Napló, 1964. május (Veszprém, 20. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-01 / 101. szám
1964. május 1. A Balaton „előretör“ Veszprém megyének 120 kilométer hosszú Balaton-partja van, több jóval, mint a túlsó megyének. Ha az ember lehunyja szemét, s elképzeli ezt a partot, megmámorosodhat a gondolattól, hogy micsoda aranybányánk van! És hogyha a valóságban végigjárja ezt a partot, vegyes érzései támadhatnak, mint ahogy támadnak is: elsuhan Almádi, Füred, Tihany, Révfülöp, Badacsony, Keszthely patinás üdülő és gyógyhelyei mellett, ezeket látva büszkeség tölti el, de ahogy halad közöttük, hosszú, beépítetlen, néhol sivár partszakaszokat lát. Vajon így kell ennek lennie? Vajon jól sáfárkodunk mi nagyszerű, mondhatnánk, úgyis, hogy legendás, mesés, csodálatos Balatonunkkal? Azt hiszem meglehetősen nyögjük meg, hogy ez a párt régen inkább a magyar és külföldi „elité” volt, amelynek a tömegesebb építkezéshez sem érdeke, se kedve nem fűződött. A túloldalon más világ van, írta valamikor a költő. Amoda vasárnaponként tömve érkeznek a pesti Utasok... De igazán tömve azért oda is leginkább csak a felszabadulás után érkeztek. De akkor megint csak nem kaphatta meg a Balaton az országban megillető helyet. Részben érthető, hogy másra kellett a befektetés, hogy még nem fogadtunk sok külföldi, főképpen nyugati vendéget. De ha akkor nem is mondtuk ki, s nem is fejeztük ki költségvetéseinkben, hogy ipari-mezőgazdasági, balatoni ország vagyunk, azaz leszünk, mert korai lett volna, mert a Balatonra nem költhettünk eleget, többet is tehettünk volna érte. Sokkal többet. Akkor most kevésbé éreznénk, hogy van valamink, valami nagyszerű adottságunk, amellyel megközelítőleg sem élünk úgy, ahogy ez a kincs felkínálja magát. De van valami megnyugtató. Hogy ezeket a gondokat nem tudjuk annál jobban „feszegetni”, ahogyan ezt teszik a megye, az ország politikai, állami és más, társadalmi szervei és a Balatoni Intéző Bizottság Egy ilyen nagyszerű, édesvizű tó 120 kilométer hoszszú szakaszán csekély a jelenlegi, mintegy 2500 szállodai férőhely, az a néhányezer személyes campinghálózat. A II. osztályúak minősége elégtelen is. Az üdülők, magánosok által befogadott nyaralók, vendégek száma sem aránylik jel a hosszú partszakaszhoz. Az említett szervezetek, szervek, intézmények meg az idegenforgalmi hivatalok — képletesen szólva — verik az asztalt, hogy igenis, így van és ne legyen így! És az is megnyugtató, hogy a Balaton-part fejlesztésének III. ötéves terve, legalábbis legfőbb vonalaiban elkészült már. Előbb, mint sok, más, nagyon fontos gazdasági ágazaté. Tehát „előre tör” a Balaton. A kormány a II. ötéves tervben mintegy 70 millió forintot bocsátott a Balatoni Intéző Bizottság rendelkezésére, az északi part fejlesztésére, a következő ötéves tervben ez az összeg több mint 30 millióval növekszik. Ha hozzátesszük a 100 és egynéhány millióhoz a különféle minisztériumok, és más szervek beruházásait, a várható társadalmi létesítményeket, illetve hozzájárulásokat, természetesen jóval nagyobb befektetésekkel számolhatunk. A tervből már részleteket is tudunk. Mi lesz például Révfülöpön? Mi lesz az intéző bizottság hiteleiből? Központi szennyvíz-tisztító, kiépült partfal, vitorlás ki-kötő, nagyobb strand, jól világított sétányok, utak 13 millióért. Egyéb forrás■ ból pedig téli mozi, kompkikötő, halászcsárda, kor■ szerűbb üzemanyagtöltő, turista szálló egy meglévő ■ épületben, bisztró, néhány létesítményt pedig áthelyeznek, szanálnak, mert korszerűsítik a 71-es utat. És mi lesz például Keszthelyen? Az intéző bizottság hiteléből rendezik a Helikon és a Szigetstrand közötti területet. A Szigetstrandon bővítik az öltözőket. Kitelepítik az ipartelepet, illetve hozzájárulnak a kitelepítés költségeihez. Egyéb forrásokból pedig, e kitelepítésen kívül, üdülőszállót építenek, közúti aluljáró létesül, korszerűsítik az állomást, új rendelőintézetet nyitnak. És — mindezen kívül — Keszthely központjában nagy városépítkezéssel számolhatunk. Szigligeten az intéző bizottság hiteléből fejlesztik a strandot, más hitelekkel