Napló, 1983. március (Veszprém, 39. évfolyam, 50-76. szám)

1983-03-11 / 59. szám

A MÉM Repülőgépes Szolgálat nyíregyházi üzemegységében - amely Borsod, Hajdú, Heves és Szabolcs-Szatmár megye repülőgépes agrokémiai művelésének bázisa - az idén több mint 100 helikoptert és repülőgépet készítenek fel a tavaszi-nyári munkákra. A négy megyében dolgozó 31 brigád az ország területének negyedrészén végez repülőgépes növényvédő munkát. Elfelejtett emberek Karbantartó lakatosok Mennyire igaza volt kétezer évvel ezelőtt Vespasianus ró­mai császárnak, amikor a nyil­vános vécékből hasznot húzva azt mondta: Pecunia non élet. A pénznek nincsen szaga. Eh­hez képest mégis az a kelle­metlenebb, amikor „szaga sincs" a pénznek, mert olyan kevés van belőle. Nem a szövőnők fizetése sok. Manapság nem éppen nép­szerű azt firtatni, hogy iksz meg ipszilon ipari munkásnak miért nem több .a fizetése. De miért ne beszéljünk róla, ami­kor manapság mindenki gon­dolata a pénz körül forog, és magánvállalkozók ezrei olyan összegeket keresnek — persze kemény munkával —, amely­ből az év hűvösebb hónapjai­ban játszva elpihenhetnek. A Pápai Textilgyár szövő kettő üzemében a fizetésekről be­szélgetünk Kovács Sándor fő­művezetővel, aki több mint 35 éve jár ide dolgozni. — Nézze, nálunk viszonylag szépen keresnek az asszonyok. Nincsen hónap, hogy néhányan ne vinnének haza hat-hétezer forintot is. Nem irigylem tő­lük, mert ezért három műszak­ban, tíz gépen kell keményen, megállás nélkül dolgozni. A fiatalok se keresnek rosszul, de nemigen jönnek ki a fizetés­ből. Amióta főművezető, műsza­konként 110-120 dolgozó mun­kájáért felel Kovács Sándor. Hogy neki, és művezető társai­nak mennyi a fizetése? Mutat­ja a bérlistát, ötezerkettő az alap, a műszakpótlékkal együtt havi átlagban hatezer forintig megy fel a keresetük. — Természetesen irritálja az embert, amikor látja, hogy az ügyes szövőnők még az üzem­vezetőnél is többet keresnek. No nem az irigység, miatt, hiszen azért a munkáért, amit végeznek, nem sok a fizetés. A műszakiaké kevés. A szerelőké, karbantartóké. Különösen az állandó délelőttös téemkásoké. Ezt tudja mindenki. A párt, a szakszervezet, a vezetők. Mégis áll minden, mert nincs pénz. De végül csak szóvá tesszük, mert hallgatag koldusnak üre­sen marad a tarisznyája. Ma már előszeretettel hasz­náljuk a reáljövedelem kifeje­zést, gondolván, hogy az alap­fizetés, a társadalmi juttatá­sok mellé különféle úton-mó­­don mind többen tesznek szert valami plusz pénzre. A szövő­nők ilyen többletmunkára alig­ha képesek, hiszen akik nyolc óra munka után otthagyják a zakatoló gépsorokat, és ott­hon kezdik a második műsza­kot, azok aligha bírnak el még egy mellékállást is. — A karbantartók erre persze szívesen vállalkoznának, de gyáron belül erre nincs mód — fejtegeti, a főművezető. — Ezért van aki otthagyja a la­katos szakmát — mint most egy nyugdíj előtt álló dolgozónk —, és­ elmegy betanított mun­kára, segéd szövőmesternek. Egy ezressel máris többet ke­res. Nem éppen vidám a hangu­lat a tmk-műhelyben, ahonnét az említett idős lakatos is le­lépett. Csupa középkorú vagy idős munkás bütyköl a mun­kapadoknál. — Itt nem találna harminc éven alulit — néz körül Fóris István lakatos csoportvezető. — És fogyosgátunk is. Tavaly még tíz emberem volt, most csupán hat. Ketten elmentek katonának, ketten más munka miatt váltak meg tőlünk. A csoportvezető talán több mint húsz éve textilgyári mun­kás. Azt tudom róla, hogy ügyes kezű, újító vénájú mesz­­er. Az órabére húsz forint öt­ven fillér. Nem sok. Fáradtan legyint. — Nem számít, nincs pénz az emelésre. Az egyik satupadnál mene­tet hajt valami tengelyvégbe az egyik lakatos. Szűcs Antal 36 éves, jó kiállású, bajszos barna férfi. Négy