Napló, 1973. május (Veszprém, 29. évfolyam, 101-125. szám)

1973-05-29 / 123. szám

Kiváló munkásőrök és parancsnokok tanácskozása (Tudósítónktól) Megyénk valamennyi mun­­kásőregysége képviseltette magát azon a küldöttértekez­leten, amelyen a kiváló mun­kásőrök, parancsnokok ta­nácskoztak a versenymozga­­lomról tegnap a megyei párt­­bizottság tanácstermében. Az országos parancsnokságot Ökrös László és Haypál Ti­bor képviselte. Pintér Lajos bevezetője után Sári Sándor, megyei pa­rancsnok mondott vitaindító beszédet, amelyben visszate­kintett a munkásőrségnél 1964 óta folyó verseny­moz­galom eredményeire. Hang­súlyozta, hogy az nem öncé­lú, hanem átfogja, segíti a munkásőrség tevékenységét. Éppen ezért nem elég csak a különböző fórumokon beszél­ni a szocialista versenyről, hanem a kiképzés szolgálatá­ba kell állítani. A vitaindító előadás után a résztvevők hozzászólásaik­ban kiemelték, hogy a mun­kásőrségen belül folyó ver­seny a szocialista embertí­pus kialakítását is elősegíti. Tóth György Együttműködési szerződés az ifjúsági klubok ellátásáért A Bakony GASZT köz­pontjában tegnap együttmű­ködési szerződést kötött a Veszprém városi KISZ Bi­zottság és a Bakony GASZT Vállalat. A szerződés az 1971-es ifjúsági törvény alapján született, és rögzíti, hogy a vállalat vállalja a KISZ irányításában működő ifjúsági klubok büféáruval, hideg étellel történő rend­szeres, az igényeknek meg­felelő ellátását. Külön feje­zet rögzíti a nagyobb KISZ- rendezvényekkel kapcsolatos feladatokat. A szerződés Veszprém vá­ros 8 ifjúsági klubját érinti, köztük olyan nagy létszámú ifjúmunkásklubokat, mint a Bakony Műveké, a Voláné és a Nitrokémiáé. Az új szerző­dés remélhetőleg enyhíti majd a klubok eddigi ellátá­si problémáit, és jelentős mértékben hozzájárul az if­júság kulturált szórakozásá­hoz. Értékelték a versenyt A városok között első • Pápa Kétszázezer forint jutalom írásbeli válasz a javaslatokra A Hazafias Népfront pápai városi bizottsága tegnap dél­utáni ülésén Antal László, a bizottság alelnöke adott szá­mot az 1972-ben végzett tár­sadalmi munka eredményé­ről. Elmondotta, hogy a vá­ros lakossága tavaly 5 millió 800 ezer forint értékű társa­dalmi munkát végzett a Veszprém megyéért mozga­lom sikere érdekében, s a városok közötti versenyben megszerezte az első helyet. A jutalom sem maradt el: a vá­ros 200 ezer forint fejlesztési alap juttatást kapott az erő­feszítésekért. Dr. Berend Er­nő, a Hazafias Népfront me­gyei bizottságának alelnöke köszöntötte a részvevőket, további sikeres munkát kí­vánt, majd átadta az első he­lyezésről szóló oklevelet. Ez­után 12 aktivistának, kiváló munkájuk elismeréséül di­csérő oklevelet nyújtott át. Dr. Mayer László, a városi tanács vb titkára a tanács­tagi jelölőgyűléseken elhang­zott közérdekű bejelentések és javaslatok sorsáról, az ezekkel kapcsolatos intézke­désekről tájékoztatta a bi­zottságot. Elmondotta, hogy a javaslatok nagy részét be­dolgozzák a tanács ciklus­­programjába. Június végéig valamennyi javaslattevőt írásban értesítenek arról, hogy bejelentésének, javas­latának mi lett a sorsa, az elképzelések hogyan valósul­nak