Napló, 1991. április (Veszprém, 47. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-02 / 76. szám

Nem „haraptak” az olcsó tejre... Egy falugyűlés pillanatai Az elmúlt héten falugyűlést és közmeghallgatást tartot­tak Litéren, „szabad a gazda” alapon. A polgármester - mint sok helyen — korrekt mó­don beszámolt a falu köz­ügyeiről, azután a jelenlévők közül bárki bármit kérdezhe­tett, javasolhatott, véleményt nyilváníthatott a hivatal „tet­teiről” és a közösségi gon­dokról. Természetesen komo­lyabb kérdések is szóba kerül­tek, mint a litéri szociálde­mokraták által kezdeménye­zett olcsó tej helybeni vásár­lásának lehetősége, de mi­vel e tárnával foglalkozott la­punk március 25-én, termé­szetes, hogy ezt vettük na­gyító alá. Ugyanis informá­torunk szerint: „Nem értették például, hogy miért akar az egyik képviselő hasznot látni a kezdeményezésből.” Az em­lített képviselő „vette a lapot", és a falugyűlésen maliciózu­san elmondotta: nem akar ebből hasznot húzni, különö­sen nem személy szerint. Ugyanis arról van szó, hogy mire a 16 forintos tej­mitérre érkezik, legalább 21 forintba kerül - és a többlet az egyéb­ként sem gazdag költségvetés szociális ágát terheli. A tej szállítása ugyanis pénzbe ke­rül, tároló- és hűtőkapacitás kell, meg valaki, aki méri is a tejet. Jóllehet, a kezdemé­nyezők képviselője a falugyű­lésen is bejelentette, hogy a tejipar ingyen adna hűtőt és kannákat. Ám ennek megfele­lő helyiség is szükséges, ami pillanatnyilag nem áll rendel­kezésre. A falugyűlésen meg­nyilatkozott egyik boltvezető vállalta azt, hogy kiméri az „olcsó” tejet, ráfizetni azon­ban nem akar. Mi van, ha majd romlik a minőség, ha ki kell önteni megromlott te­jet, ki fizeti meg a kárt? Az önkormányzat? Nem is szólva arról, hogy (tárgyalásokra hi­vatkozva) közelebbről is szál­líthatnának olcsó tejet, mint a javasalt téesztől, no meg a Köjál előírását is be kell tartani. Az előzetesen fel­mért igény az olcsó tej iránt­­ állítólag, és miért kételked­nénk? — 400 liter naponta. Jelenleg a falu élelmiszerbolt­jaiban 200 liternyi tejet vásá­rolnak, amelynek ára, válasz­ték szerint 16 és 21 forint kö­zött van. Az önkormányzat és a pol­gármesteri hivatal — mellőz­ve minden pártpolitikai elkép­zelést — nem zárkózik el az ötlet megvalósításától. Min­dent vállal, ami a falu lakói­nak érdekeit szolgálja, kere­si a legjobb és tartós megol­dást, de — érthető módon - nem kíván ráfizetni. Ami azt illeti, a falugyűlé­sen jelen lévők nem is „ha­raptak" az „olcsó tejre”, sok­kal inkább a képviselő-testü­let más elképzeléseire, mint például arra, hogy legyen-e a kultúrházban profilváltással működő olcsó bemutató- és vásárlóüzlet, vagy közösségi tévéantenna-rendszer. Döntésre vár még ez és az „olcsó" tej árusítása is. Ha a falu népe akarja, meg­lesz. De erőszakolni kellene? A megközelítés módja sok­féle lehet, ám a racionalitás sem hagyható figyelmen kí­vül. Lám, lehet vihart kavar­ni egy pohár tejben is ... P. B. J. Újra nyílik a Kolibri DÍSZÁLLAT­KERESKEDÉS a Dózsa Gy. u. 3. sz. alatt, a Dimitroval szemben. Nyitás április 2-án. Az Elit Ruhagyár székesfehérvári gyárának várpalotai üzeme évente 190-200 ezer férfipantallót gyárt bérmunkában, francia és holland megrendelésre. A várpalotai egység lehetőséget te­remtett a kisgyermekes édesanyák kedvező munkabeosztását biztosító részmunkaidős foglalkoztatásra is. Az utánpótlás-nevelésről is gondoskodnak, jelenleg 55 tanulót foglalkoztatnak a várpalotai üzemben. Csősz Sándor Kinek sürgős — kinek nem ? „Ha sokat totojázunk, nem