Napló, 2003. december (Veszprém, 59. évfolyam, 279-303. szám)

2003-12-01 / 279. szám

2003. december 1., HÉTFŐ KRÓNIKA Helyettesíthető az igazolványNe félj, hiszen veled vagyok! Beiktatták szolgálatába Palota és Tés új evangélikus lelkészét Várpalota (új)­­ Ünnepi is­tentisztelet keretében szom­bat délelőtt hivatalosan is beiktatták tisztségébe a pa­lotai és a tési evangélikus gyülekezetek által választott új lelkészt, Tóth Attilát. A Heves megyéből, a Mátrá­ból, Egyházasdengelegről Palo­tára érkezett kétgyermekes csa­ládapa a városban tizenhárom évig szolgált, immár a Magyar Honvédség tábori lelkészi fel­adatait ellátó Pintér Mihály tisz­teletest váltja a tisztségben. A Tóth Attilát köszöntő, munkájá­hoz utat mutató igehirdetésében Ittzés János, a dunántúli egy­házkerület püspöke kiemelte, jelképszerű, hogy advent kez­dete előtt szinte órákkal kerül sor a beiktatásra, ez így az új egyházi esztendő és az új lelkész ünneplésének közös örömét ad­hatja. Igehirdetésében Ittzés püs­pök Johann Sebastian Bach egyik kantátáját idézte, ahol több szólamban hangzik el Isten üzenete: „Ne félj!”, ám az aggo­dalom kimondása csak egy hangon válaszolhat erre. Ez is jelzi, Isten mindenkire, minden kételkedőre figyel, s így ez az üzenet is kijelöli a szolgálat tar­talmát és küldtetését is, tehát hirdetni kell, hogy mindenkinek szól és az emberek által megin­gathatatlan Isten irgalma. Tótt Attilát a szolgálatba Ör­dög Endre Veszprém megyei esperes avatta be. A lelkipász­tort a hagyománynak megfelel­ve a Szentírásból választott igékkel köszöntötték az ország számos pontjáról érkezett lel­késztársak. Az új­palotai evan­gélikus lelkész igehirdetésében kifejtette, hogy még ma is sok a bezárkózott, a szeretet hiányá­nak rabságából kitörni nem tudó ember, éppen ezért szolgálatá­nak középpontjába a szabadu­lást elhozó Isten hirdetését kí­vánja állítani. Az istentiszteletet követő közgyűlésen egyházi és világi elöljárók köszöntötték Tóth At­tilát. Leszkovszki Tibor polgár­­mester azzal mondott köszöne­tet Pintér Mihály tevékenységé­ért, hogy az általa elért gyara­podáshoz mérhető eredményes munkát remél utódjának, az új evangélikus lelkipásztornak. Tóth Attila lelkész Heves megyéből, a Mátrából érkezett Palotára. Igehirdetésében kifejtette, sok ember szeretethiányban szenved Fotó: Gáspár (Folytatás az 1. oldalról.) Az osztályvezető hangsú­lyozta: az igazoltatásnak mindig valamilyen oka kell hogy le­gyen, míg a módját és alkalma­zását a rendőrségről szóló tör­vény szigorúan szabályozza. Az intézkedés alá vont személy kö­teles a személyi adatait hitelt ér­demlően igazolni. Egy korábbi szabályozás szerint minden ál­lampolgárnak magánál kellett tartania a személyi igazolvá­nyát, ugyanis annak hiányában helyszíni bírsággal sújthatta a rendőr. Egy módosítással libe­rálisabbá vált a jogszabály, így az igazoltatott személy bármi­lyen, azonosításra alkalmas irat­tal igazolhatja magát, de ha nincs nála okmány, azt szóban is megteheti - magyarázta az al­ezredes. Ugyanakkor hozzátette azt is: a jogszabályok nem szankcionálják, ha valakinél nincs személyi igazolvány vagy okirat, az viszont már más kér­dés, hogy különböző okok miatt ez praktikus. Kerék Zoltán elmondta: az ál­lampolgárok közül sokan nin­csenek tisztában azzal, hogy a hatályos jogszabályok szerint ha valaki nem működik együtt az igazoltatásnál, akkor kor­látozhatják személyi szabadsá­gát. Ez azt jelenti, hogy feltar­tóztathatják, akár elő is állíthat­ják a személyazonosság megál­lapítása érdekében, sőt ujjle­nyomatott vehetnek és fényké­pet is készíthetnek. Az osztályvezető hangsú­lyozta viszont: az állampolgá­roknak