gyereke van, a felesége otthon gyesen. Az ő fizetése alig haladja meg a háromezer forintot, tizennyolc­harminc az órabére. - Korábban Székesfehérvá­ron dolgoztam, de itt él a családom, ezért jöttem a textil­be három éve. Akkor tizenhat­­ötvennel vettek fel. Kevésből, lemondással élni - Tehát tudta, hogy keveset fizetnek? - Igen, de azt reméltem, majd gyorsabban emelkedik az órabér. Én még semmit se szóljak, mert van aki húsz éve itt dolgozik, és csak húsz fil­lérrel több az órabére. - Nem nézett más állás után? Megáll a kezében a menet­fúró, egykedvű tekintettel bá­mul rám. - Hova menjek? Győrben talán jobban fizetnének, de én a családom mellett akarok maradni. Meg aztán én laka­tos vagyok, ezt tanultam, ezt akarom csinálni. Ebben a szak­mában máshol se fizetnek job­ban a környéken, akkor meg minek ugráljak. Ki tudja milyen csapatba kerülnék, itt meg elég jól megvagyunk egymás­sal. - Hogy lehet ennyi pénzből kijönni? - Ehhez jön még kétezer­­nyolcszáz forint családi pótlék, de úgy is kevés. Lemondással élünk. Kevesebb jut szórako­zásra, kevesebbet vásárolunk a gyerekeknek. A szakszervezeti bizottságon várakozásul sorolom tapaszta­lataimat Varga Sándor szk­­titkárnak. Vajon ismerik-e,­ ér­­zik-e ezeket a feszítő gondo­kat? - Rossz volna, ha nem jutna a tudomásunkra. Százötven bi­zalmival, huszonhárom főbizal­mival dolgozunk. Rajtuk ke­resztül, mások jelzései alapján a szakszervezethez kerülnek ezek a problémák is. Sajnos mélyebbek a gyökerei­k az ágazat múltjába, régi szemlé­letébe nyúlnak vissza -, hogy­sem máról holnapra segíthet­nénk rajta. Segítenünk termé­szetesen mindenképpen kell, de őszintén szólva még én sem tudom hogyan. Mert nem csu­pán erről a néhány karbantar­tóról van szó. Gyárunkban százharminc-százötven hasonló helyzetű szakmunkásunk számá­ra kell anyagi megoldást ta­lálnunk. Ez az úgynevezett rezsi terület, amelyik a korábbi években mindig lemaradt a bérfejlesztésben. Márpedig a bérkeretek most még inkább szűkösek, mint ko­rábban. Még a remélt két és fél százalék bérfejlesztés lehe­tőségei sem tisztázottak. Ami­ből ráadásul differenciálni is kellene a központi elképzelé­sek szerint. Talán ha „leány” lenne... — Nincs kiút a bérfeszültség szorításából? — kérdem a szakszervezeti titkártól.­­ Egy megoldás létezne. Ha ezeket a munkákat külső szolgáltatásként végeznék, te­hát a fizetést nem a bér, ha­nem a költségek terhére adhat­nánk. Akkor többet fizethet­nénk. Erre már van példa a textiliparban. Szakembereink tanulmányozták is. Mi egyelő­re még nem jutottunk el a megvalósításig, de nem is ve­tettük el. Azt viszont eleve ki­zártuk, hogy a termelőmunká­ban alakítsunk bármiféle gaz­dasági munkaközösséget. Hát ez van, textilgyári laka­tosok, vasasok, karbantartók, téemkások. A gmk, vagy leány­­vállalat egyelőre­­ leányálom. És ezért a több pénznek még „szaga sincs”! Bráz János Szocialista módon, de hogyan? Kétfrontos érzékenységgel.. M­ilyenek legyünk? Mit igényel, mit vár tő­lünk a kor? A választ gyakorta halljuk mostanában: legyünk vállalkozó szelle­műek, kezdeményezők, önállóak, öntevékenyek, alkotó és újító készségűek, kockázat- és fele­lősségvállalók. S ha a sűrű ismételgetés mint­ha már kezdené is koptatni egyik-másik köve­telmény értékét, aligha vonható kétségbe, hogy valóban ez a kor parancsa. Mégpedig hosszú időre szólóan az: nem átmeneti gazda­sági nehézségeinkből, a külgazdasági egyen­súly időleges megbomlásából adódik, hanem a szocialista építés, a gazdaság- és társadalom­­fejlesztés fejlettebb szakaszának természeté­ből. Márpedig ha ezek társadalmunk alapvoná­saiból adódó követelmények, akkor természet­szerűen beillesztendők az erkölcsi, nevelési esz­ményekről, az új típusú szocialista emberről, a