Napló, 1981. június (Veszprém, 37. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-10 / 134. szám
Varga Vilmos estje Veszprémben az egyetemen: „En, Francois - Villon...” A Veszprémi Vegyipari Egyetemközönsége nagy érdeklődéssel várta a néhány hónapig Magyarországon vendégszereplő nagyváradi színész, Varga Vilmos „Én, Francois Villon .. című műsorát, mellyel a 450 éve született ,költő emlékének tisztelgett. Már a közvetlenül Villon utáni következő nemzedékek is legendáikat szőttek a költő életéről, áhítattal vegyes borzorogással olvasták, terjesztették verseit, testamentumait. S nyugodtan állíthatjuk, napjainkig nem szűnt meg az elmúlt öt évszázad rajongása. Az 1431-ben született párizsi szegény fiút az írástudatlan anyja nevelte. Iskoláit azonban már anyai nagybátyjának, Guillaume de Villonnak, a jómódú ti prizsi papnak a fogadott fiaiként végezte el a Sorbonne-on 1438—1452 között. Egyetemi tanulmányai befejeztével feltehetően a Pénzügyi Kamaráiban helyezkedett el, s közben az éjszakai élet egyik vezéralakja, csaipszékes bordélyok bicskázó törzsvendége lett belőle. Az igazságszolgáltatással is többször összeütközésbe került, s rablás, majd gyilkosság és kegyszerlopás vádjával kétszer is halálra ítélték. Mindkétszer megmenekült a bitófától, végül 1463-ban tízéves száműzetésre küldték, többé nem tért viszsza. Villám, aki nemegyszer állt az akasztófa árnyékában, az élet örömeinek dicsőítője. Verseiben hal bánkódva, hol indulatosan, hal már-már lázadva adt számot azokról az okokról — kamaszos meggondolatlanságokról, szegénységről, a gazdagok szívtelenségéről — melyek végül is rosszéira térítették. Művei azonban mindig az emberi együttérzés igényét, s a bajokon győzedelmeskedő emberi szellem felmagasztosítását hirdetik. Varga Vilmos a Villon-műsorban hűen tolmácsolta a költő meghasonlásokkal teli hetykeségét, életörömét, s őszintén sugallta a Villoni tanítássát: az életet szeretni kell! Külön élményt nyújtott Varga Vilmos tiszta, szép dikcióija, s a költészet, a művek iránti őszinte alázata. Sikerült tökéletesen belehelyezkednie Villon világába, s a versek által azt hűségesen, de mégsem szolgaian, hanem élményszerűen tükröznie. Szereplése méltán aratott vastapsot. Tóth János Testnevelés az óvodában Napjainkban nevelésünk egyik igen fontos területe a testi nevelés. Az óvodai, az általános iskolai munkában nagy gondot fordítanak arra, hogy a felnövekvő nemzedék fizikai fejlődéséhez szükséges feltételeket biztosítsák, kialakítsák a fiatalok egészséges életmódját, fokozzák fizikai és pszichikai edizettségüket. Az óvodai nevelés programja kimondja : „A testnevelés folyamatába juttassa el a gyermekeket az együttes és szép mozgás élményéhez, keltse fel a testnevelés iránti vonzalmukat." A tapolcai járás 3 óvodájáiban a játék- és testnevelési foglalkozásokon a fenti cél eredményes megvalósítását kísérhetjük figyelemmel. Stankovics György képes tudósítása Csoportos foglalkozás Révfülöpön Szertorna a zánkai óvodában Nyáron a szabadban tartják foglalkozásaikat a badacsonytomaji gyerekek Mit imák megyénkről? BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI LAPOK Csörsz SáVidor: Új munkarend 1. (3. sz.) A várpalotai szén hiányoknál. Ugyanott: Termelékenységi társulás. A Bányászati Egyesület tagjai 1980. március 27-én Várpalotán, júl. 17-én Ajkán, október 16-án Tapolcán találkoztak. A Várpalotai Helytörténeti Múzeum bányászati gyűjteménye. A várpalotai szénbányák beruházási feladatai. Csörsz Sándor: Műszaki hírek Várpalotáról. (4. sz.) Ugyanott: Sínkó Attilás: Ditelesítési konferenciai Tapolcán. Előadás Várpalotán a bér- és jövedelem szabályozásról. BÚVÁR Tardy János: Földtörténeti korok emlékei. Pusztuló földtani értékeink védte Imrében. (5. sz.) A Ballatoni-felvidéki dolomitminrva-'bányáik rekonstrukciója, a badacsonyi és a szentgyörgy-hegyi bazaltbányia'. CTENAR Rustimova, K.: Halász Béla: Tájékoztatás a közművelődési könyvtárakban. Előtanulmány egy vizsgálathoz. Bp. 1978. (1980. 