joguk tudni, hogy mi­lyen okból igazoltatják őket, ki­véve, ha az indok közlése a köz­­biztonság érdekét veszélyezteti. Vadász hölgyek akcióban Megyei alelnök a most alakult Diana Klubban Budapest, Veszprém (tremmer)­­ Összefogtak a vadász­nők, s együtt kíván­nak cselekedni a vadászat kedvezőbb társadalmi meg­ítéléséért. A vadászat kedvezőbb társa­dalmi megítéléséért, a vadászati kultúra elősegítéséért, a termé­szetvédelem érdekében kíván tenni a Diana Vadászhölgy Klub, amely a közelmúltban alakult Budapesten. Az Or­szágos Vadászati Kulturális Egyesület önálló szekciójaként működő klubot 150-en hozták létre. Az alapító tagok között két Veszprém megyei hölgy is talál­ható, közülük Egyed Erikát a Diana Klub alelnökévé válasz­tották. Egyed Erika nem ismeretlen a Veszprém megyei vadászok körében, hiszen a vadászkamara alkalmazottja.­­Megválasztását az is segítette, hogy maga is gya­korló vadász, öt évvel ezelőtt vizsgázott le vadászati ismere­tekből. Az eltelt rövid idő alatt már vaddisznót, borzot egyaránt sikerült puskavégre kapnia. A Naplónak elmondta, jelen­legi legfontosabb feladata az, hogy kiépítse a klub megyei bá­zisát. Éppen ezért december 8- án, 15 órakor a Veszprém Me­gyei Vadászkamara székházá­ban alapító összejövetelt szer­vez. Megyénkben 59 vadász hölgyet tartanak nyilván, őket mindenképpen meghívja a talál­kozásra, de várja mindazok je­lentkezését, akik szeretik a ter­mészetet. Nézzük meg, mit veszünk (Folytatás az 1. oldalról.) - Én is gyűjtöm a pajar régi­ségeket, üvegeket. Úgyhogy azokat a tárgyakat áruljuk itt, amire nekünk igazából nincs szükségünk - magyarázza. - Most, hó végén inkább csak nézelődnek az emberek - mondja gyerekruhákat árusító Sárkány Éva. - Egyébként is jobban szeretnek meleg helye­ken vásárolni! Itt hátul villany sincs, reggel a sötétben nem lát­ni szinte semmit! - fűzi hozzá. Az ajkai vásározó tapaszta­latai alapján nyáron a németek, egyébként meg a kispénzűek meg a középréteg vásárol a pia­con. A jövő hétre egyébként már nagyobb forgalmat jósol. Körültekintő vásárlásra hívja fel a figyelmet Somogyi István, a Veszprém Megyei fogyasztó­védelmi Felügyelőség igazga­tója. - Természetesen a lengyel piacon is vannak tisztességes kereskedők. A legfontosabb az, hogy olyan helyen vásároljanak a fogyasztók, ahol biztosított­nak látják a panaszok intézésé­nek lehetőségét. A szavatossági jogokkal és a jótállással kapcso­latos változások miatt tudato­sabban kell készülni mindenki­nek a karácsonyi vásárlásra is. Somogyi István kiemelte, a főfelügyelőség tiltólistáján több száz termék szerepel: baleset­­veszélyes műszaki termékek, gyermekjátékok, vasalók, kará­csonyi füzérek. Könnyen lehet, hogy a piacokon ezek forgalom­ban vannak, ezért érdemes tájé­kozódni. A felügyelőség veze­tője szerint nem érkezik több reklamáció a lengyel piacon vá­sárolt termékek ügyében, ugyan­is a vásárlók igyekeznek a rekla­mációt a helyszínen elintézni. Ha pedig nem kaptak számlát a vásárolt termékről, akkor a jog­érvényesítés lehetősége is be­szűkül - hangsúlyozta. Az ajkai vásározó tapasztalatai szerint az alsó középréteg is a lengyel piacon vásárol Fotó: Áfrány Gábor Kis tűzijáték - korlátokkal (Folytatás az 1. oldalról.) Ugyanezeket a termékeket, ha több bennük a hatóanyag, a szakmában már kis tűzijátéknak nevezik. A nagykorúak ezeket az eszközöket csak december 28. és 31. között, illetve decem­ber 31 -én este hattól január else­jén hat óráig vásárolhatják és használhatják. A játékos tűzijátékokat bár­mikor meg lehet venni, de eze­ket is csak az előbb említett két időpontban lehet „eldurrogtat­­ni”. Amennyiben ezeknek a ter­mékeknek a szavatossága