Napló, 2013. július (69. évfolyam, 151-177. szám)

2013-07-15 / 163. szám

2 • NAPLÓ RÖVIDEN Megállapodnak a bérajánlásról Budapest (mti)­­ Aláírja a 2013. évi bérajánlásról szó­ló megállapodást Varga Mi­hály nemzetgazdasági minisz­ter a munkaadói és munkavál­lalói érdekképviseletek veze­tőivel hétfőn. A megállapo­dásban a május 21-én tető alá hozott egyezségnek megfele­lően várhatóan nem szerepel majd konkrét szám az emelés mértékére vonatkozóan, csak annyi, hogy az ágazati és he­lyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértéké­nek megőrzését. Hatan haltak meg a balesetben Párizs (mti)­­ A végleges ada­tok szerint hatan haltak meg a franciaországi vonatszeren­csétlenségben - közölte szombat este a helyi prefektú­­ra, miután darukkal megemel­ték a kisiklott szerelvény fel­borult vagonjait. A Párizstól 27 kilométerre délre található Brétigny-sur-Orge település pályaudvarán pénteken 17.14- kor siklott ki a fővárosból Li­moges városa felé tartó gyorsvonat, amelyen 370-en utaztak. A balesetben négy férfi és két nő vesztette életét, a legfiatalabb áldozat 19, a legidősebb 82 éves volt. A tragédiában harmincan sé­rültek meg, kilencen súlyo­san, közülük ketten jelenleg is életveszélyes állapotban van­nak. Az SNCF vasúttársaság képviselői szombaton azt kö­zölték, hogy az első vizsgála­tok szerint a váltó meghibáso­dása okozta a balesetet. Nagykövetek éves értekezlete Budapest (mti)­­ Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart kedden a Külügyminisztéri­umban a magyar nagykövetek éves értekezletén, amelyre több mint száz diplomata tér haza külföldi állomáshelyéről - tájékoztatta a Miniszterel­nöki Sajtóiroda vezetője a távirati irodát. Havasi Ber­talan hozzátette: Orbán Vik­tor válaszol a nagykövetek kérdéseire, felvetéseire is, majd külön megbeszélést folytat a rendezvényen részt vevő indiai külügyminiszter­rel, Szalmán Kursiddal A ter­vek szerint a nagykövetek ér­tekezletén minden tárcavezető felszólal majd. KRÓNIKA -------------­ Munkát kell biztosítani FIATALOK Nem visszafordíthatatlan folyamat az elvándorlás Budapest (mti)­­ Navracsics Tibor kormányfőhelyettes szerint a fiatalok elván­dorlása nem visszafordít­hatatlan folyamat. A közigazgatási és igaz­ságügyi miniszter szombaton a Fidelitas országos kong­resszusán hangsúlyozta: nem adminisztratív eszközökkel kell megakadályozni, hogy külföldre menjenek a fiatalok. A magyar politika feladata, hogy olyan bővülő munkaerő­­piaca legyen az országnak, ahová szívesen visszajönnek a magyar fiatalok, és szívesen jönnek fiatalok más uniós or­szágokból is - jelentette ki. Navracsics Tibor elmond­ta: nem hisz az önálló ifjúság­­politika mint kormányzati po­litika létjogosultságában, hisz segítik a 18-35 éves korosztály vállalkozóvá válását viszont abban, hogy léteznie kell egy ifjúságpolitikai prog­ramnak, amely az új nemze­dék, az ifjúság szempontjából fogalmazza meg a kormány­zati politikai gondolatokat. Hangoztatta: a Fidelitas olyan nemzedéki tömörülés, amely a közélet mellett köte­­leződik el, és ez óriási érték. Ágh Péter, a Fidelitas elnö­ke a legfőbb kihívásnak azt nevezte, hogy segítsék a fiata­lok foglalkoztatását. Felidézte egyebek között az első mun­kahely-garancia program el­indítását, amelynek keretében több ezer fiatalnak biztosítot­tak munkalehetőséget. .Emlé­keztetett arra, hogy elindult a 18-35 éves korosztály vál­lalkozóvá válását támogató program is, amelynek ered­ményeként 1500 új vállalko­zás jöhet létre. Emellett a hát­rányos helyzetűek foglalkoz­tatását célzó programra több mint 110 milliárd áll rendel­kezésre. Mihalovics Péter, a Fideli­tas országos választmányának