Napló, 1977. május (Veszprém, 33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-25 / 121. szám

Szép fekvésű, csendes település Balatoncsicsó (Fotó: Borbás) Emlékkiállítás az egyetemen Ady arcai Csütörtökön, május 26-án délután négykor nyílik meg a Vegyipari Egyetem aulájában Szé­kely Aladár fotóművész kiállítása Ady Endre címen. Székely Aladár neve a Nyugat című fo­lyóirathoz, általában a századelejei művészi megújuláshoz, minde­nekelőtt Ady személyi­ségéhez kapcsolódik. Fo­tóin, mint Ady kortár­sa és jó ismerője, hite­lesen és művészien mu­tatja meg az utókornak Ady és hozzátartozói ar­cait. A közönség előtt kevéssé ismert Ady-fo­­tókat (Babits-csal, édes­anyjával és Csinszkával, Lédával) láthatunk. A kiállítást a Haza­fias Népfront Veszprém városi bizottsága és a megyei művelődési köz­pont rendezi, megnyitó beszédet mond Albert József, a „Dimitrov” művelődési központ csoportvezetője. A kiál­lítás május 30-ig tekint­hető meg, naponta 10— 18 óráig. Fejlesztésekre 2,2 milliárd forint Az V. ötéves terv idő­szakában is számos új beruházással bővíti a termelés anyagi-műsza­ki alapjait a fűzfői Nit­­rokémia Ipartelepek. A vállalat kollektívája a tervidőszakban összesen mintegy 2,2 milliárd fo­rint fejlesztési forrással számol, melyből 700 mil­lió for­int hitel. A saját források hitelekkel tör­ténő kiegészítésénél min­denekelőtt az exportál­ható árualapok dinami­kus növeléséhez nyújt­ható pénzügyi kedvez­ményeket igyekszik igénybe venni a Nitro­­kémia. Az illetékes pénz­ügyi szervek a vállalat két pályázatát már el­fogadták. A 15 ezer ton­­na/év kapacitású új ftál­­savanhidrid üzem és az új vadászlőszer üzem lé­tesítéséhez saját eszkö­zeiken felül mintegy 400 milliárd forint hitel tá­mogatásban részesül a Nitrokémia. Ajkai gyerekrajzok „Velem mindig törté­nik valami” címmel hirdették meg Ajkán a 4. gyermekrajzpályáza­­tot. A beérkezett több mint 400 rajzból a 72 legsikeresebbet kiállítot­ták a városi könyvtár felnőtt részlegében. A legtöbb első helye­zett a 6. sz. iskola ta­nulója: Móritz Csaba I., Lukács­­ Mariann IV., Kovács Zoltán és Med­­gyesi Kornélia VI. osz­tályos; ugyanilyen díjat nyert az ötödikes Vla­sics Rita és a hetedikes Török Ágnes az I-es, a nyolcadikos Gáspár Gá­bor és Valaczkai Pál a 8., illetve a 7. sz. isko­la tanulója. Üdülés­i hulladék gyűjtésért Hatvannyolc úttörőt üdültet az idén a zánkai úttörővárosban az Észak­dunántúli MÉH Nyers­anyaghasznosító Válla­lat. A szerencsés fiata­lok népgazdasági szem­pontból értékes tevé­kenységet végeztek, sok­sok hasznosítható papírt, vasat, egyéb hulladékot gyűjtöttek össze és ad­tak át a vállalat tele­pein. Órák — mutatóban Valamikor hajdanán néhány okos ember kitalálta, hogy közterületen álló, falra szerelt, vagy toronyba épített órá­kat kell elhelyezni a városokban. Hadd tudják a járó­kelők, mennyi az idő. Azóta sok perc és óra múlt el. Sajnos a nyilvános órák divatja kihalóban van Veszprémben. Egy-kettő árválko­dik mutatóban, de minek? Az idő múlását úgysem min­dig mutatják, csak úgy vannak. Természetesen lehetet­len elvárni a város óráinak állapotáért felelős szemé­lyektől, hogy gyakran javíttassák az idővágta, időjárás pusztította időmérőket, mert a mesterek ideje is drága, akad más dolguk bőven. Tulajdonképpen kézenfekvő, azaz kézenhordott a ma­gyarázat : ma már egyre többen viselnek karórát, néze­gessék azt. Mégis jó lenne, ha például az ékszerbolt fö­lötti villanyórának mindkét számlapjáról le lehetne ol­vasni a pontos időt. Más példa: a tűztorony órája rég­óta készül, de végül úgyis Luca széke lesz belőle, az pe­dig csak a lassúságra figyelmeztet. A hordozható rádiók, televíziók korában azért talán mégsem ártana, ha korszerű, pontos, mindig működő köz­területi órák állnának a lakosság rendelkezésére Veszp­rém legforgalmasabb pontjain. Több mint most. Jobb hí­ján egy tartós napóra is megtenné, mint Városlőd egyik házán. Ha ez nem megy, javaslom, hogy szereljék le az ösz­­szes rossz veszprémi órát, mert néha bizony becsapják az embert. Az órákért felelős személyeknek pedig vásárol­janak vekkereket, hogy sikerüljön felébredniük, „tudják, hány óra van”. (gyarmati) Együttműködés a keszthelyi egyetem, valamint a Gyümölcs és Dísznövénytermesztő Kutató Intézet között A tudományos együtt­működés bővítését ha­tározták el a Keszthelyi Agrártudományi Egye­tem, valamint a Gyü­mölcs és Dísznövényter­mesztő Kutató Intézet vezetői. A két intézet 1972 óta működik együtt több ku­tatási témában, a közös munkát hasznosnak és eredményesnek értéke­lik. Úgy vélik azonban, hogy az együttműködés kereteinek szélesítésével, közös kutatásokkal tu­dományos munkájuk még hatékonyabbá vál­hat. Az együttműködés szükségességét az is in­dokolja, hogy a Keszt­helyi Agrártudományi Egyetem két karán — Keszthelyen és Moson­magyaróváron — a „kertészeti termelés” ok­tatása mellett jelentős kutató munka is folyik. A Gyümölcs és Dísz­növénytermesztési Ku­tató Intézet — országos hatásköréből adódóan az együttműködés alapján részt vállalhat az egye­tem oktató munkájában és lehetőséget biztosít az egyetem oktatóinak az intézet kutató munká­jába való bekapcsolódás­ra. Együttműködésük cél­jaként közös gyümölcs és dísznövénytermeszté­si, kutatási feladatokat határoztak meg. Megállapodtak abban is, hogy a közös kutatá­sok eredményeit együt­tesen publikálják. A rendszeres tudományos információcserén túl — oktatók, kutatók, hall­gatók — képzésében és továbbképzésében is egy­ü­ttműködnek. Tanulmányterv a balatonfüredi Lóczy-barlang rekonstrukciójára A Balatoni Intéző Bi­zottság megbízásából Nagy Géza geológus, a Magyar Állami Földta­ni Intézet tudományos munkatársa tanulmány­­tervet készített a bala­tonfüredi Lóczy-barlang műszaki rekonstrukció­jára. A múlt század 70-es éveiben, kőfejtés köz­ben felfedezett barlan­got, — amelyet 1934-ben nyitottak meg — újból részletesen megvizsgál­ták és feltérképezték. Megállapították például, hogy a „belépő” — ter­met mindössze 5 méte­res átmérőjű réteg ta­karja, s emiatt ezt­ a részt Moll-íves bánya­biztosító tá­rkat kell megerősíteni. A bányá­szatban alkalmazott biz­tonságtechnikai megol­dásokat fel kell használ­ni az alsó és a felső te­rem egyes lazább kőze­teinek rögzítésére. A tanulmánytervben java­solják a barlang jelen­legi 130 méteres túraút­­vonalának meghosszab­bítását. Ennek az útnak jelenleg csak kétharma­da látogatható. A kris­tályüveg kitisztításával és áttörésével elérhető egy olyan túró, amely időközben megközelít­­hetetlenné vált. Javaslat született arra is, hogy a túraútvonalat kössék be az oldalfolyosóba. A tanulmányterv készítője javasolja egy hegység­­szerkezeti