Napló, 1981. június (Veszprém, 37. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-10 / 134. szám

Varga Vilmos estje Veszprémben az egyetemen: „En, Francois - Villon...” A Veszprémi Vegyipari Egye­tem­­közönsége nagy érdeklő­déssel várta a­ néhány hónapig Ma­gyarországon vend­égszerep­­lő nagyváradi színész, Varga Vilmos „Én, Francois Villon .. című műsorát, mellyel a 450 éve született ,költő emlékének tisztelgett. Már a közvetlenül Villon utáni következő nemzedékek is legendáikat szőttek a költő éle­téről, áhítattal vegyes borzoro­gással olvasták, terjesztették verseit, testamentumait. S nyugodtan állíthatjuk, nap­jainkig nem szűnt meg az elmúlt öt évszázad rajongása. Az 1431-­ben született pári­zsi szegény fiút az írástudat­lan anyja nevelte. Iskoláit azonban már anyai nagybáty­jának, Guillaume de Villon­nak, a jómódú ti p­rizsi papnak a fogadott fiaiként végezte el a Sorbonne-on 1438—1452 kö­zött. Egyetemi tanulmányai befe­jeztével feltehetően a Pénz­ügyi Kamaráiban helyezkedett el, s közben­ az éjszakai élet egyik vezéralakja, csaipszékes bordélyok bicskázó törzsvendé­ge lett belőle. Az igazságszol­gáltatással is többször össze­ütközésbe került, s rablás, majd gyilkosság és kegyszer­­lopás vádjával kétszer is ha­lálra ítélték. Mindkétszer meg­menekült a bitófától, végül 1463-­ban tízéves száműzetésre küldték, többé nem tért visz­­sza. Villám, aki nemegyszer állt az akasztó­fa árnyékában, az élet örömeinek dicsőítője. Ver­­seiben hal bánkódva, hol in­dulatosan, hal már-már lázad­va adt számot azokról az okokról — kamaszos meggon­­­d­ola­t­lan­ságok­ró­l, szegén­ység­­­ről, a gazdagok szívtelenségé­ről — melyek végül is rosszéi­ra térítették. Művei­ azonban mindig az emberi együttérzés igényét, s a­ bajokon győzedel­meskedő emberi szellem fel­­magasztosítá­sát hirdetik. Varga Vilmos a Villon-mű­­sorba­n hűen tolmácsolta a költő meg­hasonlásokkal teli hetykeségét, életörömét, s őszintén sugallta a Villoni tanítás­sát: az életet szeretni kell! Külön élményt nyújtott Varga Vilmos tiszta, szép dikcióija, s a költészet, a­ művek irá­nti őszinte alázata. Sikerült töké­­letesen belehelyezkednie Vil­lon világába, s a versek által azt hűségese­n, de mégsem szolgaian, hanem élménysze­­rűen tükröznie. Szereplése mél­tán aratott vastapsot. Tóth János Testnevelés az óvodában Napjainkban nevelésünk egyik igen fontos területe a testi nevelés. Az óvodai, az általános is­kolai munkában nagy gon­dot fordítanak arra­, hogy a felnövekvő nemzedék fizikai fejlődéséhez szükséges felté­teleket biztosítsák, kialakítsák a fiatalok egészséges élet­módját, fokozzák fizikai és pszichikai edizettségüket. Az óvodai nevelés prog­ramja kimond­ja : „A testneve­lés folyamatába­­ juttassa el a gyermekeket az együttes és szép mozgás élményéhez, keltse fel a testnevelés irán­ti vonzalmukat." A tapolcai járás 3 óvodájáiban a játék- és testnevelési foglalkozáso­kon a fenti cél eredményes megvalósítását kísérhetjük figyelemmel. Stankovics György képes tu­dósítása Csoportos foglalkozás Révfülöpön Szertorna a zánkai óvodában Nyáron a szabadban tartják foglalkozásaikat a badacsonytomaji gyerekek Mit imák megyénkről? BÁNYÁSZATI ÉS KOHÁSZATI LAPOK Csörsz SáVidor: Új munka­rend 1. (3. sz.) A várpalotai szén hiányoknál. Ugyanott: Ter­melékenységi társulás. A Bá­nyászati Egyesület tagjai 1980. március 27-én Várpalotán­, júl. 17-én Ajkán, október 16-án Tapolcán találkoztak. A Vár­palotai Helytörté­neti Múzeum bányászati gyűjteménye. A várpalotai szénbányák beruhá­­zá­si feladatai. Csörsz Sándor: Műszaki hí­rek Várpalotáról. (4. sz.) Ugyanott: Sínkó Attilás: Ditele­­sítési konferenciai Tapolcán. Előadás Várpalotán a bér- és jövedelem sza­bályozá­sról. BÚVÁR Tardy János: Földtörténeti korok emlékei. Pusztuló földta­ni értékeink védte Imrében. (5. sz.) A Ballatoni-felvidéki dolo­­mitminrva-'bányáik rekonstruk­­ciója, a badacsonyi és a sze­nt­­györgy-hegyi baza­ltbá­nyia'. CTENAR Rustimova, K.: Halász Béla: Tájékoztatás a közművelődési kön­yv­tárakban. E­l­őta­n­u­l­mán­y egy vizsgálathoz. Bp. 1978. (1980. 