meg. M. J. Világ proletárjai egyesüljetek! AZ MSZMP VESZPRÉM MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kedd, 1973. május 29. Ara­n 0 fillér­­ • XXIX. évfolyam, 123. szánd Sajtótájékoztatók: Több mint kétszáz új autóbuszjárat megyénkben Favorit-Saxonia-Cracovia — Automata büfék Badacsonyban Menetidő-csökkentés — Indul a Füred express Sajtótájékoztatók napja volt a hétfő. A meghívott új­ságírókat egymást követően tájékoztatta az új nyári me­netrend változásairól a MÁV Szombathelyi Igazgatósága, a 15. számú VOLÁN Vállalat és az Utasellátó Vállalat. Balatonalmádiban Szabó Béla, a MÁV Szombathelyi Igazgatóságának vezetője el­mondotta, hogy 1973-ban az igazgatóság területén a ter­vek szerint több mint 32 millió utast szállítanak el. Az év első negyedévében már közel 8 millióan vették igénybe a vasutat. A kor­szerűsítés jegyében az idén — 1971-hez viszonyítva — a négytengelyes kocsik száma megkétszereződött. A Bala­ton környékén a nyári for­galomban valamennyi sze­mélyvonat Diesel-vontatás­sal közlekedik. A június 3-án érvénybe lé­­pő nyári menetrend változá­sairól többek között elmon­dotta, hogy ismét közleke­dik a Favorit Express Bala­­tonfüred és Lipcse között a Saxónia Keszthely — ,Prága — Lipcse között, valamint a Cracovia Keszthely — Kassa és Krakkó között. Új ex­pressz vonat­pár indul a Ba­laton északi partján Füred expressz elnevezéssel, köte­lező ülőhelybiztosítással. Az új járat 7.30 órakor indul Budapest Déli­ pályaudvarról és 9 óra 48 perckor érkezik Balatonfüredre. Vissza 17 óra 17 perckor indul és 19 óra 19 perckor érkezik Budapest­­re, miközben csak Balaton­almádiban, Alsóörsön és Ba­­latonarácson áll meg. Húsz­harminc perccel csökkentik a vonatok menetidejét Buda­pest — Székesfehérvár — Tapolca között. A különböző munka- és üzemszervezési intézkedések eredményeként további me­netidő csökkentés lesz a Győr—Veszprém közötti út­vonalon. Bejelentették, hogy a Győr—Zirc turistavonatot — a természetjárók kívánsá­gának eleget téve — nyáron naponta, télen szombaton és munkaszüneti napokon köz­lekedtetik. Hat perccel ko­rábban indul Szombathelyről a Savaria—Göcsej expressz. Ennek megfelelően korábbi az érkezési és indulási idő­pont a veszprémi pályaudva­ron is. A zavartalanabb és korsze­rűbb közlekedés biztosítása érdekében ez évben is foly­tatódnak a beruházások. Ennek keretében még ez év­ben befejeződik a Boba—Ukk közötti vonalszakasz korsze­rűsítése, megépül az új ba­latonfüredi állomás felvételi épülete, s a korszerű bizto­sítóberendezés. Nagy ütem­ben folytatódik a balatonal­mádi aluljáró építése. Szól­tak azokról a beruházást nem igénylő erőfeszítésekről is, melyek ugyancsak a kor­szerűbb és kulturáltabb köz­lekedést szolgálják így a mozgó takarítóbrigádok szer­vezéséről, az expressz vona­tok stewardess szolgálatáról, valamint az újabb menet­jegy elővételi irodák létesí­téséről. Vámos István, az Utasel­látó Vállalat kereskedelmi igazgatója az idegenforgalmi szezon előkészületeit ismer­tette. Elmondta a többi kö­zött, hogy a Balaton északi partján Balatonakarattyán, Balatonfűzfőn, Csopakon, Ba­­latonakali-Dörgicsén és Zán­kén