Napló, 1973. augusztus (Veszprém, 29. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-01 / 178. szám
Ma Káptalanfán. :::: ::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::: ::: : :: •: ::: a próbaüzemelést Iliikii Killigoldola aióta A mai napot bizonyosan történetének kiemelkedő helyén őrzi meg a káptalanfai Aranykalász Termelőszövetkezet közössége. Ma reggel kezdi meg próbaüzemelését a tsz saját erőből épített baromfifeldolgozója. Igazi gyár ez a korábban kihasználatlan gazdasági épületből átalakított nagyszerű létesítmény. Büszkék lehetnek rá valamennyien! Néhány feljegyzés az üzem „személyi” alapjáról. Építését tavaly augusztusban kezdték meg, a beruházás 7 millió forintba került. Az üzem óránként 7—800 baromfi feldolgozására képes, tehát tízórás műszakban egy hatalmas istálló teljes baromfiállományával csillapítható csak étvágya. Évente 250 munkanappal számolva 2 millió darab, azaz 200 vagon vágott, műanyagba csomagolt konyhakész baromfit „gyárt” az üzem. Teljes kapacitás esetén 35 dolgozót — elsősorban nőt —, foglalkoztat. Berendezése teszi igazán gyárszerűvé a feldolgozót. A fizikai munka minimumra csökkentése mellett automatika szabályozza a fűtést, a hűtést, hűtőkamrája 350 mázsa késztermék befogadására képes. És mint igazi nagytermelőhöz illik, a baromfigyárnak két, egyenként 50—50 mázsa áru szállítását biztosító hűtőkocsija is van. A dolgozók szociális ellátását olyan létesítmények biztosítják (szinte az egész feldolgozót fehér csempével falazták), hogy akár egy szálloda megirigyelhetné. Az olvasó kérdése indokolt: mi az új, mi az eredeti a káptalanfai vállalkozásban? Például az, hogy tsz egyedül hasonlóra még nem vállalkozott az országban. Ez is lehet szempont, de nem ez a lényeg. Fontosabb az, hogy a gazdaság — jelentős baromfitartó, tojástermelő — tevékenységében a termelés teljes köre bezárul. Tehát nem nyersanyagtermelő többé; a saját terméket maga dolgozza fel, sőt, erejéből arra is futja, hogy az árut a boltokba szállítsa. Mindez végső soron a lakosságnak jobb ellátást biztosít, és a tsz is megtalálja jól felfogott anyagi számítását. Közgazdászoknak akár tanulmány tárgya lehetne a várt és biztosra vehető gazdaságosság alakulása A számokat jól értő szakemberek szerint a beruházás költsége a termelés egyetlen éve alatt megtérül! A feldolgozó étvágyát nehéz csillapítani. A tsz jövőre félmillió baromfit „állít elő”, de az is csak kisebb része a szükséges nyersanyagnak. Ésszerű hát, ha a környező gazdaságok is számításba veszik a káptalanfai lehetőséget. A termelőszövetkezet a feldolgozó folyamatos munkájához már előzetesen biztosította a szükséges baromfit, a vásárló meg házhoz jött, nem lesz gond az értékesítéssel sem. Szerződés van erre is, arra is. Sőt, a gazdaság nemcsak szerződést köt, hanem tovább tervez. A csirke mellett jelentős mennyiségben libát is nevel a tsz — lehetőség van tehát „májtermelésre”. Ha a fogyasztó úgy kívánja, a belsőséget (máj, zúza) és az aprólékot ( szárny, láb, nyak) a feldolgozó külön csomagolja. Saját bolt létesítése is az elképzelések között szerepel. Számos új lehetőséget ígér a baromfifeldolgozó. Ma kezdődik a próbaüzemelés. Sokak jókívánsága biztatja a kezdeményezőket. Sikert, jó munkát! (t. 1.) A vezérlőteremből gombnyomással szabályozzák a feldolgozó technológiáját. Képeink hétfőn délután készültek. A szerelő még egyszer mindent ellenőriz hogy a próbaüzem zavartalan legyen. A fejétől megrövidített baromfi ezeken a horgokon „járja végig” a tisztítás (forrázás, koppasztás, stb.) szakaszait. Automata gépek biztosítják a hűtés szabályozását. (Fotó: Péterfay Endre) Az utolsó köröket kanyarítják a gabonakombájnok a zalavári búzatáblákon. Lassan, cammogva dolgoznak, szemtől duzzadtak az érett kalászok. Szép termést takarít be az Új Idők Termelőszövetkezet. A tábla szélén fiatal lány áll. Hosszú szőke haját befonta, hogy ne akadályozza a mozgásban. — Hol könnyebb? — szólítja meg Vörös József, a szövetkezet