Napló, 1970. október (Veszprém, 26. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
Vegyszerrel kezelt növényeket vizsgál Kővári András és Stibinger Istvánná. (Melegház a magasban címmel képriportunk a 3. oldalon) A nyertes: a választó Jubileumi vetélkedő a megyei tanácson Izgalom négy órán át Kitüntetés és pénzjutalom a legjobbaknak A tanácsok megalakulásának 20. évfordulója tiszteletére rendezték meg a jubileumi államigazgatási vetélkedőt, melyet a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Bizottsága kezdeményezésére a megyei tanács és a szakszervezet megyei bizottsága közösen hirdetett meg. Az elődöntők után tegnap délelőtt a megyei tanács nagytermében került sor a döntőre, amelyen húszan vettek részt. A döntőn megjelent dr. Bodogán János, a megyei tanács vb elnöke, Szabó Béla, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Erős Gyula, a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottságának titkára, dr. Lóczi László, a tanácsakadémia igazgatója, a járások és a városok számos párt- és tanácsi vezetője, a megyei tanács vezető munkatársai. Több, mint százan izgulták végig a négyórás, igen színvonalas megyei döntőt. Dr. Hardy Zoltán, a megyei tanács vb titkára, a zsűri elnöke — dr. Erős Gyula megnyitója után —ismertette a feltételeket és az igen értékes díjakat, majd megkezdődött a vetélkedő. Három fordulóban, kieséses rendszerben bonyolították le a versenyt. Az utolsó fordulóban már ■csak öten maradtak „állva”: három nő és két férfi versenyző. A tanácsi dolgozóknak a mindennapos munkájukkal kapcsolatos, a választópolgárok ügyintézését szolgáló, a tanácsi munka színvonalának emelését elősegítő kérdésekre kellett válaszolniuk. Pintér Tibor, a vetélkedő aaaesteje „ közönségét (zömmel a megyei tanács apparátusának dolgozóit) bekapcsolta a versenybe. A helyes válaszokat értékes könyvekkel jutalmazta a zsűri, így aztán nagyon izgalmas és hangulatos vetélkedőnek lehettünk tanúi tegnap délelőtt. A döntőn — igen szoros versenyben — Domonkos Aladárné, a Balatonszepezdi Községi Tanács VB titkára szerezte meg az elsőséget. Jutalma: „Veszprém megyéért” kitüntetés aranyfokozata és 4 ezer forintos takarékbetétkönyv. A további sorrend: Oláh Teréz (Tüskevár) Barcza Jenő (Kerta), Lóki Géza (Karmacs), Koch Nándorné (Kúp). A helyezettek ugyancsak a „Veszprém megyéért” kitüntetést kapták, ezer—háromezer forint pénzjutalommal. Ezenkívül a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei bizottsága könyvvásárlási utalványokkal jutalmazta a legjobbakat. Mégis az igazi nyertes a választópolgár, a tanácsok ügyfele lett, aki a jövőben gyorsabban, kisebb utánjárással intézheti el mindennapos dolgait. Ezzel kapcsolatban dr. Hardy Zoltán elmondotta, hogy a jubileumi, vetélkedő — melybe többszáz tanácsi dolgozó kapcsolódott be lelkesen ezekben a hónapokban — egyben felkészülés is volt az új, a nagyobb önállósággal járó államigazgatási feladatokra. A vetélkedő bizonyítja, hogy a tanácsi apparátus dolgozói ismeretekben, felkészültségben tovább gyarapították tudásukat. Most következik, hogy ezt megfelelően kamatoztassák is mindennapos tevékenységükban. Dr. Hardy Zoltán, a megyei tanács vb titkára átnyújtja a kitüntetést és a jutalmat Domonkos Aladárnénak. (Fotó: Vida A. Zoltán) Az összefogás nem cél, hanem eszköz A pápai járás pártértekezlete Vasárnap rendezték meg a pápai járás pártértekezletét a pápai pártszékházban. Reggel 9 órakor 153 küldött jelenlétében Gyimóthi Dénes, a pápai járási pártbizottság első titkára nyitotta meg a tanácskozást; a küldöttek megválasztották az értekezlet elnökét, dr. Kovács Sándor, a Pápai Járási Tanács VB elnöke személyében, s megválasztották a munkabizottságokat is. A megyei pártvezetést Józsa János, a megyei pártbizottság titkára, Szász András és Geier Béla osztályvezetők képviselték. Az írásban előre kiadott beszámoló — a járás jellegének