Napló, 1998. május ( 54. évfolyam, 102-126. szám)

1998-05-02 / 102. szám

1998. május 2., SZOMBAT KRÓNIKA Több ezer devecseri ünneplő A hétszázegy éves Devecsert egy évvel ezelőtt avatták vá­rossá. Ebből az alkalomból május elsején, pénteken egy hónapos rendezvénysorozat vette kezdetét, amelynek nyi­tóünnepségét a sportpályánál rendezték meg. A devecserieket kora reggel az ajkai Bányász Fúvós Egyesü­let ébresztette, amely szemláto­mást eredményes volt. Nem sokkal később ugyanis már több ezer ember tartott a sportpályá­ra, a majális helyszínére. Jokesz István, az öt és fél ezer lelket számláló település polgármeste­re köszöntőjében kiemelte: a vá­rosi rang szemlátomást meg­hozta gyümölcsét. Az elmúlt egy év során ugyanis sokat fej­lődött, szépült Devecser. A la­kosság, a civil szervezetek egy­re inkább együttműködnek, és partnerei az önkormányzatnak. A város első embere szerint a te­lepülés kulturális életében ki­emelt helyen szerepel a május elsejével kezdődő egy hónapos ünnep, amelyet immár másod­szor rendeznek meg. Idén a helybeli és környékbeli mű­vészeti csoportok bemutatkozá­sa mellett hangversenyek, író­olvasó találkozók, képzőművé­szeti tárlatok várják az érdeklő­dőket. Az eseményeknek a művelődési ház mellett a Kas­télykönyvtár és a templom ad otthont. Az ünnepi beszéd után hely­beli művészeti csoportok, a Ba­dacsony Táncegyüttes és buda­pesti, illetve pécsi előadók gon­doskodtak a jó hangulatról. Dél­után pedig a devecseri és az úrkúti öregfiúk mérkőztek meg egymással. A csata a helyiek győzelmével ért véget. Este a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai és pedagógusai fogadták a kazincbarcikai iskola képvise­lőit, akik a hosszú hétvégére testvérintézményük meghívásá­ra utaztak Devecserbe. (de) Demokrácia és hatékonyság Vitányi Iván szerint már a negyedik konszolidáció ideje jött el A magyar lakosság legfőbb igénye a béke, a stabilitás és a nyugodt élet. Azután, hogy 1994-ben a gazdaság a szakadék szélén állt, az elmúlt évek dönté­seinek eredményeként másfél száz év alatt elérkezett a ne­gyedik konszolidáció ideje. El­jutottunk oda, hogy kiszélesed­nek a lehetőségek, több juthat a kultúrára, az egészségügyre, az oktatásra. Mindezt Vitányi Iván, az MSZP országgyűlési képviselő­je mondta csütörtök este Veszp­rémben. A Városi Művelődési Központban tartott lakossági fó­rumon Vitányi Iván mellett a szocialisták két országgyűlési képviselőjelöltje is értékelte az ország helyzetét, s ismertette céljait. Dr. Zongor Gábor, a 6- os választókerületben induló je­lölt szerint az Európai Unióhoz való csatlakozás kötelező pályát jelöl ki az ország számára, s na­gyon fontos, hogy eközben megőrizzük a sajátos magyar kultúrát. Mint mondta, azért akar képviselő lenni, hogy a de­mokrácia mellett a hatékonyság is erősödjön, s olyan törvények szülessenek, olyan struktúra alakuljon ki, amiben a polgárok jobban eligazodnak. Pál Béla, a 7-es választókerü­let szocialista képviselőjelöltje úgy véli: az elmúlt években megalapozott gazdasági növe­kedés esélyt ad arra, hogy szo­ciális kiadásokra, az oktatásra és kultúrára is több jusson. Az egy­ségesülő Európában szerinte na­gyobb szerepe lesz a kultúrának, s nekünk arra kell törekednünk, hogy eközben megőrizzük nem­zeti sajátosságainkat. - horváth - Falun több a munkanélküli A helyi adó csökkentésével növelhető a foglalkoztatás Zircen? Dr. Varga Tibor zirci polgár­­mester a képviselő-testület hét közepi ülésén felvetette a helyi adózási rendelet módosításának gondolatát, ugyanis fölöttébb szükség mutatkozik a munka­­hely-teremtő beruházásokra. A zirci képviselő-testület a többi között megvitatta a város és a vonzáskörébe tartozó mint­egy 25 település foglalkoztatási helyzetét. A körzet munkanél­küliségi rátája elérte a 8,5 száza­lékot, és noha némileg csökkenő irányzatú, a munkanélküliek száma még mindig jelentős. A falvakban­­kedvezőtlenebb a helyzet, mint Zircen, a munka­nélküliségi ráta meghaladja a 14-15 százalékot. Az iparűzési adó csökkentése vonzóbbá te­hetné a térséget a vállalkozások