már üzembe állították az új, korszerű szeszmentes büféket. A jövő héten hason­ló büfé nyílik Vonyarcvas­hegyen és Balatonarácson. Új, modern automatasor áll az utasok rendelkezésére Badacsonyban és év végére elkészül az új balatonfüredi állomás impozáns, korszerű utasellátó étterme büféje. Vajda Miklós, a 15. számú VOLÁN Vállalat igazgatója az új nyári menetrend kö­zeli életbelépésével összefüg­gésben elmondotta, hogy a megyei vállalat ez évben 81 millió utas elszállítására vál­lalkozik. Ez 3,7 millióval több a tavalyinál. Az igények jobb kielégítése érdekében nagy ütemben korszerűsítette a vállalat autóbuszparkját. Már munkába állítottak 39 új Ikarus 66-ost, 6 mikro­­autóbuszt, és átépítettek 5 csuklós autóbuszt. A múlt évi menetrenddel szemben 201 új járatot indít június 3-mal a vállalat. Ebből 97 a munkás­ és tanulószállítás javítását szolgálta. Az új já­ratok között említésre méltó a Tapolca — Sümeg — Za­(Folytatás a 2. oldalon) Kiváló szövetkezetek A kiegészítő tevékenység Jól szolgálja a mezőgazdasági termelés fejlesztését Ünnepi közgyűlés Kupon és Bakonykoppányban A kupi Egyenlőség Ter­melőszövetkezet tagjai, dol­gozói a helyi művelődési házban tegnap délután tar­tották ünnepi közgyűlésü­ket. Részt vett az esemé­nyen Telekesi Miklós, a pá­pai járási pártbizottság első titkára, Bedő József, a me­gyei pártbizottság osztály­­vezetője, dr. Kovács Sándor, a tanács járási hivatalának elnöke, Gyekiczki Vilmos, a tsz-szövetség titkára és több más vendég. Antal Gábor párttitkár megnyitója után Vágvölgyi József elnök méltatta azt a küzdelmes utat, ami végül a miniszteri kitüntetésig ve­zetett. A tsz éveken át a pápai járás leggyengébb gazdaságai között szerepelt. Mérleghiány, fizetésképte­lenség, munkaegységenként 15 forint —t ezek voltak jel­lemzői. A szakszerűbb veze­tés jó irányba terelte nem­csak a gazdaság szekerét, egyszersmind a tagság szorgalmát is felszította. Mind több pénz jutott mű­trágyavásárlásra, hatására nőttek a hozamok, egyre tudatosabbá vált a gazdaság­ban a koncentrált fejlezztés. Tavaly év közben, nem is egyidőben, két újabb gazda­sággal egyesült a tsz, ami még inkább megnövelte le­hetőségeit. Az egyesült nagy­üzemben taray már több foint 100 forintot­­ fizettek egy tízórás munkanapra, és jutott fejlesztésre, a közös vagyon gyarapítására is. Az idén, további egyesü­­l Folytatás a 2. oldalon) Mai szántunk tartalmából. A farkasgyepűi autóspihenő átadásán Kovács Gyula, a megyei pártbizottság titkára mondott be­szédet. (Fényképes tudósítás az eseményről a 4. oldalon.) Kedvezőbb összetételű testületek — hatékonyabb tanácsi munka (3. oldal) ÉPGÉP termékek Veszprémből külföldre (3. oldal) A hatórás szalag (3. oldal) A bejárók művelődéséért (5. oldal) A Helikon-díjas citerakettős: Kollátor András és Ménesi János. (Beszámoló a Helikon-ünnepségek befejezéséről az 3. oldalon) Mongol, szovjet és kubai pártmunkások látogatása megyénkben Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására hazánkba érkezett a Mon­gol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának pártmunkásküldöttsége Cs. Mólamnak, az MNFP Köz­ponti Ellenőrző