jön a Toyota’" A pápai önkormányzatra sok mindent lehet mondani. Egyet azonban biztosan nem, hogy döntéseiben megfontolatlanul, he­behurgya módon osztogatja „áldásait”. A kívülállónak úgy tű­nik, néha a kelleténél is többet fontolgat. Legutóbb például a Pápai Autójavító Vállalat igazgatója ment vissza üres kézzel reménykedő vállalatához. A képviselők elnapolták az autójavító kollektívájának privatizációs kérését, javaslatát. Mondván, nem eléggé alapos a beterjesztés, nem derül ki, hogy mit nyerhet az önkormányzat! Látva a vállalat igazgatójának, Sándor Mihály­nak alig titkolt idegességét, siettünk feltenni kérdéseinket. - Mit veszíthetnek az idő­húzással? Miért szükséges az önkormányzat egyetértése? - Az autójavító vállalatot 1983-ban az akkori tanács alapította. Indulóvagyonunk 26 millió forint volt. Ez állami örökségnek számított, a tanács ténylegesen csak a földterület­tel járult hozzá a megalaku­láshoz. Így a jelenlegi helyzet­ben az ingatlan tulajdonjoga illeti meg az önkormányzatot. Bár ez sem teljes mértékben,­­mivel időközben két alkalom­mal is vásároltunk még földet, hogy bővíthessü­nk. - Milyen értéket képvisel az önkormányzat tulajdonában lé­vő terület? - Az ingatlanértékelők sze­rint hozzávetőlegesen 4,5 millió forintot. Az átalakulás után ilyen arányban jár az oszta­lék is. - Ha jól értettem a képvi­selőket, akkor a dilemmájuk nem ez volt. . . - Valóban. A vita az érték, az azután járó pénz körül zaj­lott. Sikertelenül. Tudniillik a privatizált állami vagyonnak az értékét a vagyonügynökség állapítja meg. Ennek fele az államot, másik fele pedig az önkormányzatot illeti. Ezt az összeget egy év kivárás után, 5 éves részletben kell kifizet­nünk. - Az elnapolás miatt két hétig várniuk kell? - Igen, pedig nagyon sür­gős lenne. . . - Ne haragudjon, miért pont az önkormányzatot „ hajtják", amikor az Állami Vagyonügy­nökség is 150 napot „ült" a kérésükön? - A kapunk előtt több be­­fektető „toporog". Neves­­nyu­gati cégek. De csak privatizált vállalattal hajlandók szóba áll­ni. Ha mi most várunk, toto­jázunk, nem jön a Toyota. . . - Máshova viszik a pénzüket. - A privatizálás nem egy­szerű dolog. Az önök esetében pedig különösen nem az. Bo­nyolítja az ügyet a celldömölki szervizük léte. Miért? - Ezt a vállalatunkat az ottani I helyi tanács és a pápai autójavító­ közösen hozta létre. Mivel része cégünknek, így a pápai önkormányzat joga ott is érvényesül. - Meglehetősen furcsa hely­zet. Mit szólnak ehhez Celldö­­mölkön? - A jog­ a pápaiaknak ked­vez. A celldömölkiek valószí­nűleg nehezen „nyelik" le ezt.­­- Kft. még nincs, viszont önök már ebben a szellemben dolgoznak. - Kialakítottunk egy átsze­­relőüzemet, melyet bővíteni kívánunk. Lengyel Polonéz kis­kocsira szerelünk fel saját gyártmányú platókat. Amíg mások leépítenek, addig mi munkahelyet teremtünk. - Mi hasznuk lesz ebből a dolgozóknak? - Ha sikerül a privatizáció, tulajdonjogot kapnak mind­azok, akik valamilyen összeg­gel „beszállnak", így pénzük arányában részesednek az osz­talékból. Az autójavító vállalat priva­tizációjának ügye „kinőtte" Pápát. Celldömölki érdekeltsé­gük pápai önkormányzati vál­lalattá történő átminősítéséről az ottani polgármestert, Mak­kos Istvánt kérdeztük: — Mi a véleménye, a jog végül is kisemmizi önöket?