számára, s a polgármester sze­rint az önkormányzat költségve­tése nincs olyan kiszolgáltatott helyzetben, hogy ne tudná elvi­­selni a helyi adók csökkentését. A Veszprém Megyei Munka­ügyi Központ felmérése szerint a munkáltatók gyakran nem tart­ják magukat a Munka törvény­­könyvéhez, nem korrekt módon történik a munkaviszony meg­szüntetése, gyakran „közös megegyezés” kerül az igazoló­lapra, holott ez nem fedi a való­ságot. A szakemberek vélemé­nye szerint a térség legnagyobb gondja az, hogy a munkanélkü­liek java részének nincs megfe­lelő szakképzettsége: 8,5 száza­lékuknak a nyolc általánosnál kevesebb az iskolai végzettsége. A munkanélkülieknek csaknem a fele szakmunkásképzőt vég­zett, szakiskolai végzettsége 2,5, szakközépiskolája pedig 6,5 százalékuknak van. A képviselők hozzászólás nélkül fogadták el az önkor­mányzat tavalyi gazdálkodá­sáról szóló beszámolót és jó­váhagyták az önkormányzati ér­dekeltségű gazdasági társasá­gok tevékenységéről szóló je­lentést. gombás Gyalogost gázoltak Tegnap délelőtt az M7-es au­tósztráda balatonakarattyai le­ágazásánál ittas gyalogos akart átmenni az autók között. Egy Székesfehérvár felől érkező, szabályosan közlekedő sze­mélygépkocsi elütötte. Ezt kö­vetően a vétlen gépkocsiba egy másik belerohant, miután nem tartotta be a követési távolságot. A gyalogost súlyos, életveszé­lyes sérülésekkel szállították a siófoki kórházba. A két gépko­csiban mintegy félmillió forint kár keletkezett. A délutáni órákban a veszpré­mi útgyűrű balatonalmádi le­ágazójánál is balesetet történt, magyar és osztrák gépkocsi üt­között. Az osztrák rendszámú jármű vezetője a tilos jelzést fi­gyelmen kívül hagyta, és neki­hajtott egy Trabantnak. A vétlen gépkocsi vezetője súlyos, utasa pedig könnyebb sérüléseket szenvedett.­­ n­­ NAPLÓ 3 Galéria nyílt Balatonfüreden Rövid műsorral kezdődött csütörtökön délelőtt a bala­tonfüredi Hotel Füredben az MSZOSZ Galéria megnyitó ünnepsége, majd Sándor Lász­ló, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége elnöke mondott avatóbeszédet. Sándor László hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben voltak olyan időszakok, amikor a művészek nyugodt körülmé­nyek között dolgozhattak. Cso­dálatos, kitűnő alkotások szület­tek. Korábban a SZOT, később az MSZOSZ rendszeresen vásá­rolt és kapott ezekből a művek­ből, amelyeknek egy részét most közkinccsé tették. A galé­ria szakszervezeti kezdeménye­zésre jött létre, és az első ilyen jellegű intézmény Európában. A gyűjtemény a sajátos nemzeti művészeti tendenciákat tükrözi - mondta az elnök. Az alkotáso­kat a műfaji sokszínűség jellem­zi, a 20. századi magyar mű­vészet nagy reprezentánsai, pél­dául Csók István, Domanovsz­­ky Endre, Glatz Oszkár, Kurucz D. István, Molnár C. Pál, Sché­­ner Mihály, Kokas Ignác van­nak jelen különböző irányzato­kat és stílusokat képviselő mű­veikkel. A galéria létrejötte a szak­­szervezetek kultúramecénási te­vékenységét bizonyítja. Sándor László kijelentette, hogy amikor a kultúra küszködik, keresi he­lyét a társadalomban, a szellemi érdekvédelem nem torpanhat meg. A megnyitó után 41. alka­lommal adták át a szakszerveze­ti kulturális díjakat. MSZOSZ- díjat huszonkettő művész, tu­dós, író, intézmény, együttes kapta meg. Az MSZOSZ-ér­­demérmet - idén első alkalom­mal - tizenketten vették át, kö­zöttük a veszprémi Polgár Jó­zsef alapszervezeti titkár, a MÁV Rt. Pályagazdálkodási In­tézőbizottság titkárhelyettese. A balatonfüredi díjkiosztó gálaműsorban felléptek Pécsi Ildikó, Pálos Zsuzsa, Zsadon Andrea, Szolnoki Tibor, Bara­bás Kiss Zoltán és Mundruczó Kornél. Zongorán közreműkö­dött Szűcs István. - Így­ Sándor László, az MSZOSZ elnöke nyitotta meg az Európában egyedülálló intézményt Andrányi András felvétele Az ital okozta a tragédiát (Folytatás az 1. oldalról.) Szakács Károly őrnagy, a me­gyei főkapitányság pénteki ügyeletese munkatársunk ér­deklődésére elmondta: a nyo­mozás során kiderült, az elhunyt testvérével lakott együtt. Aznap mindketten a pohár fenekére néztek, majd fél tíz tájban össze­vesztek azon, hogy melyik tele­víziós csatorna műsorát nézzék. Mérgében a 33 esztendős rok­kantnyugdíjas K. J. egy híúsz centiméter hosszú pengéjű kés­sel mellbe szúrta testvérét. A megkéselt csóti férfi azonnal meghalt. K. J.