8-9. sz.) ÉLET ÉS IRODALOM Szekrényesy Júlia: Felség vagy feleség. (18. sz.) Kritika 1981. május I. rész a veszprémi Petőfi Színház bemutatójáról. Bíró Lajosi- Lengyel Menyhért: A cárnő előadásáról. (W. e.) Dilemma. (19. sz.) A Páratlan oktal rovatban meg­jelent glossza szerzője kifogá­solja a Herendi Porcelánmú­zeum, a pápai régi református templom és az egyháztörténe­­ti múzeum nyitva tartását. Tamás Ervin: Bom­baüzlet-e a Balaton? Beszélgetés az ide­genforgalom ellentmondásai­ról. (20. sz.) ÉLET ÉS TUDOMÁNY Magyar Kálmán: Szigllget. (20. sz.) A cikk Szigliget szép­ségeiről szól. ÉLETÜNK Krumov, Georgi: Bulgária fe­lejthetetlen barátja — Nagy László. (4. sz.) Ugyanott: Kiss Ferenc: Nagy László és a bol­gár folklór. Szivk­ev, Sztanisz­­lav: Találkozások Nagy László­val. Ágh István: Stru­ga manó csöngö­lődzik. (5. sz.) Mesejá­ték. ÉPÍTŐANYAG Kotsis Leventéné: Muflitkép­­ződés a porcelánban. (4. sz.) A szerző a Veszprémi Vegyipari Egyetem Szili­kátkémiai Tan­székének munka­társa. FAIPAR Metz István: Hazai lambos­­fa-forrásaink helyzete és eb­ből eredő problémáink. (3. sz.) Veszprém megyei adatok­kal. FIGYELŐ Bráz János: Rugalmas pa­nelgyártás. Nem süllyed a házgyár­ (19. sz.) A veszprémi házgyár terveiről. FILM, SZÍNHÁZ, MUZSIKA Illés Jenő: Színházi levél. Régiségboltban. A cárnő. (21. sz.) A veszprémi Petőfi Szín­ház előadása. HÉTFŐI HÍREK (garai):­­Balatoni előzetes. Kultúra, sport és szórakozás. (18. sz.) Évadnyitó a Balato­non. —sz.: Százezren a­ veszprémi ZOO-iban. Gazdát cserélt a miniteknős. (22. sz.) Riport a k­isállatvásá­rról, fotóval­. HIDROLÓGIAI KÖZLEMÉNYEK Prékopa András—Szántai Ta­más: Készletszintek optimális szabályozása, és annak alkal­mazóira a Balaton vízsziint­­szabál­yozására. IPARGAZDASÁG Veszprémiben a pénzügyi és ellenőrzési szakcsoport, vala­mint a Magyar Közgazdasági Társaság előadást szervezett. (4. sz.) KÉPES ÚJSÁG Halmor Szilvia­: Kapcsolat az ismeretlennel. (20. sz.) A cikk d­r. Vi­ncze Lászlóról a WE ta­nársegédjéről szól. Árokszállási Évái: Átmeneti otthon, állandó gondokkal. (21. sz.) A cikk a veszprémi Gyer­mek- és Ifjúságvédő Intézetben látottakról, az ott tapasztalt hiányosságokról szól. Ugyan­ott: ,S- Boda András: A mun­kásosztály mi vagyunk. A veszprémi 306-os Ipari Szak­munkásképző Intézetben folyó m­unkáról szól a cikk. KÓTA G. M.: Fiatal népi hangsze­resek fóruma Veszprémben. (5. sz.) KÖNYVTÁROS Varga Béla: Gondolatok a központi ellátásról. (5. sz.) Ugyanott: Tatay Sándor: Ölök a könyvtárban. MAGYAR ALUMINIUM Bartók Imre: Javított tulaj­donságú ötvözetlen és ötvözött alumínium vezetékhuzalok. (3— 4. sz.) Az Inotai Alumínium ko­­hóiban végzett kísérl­etek. MAGYAR ÉPÍTŐIPAR V. Pázmándi Margit: A Ba­latonfüredi Állami Kórház 300 ágyas új épületegyüttese. (1- 2. sz.) MAGYAR GRAFIKA A Katszkád fényszedőrendszer bemutatója Veszprémben. (1. sz.) Új fényszed­őrendszer a veszprémi nyomdában. N­em sok ideje ezeken a hasábokon elragadtatott hangon zengtem egy se­reg úttörő muzsikus dicsőségét. Azokét a gyerekekét, akik or­szágos vonószenekari fesztivál­jukra jöttek el Veszprémbe, s az úttörőházban