Napló, 1972. január (Veszprém, 28. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-01 / 1. szám
fbesab»!, IffíS !&aMaát X Feszülisszatárymik A Bakony Művek háromféle feszültségszabályozó gyártását telepítette Várpalotára. Az új szalagnál ötvenen készítik a teherautókhoz keresett termékeket. A vállalat kutató csoportja és a TMK, valamint a szerszámüzem együttműködésének eredményeként létrehozták a hydropneumatikus tápegységet, ahol az új technológiával jobb minőségű gyártmány előállítása lehetséges (Fotó: Péterfay) Próbaüzem „Ha kell, hát százszor újrakezdik...44 A peremartoni Ipari Robbanóanyaggyár új műtrágya üzemének tervezését 1968 nyarán kezdték el. Az üzemcsarnok építése 1969 szeptemberében indult meg és alig félév múlva elkezdték a technológiai szerelést is. Az üzem 1971 május 14-én kezdett termelni A 250 millió forintos beruházásnak, jelenttőg mintegy 90 százaléka kész már csak néhány kiszolgáló létesítmény — kazánok, tartályok, rakodók — üzembe helyezése hiányaik. Mire teljesen elkészül az üzem, kapacitása évi 254 ezer tonna szemcsézett, komplex összetett matrfo-n lesz. Befejezés előtt A hatalma® üzemcsarnok Tasraverzei között járunk Maloveczky Gyulával, a műtrágya üzemcsoport vezetőjével. A beruházás gyors — mindössze három év alatt — megvalósulása ellenére elégedet’en:, — Sajnos a teljes befejezés még várat magára A berendezések elkészültek már és.így az üzem tulajdonképpen késznek mondható, de az utolsó simítások még hiányoznak. Szeretnénk ha tavaszra a legkisebb csavar is a helyére kerülne Makoveczky Gyula a tervezéstől a kivitelezésig az épíés minden mozzanatát nyomon követte. Tudja minden berendezés alkatrész történetét, ismeri hibáit. — Ez itt a szita. Egy dübörgő, rázkódó gép mellett állunk. Vezetőm igyekszik túlkiabálni a zajt — A VEGYSZER szállította ezeket a szitákat olvar elemi hibákkal hogy az első néhány hónap után már képtelenek voltunk vele dolgozni .A karbantartás teljesen átszereltet a berendezést Emiatt egy hónapot álltunk! Szárító henger Átmérője 3.4, hossza 26 méter súlya 100 tonna. A története: — Télen kavul meg. A 270 kilométeres autóút után itt akadt el először az üzem területén Nem fért el a csővezetékek alatt. Alacsony szánkót építettünk neki és egy szovjet harckocsi húzta be a helyére. Vekker és vízcsap A kis irodában Gaál Arpár üzemvezető fogad bennünket ő is vegyészmérnök 29 éve. A főnöke szerint fél életét az üzemben tölti, mindegy hogy nappal van vasvétfél . Egy új Üzem bejáratijakor m ndin sok prob'em, t’tirt Egy-egy nagyobb üzemzavar esetén nem számú a mank-'■*' etána. — Milyen berendezésekkel volt a legtöbb baj’ — A legegyszerűbbekkel. lVf’'djárt magyarázattal is szolgál: — Ha vesz egy vekkert, biztos lehet benne, hogy évekig eljár javítás nélkül Ha v!«-ront víws'TW vásárol sz'rni*h»t ats hogy a* ötö dik elzárás után csö^sn kezd Pedig mennyivel be nyrint'nhb yerkeve** .az árra’ Az üzem^nport vezető veszi át a sz*t: — tgyaie' van nálunk.