Napló, 1983. március (Veszprém, 39. évfolyam, 50-76. szám)
1983-03-11 / 59. szám
A MÉM Repülőgépes Szolgálat nyíregyházi üzemegységében - amely Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs-Szatmár megye repülőgépes agrokémiai művelésének bázisa - az idén több mint 100 helikoptert és repülőgépet készítenek fel a tavaszi-nyári munkákra. A négy megyében dolgozó 31 brigád az ország területének negyedrészén végez repülőgépes növényvédő munkát. Elfelejtett emberek Karbantartó lakatosok Mennyire igaza volt kétezer évvel ezelőtt Vespasianus római császárnak, amikor a nyilvános vécékből hasznot húzva azt mondta: Pecunia non élet. A pénznek nincsen szaga. Ehhez képest mégis az a kellemetlenebb, amikor „szaga sincs" a pénznek, mert olyan kevés van belőle. Nem a szövőnők fizetése sok. Manapság nem éppen népszerű azt firtatni, hogy iksz meg ipszilon ipari munkásnak miért nem több .a fizetése. De miért ne beszéljünk róla, amikor manapság mindenki gondolata a pénz körül forog, és magánvállalkozók ezrei olyan összegeket keresnek — persze kemény munkával —, amelyből az év hűvösebb hónapjaiban játszva elpihenhetnek. A Pápai Textilgyár szövő kettő üzemében a fizetésekről beszélgetünk Kovács Sándor főművezetővel, aki több mint 35 éve jár ide dolgozni. — Nézze, nálunk viszonylag szépen keresnek az asszonyok. Nincsen hónap, hogy néhányan ne vinnének haza hat-hétezer forintot is. Nem irigylem tőlük, mert ezért három műszakban, tíz gépen kell keményen, megállás nélkül dolgozni. A fiatalok se keresnek rosszul, de nemigen jönnek ki a fizetésből. Amióta főművezető, műszakonként 110-120 dolgozó munkájáért felel Kovács Sándor. Hogy neki, és művezető társainak mennyi a fizetése? Mutatja a bérlistát, ötezerkettő az alap, a műszakpótlékkal együtt havi átlagban hatezer forintig megy fel a keresetük. — Természetesen irritálja az embert, amikor látja, hogy az ügyes szövőnők még az üzemvezetőnél is többet keresnek. No nem az irigység, miatt, hiszen azért a munkáért, amit végeznek, nem sok a fizetés. A műszakiaké kevés. A szerelőké, karbantartóké. Különösen az állandó délelőttös téemkásoké. Ezt tudja mindenki. A párt, a szakszervezet, a vezetők. Mégis áll minden, mert nincs pénz. De végül csak szóvá tesszük, mert hallgatag koldusnak üresen marad a tarisznyája. Ma már előszeretettel használjuk a reáljövedelem kifejezést, gondolván, hogy az alapfizetés, a társadalmi juttatások mellé különféle úton-módon mind többen tesznek szert valami plusz pénzre. A szövőnők ilyen többletmunkára aligha képesek, hiszen akik nyolc óra munka után otthagyják a zakatoló gépsorokat, és otthon kezdik a második műszakot, azok aligha bírnak el még egy mellékállást is. — A karbantartók erre persze szívesen vállalkoznának, de gyáron belül erre nincs mód — fejtegeti, a főművezető. — Ezért van aki otthagyja a lakatos szakmát — mint most egy nyugdíj előtt álló dolgozónk —, és elmegy betanított munkára, segéd szövőmesternek. Egy ezressel máris többet keres. Nem éppen vidám a hangulat a tmk-műhelyben, ahonnét az említett idős lakatos is lelépett. Csupa középkorú vagy idős munkás bütyköl a munkapadoknál. — Itt nem találna harminc éven alulit — néz körül Fóris István lakatos csoportvezető. — És fogyosgátunk is. Tavaly még tíz emberem volt, most csupán hat. Ketten elmentek katonának, ketten más munka miatt váltak meg tőlünk. A csoportvezető talán több mint húsz éve textilgyári munkás. Azt tudom róla, hogy ügyes kezű, újító vénájú meszer. Az órabére húsz forint ötven fillér. Nem sok. Fáradtan legyint. — Nem számít, nincs pénz az emelésre. Az egyik satupadnál menetet hajt valami tengelyvégbe az egyik lakatos. Szűcs Antal 36 éves, jó