főagronómusa. — Itt, vagy az iskolapadban? A 22 éves Hegyi Ibolya agrármérnök-jelölt nevetve válaszol. — Mindenütt nehéz. Sokat kell fáradozni a szakmáért. — Hát... nem adják ingyen a diplomát. A szállító traktorosok az utolsó szállítójegyeket veszik át a fiatal lánytól. — Innét hova? — kérdezik. — Az irodába. Az ügyvitelt, az adminisztrációt és a vezetési munkastílust tanulmányozom. Augusztus közepén pedig utazom. Tíz napot töltök az NDK-ban. Tavaly Lengyelországban jártam. — Futja az ösztöndíjból? — Júliusban 1075 forintot kaptam az iskolától. A tsz is „honorálja” a munkát, magam is összegyűjtöttem valamit az útra. Amikor az utolsó gabonaszállító vontató is elporoszkál a tábláról, Hegyi Ibolya sétálva teszi meg a néhány kilométeres utat a búzatáblától a majorig. Útközben gyönyörködik a szép tájban, a jónak ígérkező termésben, a sarjadó másodvetésekben. A központi majorban Király Gábor főállattenyésztő „fogadja”. — Gyűlik az anyag? — kérdezi. — Mihez? — Hát, a diplomamunkához. — Igen. Sok hasznos dolgot láttam eddig is. A három hónapból azonban még csak 16 nap telt el. Van időm még az államvizsgákig. A főállattenyésztő kíséretében végigjárja az istállókat, a sertésszállásokat és a gazdasági épületeket. A gondozók ismerősként üdvözlik: nem először jár itt. — Meddig lesz velünk? — kérdik Ibolyát. — Négy hétig. Addig talán mindenkit és mindent megismerek. Ha segítenek ebben. — Szívesen. Maga elmondja, amit az egyetemen tanult, mi pedig megmutatjuk, hogy mit kell tennie a gyakorlatban. Hegyi Ibolyán kívül még négy évfolyamtárs tölti gyakorlati idejét a zalavári tszben: Gelencsér Ilona, Békési Beáta, Pankóczi Margit és Maier Erika. Hárman Zalaváron laknak, ketten Keszthelyről „ingáznak” ki a tszbe a gyakornoki idő alatt. Szállásról, étkezésről és útiköltségről a gazdaság gondoskodik. — Felváltva dolgozunk az üzemágakban — folytatja Ibolya. — Megismerkedünk minden területtel: nem dobnak egyszerre bennünket a „mélyvízbe”. Mindegyik lánynak más és más az elképzelése az ötödik évfolyam elvégzése utáni időről. — Én tovább tanulok — mondja Hegyi Ibolya. — Szeretném levelező hallgatóként elvégezni a kétéves mérnöktanárképzőt Gödöllőn ... Csaknem egy év van viszsza a diplomakiosztó záróünnepségig. Addig még sokat kell tanulnia Hegyi Ibolya agrármérnökjelöltnek, és a többieknek. Nemesbüki András öröm és elégedetlenség Várpalotán, a bányavállalat gépüzemében, ahol többek között a hírneves, zömében exportmegrendelésekre készülő, önjáró páncélpajzsokat is gyártják, egy negyedév alatt az ezer ledolgozott műszakra jutó, a balesetek miatt keletkezett betegműszakok száma 9-ről 3-ra csökkent. Ez a tény azért örvendetes, mert nem egyedi. Megyénk bányászatában, sőt a Veszprémi Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség egész területén általában javult a munkásvédelmi helyzet, csökkent a balesetek száma, súlyossága. A Várpalotai Szénbányák Vállalatnál az ezer műszakra jutó, a balesetek miatt keletkezett betegműszakok száma 11,7-ről 7,9-re, Középdunántúli Szénbányák Vállalatnál 7,7-ről 6,9-re, a Bakonyi Bauxitbánya Vállalatnál pedig 6,8-ról 6,2-re csökkent 1973 második negyedévében. De tegyük mindjárt hozzá: az eredmények nem a véletlenek szülöttei. Tudatos, következetes munka, erőfeszítés, megfontolt, tervszerű intézkedések alapján jutottunk el eddig. Úgy tűnik — legalábbis „a legfőbb gazda” a Veszprémi Kerületi Bányaműszaki Felügyelőség adatai és tapasztalatai is azt bizonyítják —, hogy a párt és a kormány erre vonatkozó határozatainak végrehajtása, az évek óta tartó erőfeszítések, a munkásvédelmi és egészségügyi beruházások megvalósítása, a műszaki fejlesztésre fordított milliók, a fegyelem és az ellenőrzés megszigorítása, a rendszeres és következetes felvilágosító és oktató munka most kezd valójában beérni, kamatozni. A bányák állapotának nemcsak menynyiségi, hanem minőségi javulása, az új gépek, berendezések kezelésének, (és gyors, pontos, biztonságos) elsajátítása, javítása