követendő kommunista magatartásról alkotott felfogásunkba is. Hiszen ez a felfogás sem lehet merev, egyszer s mindenkorra adott, ha­nem követnie kell az élet, a gyakorlat válto­zásait. Nagyon rossz dolog lenne, ha a szo­cialista ember, a jó kommunista bennünk ki­alakult képe szembekerülne a korszerű ember­ről alkotott elképzeléssel, mintha az előbbiek mellé a „konzervatív" jelző társulhatna. Ho­gyan tölthetnék be ez esetben a kommunisták élenjáró, vezető szerepüket? Ha jól meggondoljuk, a kezdeményező- és alkotókészség, az önállóság és felelősségvál­lalás voltaképpen nem vadonatúj követelmé­nyek a párt életében sem. Jó tizenöt-tizenhét éve, a gazdasági mechanizmus reformjának elhatározása és bevezetése óta beszélünk ró­luk, számolunk velük. A gyakorlatban ez a felfogás mégis mintha lassabban tört volna utat a kelleténél. Sok helyen egyoldalúan ér­telmezik az egységes cselekvést, a fegyelme­zett végrehajtás követelményét. S emiatt he­lyenként olyan kép alakulhatott ki, hogy az igazi kommunista az, aki beáll a sorba, nem sokat töpreng, hanem teszi a dolgát, végre­hajtja a határozatokat. Nem arról van szó természetesen, mintha a fegyelmezettség, a határozatok következetes valóra váltása ne lenne joggal elvárható, sőt megkövetelhető és megkövetelendő jellemvoná­sa a párt tagjainak. De nem mindegy, mi­képpen értjük ezt a követelményt. Nem egy al­kalommal kapott már hangot az a felisme­rés, hogy a határozatok végrehajtásának meg­szervezése voltaképpen egyet jelent a szük­séges feltételek maradéktalan megteremtésé­vel. S ha ezt így fogjuk fel, akkor a követke­zetes végrehajtáshoz nagyon is hozzátartozik az öntevékenység, a felelős, önálló gondolko­dás és cselekvés, az alkotó és kezdeményező szellemiség. Nyugodtan kimondhatjuk: fejlő­désünk jelenlegi szakaszában ezek nélkül sem­milyen elhatározás, semmilyen döntés nem váltható igazán valóra.­­ Mondják meg, mit kell cselekedni, s mi meg­tesszük­­ az ilyesfajta igényben nemcsak a tettrekészség munkát, hanem a másokra, a „felsőségre" váró tanácstalanság is. Ma már követelmény, hogy ne másoktól várjunk „eliga­zítást", hanem magunk döntsünk teendőinket illetően, s magunk feleljünk döntéseinkért. Nehezíti a dolgunkat, hogy nemcsak „tegna­pi önmagunkkal", korábbi beidegződéseinkkel kell szembeszállnunk. Mert létezik a vállalko­zó szellemnek olyan felfogása is, amely ha el­fogadottá válna, alapos zavart okozhatna. Ne­vezetesen az a nézet, amely egyenlőségjelet tesz a vállalkozókedv és a kisvállalkozás kö­zé, amely a kockázat- és felelősségvállalás lehetséges területének csupán a „második gaz­daságot", a háztájit, a különféle­­ gazdasági munkaközösségeket és más hasonló társuláso­kat tartja. Márpedig ha ez így lenne, akkor a vállal­kozókészséggel mint pozitív erénnyel az em­berek­ túlnyomó többsége aligha tudna mit kezdeni. S itt nemcsak az a kérdés, hogy­­ a divatossá vált formulával élve — ,­szeretjük-e a lángossütőt?”. A keményen dolgozó, becsü­letes, a társadalomnak hasznot hajtó kisvál­lalkozót éppenséggel nyugodtan szerethetjük, de az óriási többség nem válhat kisvállalko­zóvá, ez nyilvánvalóan képtelenség lenne. S olyan erényekkel nem sokat kezdhetünk, ame­lyeket éppen fő tevékenységi területünkön, fő munkahelyünkön, életünk alapvető színterén nincs módunk gyakorolni. Ha ez így lenne, ér­telmetlenség lenne a szocialista embertől, a kommunistától elvárni azokat. C­sakhogy nincsen így! Nem tagadva a nagyüzemi munkaszervezet szükséges fe­gyelmét, a nélkülözhetetlen alá- és fölé­rendeltség meglétét, nem hunyva szemet gaz­dasági irányításunk némely kényszerű vagy szubjektív okokból adódó túlzott kötöttsége fe­lett, azt kell mondanunk: nemcsak a háztáji­ban, hétvégi különmunkáinkban, nemcsak