kiállású, bajszos barna férfi. Négy gyereke van, a felesége otthon gyesen. Az ő fizetése alig haladja meg a háromezer forintot, tizennyolcharminc az órabére. - Korábban Székesfehérváron dolgoztam, de itt él a családom, ezért jöttem a textilbe három éve. Akkor tizenhatötvennel vettek fel. Kevésből, lemondással élni - Tehát tudta, hogy keveset fizetnek? - Igen, de azt reméltem, majd gyorsabban emelkedik az órabér. Én még semmit se szóljak, mert van aki húsz éve itt dolgozik, és csak húsz fillérrel több az órabére. - Nem nézett más állás után? Megáll a kezében a menetfúró, egykedvű tekintettel bámul rám. - Hova menjek? Győrben talán jobban fizetnének, de én a családom mellett akarok maradni. Meg aztán én lakatos vagyok, ezt tanultam, ezt akarom csinálni. Ebben a szakmában máshol se fizetnek jobban a környéken, akkor meg minek ugráljak. Ki tudja milyen csapatba kerülnék, itt meg elég jól megvagyunk egymással. - Hogy lehet ennyi pénzből kijönni? - Ehhez jön még kétezernyolcszáz forint családi pótlék, de úgy is kevés. Lemondással élünk. Kevesebb jut szórakozásra, kevesebbet vásárolunk a gyerekeknek. A szakszervezeti bizottságon várakozásul sorolom tapasztalataimat Varga Sándor szktitkárnak. Vajon ismerik-e, érzik-e ezeket a feszítő gondokat? - Rossz volna, ha nem jutna a tudomásunkra. Százötven bizalmival, huszonhárom főbizalmival dolgozunk. Rajtuk keresztül, mások jelzései alapján a szakszervezethez kerülnek ezek a problémák is. Sajnos mélyebbek a gyökereik az ágazat múltjába, régi szemléletébe nyúlnak vissza -, hogysem máról holnapra segíthetnénk rajta. Segítenünk természetesen mindenképpen kell, de őszintén szólva még én sem tudom hogyan. Mert nem csupán erről a néhány karbantartóról van szó. Gyárunkban százharminc-százötven hasonló helyzetű szakmunkásunk számára kell anyagi megoldást találnunk. Ez az úgynevezett rezsi terület, amelyik a korábbi években mindig lemaradt a bérfejlesztésben. Márpedig a bérkeretek most még inkább szűkösek, mint korábban. Még a remélt két és fél százalék bérfejlesztés lehetőségei sem tisztázottak. Amiből ráadásul differenciálni is kellene a központi elképzelések szerint. Talán ha „leány” lenne... — Nincs kiút a bérfeszültség szorításából? — kérdem a szakszervezeti titkártól. Egy megoldás létezne. Ha ezeket a munkákat külső szolgáltatásként végeznék, tehát a fizetést nem a bér, hanem a költségek terhére adhatnánk. Akkor többet fizethetnénk. Erre már van példa a textiliparban. Szakembereink tanulmányozták is. Mi egyelőre még nem jutottunk el a megvalósításig, de nem is vetettük el. Azt viszont eleve kizártuk, hogy a termelőmunkában alakítsunk bármiféle gazdasági munkaközösséget. Hát ez van, textilgyári lakatosok, vasasok, karbantartók, téemkások. A gmk, vagy leányvállalat egyelőre leányálom. És ezért a több pénznek még „szaga sincs”! Bráz János Szocialista módon, de hogyan? Kétfrontos érzékenységgel.. Milyenek legyünk? Mit igényel, mit vár tőlünk a kor? A választ gyakorta halljuk mostanában: legyünk vállalkozó szelleműek, kezdeményezők, önállóak, öntevékenyek, alkotó és újító készségűek, kockázat- és felelősségvállalók. S ha a sűrű ismételgetés mintha már kezdené is koptatni egyik-másik követelmény értékét, aligha vonható kétségbe, hogy valóban ez a kor parancsa. Mégpedig hosszú időre szólóan az: nem átmeneti gazdasági nehézségeinkből, a külgazdasági egyensúly időleges megbomlásából adódik, hanem a szocialista építés, a gazdaság- és társadalomfejlesztés fejlettebb szakaszának természetéből. Márpedig ha ezek társadalmunk alapvonásaiból adódó követelmények, akkor természetszerűen beillesztendők az erkölcsi, nevelési eszményekről, az új típusú