a nagyobb szakmai tapasztalat, rutin megszerzése ugyancsak a balesetek csökkentésének egyik forrásává vált. Senkinek sem közömbös, hogy a tavalyinál nagyobb terveket, feladatokat több, vagy az előzőeknél lényegesen kevesebb baleset árán valósítjuk-e meg. Az eredmény azonban nem lehet az elégedettség, a „babérokon való megpihenés’’ alapja. Nem szabad, hogy a munkásvédelmi helyzet javulása bárkit is elbizakodottá tegyen. Már csak azért sem, mert például a várpalotai gépüzemben, ahol az idézett javulásról szóltunk, többek között most lendül fel igazán a pajzsgyártás, amely növeli a baleseti veszélyforrásokat. És nem aludhatunk nyugodtan akkor, amikor a tapasztalatok szerint még mindig „vezetnek” az omlásos és a szállítással kapcsolatos balesetek, amikor az emberi nemtörődömség még súlyos baleseteket okoz. Éppen Várpalotán történt, hogy egy dolgozó, a munkahelyi rendetlenség következtében megbotlott és belecsúszott a kátránytörő berendezésbe, amely összeroncsolta lábfejét. És nemcsak erről van szó. Most a nyári időszakokban fokozottabban kell ügyelni a szabályok betartására, az ellenőrzésre állandósítani kell a felvilágosító munkát, a figyelmeztető jelzéseket. A melegben nehezebb a munkára való koncentrálás, csökken a figyelem, s ez könnyen okozhat balesetet. És az eddigi tapasztalatok azt is mutatják, hogy a mélyszinten sem könnyű az „átállás”, a külső és belső klíma közötti hőmérséklet különbség is gyakran jelentkezik veszélyforrásként s a szabadságáról visszatérő dolgozók „aklimatizálódása” sem megy egyik napról a másikra.zért nemcsak a vezetőknek, s a balesetelhárítással „hivatalból” foglalkozóknak, de a bányák valamennyi dolgozójának éberebbnek kell lenniük. Szépek, figyelemreméltóak az eredmények, mind a termelésben, mind egyéb vonatkozásban. Erre a népgazdaságnak szüksége is van, hogy a IV. ötéves tervben jelzett célokat megvalósíthassuk. De áldozatok, halálos és súlyos balesetek, tragédiák nélkül. Mert igaz, nagyon fontos a termelési, gazdasági siker, de a legfontosabb az ember életének, egészségének megvédése. S. Nagy Sándor : NAPLÓ — 1973. augusztus 1. szerda — - ----------------------------------------- Július végén országszerte élénk az érdeklődés az állatpiacok kínálata iránt, ami azt jelzi, hogy az állategészségügyi okok miatt bekövetkezett kiesést a háztáji termelők minél előbb igyekeznek pótolni. Az állattartói kedvre leginkább az jellemző, hogy egy évvel korábban a különben akkor is jó forgalmat lebonyolító állatpiacokon 13 ezer malacot vásároltak meg egy hét alatt, idén ennél lényegesen többet, összesen 17 ezerrel. Tavaly az értékesítés nem érte el a felkínált állomány 50 százalékát, az idén pedig a felhajtott állatoknál lényegesen több mint felét értékesítették az eladók. A felvásárlási szakemberek szerint az élénk érdeklődést az is magyarázza, hogy a takarmány „keresi az állatot”, ugyanis a nyári takarmánykínálat igen kedvező, sehol sincs fennakadás sem az állami kereskedelem forgalmában, sem pedig a szabadpiaci értékesítésben. Ráadásul a takarmánypozíció az év hátralevő részében is kedvezőnek mutatkozik, miután a termelők jó szemes termésre számítanak. A piaci érdeklődésre jellemző, hogy az árak továbbra is magasak és hetek óta tartják a 30 forintot erősen meghaladó kilónkénti értéket. A malacok kilónkénti ára 30—50 forint között alakult, az átlagárat 39—40 forintra teszik az állatforgalmi szakemberek. (Tavaly lényegesen olcsóbb volt a malac, kilónként 37 forintért értékesítették az állatokat az állattartók, tenyésztők). Az árakban elég nagy differenciáltság tapasztalható. A legolcsóbban Somogyban keltek el a malacok, 30—40 forintos áron, Baranyában 35— 40 forint, Bácsban 32—50 forintot kértek az állatokért. Jellemző az állatpiacok forgalmára az is, hogy egy-egy vásárló 4—6 malacot visz haza, s hizlalásra általában 2—3 malacot szerződnek le az állami vállalatokkal. Élénk vásárlókedv, kiegyensúlyozott kínálat az állatpiacokon