­­ Sajnos igen. A vagyon­ügynökség tájékoztatása sze­rint bennünket csak az ingat­lan értéke illet meg. Bottal üthetjük a korábban befekte­tett pénzünk nyomát. Németh Sándor Varsói Szerződés Egy szövetség halálára Végnapjait éli egy szövetség - a Varsói Szerződés -, amely létrehozásakor már halálra ítéltetett. A történelem ez ideig nem­egyszer bizonyította, hogy minden szövetség, amelyet erőszakkal hoznak létre és nem a tagállamok népeinek érdekeit szolgálja, az előbb-utóbb széthullik. Ilyen a Varsói Szerződés is. Hiszen egy birodalom érdekében „Quisling”-ek által történt a megala­kítása. Jellemző volt, hogy az alapokmányt, mint „nemzetközi szerződést” nem vitték a magyar Országgyűlés elé, hanem egy szűk csoporttal­­ az Elnöki Tanáccsal -, mint törvényszerű rendeletet iktatták a törvények sorába. Működése pedig több mint szégyenteljes volt. A szövetség erejével verték le az 1956- os magyar forradalmat és szabadságharcot, taposták el 1968- ban a „Prágai tavaszt”. De a szövetséget fenntartó ideológia állandó és fokozódó háborús veszélyt jelentett a világra is, mert ahol csak egy kis lehetőség volt belső zavart okozni, ott megjelentek a tanácsadók, a fegyverek, és haltak meg ártatlan emberek. Mint utólag kiderült, még terrorista banditákkal is szö­vetkeztek. A pártállamok propagandistáinak kedvenc érve volt: a VSZ a NATO ellensúlyozására alakult, a NATO támadó jellegű, a VSZ védelmi szövetség. Mi is az igazság? 1. Igaz, a NATO-t 1949-ben alakították, míg a VSZ-t ké­sőbb. De addigra már kiala­kult a Szovjetunió olyan vilá­gos külpolitikája, amelyből a nyugati demokráciák vezetői kétség nélkül megállapíthat­ták, hogy olyan birodalommal állnak szemben, amely létüket képes veszélyeztetni. 1949 vé­gén látható volt, hogy a bi­rodalom folytatja a területi terjeszkedést, azt, amit már a német-szovjet háború előtt megkezdett. Ennek bizonyítéka volt, hogy az általa megszállt országok élére „gauleitereket” ültetett (az elnevezés azért helytálló, mert szinte minden ország legfőbb vezetői szovjet állampolgárok voltak, sőt egye­sek a KGB ügynökei is), ahol a nép szabad akarata a vá­lasztásokon nem érvényesülhe­tett. Sőt, a demokráciát köve­telőket a közéletből eltávolítot­ták, száműzték vagy bebörtö­nözték. Minden országban a totális elnyomást valósították meg. Emellett gyors ütemben megkezdték - a békeszerződés tilalma ellenére - a haderők fejlesztését is. Ilyen helyzetben a szabad demokráciák meg­védése csak szövetségbe tö­mörülve történhetett, és az eu­rópai államok hatalmas hábo­rús vesztesége miatt a fő erőt csak az USA biztosíthat­ta. A szövetségbe nem kénysze­rítettek egyetlen államot sem. Minden állam szabad akara­tából lett a NATO tagja, mert felismerték, hogy a „Világ pro­letárjai egyesüljetek!" jelszó erőszakos megvalósítása ellen csak szövetségbe tömörülve vé­dekezhetnek. A szövetségben az egyenjogú partnerséget bi­zonyítja, hogy a politikai­­ és katonai­­ szervezetben minden vezető beosztás betöltése - a főparancsnoki beosztáson kívül - rotációs alapon demokrati­kus választás vagy delegálás útján történik. Katonai doktrínája nem tá­madó jellegű. Akik ezt hirdet­ték, azok nem értettek a ka­tonai kérdésekhez, vagy külön­böző okból ködösítettek. A tá­madó jelleget az elnevezésből magyarázták, mert a haderők fejlettségi szintjének és a tech­nika modernizációjának függ­vényében időszakonként az el­nevezés változott: „tömeges megtorlás", „elrettentés" stb. Az elnevezés értelmezése sem feltételezi a támadó szándékot, de a gyakorlat még inkább bi­zonyítja, hogy a NATO célja nem a „szocialista országok" megtámadása volt. Haderejét a fennállása több mint 40 évében egyszer sem alkalmaz­ták — kivétel az iraki háború, de ez az ENSZ BT határozatá­ra történt - annak ellenére, hogy technikai felszereltsége — egyben a katonai erő — a vi­lág haderői között a legma­gasabb színvonallá. 