« Hiába ffztomatizálják az egész üzenet ha egyszer *c&szg' a szelepek. — Vagy a relé nem húz be és a rufaszállal kell kitámasztani ... — Sajnos, az egyetemen nem tanulók, hogy ha valami elromlik, hogyan kell kijavítani. Így aztán törheti az ember a fejét. A technikusok a művezetők is fiatalok, két-három éve végeztek. Újra kinti járunk az üzemben. A granulálót egy fiatalasszony Újvári Józsefné kezeli. Nem könnyű munka Az anyag néha bennragad a surrantóba, s egy jókora vasrúddal kell felpiszkálni Még csak egy hete dolgozik itt. Szakképzettjén nincs. — keres? — Most kilenc forint az órabérem, de ha „beválok kilencvenfillérrel emelik — Dolgozott már gyárban? — Egy keveset. Átjöttem ide, mert a vegyészetet jobban szeretem. Az iskolábm a kémia volt a kedvenc tárgyam — hát ennek nem sok köze van a kémiához. Elmosolyodik .— Dehogynem! Benyúl az anyagáramba és,mintát vesz a tenyerébe. Az üzemvezetőre néz: — Csökkent a pH. Adok egy kis gőzt A gépek között találkoztunk Horgos Miklóssal, az üzem legidősebb (30 éves) művezetőjével: — Mi volt a legnagyobb gondunk a próbaüzem alatt? — Új avár az új génekkel új emberekel kellett indulnunk Jó félév is eltelt, mire belelendültünk. Elgondolkozik. — Ennek sok előnye van — jegyzi meg Gaál Alpár. — Nagyon lelkesek, munkabírók. Ha valamit százszor kell újra kezdeni, hát százszor újrakezd . Nem csüggedtek a legnagyobb kudarcok idején sem. S ami a legfontosabb ez magával ragadja dolgozókat is. Az üzemvezető megvonja a vállát: — Ha úgy gondolja... Az üzemben magyon magas több mint ötven százalék a nődolgozók aránya. Legtöbbjüknek nincs szakképzettsége A főzőkanál mellől jöttek. Mgy kezdetben a legalapvetőbb szabályokat, gépkezelési utaszásokat sem ismerték. — Tavasszal sokan nevettek rajtunk a gyárban, amikor látták. dr.Az asszonyok a nevek között járva kis cédulákat, halásznak elő a zsebükből és arról tanulgatják feladatukat. Persze, ez már a művé! — mondja az üzemvezető — Ezt a manuráló, például férfi nem is tudná ilyen jó kezelni Itt egyszerre nyolc paramétert kell figyelni és irányítani csupán érzés és ösztön szerint (V-non mint a főzés csak itt egy csipetnyi só helyett mondjuk amikóniát vagy gőzt kell adni... — Tudja ennek is megvol az előnye. Tiszta lavra mindig jobban szhet inni... Az üzemcsarnok egyik sarka még csendes Hallgatgon állnak- a többemelete berendezések. Még két-három hónap s ezekben a csövekben is útjára indul az anyag Karcagi László A főzőkanáltól a granulálóig Tiszta lappal NáFLÚ Nyugdíjazás — elhalasztva Már várták az építők szakszervezetének megyebizottsági titkárát és a központból jött instruktort a Középdunántúli Kőbánya Vállalat üzemi irodaházában. A vendégek azonban a kapuban időztek. Az épületet körülvevő tatarozó állványról ugyanis hangosan köszöntötték a kocsiból kilépőket. — Jó napot, Kovács elvtárs! Hogy van? A megyei bizottság titkára csak hosszas keresgélés után vette észre az állványokról leköszönő munkást. — Köszönöm jól. — Hát a családja! — Az is. Az instruktor halkan, hogy odafönt ne hallják, megkérdezte. — Téged így ismernek. — Hát — mosolyodott el szerényen a ..Kiskovács”, mert sokan csak így nevezik, — azt hiszem, igen. Igen. Kovács Jánost, a iWBgTe építőiparában szinte mindenki ismert Húsz év alatt. &' nem többször, de legalább tevsner kivétel nélkül találkozott azokkal, akik hűséggel dolgoznak évtizedek óta a megye építő, építőanyagipari vállalatainál. — Húsz éve kerültem az építők szakszervezetéhez, de nem akkor ismertem meg a kőművesek, a culágerek, az ácsok, a szerelők életét. Hiszen magam is kőműves vagyok. A napokban 60. születésnapját ünneplő Kovács János (az évfordulóról és a 20 éves szakszervezeti munkáról a Szakszervezetek Veszprém megyei Tanácsának elnöksége is megemlékezett, az ismerősök pedig ajándékkal halmozták el.) 1911. december 23-án született, Vörösberényben. Szülei napszámosok voltak. 