teljes értékű művészi élményt nyújtottak ze­néjükkel. Talán azért tettek rám különösen nagy hatást, mert az előző este a Kék Fényt néz­­tem a televízióban, s az adás nagy részében ott is gyerekek­ről volt szó. Persze másfélék­ről­ önmagukat áruló kamasz­lányokról, besurranó tolvajok­ról, bandákban garázdálkodók­­ról, legjobb esetben olyanok­ról, akik aluljárók galerivezé­reinek semmi jót nem ígérő be­­folyása alá kerültek. Az ellentét kétségbeejtő! El­ismerem: a gyermekvilág két szélsőségéről van szó. Nem mindennapi, hogy valaki álta­lános iskolás korában - persze tanára és társai segítségével — meg tudja idézni Vivaldi, Bach vagy Bartók szellemét,­­ sze­rencsére azok a gyerekek sem megszokottak még, akik nem­csak önmagukat, de a felnőtt társadalmat is veszélyeztetni képesek. Mégsem tudok szaba­dulni a dilemmától, hogy mi­től alakulhatott ki az a nagy különbség? Hiszen nem olyan régen, amikor valamelyik mo­dern szülőosztályon a világra segítette ezeket a lurkókat egy orvos, többségüknek egy­formán örültek, ugyanolyan szép kis ingbe, pólyába cso­magolva vitték haza őket a szülők, egyformán álmodoztak mindegyik otthonban arról, hogy mi is lesz majd belőlük. (A néhány kivételes, nem kí­vánt gyerektől ezúttal eltekint­hetünk: az alvilágba csúszott kamaszok nem kis része úgy­nevezett jó családból való, a kis muzsikusok között pedig akad nem egy nehezebb so­r­­sú.) S lám, egy évtized elég volt rá, hogy a szóban forgó gye­rekek a társadalom két szélső pólusára sodródjanak: az egyik a szépet szeretőknek ad élményt, a másik a rendőrség­nek munkát. Miért? Ki ma­gyarázza meg? Azt aligha kép­zelheti bárki, hogy pusztán szü­letési adottságok okozzák a különbséget. Hát akkor mi? P­róbáltam az okok után kutatni. A Kék Fényben segítségemre volt a rendőrség meg a tévériporter, a zenében a magam felületes tájékozottsága. Nem untatom az olvasót hosszú logikai gon­dolatmenetekkel, a végered­ményt mondom mindössze. Odajutottam: a muzsikus gye­rekek aránylag kiskoruktól fog­lalkozni kezdtek a hangszerük­kel, naponta, hetente rendsze­resen gyakoroltak, néhány év után szabad idejük jelentős ré­sze erre ment el, az évek so­rán sok ezer munkaóra. Mit csi­náltak viszont ezalatt a tévé­ben bemutatottak? Kezdetben még elvégezték a kötelező is­kolai penzumokat, de jócskán maradt fölös szabad idejük, amivel nem tudtak mit kezde­ni. A családokban már minde­nütt dolgoznak az anyák is, a napközik a gyerekek 30—40 százalékát fogadják be, a fennmaradók közül azoknak, akiknek nincs szervezetten be­osztva a szabad idejük, az ut­cán bandázó többi semmitte­vő jelenti a legnagyobb csá­bítást. S hogy mi lesz a ban­­dázásból? Hát ilyenkor mond­ják: isten kezében vagyunk! A lurkók egy része egészen a Kék Fényig viszi. Úgy tűnik, hogy az iskola után kószáló gyerekeknek még sokáig nem tudunk szervezett, vonzó, a szabadság illúzióját kínáló és mégis ellenőrzött programot kínálni. Ha tehát a szülők meg akarják óvni gye­rekeiket a veszélytől, egy út marad. Nekik maguknak kell kiskortól okosan beosztani az apró emberek szabad idejét, figyelemmel fiuk-lányuk egyéni hajlandóságára, meg a kör­nyéken kínálkozó lehetőségek­re. S itt már elkanyarodhatunk a zenétől, ami nyilván csak egy példája a lehetséges idő­töltéseknek. Következhet mind­az, amiről ma bizonyos körök­ben — sajnos nem ritkán pe­dagógusok között, sajtóban — némi fitymáló gúnnyal illik szól­­ni. A nyelvóra, a balett, úszás, különtorna, a szakkörök sere­ge a kertészkedéstől a traktor­­bütykölésig, mindaz, amit fel szokás sorolni, amikor a gyer­mekeinket óvók intelmeiket har­sogják, melyek