Napló, 1975. február (Veszprém, 31. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-16 / 40. szám
Fekete Gyula: A fiú meg a katonák 38. Regény „Édesapám is sajnál, meg lehetséges, a lányok is, de édesanyám bánkódhat a legtöbbet. Hogy éppen a fiával járt így. Pedig hányszor elmondta: hat lányom van meg egy fiam, erre az egyszemű fiúra kell a legjobban vigyázni ...” Megint elmaradt a kutya, szólingatni kellett. „Nem lehet messze a határ, érzi ez a kutya. Neki ez a hazája, onnan kedve meg idegen ország, azért nem akar jönni. Pedig szeretném valahogy elérgelni hazáig... Az egész faluban sincs idegen kutyája. Még Acsay tekintetes úrnak sincs.” Megéhezett, s ropogtatni kezdte a nápolyit. A kekszet inkább a kutyának tartogatta, mert az még ímmel-ámmal bekapott egyet-egyet, de a nápolyi után szagolni se szagolt. Csak az a kár, a kulacsát elhagyta. Ott felejtődött a nagy sietségben, ahol a németek a faluszéli házakat kiürítették. Pedig jó kis kulacs volt, posztóval bevonva. És le lehetett róla gombolni a ruháját. Most kellene legjobban a kulacs. Folyton ihatnék, már a nyála is kiszakad a szájából. És nincs mindenütt patak, kutat sem igen látni. Egyáltalán , hogy itatják itt a marhát? Sehol egy ágaskodó csordakút, nem emlékezett rá, hogy akár csak egyet is látott volna. Ez sem igazi falu volt, a most következő. Inkább város, elég sok emeletes házzal. És mindenütt nagy kőházak. A szélén vezetett el a kövesút, nem a központon keresztül. Még jó is, hogy nem vezetett be a központba, mert úgy elfogytak róla a menekülők, hozzájuk már nem igazodhat. Kérdezősködnie kellene, merre tovább. S éppen azt nem tudja németül megkérdezni: merre van Magyarország? Hogy még ez a község sem Magyarország, azt már előbb látta egy útjelző tábláról. De még utána is idegen város jön, mert az volt kiírva: GRENZE 7 km Ma egész úton senki sem szólt hozzá. Igaz, a leventesapkát mindig eldugta, ha jöttek. Most sem szólította meg senki, a kútnál. Artézi kút volt, jól teleitta magát. Ahogy a szélső házsornál elhaladt, kanyarodott az út. Kitárult előtte megint a határ, s akkor vette észre, hogy a városnak ezen a szélén rengeteg civil dolgozik, többnyire aszszonyok. Lövészárkokat ástak, amerre csak ellátott a kertek végén. Az út mentén meg gödröket, ahol meg lehetett bújni, s a Fausztgránátot a civil is kilőheti a tankra. Látta ő már, ahogy civil embereket tanítottak, hogyan kell a kályhacsövet szorítani a hónuk alá és hogyan kell belőle kilőni a Fausztgránátot. Pakk — és a tanknak vége. ő is ott sündörgött (Folyt, köv.) GI NAPLÓ — 1975. február 16. vasárnap A Magyar Rádió és a televíziók mai műsora Mai tévéajánlatunk: 2010: SZÍNÉSZMÚZEUM A Színészmúzeum mai adása a nagyszerű énekes színészt, az opera-operettszínpad és mozivászon egykori közkedvelt sztárját, Sárdy Jánost mutatja be.A dunaföldvári tanító nagy ambícióval és a tanulnivágyással készülődött színészi mesterségére. Először Rózsahegyi Kálmán színésziskolájába járt, majd énekelni tanult, s 1937-ben próbaéneklésre jelentkezett az Operában. Felvették. Erre az időszakára Budanovits Mária, Orosz Júlia és Palló Imre emlékeznek. Fényes Szabolcs, a Fővárosi Operettszínház akkori igazgatója — és zeneszerzője nemcsak operett, hanem filmzenéknek — miután megismerte kiváló képességeit, átcsábította az Operettszínházhoz. Közben jöttek a híres filmek: Álomkeringő, Utolsó dal, Éjféli zene, Tavaszi álom, Koldusdiák ... Mindezek képsorai felelevenítik Sárdy alakját. Petress Zsuzsa a Csókolj meg harámbeli közös szereplésükre emlékezik; ez