8-9. sz.) ÉLET ÉS IRODALOM Szekrényesy Júlia: Felség vagy feleség. (18. sz.) Kritika 1981. május I. rész a veszprémi Petőfi Színház bemutatójáról. Bíró Lajosi- Lengyel Menyhért: A cárnő előadásáról. (W. e.) Dilemma. (19. sz.) A Páratlan oktal rovatban megjelent glossza szerzője kifogásolja a Herendi Porcelánmúzeum, a pápai régi református templom és az egyháztörténeti múzeum nyitva tartását. Tamás Ervin: Bombaüzlet-e a Balaton? Beszélgetés az idegenforgalom ellentmondásairól. (20. sz.) ÉLET ÉS TUDOMÁNY Magyar Kálmán: Szigllget. (20. sz.) A cikk Szigliget szépségeiről szól. ÉLETÜNK Krumov, Georgi: Bulgária felejthetetlen barátja — Nagy László. (4. sz.) Ugyanott: Kiss Ferenc: Nagy László és a bolgár folklór. Szivkev, Sztaniszlav: Találkozások Nagy Lászlóval. Ágh István: Struga manó csöngölődzik. (5. sz.) Mesejáték. ÉPÍTŐANYAG Kotsis Leventéné: Muflitképződés a porcelánban. (4. sz.) A szerző a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szilikátkémiai Tanszékének munkatársa. FAIPAR Metz István: Hazai lambosfa-forrásaink helyzete és ebből eredő problémáink. (3. sz.) Veszprém megyei adatokkal. FIGYELŐ Bráz János: Rugalmas panelgyártás. Nem süllyed a házgyár (19. sz.) A veszprémi házgyár terveiről. FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA Illés Jenő: Színházi levél. Régiségboltban. A cárnő. (21. sz.) A veszprémi Petőfi Színház előadása. HÉTFŐI HÍREK (garai):Balatoni előzetes. Kultúra, sport és szórakozás. (18. sz.) Évadnyitó a Balatonon. —sz.: Százezren a veszprémi ZOO-iban. Gazdát cserélt a miniteknős. (22. sz.) Riport a kisállatvásárról, fotóval. HIDROLÓGIAI KÖZLEMÉNYEK Prékopa András—Szántai Tamás: Készletszintek optimális szabályozása, és annak alkalmazóira a Balaton vízsziintszabályozására. IPARGAZDASÁG Veszprémiben a pénzügyi és ellenőrzési szakcsoport, valamint a Magyar Közgazdasági Társaság előadást szervezett. (4. sz.) KÉPES ÚJSÁG Halmor Szilvia: Kapcsolat az ismeretlennel. (20. sz.) A cikk dr. Vincze Lászlóról a WE tanársegédjéről szól. Árokszállási Évái: Átmeneti otthon, állandó gondokkal. (21. sz.) A cikk a veszprémi Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben látottakról, az ott tapasztalt hiányosságokról szól. Ugyanott: ,S- Boda András: A munkásosztály mi vagyunk. A veszprémi 306-os Ipari Szakmunkásképző Intézetben folyó munkáról szól a cikk. KÓTA G. M.: Fiatal népi hangszeresek fóruma Veszprémben. (5. sz.) KÖNYVTÁROS Varga Béla: Gondolatok a központi ellátásról. (5. sz.) Ugyanott: Tatay Sándor: Ölök a könyvtárban. MAGYAR ALUMINIUM Bartók Imre: Javított tulajdonságú ötvözetlen és ötvözött alumínium vezetékhuzalok. (3— 4. sz.) Az Inotai Alumínium kohóiban végzett kísérletek. MAGYAR ÉPÍTŐIPAR V. Pázmándi Margit: A Balatonfüredi Állami Kórház 300 ágyas új épületegyüttese. (1- 2. sz.) MAGYAR GRAFIKA A Katszkád fényszedőrendszer bemutatója Veszprémben. (1. sz.) Új fényszedőrendszer a veszprémi nyomdában. Nem sok ideje ezeken a hasábokon elragadtatott hangon zengtem egy sereg úttörő muzsikus dicsőségét. Azokét a gyerekekét, akik országos vonószenekari fesztiváljukra jöttek el