2. Igaz-e az, hogy a VSZ a NATO ellensúlyozására ala­kult? A valós ok a Szovjet­unió vezetőinek birodalmi szemléletében és az ehhez kapcsolódó biztonságpolitiká­ban keresendő. A történelem­ben nyomon követhető, hogy 1917-től kezdve erőszakkal tö­rekedtek a birodalom létreho­zására — emiatt kezdődött meg ma már a birodalom pusztul­­ása — és biztonságpolitikáju­kon végigvonul az ütközőöve­zetek megszerzésére való tö­rekvés. Ezt viszont gátolta vol­na az osztrák államszerződés megkötése, mert például Ma­gyarországot ez esetben a szovjet haderőknek el kellett volna hagynia. Ezért még az osztrák államszerződés aláírá­sa előtt egy nappal — 1955- ben — megalakították a Var­sói Szerződést, amely legiti­málta a megszálló csapatokat Kelet-Európában, de a meg­bízhatatlan országokban — lásd Magyarország és később Csehszlovákia - egyben bizto­sította a szovjet biztonságpoli­tikai érdekek érvényesülését is. A szövetségben nem voltak egyenlő jogú tagállamok. Még az „első az egyenlők között" elv is „első az egyenlőtlenek között” elvre módosult, és így is érvényesült. Bizonyítéka en­nek a katonai szervezet felelős beosztásainak a betöltése. Itt nemcsek a főparancsnok, ha­nem még törzsében a főnöki beosztások is kizárólagosan szovjet tábornokok részére vol­tak fenntartva. A főparancsnok képviselője minden tagország honvédelmi minisztériumában csak szovjet tábornok lehe­tett. Sőt, a megalakítás után egy ideig még meg is alázták e­ tagországokat azzal, hogy a főparancsnok nemzeti helyet­teseinek a honvédelmi minisz­tereket neveztették ki. Azt tud­ni kell, hogy a főparancsnok mindig a szovjet honvédelmi miniszter első helyettese volt. Tehát egy miniszterhelyettes beosztottai , helyettesei­­ vol­tak a „szuverén tagállamok" honvédelmi miniszterei! A szov­jet honvédelmi miniszter kivé­telével, mert hát mégsem le­het a saját helyettesének he­lyettese. Később megszüntet­ték ezt a megalázó helyzetet és ezt a posztot a miniszterek kijelölt helyettesei töltötték be. A VSZ katonai doktrínájáról csak az utóbbi években lehe­tett hallani, különösen azután, hogy a védelem kérdései ke­rültek előtérbe. Nem tudom, hogy a magyar katonai veze­tők közül hányan olvasták ezt a doktrínát, úgy, ahogy a NA­TO katonai doktrínáit tanul­mányozhatták. Mivel ismeret­len volt, nem lehet minősíteni e jellegét. A parancsnoki to­vábbképzésekből és gyakorla­tokból azonban lehet követ­keztetni valamire. Arra, hogy a '80-as évekig szinte szó sem vett hadászati és hadműveleti méretekben védelemről. Csak a táma­dást tanították, és ezt is gyakoroltatták. Tehát, ha a doktrínában foglaltakat taní­tották és gyakoroltatták, akkor egyértelműen fel lehet tételez­ni, hogy a doktrína jellegében támadó volt! Ezt megerősíti a Varsói Szerződés csapatai ál­tal végrehajtott két belső in­tervenció (1956 és 1968) és minden tagállam katonai és anyagi segítsége — azaz, a befolyás erősítése­­ Angolá­ban, Etiópiában, Nicaraguá­ban és még néhány ország­iján. Most, miután a „szocialista világrendszer” felbomlott - mert megszűnt az ideológiai, politikai és gazdasági alapja -, idejétmúlt szövetség lett e szerződés. Ezért nem érthető, hogy a szovjet vezetés miért halogatja a Politikai Tanács­kozó Testület azon ülésének megtartását, amelyen ki kelle­ne mondani a szövetség önfel­oszlatását, és Gorbacsov miért csak a katonai szervezet fel­oszlatását javasolta április 1- jével? Hiszen a katonai szer­vezet már 1990 eleje óta