12 éves korában beállt vízhordónak a fűzfőgyártelepi építkezéshez. Két év után culáger lett a kőművesek mellett, s velük került Almádiba egy kisiparoshoz. — Csincsik Antalnak hívták a mestert, jól emlékszem rá. Gyakran megállt mögöttem nézegetett, aztán egyszer csak azt mondta: ..gyenge gyerek vagy te Kovács, nam való neked a. euiáísariK©. dés. Majd kitanítják kőművessé.” Így lettem kőműves. Nagy a forgalom az építők megyebizottságán, ahol most beszélgetünk, s emiatt gyakran kénytelenek vagyunk félbeszakítani. Az aktívák, a szakszervezeti alapszervezetek tisztségviselői, gazdasági vezetők bizalommal jönnek ide segítségért tanácsért. — Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy a húsz év alatt mire voltam, vagy vagyok a legbüszkébb, nyomban tudnék felelni rá: az aktívahálózatra. Amikor 1951-ben idekerültem, azt mondták, igen nehéz dolgom lesz Veszprémben. Erős a klérus nem kell senkinek a szakszervezet, a mozgalom. Ma több, mint 12 ezer építőmunkás tartozik megyebizottságunkhoz. Munkánkat 760 bizalmi, 61 műhelybizottság, 18 szakszervezeti bizottság segíti. A szervezettség 93 százalékos. A mozgalomban eltelt 20 év csak egyharmada a 60 esztendőnek. Mégis úgy látszik, a 20 év adott értelmet a 60 esztendőnek. A Szakszervezetek Megyei Tainácan öt, elnökségi Sásai-In a felszólalók között mindig ott van Kovács János. Vannak, akik ezt rossz néven veszik, mások meg örülnek neki, mert őt akkor csak egyetlen dolog érdekli, az, amiért felszólal amiért vitába száll valakivel, amit bírál vagy dicsér. — Munkatársként kerültem ide a megyebizottságra 1951-ben, majd egy év múlva én lettem a titkár, illetve akkor még elnök Tulajdonképpen furcsa volt abbahagynom a szakmát. Az aszszony sem örült az új munkának, hiszen a tisztségviselőiket sohasem fizették meg túlságosan. Akkor is nagyobb volt az erkölcsi elismerés, mint az anyagi. A veszprémi cserháti építkezés VIas jelű épületénél egy alkalommal szem- és fültanúja voltaim a következőknek: Egyiatal, kezdő munkás lyukat vésett a falba. A véső olyan rossz volt, hogy tulajdonképpen bármelyik végét foghatta volna. A lyuk körül le is hullott egy négyzetméternyi friss vakolat. Éppen akkor ért oda Kovács János és a művezető. Az utóbbi mindjárt kiabálni kezdett, s meglehetősen durván lehordta a fiatalembert. S egy darabig hallgatta aifrgyebiaottságátkára, aztán megszólalt. — Hagyja abba szaktárs. Már régen végetért a pallér korszak, ne kiabáljon, inkább■ megfelelő szerszámról gondoskodott volna. Maga meg fiatal barátom — fordult a fülig vörösödött ifjú szakmunkáshoz — gondoljon a mások munkájára is. Mit szólna, ha a magáéval tennék ugyanezt? — Két éve kezdődött a garanciamozgalom megyénkben. A brigádok egyéves garanciát vállaltak munkájuk felett. Az építőipar sok gonddal, bajjal küszködik. Legalább a minőséggel ne legyen baj. Most azonban már tovább kellene lépni a brigádok garanciavállalásainál. Azt szeretnénk, ha maguk a vállalatok vállalnának garanciát. A mozgalomban