a kisvállalkozásokban van szükség a kezdemé­nyezésre és vállalkozásra, hanem minden gaz­dasági egységben, hivatalban, intézményben. Sőt, itt van erre szükség igazán! A munkafolya­matban is, de nem kevésbé a munkahely kö­zösségi-közéleti fórumain, a politikai-társadalmi szervezetekben, a termelőeszközök köztulajdo­nából adódó tulajdonosi jogaink gyakorlása közben. Minél inkább jellemez bennünket eze­ken a területeken a kezdeményező, felelősség­gel vállalkozó magatartás, annál inkább te­kinthetjük úgy, hogy eleget teszünk a szocia­lista embertől, a fejlődésben élenjáró szerepet vállaló kommunistától elvárható követelmények­nek. Indokolt tehát ezt a kérdést is kétfrontos érzékenységgel megközelíteni. Így lehet szemlé­letünk és gyakorlatunk ebben a tekintetben is korszerű, szocialista. Gy. L. II földértékelés új rendszere A megyei földhivatal irá­nyítása és ellenőrzése mellett tovább folytatódik az 1980. évi 16. számú törvényerejű rende­let alapján 1981. évben meg­kezdett új földértékelés vég­rehajtása. A munkálatok or­szágosan 1985. év végére fe­jeződnek be. Ennek eredmé­nyeképpen a földek jelenlegi értékmérője, a több mint száz év­­óta használt aranykorona megszűnik és felváltja a ter­mészeti tényezők összhatásán - a talaj lényeges tulajdonsá­gain, a domborzati, éghajlati, hidrológiai viszonyokon­­ ala­puló termőhelyi értékszám, amely a talaj alaptermékeny­ségét fejezi ki. Erre fog rá­épülni a termőföldek közgaz­dasági értékelési rendje. Az új földértékelési rendszer megalkotása mindenekelőtt a termőföldnek a társadalmi és gazdasági életben betöltött fo­kozott szerepével van összefüg­gésben. A földértékelés ered­ménye — a termőhelyi érték­szám — az ingatlan-nyilvántar­tásban — így az ingatlanok tulajdoni lapján — feltüntetés­re kerül. A munkarészek (tulajdoni la­pok, földkönyvek, földértéke­­lési térkép) a helyi tanácsok­nál közszemlére kerülnek, amelyről az érdekeltek (ingat­lantulajdonosok, kezelők, hasz­nálók) hirdetmény útján érte­sülnek. Lehetőségük van a munkarészeket megtekinteni és amennyiben a termőhelyi ér­tékszámot ingatlanukra vonat­kozóan sérelmesnek tartják, úgy a megyei földhivatalhoz fellebbezhetnek. A megyében a munkálatokat földértékelési körzetenként, 226 községben (városban) kell vég­rehajtani mintegy 370 ezer hektár mezőgazdasági és er­dőművelés alatt álló földterü­leten, 4700 talajszelvény (min­tatér) feltárásával, a talajmin­­ták helyszíni és laboratóriumi vizsgálatával. Ez ideig a hely­színi munkálatokat program szerint a járási földhivatalok 100 településen 165 ezer hek­tár földterületen végezték el, amelynek során 2281 talajszel­vényt tártak fel és vizsgáltak meg. Most a vizsgálati eredmé­nyek értékelése, feldolgozása folyik, megtörténnek az előké­születek a tavaszi helyszíni munkák megindítására. A já­rási földhivatalok tájékoztatják az érintett mező- és erdőgaz­dasági nagyüzemek és helyi tanácsi szervek vezetőit, meg­beszélik a munkák ütemezését. Az 1983. évi földértékelési helyszíni munkálatokat 72 köz­ségben (városban) kell elvé­gezni mintegy 121 ezer hektár földterületen. Ezen kívül bizto­sítani kell a helyszíni munkák eredményeinek érvénybe lépé­sét 67 községben (városban). A feladat eredményes végre­hajtása a földhivataloktól szer­vezett munkát, az érintett szer­vek szoros együttműködését igénylik Dr. Földy János, a Veszprém megyei Földhivatal osztályvezetője Több mint harmincezer tápkockát készítenek a képen látható gép segítségével Nagy Lajosná és Horváth Gyuláné, a devecseri Virágzó Tsz kertészetének dolgozói. A szépen fejlődő saláta-, paprika-, káposztapalánták e kockákba való beültetés után kerülnek a hollandi ágyakba. Fotó: Péterfay Endre NAPLÓ - 1983. március 11, péntek -3

Next