mozgás kö­vetkeztében létrejött — geológiailag — érdekes rétegeződés ismeretter­jesztő céllal történő be­mutatását is. A tanulmányterv ki­tér a barlang világítá­sának korszerűsítésére a felszíni környék rende­zésére, s javasolja, hogy képezzenek ki a közel­ben autóparkírozót, to­vábbá kössék be a bar­langot a Tamás-hegy zöld jelzésű turista út­vonalába. A tanulmánytervet a BIB, a barlangot fenn­tartó és idegenforgal­mi célra hasznosító BALATONTOURIST­­Nord rendelkezésére bo­csátotta. NAPLÓ Szerda május 25 A­­NAP KEL: 3.57, NYUGSZIK: 19.26 ÓRAKOR A HOLD KEL: 10.37, NYUGSZIK: 1­0 ÓRAKOR Orbán Száz évvel ezelőtt 1877. május 25-én született Nagy­károlyban és 58 éves ko­rában, 1935-ben halt meg Budapesten Madzsar Jó­zsef­né Jászi Alice, a moz­dulatművészet egyik ma­gyarországi úttörője, a női testkultúra meghonosítója hazánkban. Jászi Oszkár nővéreként maga is kapcsolatot tartott Szabó Ervin baráti köré­vel. Madzsar József orvos­nak, a magyar munkás­­mozgalom kiemelkedő har­cosának felesége volt. Egyike a modern gyógy­torna megteremtőjének ha­zánkban, aki új mozgás­művészeti rendszert is ki­dolgozott. Iskolája 1912-től 1937-ig működött. Legfon­tosabb koreográfiai mű­ve a Bilincsek című moz­gásdráma volt. Együtt dolgozott a munkásmű­­vészekkel, s előadásaiban az antifasiszta ellenállás mellett foglalt állást. J Összefoglaló munkája a női testkultúra új útjai címmel 1921-ben Budapes­ten látott napvilágot; a nagysikerű könyvet tíz esz­tendővel később Párizsban francia nyelven is megje­lentették. SÚLYOS TESTI SÉRTÉS MIATT büntető eljárást indított a rendőrség Takács Jó­zsef 38 éves gépkezelő és Sári Károly 37 éves segédmunkás nagyacsádi lakosok ellen, akik a helybeli italboltban megvertek egy férfit, s az kéz és bordatörést szen­vedett — írtuk egy ko­rábbi lapszámunkban. Sajnos a rendőrség első ízben tévesen tájékoztat­ta lapunkat, mert a vizs­gálat során kiderült: Ta­kács és Sári nem ver­ték meg az említett sze­mélyt (sérülései más okok mj£tt keletkeztek), s ellenük az eljárást megszüntették. A KESZTHELYI RENDŐR­KAPITÁNYSÁG valamennyi szerve visz­­szaköltözött Hévízről Keszthelyre. Ismét a De­ák Ferenc utca 31. szám alatt intézik az ügyeket. VESZPRÉMBEN HAHN ISTVÁN egyetemi tanár A termé­szettudományos világkép születése a­ klasszikus görög és római társada­lomban címmel tart elő­adást a Bakonyi Múze­um könyvtárhelyiségé­ben május 26-án, csütör­tökön délután 4 órai kezdettel. Minden érdek­lődőt szívesen látnak. ÍTÉLETET HIRDETETT tegnap a Győr megyei Bíróság a Győri Dózsa ökölvívó szakosztályá­nak volt sportolója, Re­­cetár József 22 éves győ­ri lakos bűnügyében. Recetár József 1977. ja­nuár 12-én nagy bot­rányt okozott Győr bel­városában, az Alkot­mány utcában. Ezenkí­vül volt élettársa laká­sának házában rettegés­ben tartotta a lakókat. Egy ízben a lakást fel is törte, mindezekért hal­mazati büntetésként másfél évi börtönben le­töltendő szabadságvesz­tésre ítélte a Győri me­gyei Bíróság. LOPÁSOKBÓL BETÖRÉSEKBŐL akart megélni Szabó Já­nos, nyírbátori lakos. Az igen veszélyes — koráb­ban már hasonló bűn­tettek miatt 8 alkalom­mal bíróság elé került — bűnöző legutóbb egyik, helyi általános iskola szertárából két magne­tofont, mikrofont, hét magnószalagot, táskará­diókat, orsókat és egy aktatáskát lopott. A nyíregyházi