volt Sárdy első musical-szerepe. A Sárdy-mítosz megfejtésére, a Színészmúzeumban Szinetár Miklós vállalkozik. Műsorvezető Farády István. Szerkesztő-rendező: Csenterics Ágnes. KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Öt kontinens hét napja 8.21: Hang—kép A Magyar Rádió és a Magyar Televízió magazinja 10.03: Trombita harsog, dob pereg... ül. A Gyermekrádió vetélkedője 11.08: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Beethoven matinéja 12.10: Édes anyanyelvűnk 12.15: Látomásokkal áldott életem 12.20: A hangversenyközvetítés folytatása 13.00: Nem azért mondom 13.10: Pompadour, Részletek Fali operettjéből 13.40: Rádiólexikon 14.10: Mark Rejzen énekel 14.39: Pillantás a nagyvilágba 15.08: Nótakedvelőknek 15.53: A Buddenbrook ház. Thomas Mann regénye rádióra alkalmazva II. rész 17.05: Dietrich Fischer- Dieskau Schumann dalestje a Salzburgi Ünnepi Játékokon 18.05: Világlíra 18.20: Zalatnay Sarolta és a Corvina együttesműsorából 19.15: Illés Endre színháza. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából 1. Törtetők (ism.) 21.11: Operaéneklés a század elején — 22.15: Népdalok 23.00: Schumann: Az éjszaka dala 23.10: örökzöld dzsesszmelódiák 0.10: Éji zene PETŐFI RÁDIÓ 7.30: Buxtehude orgonaműveiből 8.41: Századunk kórusműveiből 9.01: Beethoven: B-dúr vonósnégyes A MAGYAR TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.48: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Tudnak az oroszlánok úszni? 9.15: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam haladóknak 9.30: Zsebtévé 10.00: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora gyerekeknek. „Lehányja kék szemét az ég” (ism) 10.20: Diákabrak. Tarka műsor gyerekeknek (ism.) 10.55: Az éhes tenger (színes) Ausztrál rövidfilm (ism.) 11.45: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Szokatlan hangszerek 13.38: Kedves együttlakók. Magyarul beszélő NDK filmsorozat VI. rész: Szép kis meglepetés 14.25: Pedagógusok fóruma. Aktuális fórum 15.00: Pergő képek. Amatőrfilmesek műsora 15.45: Reklámműsor 15.50: Műsorainkat ajánljuk! 16.15: Rövidtávú gyorskorcsolya VB (színes) Közvetítés Göteborgból 17.15: Delta. Tudományos híradó 17.40: Reklámműsor 17.45: A látás hatalma (színes) IV. rész: A kép és az ember 18.05: Hazánk, Magyarország (színes) Dokumentumfilm-sorozat VI. rész: Theatrum Hungaricum 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Esti mese 19.00: A Hét 20.00: Hírek — Sporthírek 20.10: SZÍNÉSZMÚZEUM: Sárdy János 21.25: Győztesek hangversenye a zeneakadémián Helyszíni közvetítés az 1974. évben Nemzetközi Zenei Versenyeken díjat nyert fiatal énekesek koncertjéről 22.15: Hírek 8.00: Miska bácsi lemezesládája 8.30: A Rádió Dalszínháza: Sullivan: A mikádó 10.18: Mit hallunk? 10.45: Szívesen hallgattuk ! 12.15: Jó ebédhez szól a nóta 12.52: Orsi meg a Nyuszioroszlán Albert Gábor mesejátéka (ism.) 14.00: Táskarádió 15.00: Könyvek és századok 15.25: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel, vezényel Csányi László 15.36: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő 15.46: Cherbourgi esernyők 16.05: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának Központi fúvószenekara játszik 16.15: A vasárnap sportja 17.10: Earl Hines felvételeiből 17.29: Jelenidőben. Szembesítés 18.10: Takács Paula és Losonczy György énekel 13.50: Világjárók klubja 19.20: Színes népi muzsika 20.15: Juhász Ferenc: Az aranyszeplős levelibéka (Részletek) 20.30: Fauré-művek 20.55: Hogyan készül az UNESCO Tájékoztató magyar nyelven? 