Veszprémbe, s az úttörőházban teljes értékű művészi élményt nyújtottak zenéjükkel. Talán azért tettek rám különösen nagy hatást, mert az előző este a Kék Fényt néztem a televízióban, s az adás nagy részében ott is gyerekekről volt szó. Persze másfélékről önmagukat áruló kamaszlányokról, besurranó tolvajokról, bandákban garázdálkodókról, legjobb esetben olyanokról, akik aluljárók galerivezéreinek semmi jót nem ígérő befolyása alá kerültek. Az ellentét kétségbeejtő! Elismerem: a gyermekvilág két szélsőségéről van szó. Nem mindennapi, hogy valaki általános iskolás korában - persze tanára és társai segítségével — meg tudja idézni Vivaldi, Bach vagy Bartók szellemét, szerencsére azok a gyerekek sem megszokottak még, akik nemcsak önmagukat, de a felnőtt társadalmat is veszélyeztetni képesek. Mégsem tudok szabadulni a dilemmától, hogy mitől alakulhatott ki az a nagy különbség? Hiszen nem olyan régen, amikor valamelyik modern szülőosztályon a világra segítette ezeket a lurkókat egy orvos, többségüknek egyformán örültek, ugyanolyan szép kis ingbe, pólyába csomagolva vitték haza őket a szülők, egyformán álmodoztak mindegyik otthonban arról, hogy mi is lesz majd belőlük. (A néhány kivételes, nem kívánt gyerektől ezúttal eltekinthetünk: az alvilágba csúszott kamaszok nem kis része úgynevezett jó családból való, a kis muzsikusok között pedig akad nem egy nehezebb sorsú.) S lám, egy évtized elég volt rá, hogy a szóban forgó gyerekek a társadalom két szélső pólusára sodródjanak: az egyik a szépet szeretőknek ad élményt, a másik a rendőrségnek munkát. Miért? Ki magyarázza meg? Azt aligha képzelheti bárki, hogy pusztán születési adottságok okozzák a különbséget. Hát akkor mi? Próbáltam az okok után kutatni. A Kék Fényben segítségemre volt a rendőrség meg a tévériporter, a zenében a magam felületes tájékozottsága. Nem untatom az olvasót hosszú logikai gondolatmenetekkel, a végeredményt mondom mindössze. Odajutottam: a muzsikus gyerekek aránylag kiskoruktól foglalkozni kezdtek a hangszerükkel, naponta, hetente rendszeresen gyakoroltak, néhány év után szabad idejük jelentős része erre ment el, az évek során sok ezer munkaóra. Mit csináltak viszont ezalatt a tévében bemutatottak? Kezdetben még elvégezték a kötelező iskolai penzumokat, de jócskán maradt fölös szabad idejük, amivel nem tudtak mit kezdeni. A családokban már mindenütt dolgoznak az anyák is, a napközik a gyerekek 30—40 százalékát fogadják be, a fennmaradók közül azoknak, akiknek nincs szervezetten beosztva a szabad idejük, az utcán bandázó többi semmittevő jelenti a legnagyobb csábítást. S hogy mi lesz a bandázásból? Hát ilyenkor mondják: isten kezében vagyunk! A lurkók egy része egészen a Kék Fényig viszi. Úgy tűnik, hogy az iskola után kószáló gyerekeknek még sokáig nem tudunk szervezett, vonzó, a szabadság illúzióját kínáló és mégis ellenőrzött programot kínálni. Ha tehát a szülők meg akarják óvni gyerekeiket a veszélytől, egy út marad. Nekik maguknak kell kiskortól okosan beosztani az apró emberek szabad idejét, figyelemmel fiuk-lányuk egyéni hajlandóságára, meg a környéken kínálkozó lehetőségekre. S itt már elkanyarodhatunk a zenétől, ami nyilván csak egy példája a lehetséges időtöltéseknek. Következhet mindaz, amiről ma bizonyos körökben — sajnos nem ritkán pedagógusok között, sajtóban — némi fitymáló gúnnyal illik szólni. A nyelvóra, a balett, úszás, különtorna, a szakkörök serege a kertészkedéstől a traktorbütykölésig, mindaz, amit fel szokás sorolni, amikor a gyermekeinket óvók intelmeiket