devizafelhasználását. Az 1983-as év a brigád tevékenységében is az export éve volt. Az előző évi piackutató és fejlesztő munka eredményeinek birtokában aktívabban járult hozzá a brigád a vállalat kimagasló exporteredményéhez (10 millió $). Az exportfeladatokra való rugalmas, gyors reagálást az adott posztokon tanúsított nagyobb áldozatvállaláson túlmenően segítette a szakmai és emberi kapcsolatok szorosabbá fűzését is. A brigád egységesen kivette a részét az exportfeladatok teljesítésére szervezett társadalmi munkaakciókból is. A hármas követelménynek megfelelően, híven hagyományaihoz, ez évben is különös gondot fordított a brigád tagjainak szervezett formában történő szakmai-politikai továbbképzésére. Kiemelkedő volt a brigád azon tevékenysége is, amit a vállalat termékeinek, tevékenységének a szakmai körökkel való megismertetése terén tett. A korábbiakhoz képest érzékenyebben reagált a brigád a különböző szociálpolitikai célok érdekében szervezett jótékonysági akciókra. Tovább erősödött a brigádon belüli kollektív szellem, ami az egymással, való törődésben, a fiatalok patronálásában, közös rendezvények szervezésében mutatkozott meg. A brigád az elmúlt évben eredményesen használta ki az összetételéből adódó lehetőségeket mind a két vállalat, mind a brigád közössége érdekében. A szocialista komplexbrigád a kialakulóban levő új típusú munkaverseny-mozgalom, az ,,ún.” minőségi kör feltételeinek is megfelelt. A Haladás komplexbrigád 10 éves tevékenysége során számos esetben részesült kiemelkedő elismerésben, így több esetben elnyerte a „Vállalat Kiváló Brigádja” címet. Az 1983-as évi munkája alapján a KKV vezetősége az egész brigádtagságot az exporteredmények elérése terén végzett munkájáért „Az Év Legjobb Brigádja” kitüntetésben részesítette. Lenti Margit HETEDSZER AZ ÉLEN Új üzemet avattak a Szegedi Taurus Gyárban DR. SZEKÉR GYULA BESZÉDE ■. 1983. évet kiemelkedő eredménnyel zárta a Taurus Gumiipari Vállalat. A gyárak közötti versenyben pedig immár hetedik alkalommal került az élre Szeged. Az már hagyománynak számít, hogy a Kiváló Gyár cím mellé dekoratív vörös csillagot készítenek, amelyet a gyár bejáratánál helyeznek el, ezzel is hirdetve a belépőnek: nem akármilyen kollektíva munkálkodik a kapun belül. Április 19-én ünnepi munkásgyűlést tartottak a szegedi gumigyárban. Részt vettek rajta Csongrád megye és Szeged város párt-, állami és tömegszervezeti vezetői, a gyár munkáskollektívája, Börcsökné Bodó Márta, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára nyitotta meg az ünnepigyűlést. Bejelentette, hogy kétszázmillió forintos költséggel alakították ki a már meglévő üzemcsarnokban a szegedi gyár új speciális tömlők gyártására alkalmas üzemet, amelyben nagy átmérőjű, tengeri olajkutatásokra alkalmas tömlőket készítenek. Ezután dr. Szekér Gyula, az MSZMP KB tagja, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke vágta át a nemzetiszínű szalagot, átadva ezzel az új üzemrészt a gyári kollektíváknak. Az OMFB elnöke ünnepi beszédében kiemelte: az elmúlt évtizedben jelentős eredményeket ért el a magyar gumiipar. Az új beruházás hazai műszaki fejlesztésből valósult meg, a leglényegesebb, legigényesebb vevőkörnek kíván termékeket szállítani. Ezeken a piacokon a Taurusnál sokkal jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező világcégekkel versenyez a gumiipari vállalat, s nem akármilyen eredménnyel: a mélyfúrásokra alkalmas tömlők gyártásában a világtermelés egyharmadát adja a Taurus, a nagyvállalaton belül pedig a szegedi gyár. A speciális tömlő stratégiai termék: a könnyen hozzáférhető olajkészletek kimerülésével csak fokozódik az igény iránta. E termékek gyártása, műszaki fejlesztése értéknövelő munka: olyan, amit a magyar gazdaság mai helyzetében jó példaként kell a többi iparág elé állítani. Horváth Sándor, amélyfúró üzemi szocialista brigád vezetője munkatársai nevében ünnepélyes ígéretet tett,hogy az új technikát kellő hatékonysággall, eredményesen fogják működtetni. Ezután dr. Tatai Ilona, a Taurus Gumiipari Vállalat vezérigazgatója mondott beszédet. Kiemelte, hogy a szegedi kollektíva tavaly több mint 15 százalékkal növelte a termelést. Nagymértékben hozzájárult a nagyvállalat gazdaságos exportjához, az össznyereségnek mintegy felét Szegeden termelték meg. Ezt a sikeres erőfeszítést honorálja a hetedszerrel elnyert Kiváló Gyár cím. Dr. Tatai Ilona ezután átnyújtotta az elismerést tanúsító vándorzászlót Mikes Sándornak, a szegedi gumigyár igazgatójának. Mikes Sándor beszédében kiemelte, hogy az új üzem új kockázatokat, új feladatokat jelent. Kiváló minőségű, minden piacon eladható termékeket kell itt gyártani. A gyári kollektívában megvan a kellő szakértelem és az akarat ahhoz, hogy ezeknek a követelményeknek eleget tegyenek. A fejlesztésben végzett kiemelkedő munkáért 29-en lettek Kiváló Dolgozók. Közülük hatan a szegedi gyár dolgozói. A szegedi gyárból további 5 dolgozó jutalomban részesült. A Kiváló Gyár cím eléréséért kifejtett hasznos munkájáért további 6 szegedi munkás kapott Kiváló Dolgozó kitüntetést. Az ünnepség az Internacionálé hangjával ért véget, majd a vendégek megtekintették az új csarnok sokat tudó, nagyértékű berendezéseit. Tanács István Dr. Szekér Gyula adta át az üzemet a gyár kollektívájának