21.05: A Jokers és a Hungária együttes hangversenye a Fővárosi Művelődési Házban 22.05: Zenekari muzsika 3. MŰSOR 8.09: Szabó Ferenc Lúdas Matyi — szvit 1 9.40: Színes fémforgács 10.00: Új Zenei Újság 10.35: Két Händel concerto grosso 11.09: Apám, Juhász Ferenc eposza rádióra alkalmazva 12.10: Verdi operáiból 13.00: Ella Fitzgerald énekel 13.27: Kis magyar néprajz 13.32: Mahler: III. szimfónia 14.50: Diákkönyvtár hangszalagon. Golgota. Alekszej Tolsztoj regényének rádióváltozata. III. rész 16.07: Művészlemezek 17.05: Népdalok Jobba Gabi és a debrePOZSONYI TV 8.30: Tv-híradó 9.35: Farkasnyom 10.05: A rakétaművelet 10.45: Mezőgazdasági magazin 11.30: Heti Tv-híradó 11.45: Hangverseny 13.50: Opalisko díjáért 15.10: Robin Hood és a kalózok 16.40: Hírek 16.45: Akkor a nyírfák is sírtak 17.15: Esti mese 19.00: Tv-híradó 19.35: Sporteredmények 20.00: A Trubadúr 21.35: Televízióval országjáráson 22.00: Kisfilm 22.25: Tv-híradó ZÁGRÁBI TV 8.45: Gyermekadás, majd magyar nyelvű tv-magazin 9.45: Éles szeműek 10.15: Alice, a csodák országában 10.45: Bosznia és Hercegovina naivája 11.15: Földművelőknek 12.00: Családban élni 12.30: A foglalkozások ABC-je ceni Délibáb együttes műsorából 17.20: Montserrat Caballé operafelvételeiből 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Rohmann Imre zongoraestje 18.40: A magyar költészet századai 18.56: A hangversenyközvetítés folytatása 19.36: Csak fiataloknak! 20.36: A XX. század zenéjéből 22.01: A tengeren Drámai epizódok Hemingway: Szigetek az áramlatban c. regényéből (ism.) 13.00: A tudás — vagyon 14.10: Kritikus pont 14.40: Rijeka labdarúgó tornája 16.40: Kosárlabda: Olimpija—Crvena Zvezda 18.15: Vitorlások 19.05: Rajzfilm 20.00: Törölve a névjegyzékből 21.00: Dokumentumadás 21.30: Sportszemle 22.20: Hét Tv-nap GRAZI TV 9.00: Bobverseny 18.30: Kicsinyek műsora 17.00: Állat-lexikon 17.30: Wickie és 33. erős emberek. Rajzfilm 17.55: Jóéjszakát gyerekek 18.00: Seniorenklub 18.30: Operakalauz 19.00: A művészet Ausztriában 19.30: Tv-híradó 19.50: Sporthírek 20.15: A felügyelő filmsorozat 21.50: Riportműsor 22.40: Hírek INGATLAN Balatonfüred Központjában azonnal eladó egy háromszobás összkomfortos családi ház 170 négyszögöl rendezett kerttel. Személyes megtekintésre 12 órától 17-ig: Horváth Györgyi Balatonfüred, Ady u. 37. Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres — ASCOTA- gépkönyvelőket, — gyorsgépírókat, — építésztechnikusokat, — építőipari gyakorlattal rendelkező munkavédelmi előadót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet írásban, vagy személyesen a vállalat személyzeti osztályán. Vidékiek részére szállást biztosítunk. 8201 Veszprém, Budapest u. 5. sz. (352) A várpalotai Városgazdálkodási Vállalat felvételre keres építésztechnikusokat, szállításvezetőt, valamint parképítésben, fenntartásban és dísznövénytermesztésben több éves gyakorlattal rendelkező szakmunkásokat. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Férfiak részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat Várpalota, Lenin u. 45. sz. alatti telephelyén.__________ Autóvillamossági szerelőt keszthelyi munkahelyre felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés : Vízitársulat Keszthely, Vöröshadsereg u. 4. Győri Közúti Építő Vállalat Pápai Főépítésvezetősége felvesz „D” vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket Pápa környéki munkára. Jelentkezés: vállalat központjába Győr, Schönherz Z. u. 8/B._______ Gyakorlott tehergépkocsi vezetőket, valamint rakodókat azonnali belépéssel felveszünk. Petőfi Tsz. Alsópáhok._____________________ ED. Textil és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat veszprémi lerakata adminisztrációban jártas dolgozókat, továbbá férfi raktári dolgozókat felvesz. Jelentkezés személyesen, Veszprém, Deák F. u. 12. sz. Az Erdőkémiai Vállalat franciavágási üzeme keres vegyészmérnököt, gépészmérnököt, vegyésztechnikust, vegyipari gépésztechnikust és 1 fő adminisztratív munkaerőt, franciavágási telephelyére. Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kísérleti Telepe mezőgazdasági kísérleti munkára férfi és női dolgozókat felvesz. Kedvezményes ebédet, utazást és terményjárandóságot tudunk biztosítani. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Keszthely Deák Ferenc utca 57. szombat kivételével naponta 8—16 óráig. SZÉNSAVTERMELŐ VÁLLALAT RÉPCELAK felvételt hirdet osztályvezetői munkakör betöltésére. Jelentkezhet gyakorlattal rendelkező, közgazdasági egyetemet, vagy számviteli főiskolát végzett szakember. A jelentkezést írásban a következő címre kérjük: megküldeni: Szénsavtermelő Vállalat személyzeti és oktatási osztálya RÉPCELAK.______________________ A Bauxitkutató Vállalat fúrási segédmunkást, segédfúrómester és fúrómester munkakörbe dolgozókat keres a nyirádi és halimbai kutatófúrócsoportokhoz, változó munkahellyel. Fúrómestereknél szakképesítés szükséges. Bér megállapítása közös megegyezés alapján, külszolgálati átalány, prémium, tereppótlék meghatározása a kollektív szerződés szerint történik. Egy éves munkaviszony után Tapolca városban lakást biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban a vállalat termelési osztályán 8220 Balatonalmádi, Rákóczi u. 37. címen. Sümegi Cipő- és Ruhaipari Szövetkezet három éven túli gyakorlattal rendelkező textilruházati technikust, érettségi bizonyítvánnyal, illetve erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező raktárost, szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező textilruházati szabaszt, valamint szalagvezetőt vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: a szövetkezet központi irodájában, Sümeg, Petőfi u. 8. A Magyar Hajó és Darugyár Balatonfüredi Gyáregysége felvesz gyors- és gépírónőket, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán. Bakonyvidéki Vendéglátó Vállalat (Veszprém, Radnóti Miklós tér 2.) veszprémi egyetemi, Fémfeldolgozói és Halló úti, valamint várpalotai konyháira konyhalányokat vesz fel. Veszprémi műszaki telepére éjjeliőrt vesz fel. Jelentkezés a vállalat műnügyi osztályán._____________ Felveszünk férfi és női raktári dolgozókat, árukísérőket, takarítónőt és kezdő adminisztrátort. Jó kereseti lehetőség. Havi 191 óra munkaidő. Vidéki dolgozók útiköltségét teljes egészében térítjük. Fűszért Vállalat Veszprém._________ Keszthelyi Kivitelező, előkészítésben vagy kivitelezésben jártas magas- és mélyépítő technikusokat keres, legalább 4 éves gyakorlattal. Lakás középtávon megoldható. Fizetés 121971. MÉM rendelet alapján. Jelentkezéseket kérjük: „Perspektíva” jeligére a keszthelyi hirdetőbe leadni.________________ A veszprémi „Szigeti József” Faárugyár felvételre keres takarítónőt, asztalos szakmunkásokat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Bakonyvidéki Vendéglátó Vállalat (Veszprém, Radnóti Miklós tér 2.) pályázatot hirdet a dudari kétszemélyes bánya büfébe büfévezető és helyettesi munkakör betöltésére. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges a munkakör betöltéséhez. Jelentkezni a vállalat személyzeti osztályán._______________ KÖGÁZ Veszprémi üzeme gépírónőt keres azonnali belépéssel. Fizetés kollektív szerződés szerint. Gázkedvezmény. Jelentkezés: Veszprém, Vöröscsillag u. 4. szám. A Veszprémi Vegyipari Egyetem felvételre keres épületgépész-mérnököt, vagy üzemmérnököt, beszerzési előadói munkakörbe, gépírni tudó, megfelelő képzettségű, érettségizett női dolgozót, valamint segédmunkást és konyhai kisegítőt. Jelentkezés a személyzeti osztályon._________ A Tanácsi Építőkőfejtő Vállalat Veszprém seredombi betonüzemébe villanyszerelőt vesz fel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az üzem irodájában. Felveszünk: autógrédervezetőt, önjáró vibrohengervezetőt, MTZ rakodógépkezelőt, MTZ traktorvezetőt, fafeldolgozó brigádot, fűrészgépekhez könnyűgépkezelőt, kubikosbrigádot, kotrómestereket, kotrókenőket. Fizetés: megállapodás szerint. A brigádok munkába- és hazaszállításáról gondoskodunk. Jelentkezni lehet: Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Sárszentmihály, Vasútállomás mellett hétfőtől péntekig 7 órától 16 óráig. A veszprémi „Szigeti József” Faárugyár felvételre keres közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel rendelkező dolgozókat. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán. Műhelyvezetői munkakörbe mezőgazdasági gépszerelőt középfokú végzettséggel, legalább ötéves gyakorlattal, továbbá autóvillamossági és mg-s gépszerelőket azonnali belépéssel alkalmazunk. „Herendvidéke” Mg. Tsz. Márkó.____________________________ A Lenfonó és Szövőipari Vállalat gyáregysége Fenékpuszta azonnali belépéssel felvesz gyakorlott bérelszámolót, SZTK ügyintézőt. Bérelszámolásban és SZTK ügyintézésben jártas keszthelyi lakos előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Egy kevésbé jártas ügyintézőt is felveszünk. Jelentkezés hétfő—pénteki napokon 8— 12-ig a gyáregység irodájában. Balatonkenesei „Egyetértés” Mg. Tsz. több éves szakmai gyakorlattal rendelkező tekercselőt keres azonnali belépéssel. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél, a tsz központi irodájában_____________________ Felvételre keresünk D kategóriával rendelkező gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet a Tégla- és Cserépipari Vállalat központjában. Pápa, Fő tér 24. A MEZŐGÉP Zirci Gyáregysége felvételre keres festő, lakatos, forgácsoló szak- és betanított férfi és női munkásokat, segédmunkásokat. Jelentkezés a gyáregység főmérnökénél. A Várpalotai Vegyesipari Szövetkezet azonnali belépéssel éjjeliőröket vesz fel. Jelentkezni 7—15 óráig Várpalota, Gárdonyi Géza út 32. A Várpalotai Vegyesipari Szövetkezet azonnali belépéssel kőműveseket és segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezni 7—15 óráig Várpalota Jókai út 18. A „Sirály” Vas Műanyagfeldolgozó Szövetkezet Balatonkenese felvételre keres vegyészmérnököket és vegyésztechnikusokat, valamint gyors- és gépírókat. Bérezés megállapodás szerint. Munkaidő: heti 40, illetve 44 óra, de öt nap. (Minden héten szabad szombat.) Jelentkezés személyesen a szövetkezet központjában. Balatonkenesei Nevelőotthon gyermekfelügyelői munkakörbe érettségizett lányokat felvesz. Állást keres? Itt talála .t Dörgicsén 560 négyszögöl termő szőlő + terület pincével, Reziben Gyöngyösi csárda fölött, 580 négyszögöl termő szőlő eladó. Érdeklődni: Keszthely Damjanich utca 5/B. Hortobágyi_____________________ Eladó 450 négyszögöl telek, 3 szobás magas földszintes családi ház nagyméretű mellékhelyiségekkel azonnal beköltözhetően. A telek megosztásra, vagy társasház építésére is alkalmas, magánosoknak vagy