lejárt, a vásárló köteles visszavinni az árut az eladónak, aki azt köteles visszavenni. A kis tűzijátékra vonatkozó lényeges előírás - az év többi napjára i­s, hogy a települések belterületén, illetve külterületi lakott helyen este tíztől másnap reggel nyolcig lehet ilyen látvá­nyos programot rendezni az ön­­kormányzat jegyzőjének véle­ménye alapján, illetve a külön­böző hatóságok engedélyével. NAPLÓ 3 RÖVIDEN Közmeghallgatás Várpalota (úf)­­ Az önkor­mányzat képviselő-testülete közmeghallgatást tart decem­ber 1-jén 17 órától az inotai faluházban. Napirenden sze­repel az épített és természetes környezet állapotáról készült jelentés, illetve az önkor­mányzat jövő évi költségve­tési koncepciója. Biciklibe szorult Veszprém (M. T.) - A Pá­pai úton egy kerékpáros olyan szerencsétlenül esett el, hogy lába beszorult a pedál és a bicikli váza közé. A hely­színre kiérkező mentősök sem tudták kiszabadítani a negyvenöt éves férfi végtag­ját, így a tűzoltóknak kellett kettévágni a kétkerekűt. A tegnap délután balesetet szenvedett férfit lábtöréssel szállították kórházba. Felakasztotta magát Nagyesztergár (M. T.)­­Egy 30 év körüli férfi holttes­tét találták meg a településen szombat délelőtt a mentősök. A férfi otthon, a családi házá­ban akasztotta fel magát, ed­dig még nem tisztázott körül­mények között. A rendőrség az ügyben elindította az ál­lamigazgatási eljárást. Tűzveszély Budapest (mti)­­ Hazánk­ban tavaly 134, az idén már 142 ember lelte halálát tűz­ben, s még csak most kezdő­dik a „gyertyás időszak”, ezért fokozott óvatosságra int a tűzoltóság. Ne hagyják fel­ügyelet nélkül a gyertyát ott­hon és a munkahelyen sem! Finn függetlenségi ünnep ezentúl a Bakonyban is Zirc (M. T.)­­ Első alkalom­mal ünnepelték a Finn Köz­társaság kikiáltásának 86. évfordulóját a bakonyi városban. A kulturális mű­sorral egybekötött megemlé­kezésen részt vett Pekka Kujasala magyarországi finn nagykövet. A finn függetlenségi napot minden évben megünneplik ha­zánkban a több mint ötven egye­sületet tömörítő Magyar-Finn Baráti Társaság szervezésében. Zirc először kapta meg a rende­zés jogát, amelyet előbb-utóbb minden olyan település megkap, amelyben működik helyi finn baráti társaság. Zircen 1996 óta létezik a mintegy hatvantagú Bakonyi Finnbarátok Köre, sőt Nivalá­­val már évek óta tartalmas, eredményes testvérvárosi kap­csolatot is fenntart a tele­pülés. Túri Balázs, a helyi egyesület alapítója és vezetője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy a múlt hét szombaton, a helyi polgármes­teri hivatal zsúfolásig megtelt helyiségeiben rendezett össze­jövetelre az ország számos pont­járól érkeztek vendégek, akik a színes kulturális programok mellett városnézésen is részt ve­hettek, illetve megtekinthették azt a kiállítást, amely a zirci egyesület tagjai által Finnor­szágban gyűjtött tárgyakat mu­tatta be. Az egész napos rendezvé­nyen megjelent Pozsgay Imre, a Magyar-Finn Baráti Társaság tiszteletbeli elnöke is. ­^?RJ\tELR. pénzváltó Veszprém, Szabadság tér 12. (Szürkebarát borozó mellett) | _____________Tel.: 88/329­ 000____________a Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 261.0000 268.5000 CHF 168.5000 174.0000 GBP 375.0000 388.0000 SKK 6.2000 6.7500 USD 219.0000 226.0000 Közületeket is kiszolgálunk! Érvényes: 2003. november 28. Nyitva mindennap 8-21 óráig Adunk Önnek 3 hónapot­­ ajándékba! ^ ^­­§| *+* HVB Személyi Kölcsön - Kezel­és fedezet nélkül igényelhető *** Akciós THM: 21,99%-26,35% ^ ^ 06-40/50-40-50 Banly/ *Az akció a 2003. december 31-ig, a 72+3 hónapra folyósított személyi kölcsönre vonatkozik. WWW.hvb.hu | A HVB GrOUp tagja — -----^

Next