együtt sokat költenek a faluközpont rendezésére, más hitelekből turista szálló, üzletház, Halászcsárda létesül. Végigsorolni valamennyi helység várható fejlesztését e helyen lehetetlen. Itt meg kell jegyezni, nem a felsorolt helységekben lesznek a legnagyobb beruházások, vagyis nem a legmutatósabbakat választottuk. Hiszen a legnagyobb összeget az intéző bizottság várható hiteléből Balatonkenese és Balatonakarattya kapja (együttesen). Ez az összeg mintegy 23 millió lesz. Utána Hévíz következik mintegy 18 millióval. De ezekben a helységekben is végeznek beruházásokat más szervek, intézmények, vállalatok is. Tehát csak ízelítő-féle a fenti felsorolás. És talán nem is pontos mindenben, hiszen a jövőbe mindig „beleszólhat” valami és némelyik várható létesítményen még most is vitatkoznak: így legyen, vagy úgy legyen és ez is természetes. És némelyik létesítmény célja, nagysága, beruházási összege még nem teljesen kialakult. De nagy eltérések aligha lesznek. Ha lesznek, azok többségükben kedvezően változnak meg. Tulajdonképpen az igényekhez képest nem éppen horribilis a III. ötéves tervnek a Balaton fejlesztésére fordítható hányada. De annál összehasonlíthatatlanul több, mint amennyit eddig öt év alatt költhettünk rá. És hogyha azt is figyelembe vesszük, hogy a Balaton felé irányuló úthálózat is jelentékeny fejlődés előtt áll, főképpen az országiakról van szó, akkor elmondhatjuk: a Balaton, leginkább a már meglévő központok fejlesztése révén, „előretör” népgazdaságunkban, életünkben, szeretetünkben, további vitáinkban — mert most már társadalmi ügy a Balaton fejlesztése, a társadalom pedig beleszól, belesegít a fejlesztésébe. — És jóllehet— ez az előretörés, ha még nem is szputnyik-gyorsaságú, előfutára egy még gyorsabb, intenzívebb előretörésnek. — pozsgai — Kotorják a Balatont A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat négy balatoni kotróhajója megkezdte a strandok, kikötők tisztítását. Az idén mintegy 15 fürdőhelyen és 8 kikötőben egyengetik a tó medrét. Eltávolítják a nádtorzsákat, az iszapot és a kivájt mederrészek helyére homokot terítenek. Kétműszakos munkával csaknem 800 000 köbméter iszapot kotornak ki az év végéig. A nyári fürdési idény kezdetére azonban már a strandok jelentős részében befejezik a munkát. Többek között rövidesen átadják Balatonalmádi, Szigliget, Balatongyörök és Révfülöp strandját. Az év közepén sor kerül a keszthelyi vizitelep öblének rendbehozására, mintegy 12 000 köbméter iszap és nádtörzs eltávolítására is. Az elmúlt években többször is előfordult, hogy a balatoni vihar hullámsírba temette a vállalat egyikmásik kotróhajóját. Legutóbb az FK—123-as kotró pihent hónapokig a víz alatt, amíg újra kiemelték. A vállalat dolgozói azonban a télen átalakították és viharállóvá tették a hajót. A kotró oldala eddig csak mintegy 80 centiméternyit állt ki a vízfel, tje hkost 60—70 centiméter magas védőlemezzel szegélyezték a fedélzetet, így már nem csaphatnak át a hullámok a hajó felett, s ha mégis víz kerülne a fedélzetre, akkor a légmentesen záródó ajtók és ablakok állják útját. Az FK—123-as kotróra két őrfülkét, az FK— 126-os jelűre pedig hat lakókabint is építettek NAPLÓ Köszöntjük az édesanyákat Fotó: Szabó S Reggeltől estig a WIG 64-en Régóta járt a hír: a bécsi Duna partján 1964 tavaszán világkiállítás lesz virágokból. S április 16-án, valóban megnyílt az utóbbi évek egyik legnagyobb és legszebb európai kiállítása, a Bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállítás. WIG 64. Ezt látni ma a bécsi utcán, a hidakon, a gépkocsik üvegén, az újságok hasábjain, szóval mindenütt. Nincs olyan „abszolút” idegen, aki ne találna el a kiállításra. Minden villamos idehoz, minden rendőr ideint, még a friss dunai szél is erre fúj. Amikor átlépjük a bejárati kaput, jó, ha mély lélegzetet veszünk. A 100 hektárnyi terület felderítéséhez ennyi legalább szükséges. A főpavilonnal kezdjük. Hatezer négyzetméter, üveg alatt. Kereken egy hold. Acélvázú, üvegfalú csarnok utakkal, tóval, híddal, pihenőkkel, hegyekkel és völgyekkel — s mindenütt virággal. — Ez