Katolikus gimnázium, Veszprém, 1877

I. Az aesthetikai érzés fejlesztése. „Nem érzéseinktől függ-e minden boldogságunk ?“ EÖTVÖS: Gondolatok. Az ember a teremtés remeke. Oly tudat ez, melynek igazsága büszke örömmel tölti el keblünket, s állandó hálára ösztönzi ama nagy alkotó iránt, ki a csodás mindenség koronájává méltatta az embert, midő­n őt szép testi alkatán kívül lélekkel — szellemmel — is felruházva, a terem­tett lények legtökéletesbjévé emelte. Már maga a testi alkat tökéletessége oly tulajdon, melyhez minden tekintetben hasonlót hasztalan keresünk a lények legmagasabb osztályában is; a józan észt valló magas homlok, a beszélő szemek, a finom metszésű ajkak — a beszéd és mosoly közve­títői — az arányosan kifejlett végtagok, a szabályos egésznek biztos, egyenes, fölfelé irányuló magatartása, valami nagyobbat, nemesebbet sejtet velünk. — S mindez csak külalakja a szellemnek, ama tulajdonnak, me­lyet nagyszerűségéhez képest méltányolni, felfogni alig tudunk. A szellem, ez az, ami valóban a mindenség fölé emel bennünket, ami csakugyan nem megkülönböztet a teremtett lényektől, de azok koronájává tesz. Lehetetlen, hogy az, ki az embert ennyire megkülönböztetett testi tulajdonokkal, s ezek mellett a szellemmel felruházva a teremtés művei fölé annyira magas polczra helyezte, ugyanakkor épen magas állásának megfelelőleg magasztos hivatást ne tűzött legyen eléje; hivatást, mely alapjában nem lehet más, mint az örökölt testi s szellemi tulajdonok összhangzó működtetése folytán oly élet valósítása, mely az embert való­ban azzá teszi, aminek lennie kell. A test és szellem csak puszta ado­mány, melylyel élni tudni, a czélszerű módot eltalálni s felhasználni, hivatásszerű kötelessége az embernek. Czél eszköz nélkül nincs, s ki az ember elé czélt tűzött, megadta hozzá az eszközöket is. A bennünket körülölelő nagy mindenség meg­­számlálhatlan tárgyai, alakulásai, mozzanatai, a velünk született, de .

Next