megyei bí­róság másodfokon tar­tott tárgyalásán Szabó Jánost 3 évi fegyházban letöltendő szabadság­­vesztésre ítélte, s eltil­totta 4 évre a közügyek gyakorlásától. ■D . rvn • • Bútor Szentgálon A szövetkezeti kisáruházban nagy bútorválasztékkal várjuk kedves vásárlóinkat és az érdeklődőket Veszprémből az autóbusz óránként indul a menetidő fél óra a házhoz szállítást elvégezzük nyitva: 8-16 óráig telefon: Szentgál 14 ***‡ Mai program Balatonfüreden a Ba­latoni Galériában dél­után 5 órakor Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész, a Kép­zőművészeti Főiskola rektora nyitja meg Cse­hi Pogány István bala­toni képekből rendezett kiállítását. Várpalotán az ifjúsági és úttörőházban kezdő­dik a Magyar Néphad­sereg Vörös Csillag ér­demrenddel kitüntetett művészegyüttesének előadása. Veszprémben a Vörös Október filmszínházban 6 órától vetítik le a Küldetés című filmet, utána a Dimitrov mű­velődési központban ta­lálkozhatnak az érdek­lődők a rendező Kósa Ferenccel és a főszerep­lő Balczó Andrással. Időjárás jelentés: Időnként megnövekszik a felhőzet Várható időjárás szer­­da p estig: napközben időnként erősen meg­növekszik a felhőzet, szórványos záporral. Ál­talában mérsékelt, időn­ként megélénkülő észa­ki, északkeleti­­ szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán, 17—22 fok kö­zött. A Balaton vizének hő­mérséklete kedden 11 órakor Siófoknál 18 fok. ORSZÁGOS ANKÉTOT TARTOTTAK Szegeden, a technika há­zában kedden az élelmi­­szeripari csomagolás problémáiról, feladatai­ról. Amint az előadáso­kon és a vitában elhang­zott, Magyarországon az elmúlt másfél évtized­ben körülbelül meghá­romszorozódott a külön­féle csomaolószerek fel­­használását. Ilyen célok­ra költjük nemzeti jö­vedelmünknek, több mint két és fél százalékát. A csomagolás korszerűsége terén azonban még min­dig el vagyunk maradva a legfejlettebb ipari or­szágoktól. Üzemi lapszerkesztők megyei tanácskozása Veszprémben, a me­gyei pártbizottságon, tegnap délelőtt tanács­kozást tartottak az üze­mi lapok szerkesztői és a laptulajdonos vállala­tok, szövetkezetek poli­tikai testületeinek kép­viselői. A gazdaságpoli­tikai­­agitáció és a cse­lekvési program egysé­­g mmtollár Li­sló­ne,,­ti megyei pártbi­zottság­­munkatársa tar­tott előadást, majd Bir­­kás József, a megyei pártbizottság munkatár­sa az információs adat­szolgáltatásról, Horváth József vezető szerkesz­tő pedig szerkesztőségi, nyomdai, terjesztési szakmai tennivalókról adott tájékoztatást. Az előadásokat vita követ­te. ­Színház Május 25. szerda: Keszthely „Vajda J.” ifj. bérlet du. fél 4 óra. Május 25. szerda: Keszthely „Helikon” bérlet ifj. este 7 óra: EREDETI HELYSZÍN Május 25. szerda: Veszprém, Játékszín es­te 8 óra EZ EGÉSZ ÉLET Azokat a fiatalokat hívjuk akik még nem választottak szakmát Az általános iskolát az idén befe­jező, de 16. életévüket még be nem töltött FIÚKAT ÉS LÁNYOKAT BAROMFITENYÉSZTŐ SZAKMUNKÁS- TANULÓNAK fiúkat lótenyésztő és SPORTLOVAS SZAKMUNKÁS TANULÓNAK FELVESZ A BÁBOLNAI MEZŐGAZDASÁGI KOMBINÁT KÖZPONTI GAZDASÁGA A felvett tanulók kollégiumi elhe­lyezést és teljes., ellátást kapnak Jelentkezés személyesen, vagy le­vélben, az oktatási,. osztályon. Cím: 2943 Bafjofl­a., ■i-imo iqoi (198) -------------------------------------------C. |£’..-----------------1_

Next