-t aznap este őrizetbe vették a megyei főkapitányság munkatársai emberölés bűntet­tének alapos gyanúja miatt. Aznap valamivel korábban, este nyolc óra után segélykérő hívás futott be a mentők veszp­rémi ügyeletére, hogy egy férfi súlyos sérülést szenvedett Jókai utcai lakásában. A helyszínre siető egészségügyiek a 27 éves férfit bevitték a megyei kórház­ba, ahol azonnal megműtötték. A férfi elmondta: aznap este együtt italozott élettársával, majd összevesztek. A nő ekkor felkapta az asztalról a húsvágó bárdot, s fejbe verte őt, több he­lyen megsebesítette a hátán is. A rendőrség csak később ta­lálta meg K.-né M. Ilonát, az asszonyt őrizetbe vették. Az ed­dig meghallgatott tanúk a férfi történetét erősítették meg. M. A. Elismerés a tűzoltók napján A csütörtökön tartott megye­gyűlés előtt Veszprém megyé­ben elsőként Mecséri Sándor tűzoltó törzszászlós vehette át a tavaly alapított Az Év Tűzol­tója díjat. A kitüntetettnek, aki édesapja hivatását folytatva tizenhét esz­tendeje szolgál a Veszprém vá­rosi tűzoltó-parancsnokságon. dr. Zongor Gá­bor, a megyei közgyűlés elnöke gratulált. A törzszászlós szinte munkába lé­pése óta a legtöbbször beavatko­zó tűzoltószerkocsi gépjármű­­vezetője, tizenegy éve az egyik szolgálati csoport szerparancs­noka. Gyakorlati és a szakmai képzéseken elsajátított elméleti ismereteit ma már oktatóként adja tovább az alapfokú tanfo­lyamok hallgatóinak. A délutáni, Szent Flórián-na­­pi ünnepi állománygyűlést a vá­rosházán rendezték meg. A tűz­oltók elhivatottságát Pintér Kornél méltatta, majd további kitüntetések és jutalmak átadá­sára került sor. Pohárköszöntő­jében Dióssy László, Veszprém polgármestere kívánt további jó munkát a jelenlévőknek. Ugyancsak csütörtökön, a Belügyminisztériumban tartott tűzoltó napi ünnepségen négy megyénkbeli tűzoltó részesült belügyminiszteri dicséretben. Veszprémből Ulrich Jakab fő­hadnagy és Revicz István fő­törzsőrmester, Pápáról Szabó Károly főtörzsőrmester, Ajká­ról Póczik József főhadnagy, a város tűzoltóparancsnoka. - sde - Mecséri Sándornak a megyei közgyűlés elnöke gratulált Fotó: Gáspár Gábor Döntés csak egy év múlva Nincs hely Várpalotán a cigányemlékműnek? Visszavonta Várpalota város önkormányzatának képviselő­testülete a tavaly októberben hozott határozatát, amely az 1945 februárjában a Grábler-tó mellett mártírhalált halt 118 cigány áldozatnak tisztelgő em­lékmű helyéül a város központ­jában, a Thuri téren álló világ­­háborús emlékműtől jobbra vagy balra eső területet ajánlotta fel. Bizottsági javaslatra először elkészítik a Thuri vár és kör­nyékének részletes rendezési tervét, a testület csak ezt követő­en kíván a pontos helyszínről dönteni. A cigányholocaust-emlékmű helyével kapcsolatban szakvé­leményében a Képző- és Ipar­­művészeti Lektorátus is a Thuri teret, a negyvennyolcas, illetve a világháborús emlékmű közöt­ti, jelenleg „cölöpvár” néven emlegetett gyermekjátszótér he­lyét javasolja, megjegyezve, a holocaust-emlékmű elősegítené a tér történelmi emlékhellyé va­ló átalakítását. A cigány érdek­­képviseleti szervezetekkel tör­tént tárgyalásokra emlékeztetve Leszkovszki Tibor polgármester tájékoztatta az önkormányzó­kat, a Palotán felállítandó em­lékmű egy regionális, észak-du­nántúli emlékhely lenne. Az érvényes jogszabályok szerint, ha Várpalotán a lektorá­­tusi szakvéleményt nem­ fogad­ják el, akkor nem számíthatnak az emlékmű felállításának fi­nanszírozásánál a lektorátus anyagi támogatására sem. (Do­mokos István képviselő vélemé­nye szerint a lektorátus vélemé­nye az önkormányzatra nézve nem kötelező.) A képviselő-tes­tület visszavonta korábbi hatá­rozatát, és csak a környék rész­letes rendezési tervének (RRT) elkészítése után kíván a cigány­holocaust emlékművéről állást foglalni. A polgármester szerint az RRT kidolgozása egy eszten­dőre is elhúzódhat, ármás

Next