mű­ködésképtelen volt, a politikai szervezet pedig addig sem működött. Egyesek arra hivat­koznak, hogy nem lehet a VSZ-t még teljes egészében megszüntetni, mert folyik a bécsi haderő-csökkentési tár­gyalás, és ez a két szövetség ügye. Ez nem így van. Aki fi­gyelemmel kíséri az esemé­nyeket, az láthatja, hogy már az eddigi tárgyalásoknak és a megállapodásoknak is fő jel­lemzője volt a szövetség sze­repének háttérbe szorulása és a szuverén államok szerepének meghatározóvá válása. A szovjet hírközlő szervek, miután a Gorbacsov-javaslatot ismertették, szinte sugallták, hogy a NATO-tól gesztust vár­nak. Gondolom, a NATO kato­nai szervezetének feloszlatá­sát. Ez a sugallat azonban minden józan gondolkodásnak ellentmond. A veszély még nem hárult el a nyugati de­mokráciák feje fölül, mint ahogy veszélyben vannak a „kiugrott” demokráciák is. A Szovjetunióban - amely min­den baja ellenére is erős had­erővel rendelkezik — még nem dőlt el a ki kit győz le kérdé­se. Sőt, ma már kijelenthetjük: a peresztrojka megrekedt, és Gorbacsov a legvadabb kon­zervatív csoportok — hadsereg, KGB, ortodox kommunisták - foglya, és nem folytathatja azt a politikát, amelyet 1985-ben megkezdett. Ezek a csoportok még mindig a szovjet köztár­saságok egységéről, a szocia­lizmus építéséről és védelmé­ről beszélnek. Tehát olyan va­lamiről, ami soha nem volt és nem is lesz. De ha mégis meg akarják ezt teremteni, akkor csak erőszakkal tehetik. Ehhez viszont a szovjet hadsereg és a KGB még mindig elég erős. Tehát a NATO-t mindaddig megszüntetni nem lehet - mert ez a szövetség biztosítja az elrettentő erőt —, míg a Szovjetunió részéről az inter­venciós veszély el nem múlik. 3. A jelen helyzetben nekünk egy megoldás kínálkozik. A VSZ-t teljesen megszüntetni, és ezzel egyidejűleg új alapokon két- és többoldalú szerződé­sekkel biztosítani a politikai, katonai és gazdasági együtt­működést a többi országokkal, így a Szovjetunióval is. Ezzel párhuzamosan a biztonság megoldását pedig egy össz­európai biztonsági rendszer keretében kell keresnünk. Ugyanis csak az európai álla­mok összessége tud garanciát adni egy intervenció megaka­dályozására, ezt csak nemzeti haderővel kivédeni már nem lehet. Sebők János nyugállományú vezérőrnagy A tárgyalóteremből: Zsineggel gyilkolt Ismét tragédiával végződött egy ember élete, mert barát­jával mindketten jócskán a pohár fenekére néztek ... A Bakonyjákón lakó 43 éves Horváth János régóta is­merte Németh Lászlót, akit befogadott otthonába. A két jó barátnak közös jellemzője volt a büntetett előélet, s az italozás. Tavaly, szeptember 10-én mindketten ittasak voltak. Horváth alaposan leteremtet­te barátját, hogy miért hozott haza lopott tyúkokat, melye­ket ráadásul az ő kamrájá­ban helyezett el. Németh nem hallgatott rá, hiába szólította fel társa, hogy még aznap vi­gye vissza az eltulajdonított jószágokat. A vita egyre for­róbb lett, az indulatok mind magasabbra csaptak ... Ek­kor Horváth váratlan dologra szánta rá magát. Az ágyon ülő társa nyaka köré tekert egy zsineget — ezzel akarta volna kényszeríteni, hogy a tyúkokat vigye vissza? -, s azt addig húzta, míg Németh ernyedten nem csuklott ösz­­sze a padlón. Horváth, miután meggyő­ződött, hogy barátja meghalt, levette Németh nyakáról a zsineget, majd telefonon je­lentette tettét a rendőrségen. A Veszprém Megyei Bíró­ság, dr. Turbán Jakab bünte­tőtanácsa emberölés bűntet­te miatt Horváth Jánost hét­évi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős. - M­i­ NAPLÓ - 1991. április 2., kedd -3

Next