szocialista emberről, a követendő kommunista magatartásról alkotott felfogásunkba is. Hiszen ez a felfogás sem lehet merev, egyszer s mindenkorra adott, hanem követnie kell az élet, a gyakorlat változásait. Nagyon rossz dolog lenne, ha a szocialista ember, a jó kommunista bennünk kialakult képe szembekerülne a korszerű emberről alkotott elképzeléssel, mintha az előbbiek mellé a „konzervatív" jelző társulhatna. Hogyan tölthetnék be ez esetben a kommunisták élenjáró, vezető szerepüket? Ha jól meggondoljuk, a kezdeményező- és alkotókészség, az önállóság és felelősségvállalás voltaképpen nem vadonatúj követelmények a párt életében sem. Jó tizenöt-tizenhét éve, a gazdasági mechanizmus reformjának elhatározása és bevezetése óta beszélünk róluk, számolunk velük. A gyakorlatban ez a felfogás mégis mintha lassabban tört volna utat a kelleténél. Sok helyen egyoldalúan értelmezik az egységes cselekvést, a fegyelmezett végrehajtás követelményét. S emiatt helyenként olyan kép alakulhatott ki, hogy az igazi kommunista az, aki beáll a sorba, nem sokat töpreng, hanem teszi a dolgát, végrehajtja a határozatokat. Nem arról van szó természetesen, mintha a fegyelmezettség, a határozatok következetes valóra váltása ne lenne joggal elvárható, sőt megkövetelhető és megkövetelendő jellemvonása a párt tagjainak. De nem mindegy, miképpen értjük ezt a követelményt. Nem egy alkalommal kapott már hangot az a felismerés, hogy a határozatok végrehajtásának megszervezése voltaképpen egyet jelent a szükséges feltételek maradéktalan megteremtésével. S ha ezt így fogjuk fel, akkor a következetes végrehajtáshoz nagyon is hozzátartozik az öntevékenység, a felelős, önálló gondolkodás és cselekvés, az alkotó és kezdeményező szellemiség. Nyugodtan kimondhatjuk: fejlődésünk jelenlegi szakaszában ezek nélkül semmilyen elhatározás, semmilyen döntés nem váltható igazán valóra. Mondják meg, mit kell cselekedni, s mi megtesszük az ilyesfajta igényben nemcsak a tettrekészség munkát, hanem a másokra, a „felsőségre" váró tanácstalanság is. Ma már követelmény, hogy ne másoktól várjunk „eligazítást", hanem magunk döntsünk teendőinket illetően, s magunk feleljünk döntéseinkért. Nehezíti a dolgunkat, hogy nemcsak „tegnapi önmagunkkal", korábbi beidegződéseinkkel kell szembeszállnunk. Mert létezik a vállalkozó szellemnek olyan felfogása is, amely ha elfogadottá válna, alapos zavart okozhatna. Nevezetesen az a nézet, amely egyenlőségjelet tesz a vállalkozókedv és a kisvállalkozás közé, amely a kockázat- és felelősségvállalás lehetséges területének csupán a „második gazdaságot", a háztájit, a különféle gazdasági munkaközösségeket és más hasonló társulásokat tartja. Márpedig ha ez így lenne, akkor a vállalkozókészséggel mint pozitív erénnyel az emberek túlnyomó többsége aligha tudna mit kezdeni. S itt nemcsak az a kérdés, hogy a divatossá vált formulával élve — ,szeretjük-e a lángossütőt?”. A keményen dolgozó, becsületes, a társadalomnak hasznot hajtó kisvállalkozót éppenséggel nyugodtan szerethetjük, de az óriási többség nem válhat kisvállalkozóvá, ez nyilvánvalóan képtelenség lenne. S olyan erényekkel nem sokat kezdhetünk, amelyeket éppen fő tevékenységi területünkön, fő munkahelyünkön, életünk alapvető színterén nincs módunk gyakorolni. Ha ez így lenne, értelmetlenség lenne a szocialista embertől, a kommunistától elvárni azokat. Csakhogy nincsen így! Nem tagadva a nagyüzemi munkaszervezet szükséges fegyelmét, a nélkülözhetetlen alá- és fölérendeltség meglétét, nem hunyva szemet gazdasági irányításunk némely kényszerű vagy szubjektív okokból adódó túlzott kötöttsége felett, azt kell mondanunk: nemcsak a háztájiban, hétvégi