harsogják, melyek szerint a szülők jelentős része túlterheli csemetéjét. Sajnos, sikerült olyan közhangulatot teremteni, hogy egyik-másik család csak titokban meri beadni a gyerekét egy-egy ilyen foglalkozásra, mert fél attól a vádtól, amely leggyakrabban hangzik el a nevelésügy területén. A túlterhelés vádjáról van szó. 1dén pedig — szándékosan- túlfeszítve a húrt — azért akarok könyörögni a szülőkhöz: terheljék túl a gyerekeiket! Meggyőződésem ugyanis, hogy az okos pedagógia kizárja a túlterhelés veszélyét. A jelszavakat jól ismerjük: szegény kisdiák egész nap ül az iskolában, ne gyötörjük még délután is feladatokkal, munkával! Hagyjuk pihenni! Akik ezt mondják, azokat tisztelettel megkérem, mondják meg, mit csinál a srác, amikor pihen? Alszik talán, mint mi felnőttek tennénk, ha tehetnénk? Szó sincs róla. Házimunkát végez? Ugyan dehogy! Vajon hogyan pihen? A jó gyerek csupa olyan dolgot művel, amit rögtön munkának tartana, ha szülői szóra kéne lennie, ül a sötét szobában és tévét bámul, jobb esetben az udvaron rohangál, fára mászik (lásd testnevelési óra). A gyerek természetétől idegen a passzivitás. Hogy egy-egy tevékenységet nyűgnek vagy örömnek érez-e, az legkevésbé attól függ, hogy milyen fáradsággal jár. Kap-e élményt, van-e sikere, jól érzi-e magát, miközben csinálja? — ezek a fontos kérdések. Egy labdával önként a végsőkig fárasztja magát, de ha egy vödör vizet be kell vinni, akkor panaszkodik. A baj tehát sosem az, ha a gyereknek csinálnia kell valamit. A túlterhelés csak akkor jöhet szóba, ha nem ,,testhezálló" tevékenységet választottunk a számára, vagy nem megfelelő módszerrel foglalkozunk vele. Jó tanár mellett egy muzsikus gyerkőc kipihenheti magát a sportszakkörön és fordítva, de a két foglalatosság megmutathatja neki a világ egy olyan szeletét, amelyben aztán mind több örömöt talál, mind szívesebben fordítja rá az időt. Egy fiatal hegedűs mondta, hogy számára nem nyűg, hanem öröm a kétórás gyakorlás. Vajon az aluljáróba meg utcasarokra szokott másik kamasz mit csinál ebben a két órában? Annyi bizonyos, hogy semmi olyat, ami a túlterheléssel kapcsolatban szóba jöhetne. A pályaválasztás időszakát éljük, s mondják, hogy rég nem volt ennyi visszautasított jelentkezés a megyében, mint az idén. Az ok sokféle lehet, de az egyik minden bizonnyal az, hogy a tanulók érdeklődését nem fordították időben egy bizonyos szakterület felé, nem segítették hozzá valaminek a megszeretéséhez, az abban való elmélyüléshez. Olyan elmélyüléshez, amely már nem a fáradság, de az öröm forrása lehet. Nagy baj, amikor gyerek meg szülő ül a jelentkezési lap mellett, s töpreng, mit írjon rá. 13 év állt rendelkezésére, s elmulasztották az érdeklődés kialakítását. Nem ritkán azért, mert óvták a túlterheléstől. A helyzet persze nem könynyű, helységenként mások a lehetőségek. De biztos, hogy a szemlélettel is baj van. Ha megnézzük a félresiklott életeket, azt találjuk, hogy kevés vezethető vissza közülük a túlterhelésre. Az „alulterhelésre", a mértéktelen mennyiségű szabad időre annál több. Régóta tudjuk, hogy az embert munka emelte ki az állatvilágból. El kéne hinni: a visszasüllyedéstől, az önmagával és a többiekkel való szembefordulástól is csak az mentheti meg. S a munkára alapozott életet gyerekkorban lehet kialakítani. Nem a túlterheléstől kell hát félni, hanem a munka nélküli gyerekkortól. Igaz, a munkát jól meg kell szervezni. Igen ... mint a felnőttekét. S ez legalább olyan fontos. Czingráber János Könyörgéstúlterhelésért! NAPLÓ , 1981. június 10., szerda -5