közületeknek egyaránt. Cím: Veszprém, Felszabadulás u. 8. Telefon: 119—76. Érdeklődni lehet a helyszínen._________ Alsóörsön 300 négyszögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Veszprém, Diófa u. 22. Balatonarácson 1340 négyszögöl szőlő megosztva is eladó. Dr. Horváth Andorné, Balatonfüred III. Lóczy L. u. 129. Kertes, egyszobás családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Ajka, Szondi u. 8. Balatonalmádiban 300 négyszögöl panorámás telken, háromszoba összkomfortos nyaraló eladó. Érdeklődés: Dr. Sir, 1022 Budapest Fillér utca 55/A. Telefon: 157-005. Balatonalmádiban 224 négyszögöl telek eladó, víz villany van. Veszprém, Ifjú kommunista u. 5. Németh. Felsőörsön 400 négyszögöl házhely vízművesítve eladó, Ifj. Burszuk József, Kinizsi u. 1.________________ Sümegen az Újhegyen autóbusz megállónál 800 négyszögöl terület, melyből 600 négyszögöl a sövényrendszerű pincével teljes felszereléssel eladó. Két esetleg három részre osztható. Érdeklődni február 21. 22. 23-án a helyszínen. Katona, Pinceszám 260. Pápán a Munkás u. 52. számú családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődés Munkás u. 50, Somló déli oldalán, 570 termő szőlő eladó. Érdeklődni: 18 óra után Ajka, 12-17 telefonon. Fiat 500-as IE rendszámú gara zsírozott eladó. Dr. Dóczi: Ajkarendek. Jó karban lévő Trabant 601-es eladó. Érdeklődni lehet 8—16 óráig Veszprém 112-82. és a 123-24-es telefonszámokon________________ IP s M—21-es Volga személygépkocsi jó állapotban eladó. Érdeklődni: Horváth József Tapolca, Semmelweis u. 16._________ Garage a Stadion mögött eladó, részletre is. Érdeklődni: Veszprém, Dobi I. u. 10._________________________ 850-es Fiat eladó, Tapolca, Juhász Gy. u. 32. Érdeklődni : vasárnap. VEGYES Vezetőállású élelmezési szakember üdülő vezetését vállalná. Lakás szükséges. ,, Jószerencse” jeligére a kiadóba.______________________ „Csobánc” garnitúra, egy db. 2 személyes rekamié, íróasztal kifogástalan állapotban eladó. Cím: Veszprém, Schönherz Z. u. 20. m/14. Üdülők, parkok, hétvégi telkek díszítéséhez kérje sok új fajtával bővített őszirózsa és egyéb egynyári virágmagjaim díjtalan árjegyzékét. Godóné, kertészete: 5081 Szajol. A Sárszentmihályi Állami Gazdaság inotai üvegházánál 5000 db H2-es és 15 000 db Tétényi csokros tápkockás paprika palánta 1 forintos egységáron eladó Érdeklődni lehet a helyszínen, vagy a Veszprém 80—50—560 számú telefonon. HÁZASSÁG 38 éves, barna építésvezető, berendezett lakással, nyaralóval, keresi korban és anyagiakban hozzáillő nő ismeretségét házasság céljából. Levelei: „Felelősségteljes szeretet” jeligére a kiadóba. APRÓHIRDETÉSEK Pápán öreghegyen 700 négyszögöl telek megosztva is eladó. Érdeklődés Pápa, Bástya u. 6.________ Eladó Pápán, Aradi utca 44. számú 3 szobás kertes beköltözhető családi ház. Érdeklődés: Pápa Dózsa György u. 26, Nemes, Csopakon Kőkorsó utca 20. sz. alatt 200 négyszögöl telek eladó. Társasvilla építésére is alkalmas. Veszprém, Bartók B. u. 6. Telefon: 13 537,______________ Cserszegtomajon 331 négyszögöl házhely lábazattal és építési anyaggal kedvező áron sürgősen eladó. Érdeklődni: Zalaegerszeg, Mártírok u. 22. Füredi Ferenctől levélben, vagy szombat, vasárnap. AUTÓ-MOTOR Tigrisboxer apával pároztatok. Balogh, Balatonfűzfő, Ady Endre út 15. Fiatal szakképzett vendéglátóipari házaspár Hévíz—Keszthely környéki üdülő (lehet vállalati is) vezetését vállalja. „Tavaszi munkakezdés” jeligére székesfehérvári hirdetőbe. Háztáji fejőgép üzemképes állapotban eladó. Ajka II. Bartók B. u. 34.