eltöltött húsz év alatt tekintélyt, tiszteletet vívott ki magának Kovács János Bizonyítják ezt a kitüntetések a Szocialista munkáért érdemérem az Építőipar kiváló dolgozója a SZOT aranyfokozata. A 60 év pedig bizalmat és szeretetet váltott ki az emberekből. Kovács Jánost a választót „nem engedik nyugdíjbóll Anyássy Antet . Aligha van még egy olyan sztereotip kifejezés, amelyet szívből és jobban és jogosabban utálnánk, mint az a bizonyos „arany középút”. Persze, szubjektív dolog, hogy ki mit, milyen tartalmat és milyen hangulatokat érez bele egy kifejezésbe, de talán nem áll egyedül véleményével és ízlésével e sorok írója, ha az arany középút fogalmához ilyeneket kapcsol: megalkuvás langyosság, elaggott „bölcsesség”, erkölcsi tunyaság, puha gerinc — ellentéte minden forradalmiságnak. Mégis, mindennekellenére, vagy inkább mindezzel együtt, a hétköznapok dialektikája produkálolyan helyzeteket (kicsiben az egyén, nagyban a közösség, az ország számára), s egyre nagyobb számban, amikor szélsőségek között kell megtalálnunk a helyes megoldást. A „vagy-vagy”ok között az „is-is”-t Tetszetős vakvágányok között az egyetlen igazit. „Arany középút” volna ez? A csak mechanikus kategóriákban mozgó, dialektikus gondolkodásra képtelen elme szívesen kiált ilyenkor következetlenséget, megalkuvást; a kispolgári álradikalizmus szívesen esik kétségbe. Az igazi, hű forradalmiság azonban nem a látszatok, hanem a lényeg alapján ítél; ha a „középút” a célravezető, a forradalmi út, akkor igenis képes azért küzdeni, harcolni, elszántan kitartással, türelemmel és megalkuvás nélkül, jó harcos módjára. Példáért nem kell túl messzire mennünk. Milyen lesz a jövő évi életünk, megélhetésünk? És az azutáni és azutáni években? Tulajdonképpen erről tárgyalt karácsony előtt az Országgyűlés e évi utolsó ülésszaka, amikor a jövő évi költségvetést vitatta meg és fogadta el. Ilyen s ehhez hasonló megállapítások vonzották figyelmünket: „Az első kérdés, ami választ kíván, az, hogy az egyensúly-problémát fokozatosan, a folyamatos fejlődés keretében kívánjuk-e megoldani, vagy rövid idő alatt, akár a fejlődés átmeneti megállításával? A kormány olyan gazdaságpolitikához kér jóváhagyást, amely a fejlődés folytatása mellett kívánja megoldani az egyensúly javítását”. Majd később: „...miként haladjunk az állami költségvetés bevételeinek és kiadásainak egyensúlya felé: aktívabb bevételi politikával vagy takarékosabb kiadási politikáival? Helyes, hogy az előterjesztés e tekintetben elveti a „vagy-vagy” alternatíváját és az „is-is” válaszára építi a költségvetést”. (Részletek Nyers Rezső felszólalásából.) Ez a reális hangvétel ez az árnyalt helyzetfelmérés és pontos célkitűzés — amely az említett példától függetlenül is olyanynyira jellemzi a párt és a kormány politikáját, és nem is csak a gazdaságban, hanem az élet számtalan területén — aligha nevezhető valami langyos „arany középútnak”, legfeljebb a felületes szemlélet számára. Számtalan ponton, millió kérdésben, ha a helyzet úgy kívánta, igenis középutat kellett választanunk, de mindahányszor tapasztalhattuk, ez volt a célravezető. Sohasem a „legkényelmesebb” megoldásokat kerestük; a választott út és mód, bizony, nagyon sokszor követelt hallatlan erőfeszítéseket, küzdelmet, áldozatot; szó