Bizottság tagjának, a KB osztályveze­tőjének vezetésével. A négy­tagú küldöttség a múlt hét végén megyénkbe látogatott. A szombati programban a Bakonyvidéki Üzemi Vendég­látó Vállalatnál a munkás­ellátást, az üzemi dolgozók intézményes étkeztetését ta­nulmányozták. Vasárnap Tihanyban a küldöttség találkozott Borisz Volinov űrhajós ezredessel, a Szovjetunió Hősével, a Szojuz–5 űrhajó parancsno­kával, aki a hét végét a Balaton mellett töltötte. Hétfőn a mongol pártmun­kásküldöttséget fogadta Tóth István, a megyei párt­­bizottság titkára, Kósa Lász­ló, a pártbizottság gazda­ságpolitikai osztályvezetője, Tóth István tájékoztatást adott a megye életéről, gaz­dasági fejlődéséről. A baráti beszélgetés után a mongol pártmunkás-delegáció Zirc­­re utazott Bartolák Mihály, a SZÖ­VOSZ elnökhelyette­se, Németh József, a párt Központi Bizottságának munkatársa, Kovács Barna, a megyei pártbizottság mun­katársa és Levitusz Károly, a MÉSZÖV elnöke kíséreté­ben. Zircen felkeresték a helyi ÁFÉSZ-t, ahol Fell Rudolf igazgatósági elnök tájékoz­tatta a vendégeket a kilenc bakonyi község, a 16 ezer la­kos ellátásának megszerve­zéséről, a 200 szövetkezeti dolgozó munkájáról. Zircről a bakonyi kisköz­ségeket keresték fel a kez­­ségek, így ellátogatták Pén­­zesgyőrbe, ma a Bakonybél­­be. Boltokban, vendéglátó egységekben beszélgettek a dolgozókkal, érdeklődtek az­­kilátásról, az árubeszerzés­ről, a szervezésről és a szál­lításról. A mongol pártmunkás­küldöttség háromnapos me­gyei látogatása Pápán, a szövetkezeti áruházban feje­ződött be. ★ Szombaton délután az SZKP küldöttsége A. P. Fila­­tovnak, az SZKP ICB pót­tagjának, a novoszibirszki városi pártbizottság első tit­kárának a vezetésével láto­gatott a Balaton mellé. A vendégeket Kovács Gyula és Tóth István, a megyei pártbizottság titkára, Vincze Farkas, a veszprémi járási pártbizottság első titkára fo­gadta. A vendégek kíséreté­ben volt Somogyi József, a párt Központi Bizottságának alosztályvezetője. A szovjet küldöttséget tájékoztatták megyénk életéről, fejlődésé­ről, majd az északi Balaton­part nevezetességeivel is­merkedtek.­­ Hivatalos magyarországi tartózkodása során tegnap Veszprémbe látogatott Cle­­mentin Serra, a Kubai Kom­munista Párt Központi Bi­zottságának tagja, az ország nőszövetségének titkára, Kuba óvodáinak és bölcső­déinek főigazgatója. A városi pártbizottságon Bajczi Gyula, a válsi párt­­bizottság titksa, Kovács Já­nos, Vesznem város tanács­elnökének helyettese és Bongár Erzsébet, a megyei pártbizottság nőreferense feladták. Tájékoztatták a tengerentúli vendéget Veszp­rém város fejlődéséről, a pártélet néhány időszerű kérdéséről, valamint a város oktatási és gyermekintézmé­nyeinek munkájáról. Ezután meglátogatták a Felszabadu­lási úti lakótelepet és a­ Mar­tos Flóra utcában lévő óvo­dákat és bölcsődéket. Dél­után a balatonfűzfői­­Nit­­rokémia Ipartelepek nődol­gozóinak a helyzetét, a gyár gyermekintézményeinek mű­ködésétt és a családhoz való kapcsolatát tanulmányozta a kubai vendég. A latin-amerikai szocia­lista ország nőszövetségének titkára városnéző sétával fejezte be veszprémi látoga­tását.

Next