különmunkáinkban, nemcsak a kisvállalkozásokban van szükség a kezdeményezésre és vállalkozásra, hanem minden gazdasági egységben, hivatalban, intézményben. Sőt, itt van erre szükség igazán! A munkafolyamatban is, de nem kevésbé a munkahely közösségi-közéleti fórumain, a politikai-társadalmi szervezetekben, a termelőeszközök köztulajdonából adódó tulajdonosi jogaink gyakorlása közben. Minél inkább jellemez bennünket ezeken a területeken a kezdeményező, felelősséggel vállalkozó magatartás, annál inkább tekinthetjük úgy, hogy eleget teszünk a szocialista embertől, a fejlődésben élenjáró szerepet vállaló kommunistától elvárható követelményeknek. Indokolt tehát ezt a kérdést is kétfrontos érzékenységgel megközelíteni. Így lehet szemléletünk és gyakorlatunk ebben a tekintetben is korszerű, szocialista. Gy. L. II földértékelés új rendszere A megyei földhivatal irányítása és ellenőrzése mellett tovább folytatódik az 1980. évi 16. számú törvényerejű rendelet alapján 1981. évben megkezdett új földértékelés végrehajtása. A munkálatok országosan 1985. év végére fejeződnek be. Ennek eredményeképpen a földek jelenlegi értékmérője, a több mint száz évóta használt aranykorona megszűnik és felváltja a természeti tényezők összhatásán - a talaj lényeges tulajdonságain, a domborzati, éghajlati, hidrológiai viszonyokon alapuló termőhelyi értékszám, amely a talaj alaptermékenységét fejezi ki. Erre fog ráépülni a termőföldek közgazdasági értékelési rendje. Az új földértékelési rendszer megalkotása mindenekelőtt a termőföldnek a társadalmi és gazdasági életben betöltött fokozott szerepével van összefüggésben. A földértékelés eredménye — a termőhelyi értékszám — az ingatlan-nyilvántartásban — így az ingatlanok tulajdoni lapján — feltüntetésre kerül. A munkarészek (tulajdoni lapok, földkönyvek, földértékelési térkép) a helyi tanácsoknál közszemlére kerülnek, amelyről az érdekeltek (ingatlantulajdonosok, kezelők, használók) hirdetmény útján értesülnek. Lehetőségük van a munkarészeket megtekinteni és amennyiben a termőhelyi értékszámot ingatlanukra vonatkozóan sérelmesnek tartják, úgy a megyei földhivatalhoz fellebbezhetnek. A megyében a munkálatokat földértékelési körzetenként, 226 községben (városban) kell végrehajtani mintegy 370 ezer hektár mezőgazdasági és erdőművelés alatt álló földterületen, 4700 talajszelvény (mintatér) feltárásával, a talajminták helyszíni és laboratóriumi vizsgálatával. Ez ideig a helyszíni munkálatokat program szerint a járási földhivatalok 100 településen 165 ezer hektár földterületen végezték el, amelynek során 2281 talajszelvényt tártak fel és vizsgáltak meg. Most a vizsgálati eredmények értékelése, feldolgozása folyik, megtörténnek az előkészületek a tavaszi helyszíni munkák megindítására. A járási földhivatalok tájékoztatják az érintett mező- és erdőgazdasági nagyüzemek és helyi tanácsi szervek vezetőit, megbeszélik a munkák ütemezését. Az 1983. évi földértékelési helyszíni munkálatokat 72 községben (városban) kell elvégezni mintegy 121 ezer hektár földterületen. Ezen kívül biztosítani kell a helyszíni munkák eredményeinek érvénybe lépését 67 községben (városban). A feladat eredményes végrehajtása a földhivataloktól szervezett munkát, az érintett szervek szoros együttműködését igénylik Dr. Földy János, a Veszprém megyei Földhivatal osztályvezetője Több mint harmincezer tápkockát készítenek a képen látható gép segítségével Nagy Lajosná és Horváth Gyuláné, a devecseri Virágzó Tsz kertészetének dolgozói. A szépen fejlődő saláta-, paprika-, káposztapalánták e kockákba való beültetés után kerülnek a hollandi ágyakba. Fotó: Péterfay Endre NAPLÓ - 1983. március 11, péntek -3