Vesevilág, 2017 (30. évfolyam, 1-2. szám)
2017-03-01 / 1. szám
A krónikus vesebetegség végstádiumában, amikor a vesék már nem tudják ellátni feladataikat, az élet fenntartása lehetetlen. A 20. század orvostudományának fejlődése tette lehetővé a működésképtelen szerv feladatainak külső beavatkozással történő pótlását, a művesekezeléseket és a veseátültetést. A veseátültetés a legjobb megoldás, de a beültethető vesék korlátozott száma, a végstádiumú vesebetegek nagy részének műtéti alkalmatlansága miatt a többségnek csak a művesekezelés valamelyik formája a megoldás. Egy kezelőhely kialakítása költséges, a hetvenes és a nyolcvanas években a szükségesnél jóval kevesebb kezelőhely állt rendelkezésre. A magánszektor megjelenése változást hozott, sorra épültek a centrumok, a kilencvenes években már minden rászoruló megkapta az ellátást. Egyidejűleg egy addig nem jelentkező betegszállítási igény lépett fel: vesebetegek rendszeres, időre való beszállítása lakóhelyükről a művese állomásokra. Bár a szállítási távolságok az újabb centrumokkal csökkentek, de a szállítások száma folyamatosan nőtt. Ezt a feladatot akkor az Országos Mentőszolgálatnak kellett elvégezni a mentési feladataik mellett. Gyakorlatilag képtelen volt ellátni, mert nem rendelkezett elegendő kapacitással, másrészt a mentés elsőbbsége mindig felülírta a betervezett szállítási menetrendet. A betegek nem értek be időre a kezelésre, a kezelés után pedig hosszú órákat, gyakran fél napot kellett eltölteni a fuvarra várással. A magánvállalkozásoknak a programozott betegszállításba bevonásának engedélyezése után a VOKSZ és Vértesi László közös munkájával létre jött az első ilyen vállalkozás, a Ren-Depo Rt. Ez komoly változást eredményezett, a gépkocsi időben érkezett és szállított, a szolgáltatók időben kezdhették és zárhatták a megtervezett kezelési műszakokat. Az első vállalkozás sikere nyomán sorra alakultak a betegszállítást végző vállalkozások az ország egész területén. Időközben sok, e vállalkozások életét nehezítő változást alkottak a kormányok, egy azonban változatlan maradt, a tevékenység elégtelen finanszírozása és az erre fordítható zárt kassza, így az OEP függetlenül a végzett szállítások számától és a megtett utak hosszától ugyanazt az összeget fizeti ki, vagyis, ha több beteget kell szállítani, csökkentik az 1 kmre és 1 betegre jutó összeget. Ennek komoly következményei lettek. Több vállalkozás megszűnt, voltak, amelyek szabálytalan úton igyekeztek több forráshoz jutni, megkárosítva ezzel az előírásokat betartó társaikat. A kocsik minél jobb kihasználása érdekében rendszeressé váltak a körfuvarok: az elsőként beszálló betegek sok-sok fölösleges kilométert órákig zötykölődnek. A VOKSZ rendszeresen kap panaszokat, nem alaptalanul. Közös érdekeik védelmére a betegszállítók megalakították a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesületét, akikkel többnyire sikerült is kapcsolatba lépni, még ha a panaszokat nem is sikerült mindig orvosoltatni. Nem tudjuk, miért szüntették meg, miért jött létre helyette az Országos Betegszállító Szolgálat Egyesülés igazgatósággal, felügyelőbizottsággal és egy vezérigazgatóval. De ez nem is a mi dolgunk. Mi csak azt látjuk, hogy a programozott betegszállítás minősége nem javul, továbbra is nagyon sok a panasz a szállítás pontosságára, a feleslegesen órákat utaztatott betegek kálváriájára, a gépkocsik állapotára, a gépkocsivezetők viselkedésére, emberi hozzáállására. Akadnak centrumok, ahol a késések miatt műszakok csúsznak, felborítva mindenki teljes napi programját. Van olyan beteg, aki reggel hat órakor indul el otthonról, hat órát tölt gépkocsiban és este hatkor ér haza - mindezt egy négyórás kezelés miatt. A gondok orvoslására vagy legalább megértésére többször kezdeményeztünk találkozót az Egyesülés vezérigazgatójával. A miskolci Vesenapon előző napi ígérete ellenére sem jelent meg (ő a miskolci Borsodmentő Betegszállító Kft. vezetője is, amely vállalkozás munkájával is számos panasz fogalmazódott meg), a betegfórum szervezésekor pedig a titkárnője sokadszori megkeresés után közölte, hogy a vezérigazgatónak bokros teendői mellett nincs ideje erre. Most is a Minisztériumba ment tárgyalni. Ezt a hozzáállást nem értjük, de sajnos kénytelenek vagyunk tudomásul venni. A panaszokat természetesen továbbra is igyekszünk orvosoltatni, de úgy néz ki, hogy ezekben az ügyekben a betegjogi képviselethez, az OMSZ-hoz és az Egészségügyi államtitkársághoz kell fordulnunk. Mert számunkra - ellentétben az Egyesüléssel - továbbra is a betegek érdeke az első. p doiu