megfelelően — legnagyobb súllyal a mezőgazdasággal foglalkozik. A csaknem 140 ezer katasztrális holdon gazdálkodó 40 termelőszövetkezet és a Pápai Állami Gazdaság a megye szempontjából is rendkívül jelentős mezőgazdasági termelést képvisel. Éppen ezért örvendetes — s ezt a beszámoló is kiemeli — hogy a tsz-ek tiszta vagyona az utóbbi öt esztendőben megkétszereződött, forgó vagyona pedig megháromszorozódott. Jelentős beruházások valósultak meg és sok építkezés folyik most is. Csaknem befejeződött a járás egész területén a vízrendezés, hívta fel a figyelmet. Politikai és gazdasági probléma egyszersmind a nagy differenciálódás a járás termelőszövetkezetei közt termelési értékben és jövedelemben egyaránt. Ez az említett nehézségek ellenére sem politikailag, sem közgazdaságilag nem indokolt. A megyei párt-végrehajtó bizottság közelmúltbeli vizsgálódása szerint ebben a szubjektív tényezőknek is nagy szerepük van. Ezeket mindenütt meg kell szüntetni, ehhez a járás kommunistái elég erősek — mondotta Józsa János. Egyszersmind ez a következő időszak leglényegesebb tennivalója is. A továbbhaladás, a mezőgazdaság fejlődésének kulcskérdése — fejtette ki a továbbiakban — az összefogás különböző termelő egységek között. Ez nem óhaj, hanem szigorúan közgazdasági szükségszerűség, s örvendetes, hogy a járásban dicséretesen elől is járnak ebben, több nagyszabású termelő egység épül társulásos alapon. A Központi Bizottság határozatai szerint is gyorsítani kell ezt a folyamatot éppenaz anyagi erők és a technika koncentrációja érdekében. Felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem cél, hanem eszköz a termelés fejlesztése érdekében. Végül a megyei pártbizottság és vb nevében további sikereket kívánt a tanácskozóknak. Mérleghiány nélkül Nyomatékosan hangsúlyozza a beszámoló: „Az elkövetkező időkben a kommunisták, a pártszervezetek és pártszervek központi feladatát— gazdaságpolitikai vonatkozásban — a mezőgazdasági termelés korszerűsítésére, a termelékenység emelésére, a költségek csökkentésére, a hozamok, az árbevétel és a nyereséghányad növelésére irányuló politikai szervező munka kell hogy képezze.” A beszámoló ezután — szembetűnően alapos felmérések alapján — részletesen elemzi a járás politikai, ideológiai és társadalmi helyzetét, s ezeken belül számos eredményre és hiányosságra hívja fel a figyelmet. A pártértekezletena megnyitó után Gyimóthi Dénes szóbeli kiegészítő referátumot is tartott. Tájékoztatta a küldötteket az őszi mezőgazdasági munkákról a legfrissebb információk alapján, majd a szocialista munkaverseny kialakult helyzetéről beszélt. Részletesen foglalkozott a falusi alapszervezetek pártépítési gondjaiival, majd ismertette és összesgezte a vezetőségválasztó taggyűléseken elhangzott állásfoglalásokat a kongreszszusi irányelvekkel, illetve a Szervezeti Szabályzat módosítási tervezetével kapcsolatban. A referátumot követő viiában — ugyancsak a járási sajátosságnak megfelelően — a legtöbb szó a falu társadalompolitikai folyamatairól, ennek változásairól és a mezőgazdasági gazdaságpolitikáról esett. Ennek kapcsán többen hangsúlyozták a húsprogram fontosságát, jelezve, hogy a sertéstenyésztés fejlődik a járásban, de a szarvasmarha-tenyésztés minden erő és eszköz tervszerű koncentrációját igényli továbbra is. A nemzeti bankfiók küldötte elmondta, hogy ma már mérleghiányos tsz- ről szinte nem lehet beszélni, fizetésképtelen pedig egyáltalán nincsen, örvendetesnek tartotta, hogy a részesedése , kép felül a járás parasztságának csak a háztájiból 102 millió forintnyi bevétele volt a múlt évben. Bírálta viszont a termelőszövetkezetek mintegy, negyed részének fizetési morálját. A párt vezető szerepének érvényesüléséről is beszéltek a küldöttek. A vitázók véleménye szerint még mindig kísért néhol az a téves jténet, hogy a faluban adóságvezetés helyett akar dolgozni a pártszervezet, azaz: határozataival operatív módon igyekszik beavatkozni a termelésbe, ahelyett, hogy a gazdaságpolitikai célokra figyelne. Szó esett a megalakult 38 nőbizottság működéséről is; ezeknek egyre inkább részt kell vállalniuk a nők társadalmi és egyéni problémái megoldásában. Túlzott differenciálódás A küldöttek a vitában beszéltek a párttagság aktivitásáról, az ifjúság helyzetéről és szerepéről, a művelődéspolitika részproblémáiról, a szocialista brigádok munkájának elismeréséről. A vita végefelészót kért Józsa János elvtárs. Méltatta a járási pártbizottság négyesztendős tevékenységét, hangsúlyozva, hogy a IX. kongresszus határozatai jegyében dolgozott. Elismerően szólt a vita színvonaláról, s arról, hogy a vitázók jól ismerték fel a járás pártpolitikai munkájának fő irányát, "a mezőgazdaság fejlesztését, a falu szocialista átalakításának megszilárdítását. A továbbiakban a többi között egy alapvető gondra Az új vb - vita végén Gyimóthi Dénes foglalta össze a pártértekezlet leglényegesebb állásfoglalásait és javaslatait, majd a 153 küldött 43 tagú járási pártbizottságot és 22 megyei küldöttet választott. Az új pártbizottság első titkárául Gyimóthi Dénest, titkárául Telekesi Miklóst, a végrehajtó bizottság tagjaiul pedig Dreiszinger Józsefet, Farkas Lajost, Horváth Kálmánt, dr. Kovács Sándort, Muth Józsefet, Németh Ervint, Vági Tibort, Vilics Antalt és Virág Józsefnét választotta. Mezőgazdaság a képzőművészetben Kiállítás nyílt a Balatoni Múzeumban Csaknem ezer műtárgy érkezett a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba arra a pályázatra, amelyet a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium történelmi évfordulóink tiszteletére hirdetett meg. Ebből mintegy kétszázötven festményt, grafikát, szobrot, kisplasztikát, gobelint érdemesítettek kiállításra a szervezők. A „Mezőgazdaság a képzőművészetben” című kiállítást — Pogány Ö. Gábornak, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatójának rendezésében — Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban — vasárnap délelőtt nyitotta meg dr. Belák Sándor országgyűlési képviselő, akadémiai levelező tag, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektora. Ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy Keszthely egyre több országos kulturális rendezvénybe kapcsolódik be. A város a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal közösen készül a Georgikon major-múzeum létrehozására. Az eseményen részt vettek az egyetem professzorai és oktatói, Vlacskó Lajos, a mezőgazdasági múzeum főigazgatója, Kemendy Géza, a városi tanács vb elnökhelyettese, a mintegy háromszázötven főnyi érdeklődőt Sági Károly, a Balatoni Múzeum igazgatója köszöntötte. A mezőgazdasági múzeum munkatársai pszichológiai kutatásokat és közvélemény kutatást végeznek a november 9-ig nyitvatartó kiállításon. Kikérik a látogatók véleményét a további hasonló pályázatokról is. Iparvágány Veszprém-külsőtől a Bakony Művekig Harmincnégy intézmény — a MÁV, különféle vállalatok, állami és társadalmi szervek — képviselői tanácskoztak tegnap a Veszprém-külsőtől a Bakony Művekig húzódó új iparvágányról. Az iparvágányt a Veszprém-külső állomás bővítésének keretében a negyedik ötéves tervben építik. Határidejét eredetileg 1973-ra tűzték ki, de mivel számos tényező sürgeti, korábbra hozták; 1971 augusztusára készen kell lennie. A tegnapi tanácskozás résztvevői közigazgatási bejárás keretében tűzték ki az iparvágány helyét. A Bakony-Vegyész TC NB. I.-es bajnok női kézilabda csapata. Álló sor: Tóth Miklós edző. Heriné Horváth Rozália, Kis J.-né Czege Júlia, Tóth-Harsányi Katalin, Tóth- Harsány Borbála, Pécsvári Judit, Tarkó Anna, Kittenné Lengyel Erzsébet, Virág Ferenc intéző. — Guggolnak: Rába Ilona, Gombos Éva, Czvetkóné Szűcs Jutka, Zsebéné Kozma Rozália, Tűzkő Júlia, Fazekas Gizella, Simon Mária Kis Dezsőné Till Katalin.*’«!•: Vida A. Zolén)