Katolikus gimnázium, Veszprém, 1883

é­ kesülten, majdnem versenyezve, rakta le filléreit a szellemi művelő­dés, a tudományos haladás, a valláserkölcsös nevelés felszentelt ol­tárára. Büszkék, nagyon büszkék lehetünk mi erre akkor, mikor más városok hasonló czélt tűzve maguk elé a politikai helyzetet zsákmá­nyolták ki és úgy jutottak vagy legalább akartak czélhoz jutni. Mi megmutattuk, hogy önállóak tudunk lenni és szent ügyünk megvalósítását senki emberfia kegyétől nem akarjuk függővé tenni. Ez teszi fel működésünkre a legragyogóbb koronát, ez ad eljárásunk sikerének boldogító hüveret, ebben rejlik legfőbb, legnagyobb erköl­csi érdemünk is. A begyűlt adakozások márczius hó 12-én külön, terjedelmes füzetben mutattattak ki a gymnasiumi bizottság által. E kimutatás az azután befolyt adomány­összegek által öregbedett ugyan, de én czélszerűnek tartom annak végszavait úgy ide­igtatni, amint azok a bizottsági elnök tollából kikerültek. Ezek szerint a veszprémi róm. kath főgymnasium felállítására eszközölt gyűjtés eredménye ez ideig. A Veszprém városában gyűjtött aláírásokban 16,611 írt — ki. Az egyházmegyebeli főtisztelendő lelkészkedő papság adakozása és gyűjtése................. 1,707 frt 73 kr. Vidékről .......................................................... 11 „ — „ Ehhez Veszprém vármegye közönségének ado­mánya évenkinti 500 frt, amely tökében képvisel .................................................. 10,000 frt — kr. Kisovics József apátkanonok adománya . . . 4,000 frt — kr. A veszprémi takarékpénztár adománya . . . 1,000 frt — kr. Mindössze : 33,329 frt 73 kr. és 2 drb cs. k. arany. Íme tehát néhány havi gyűjtésnek végeredménye! mely vala­mint azt bizonyítja, hogy nem volt méltatlan és népszerűtlen az ügy, melynek végrehajtására alulírott bizottság vállalkozott, úgy viszont a nagyszámú adakozók áldozatkészségét is fényesen igazolja , mert a gyűjtő­bizottság kezdettől fogva mindvégig tapasztalta, hogy a

Next