sem volt holmi langyosságról, megalkuvásról, elvtelenségről. Sajnos, sokan nem érzik, nem érzékelik eléggé napjaink forradalmiságát, pedig itt van a kezünk ügyében, csak mozdítani kell rajta. Mindannyian emlékszünk a Parlamentben októberben majd a megyénkben megtartott gazdasági aktívaértekezletre. ■ Sokan értetlenül megdöbbenve fogadták az új követelményeket: ne tetézzük meg a beruházási célkitűzéseket újabbakkal, mert a tervezett fontosabbak fognak csorbát szenvedni; ne nyújtózzunk tovább, mint ameddig a takarónk ér; ne ..teljesítsük túl” az életszínvonal-tervet,bármennyire hőn óhajtanánk is), mert másutt s később gyűlnek meg a bajaink. Van-e forradalmiság a mérsékletben, a józanságban? Van bizony! Kell-e harcolni itt lenn, a mindennapi élet sűrűjében, a munkahelyem a pultnál, a családi asztalnál — ennek a politikának az érvényesüléséért? Kell bizony! A mai lapokban talán szorongással figyeljük az árváltozásokról szóló jelentést. Kell-e forradalmi fegyelem a megértéséhez? Kell bizony, pedig 1968 óta mindenki tudja, hogy az áraknak az értékek körüli kialakítása hosszadalmas folyamat lesz. (Vannak persze, akik más oldalról türelmetlenek, akik azt mondják, inkább egy rövid időre húzzuk szorosabbra a nadrágszíjat, egy gyors rohammal legyünk túl nehézségeinken. Tetszetős, radikálisnak tűnő megoldás. Sajnos, nem megy. Egyszer már megpróbáltuk, az első ötéves terv első éve után. Köztudomású, hogy nem lettünk túl a nehézségeken. Sőt) Hozzátartozik napjaink, mindennapi életünk dialektikájához, hogy az álradikalizmus, az „egyetlen roham”, a nehézségekkel való ,gyors leszámolás”, a „nagy ugrás” hívei hosszú távon lelepleződnek. A nehézségeket megkerülni szeretnék, a szocializmus és a kommunizás felépítésének nehéz útját minden buktatójával és kaptatójával együtt egyszerűen átugrani. Merő idealizmus! Márpedig a mi törvényeink az anyag törvényei, a valóság törvényei. Az imént azt írtuk: „hosszú távon”. Bizony, benne vagyunk a hosszú távban, már régóta benne vagyunk és még sokáig benne leszünk. Nem hisszük, hogy a célul kitűzött társadalmi rendtől már itt volnánk egy macskaugrásnyira. Be kell rendezkednünk arra, hogy egyre újabb és újabb, leküzdendő, megoldandó nehézségekkel találjuk magunkat szembe. Minél mélyebbre hatolunk ebbe az erdőbe, annál inkább kell ügyelnünk arra, hogy el ne tévesszük az utat, áldozatául ne essünk cselvetésnek vagy saját hallucinációinknak. Minél magasabb szintre jutunk ennek a épületnek a felépítésében, annál kockázatosabb minden melléfogás, annál bonyolultabb, esetleg nem várt problémák megoldása árán vethetjük csak meg szilárdan a lábunkat — a továbblépéshez. Valószínűleg évről évre megsűrűsödnek előttünk azok a választási pontok, amelyeknél a középutat , —» nem, nem holmi langyos „arany középutat”, hanem az egyetlen célravettő, de küzdelmes, forradalmi utat — kell választanunk. A látványos vagy-vagy helyett a szoros is-is-t. Az igények megrajzolta életszínvonal helyett a szerényéből, a megtervezettet a tudományosan kiszámítottat, a lehetőt. Gazdasági „csoda” helyett — egyszerűen csak a magasabb szintet. Nem „arany középút” ez, nem arannyal és gyémánttal van kirakva és nem rózsaszirommal telehintve. De jó út. Emberi út. Forradalmi út. Koncz István Nem arany középút!...