szerint a szülők jelentős része túlterheli cse­metéjét. Sajnos, sikerült olyan közhangulatot teremteni, hogy egyik-másik család csak titok­ban meri beadni a gyerekét egy-egy ilyen foglalkozásra, mert fél attól a vádtól, amely leggyakrabban hangzik el a nevelésügy területén. A túlter­helés vádjáról van szó. 1dé­n pedig — szándékosan­­-­ túlfeszítve a húrt — azért akarok könyörögni a szülőkhöz: terheljék túl a gye­rekeiket! Meggyőződésem ugyanis, hogy az okos pedagó­gia kizárja a túlterhelés veszé­lyét. A jelszavakat jól ismer­jük: szegény kisdiák egész nap ül az iskolában, ne gyötörjük még délután is feladatokkal, munkával! Hagyjuk pihenni! Akik ezt mondják, azokat tisz­telettel megkérem, mondják meg, mit csinál a srác, amikor pihen? Alszik talán, mint mi felnőttek tennénk, ha tehet­nénk? Szó sincs róla. Házi­munkát végez? Ugyan dehogy! Vajon hogyan pihen? A jó gye­rek csupa olyan dolgot mű­vel, amit rögtön munkának tar­tana, ha szülői szóra kéne lennie, ül a sötét szobában és tévét bámul, jobb esetben az udvaron rohangál, fára má­szik (lásd testnevelési óra). A gyerek természetétől idegen a passzivitás. Hogy egy-egy te­vékenységet nyűgnek vagy örömnek érez-e, az legkevésbé attól függ, hogy milyen fárad­sággal jár. Kap-e élményt, van-e sikere, jól érzi-e magát, miközben csinálja? — ezek a fontos kérdések. Egy labdával önként a végsőkig fárasztja magát, de ha egy vödör vizet be kell vinni, akkor panaszko­dik. A baj tehát sosem az, ha a gyereknek csinálnia kell vala­mit. A túlterhelés csak akkor jöhet szóba, ha nem ,,testhez­álló" tevékenységet választot­tunk a számára, vagy nem megfelelő módszerrel foglalko­zunk vele. Jó tanár mellett egy muzsikus gyerkőc kipihenheti magát a sportszakkörön és for­dítva, de a két foglalatosság megmutathatja neki a világ egy olyan szeletét, amelyben aztán mind több örömöt talál, mind szívesebben fordítja rá az időt. Egy fiatal hegedűs mond­ta, hogy számára nem nyűg, hanem öröm a kétórás gyakor­lás. Vajon az aluljáróba meg utcasarokra szokott másik ka­masz mit csinál ebben a két órában? Annyi bizonyos, hogy semmi olyat, ami a túlterhelés­sel kapcsolatban szóba jöhet­ne. A pályaválasztás időszakát éljük, s mondják, hogy rég nem volt ennyi visszautasított jelentkezés a megyében, mint az idén. Az ok sokféle lehet, de az egyik minden bizonnyal az, hogy a tanulók érdeklődé­sét nem fordították időben egy bizonyos szakterület felé, nem segítették hozzá valaminek a megszeretéséhez, az abban való elmélyüléshez. Olyan el­mélyüléshez, amely már nem a fáradság, de az öröm forrása lehet. Nagy baj, amikor gye­rek meg szülő ül a jelentkezé­si lap mellett, s töpreng, mit írjon rá. 13 év állt rendelke­zésére, s elmulasztották az ér­deklődés kialakítását. Nem rit­kán azért, mert óvták a túlter­heléstől. A helyzet persze nem köny­­nyű, helységenként má­­sok a lehetőségek. De biztos, hogy a szemlélettel is baj van. Ha megnézzük a fél­­resiklott életeket, azt találjuk, hogy kevés vezethető vissza kö­zülük a túlterhelésre. Az „alul­­terhelésre", a mértéktelen mennyiségű szabad időre an­nál több. Régóta tudjuk, hogy az embert munka emelte ki az állatvilágból. El kéne hinni: a visszasüllyedéstől, az önmagá­val és a többiekkel való szem­befordulástól is csak az ment­heti meg. S a munkára alapo­zott életet gyerekkorban lehet kialakítani. Nem a túlterheléstől kell hát félni, hanem a munka nélküli gyerekkortól. Igaz, a munkát jól meg kell szervezni. Igen ... mint a felnőttekét. S ez legalább olyan fontos. Czingráber János Könyörgés­­túlterhelésért! NAPLÓ , 1981. június 10., szerda -5

Next