a főpavilon. Találó volt az egyik osztrák lap megállapítása: virágtenger minden színben. De hozzákívánkozik: minden illatban. Az ember akarva-akaratlan gyermekké válik. Repdes a szeme, pillanatonként új szín és új illat vonzza magához, azt veszi észre, hogy partnerét elhagyva, egymaga bolyong a virágtenger közepén. Nem tudni, mi a legszebb. Egy mennyezetig érő kosár tarka virágai, egy kicsit a hazai tájat sejtetik. Egy pillantásnyira ott a rózsakert: sárga, vörös, fehér, lila virágok ontják színüket, illatukat. Mellette új csoda: szekfűerdő. Üvegvázákban a hosszúszárú virág, laza, omló csokorba kötve, s a fehér csak még fehérebb az alatta elterülő mohapárna zöld fényében. Azután egy nem nagyon ismerős virág: szala. A félméter magas bokrok mindegyike kis virágoszlop. Bemenni nehéz a sok embertől, kijönni nehéz az élményektől. Ez csak egy pavilon volt. Még négy ilyen következik. Amolyan kistestvérek. De csak kisebbek, nem gyengébbek. Az egyikben orchideák: az ember nehezen lélegzik a tömény illatban. A másikban egy menyasszony a középen a szekfűből. Leomló uszálya a hófehér virágfejek sűrű szőtteséből készült, remekül. Aztán végre egy ismerős felirat: Ungarn. Az asztalon szekfavázák, tarka csokrok, szépen, ízlésesen. Ezüstérmet nyertünk velük. Újra a napfényen. Jöhet a többi látnivaló. Mert sok van belőle. Az első mindjárt mellettünk: a lebegő fotel. Drótkötélpálya a magasban, rajta egy rúdon két ülés. Az ember menet közben ráhuppan, s már is lebeg, 10 méterre a föld felett. Legjobb, ha ezt tesszük mi is. Kezdjük. Tavaszi virágok, tarka árvácskák, kék, sárga fejes. Köztük pihenők, kerti székek. Most újra „földközelbe” érünk: néhány üres szék ismét megtelik, s jöhet a friss látnivaló. Kisebb-nagyobb szökőkút, vízijáték marad el mögöttünk, majd utcák, házak következnek. Hétvégi nyaralók egész sora, előttünk kis kert, vízmedencével, virággal, pázsittal. A lift megy tovább. Most a faiskola felett haladunk, majd a gyógynövénykert következik. A másik oldalon mintha neki mennénk a Duna-toronynak, a kiállítás 252 méteres kilátójának. De nemcsak a kilátás szép, hanem az égi étterem és kávézó is. Rossz nyelvek szerint az árak is méltóak a torony méreteihez. Nincs megállás. Újabb tony kizsekdik, de ez mindössze 40 méteres. Nem is igazi torony, hiszen növények laknak benne. Torony-üvegház, a kiállítás másik nagy szenzációja. Az üvegépítmény belseje egy örökké mozgó szalag, amely le-fölszállítja a cserepek ezreit. Amikor a földszintre érnek, a növények fürdőt vesznek a medencében, hogy nyomban helyet adjanak utánuk jövő társaiknak. Az osztrák cég szabadalma figyelemre méltó újítás a kertészeti termelésben. Tovább a fák közt ismerős formák: a magyar pavilon körvonalai. Az üvegen keresztül jól látszanak a félbe vágott hordók, itt vitrin gyanánt állnak. Szép, ízléses a magyar bemutató, jól illeszkedik a nagy kiállítás képébe. Ismét landol a lebegő vonat, újabb állomás, s utána az utazás végső szakasza. Sugárutat szelünk át, távolabb a Nemzetek kertjének virágai és szobrai. A sétálók közt furcsa járművek, motoros riksák cikáznak utasaikkal. Kis vonat fütyül a cserjék közt futó sínpáron, benne integető gyerekekkel. Azután egyszerre „elfogy” a föld, víz felett lebegünk. A kiállítás következő érdekességéhez érkeztünk, a hat holdnyi mesterséges tóhoz. Alakja egész balatoni. Partján modern színpad, s szemben a másik oldalon a közönség. Éppen egy korabeli rezesbanda, korabeli keringőt fúj, nagy tetszés közepette. A nagyrét zöld színe jól esik a szemnek a sok tarkaság után. De ez nem sokáig. Újabb bokrok, cserjék, majd ismét a kisvasút, napozósátrak piros vászna, még egy darabka pázsit, fenyők, s már érezzük az „ereszkedést.” Nyitjuk a zárat, kicsit ugrunk, megérkeztünk. Kezdhetjük elölről, s közelebbről. Megyünk-megyünk, míg szól a partner, le kellene ülni. A tóteraszra. Onnan látni mindent, ami reggel a napfényben, s most este a színes reflektorok sugarában fürdik. Gyönyörű a kép. Gyerünk tovább, hiszen még nem láttunk mindent! De késő van, vége a napnak. Milyen rövid is egy nap! N&et lm* -