elnöke az Új nemzedék prog­ram kidolgozását idézte fel, és azt mondta: akkor lehet si­keres az ifjúságpolitika, ha meghallgatják a fiatalok véle­ményét, és a lehető leghaté­konyabban próbálják a dön­téshozatalba becsatornázni. A Fidesz-frakció tegnap azt közölte, hogy ismét Ágh Pétert, a Fidesz Vas megyei országgyűlési képviselőjét választották meg a Fidelitas elnökének a szervezet hétvégi kongresszusán. további képek, információk veolty Napló Online Navracsics Tibor szerint olyan bővülő munkaerő-piac kell, ahová szívesen visszajönnek a fiatalok ű£ oco I— t/i •LU •Oi­o LU­P Vitatják az aláírásokat Rezsicsökkentés: hamisításokat gyanít a DK Budapest (mti)­­ A Demokrati­kus Koalíció (DK) a minisz­terelnökhöz és az ombuds­manhoz fordul a rezsicsök­kentéssel kapcsolatos aláírás­­gyűjtő ívek miatt, mert felté­telezésük szerint a támogató aláírások egy része hamisít­vány, és az aláírásgyűjtők visszaéltek az állítólagos tá­mogatók személyes adataival. Az ellenzéki párt szombati közleményében emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor mi­niszterelnök levélben mondott köszönetet azoknak az állam­polgároknak, akik aláírásuk­kal támogatták a kormány re­zsicsökkentő akcióját. A DK ugyanakkor azt állítja, hogy a címzettek közül rengetegről derült ki, hogy „eszük ágában sem volt aláírni az ívet”, sőt, például egy kilenc éve el­hunyt debreceni polgár is ka­pott ilyen köszönőlevelet. Az ellenzéki párt szerint ez alap­ján „okkal feltételezhető”, hogy a támogató aláírások egy része hamisítvány. A Fidesz szerint a baloldal mindennap támadja a rezsi­csökkentést, holott eddig több mint kétmillió állampolgár állt ki amellett - reagált a na­gyobbik kormánypárt. Budapest (mti) - Holtan talál­ták szombaton Olvasztó Im­rét, aki az 1979-ben forgatott Indul a bakterház című film­ben gyermekszínészként ala­kította Bendegúzt. A férfi holttestét a Fót és Csom­ád közötti erdőben találták meg. A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási el­járás keretében vizsgálja. A filmet Mihályfy Sándor rendezte Rideg Sándor regé­nye alapján. Az akkor 13 éves Olvasztó Imre Regős Bende­gúzt alakította a filmben. A színészet világa nem érin­tette meg, felnőttként a nyom­daiparban helyezkedett el. Volt gyerekszínész halála ■? ! !□ 0 M i ^ '­ D *1 1 'DI-o LU P | ^ Helyszínelnek az erdőben, ahol holtan találták Olvasztó Imrét A NAP FOTÓJA - FŐ A JÓKEDV! Bük (bs) - Simon Réka evan­gélikus lelkésznő (balról) igazán jó közösséget épít, különös figyelemmel a gye­rekekre. Játékos találkozókat szervez, amelyekre nemcsak az evangélikusok gyerekei kapnak meghívást, hanem felekezet nélkül bárki. A fon­tos a jókedv, az, hogy a tar­talmas időtöltés alatt jól is érezzék magukat a gyerekek Fotó: Benkő Sándor Az MSZP a fiatalok „kül­földre űzését" rója fel az Orbán-kormány legsúlyo­sabb bűneként szombati közleményében. A párt a Központi Statisztikai Hi­vatal legfrissebb adatait idézte, amelyek szerint az ötven év alatti magyar munkavállalók közül min­den tizedik tartósan kül­földön vállal munkát, és a magyar fiatalok egyre nagyobb része dolgozik az országhatáron túl. Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja úgy fogal­mazott: a föld- és trafik­­mutyi, a demokrácia fé­keinek lebontása, a mé­dia bekebelezése mellett a fiatalok külföldre űzése a legsúlyosabb bűn, amit a kormány elkövetett. 2013. JÚLIUS 15., HÉTFŐ KOMMENTÁR Burkon László burkon.laszlo@vasnepe.hu Ideát, odaát Folyamatosan százával ke­resnek kiadó albérletet és eladó kisebb lakásokat Szombathely és Kőszeg kör­zetében különféle internetes ingatlanforgalmazóknál olyan személyek, családok, akik a keleti országrészből szeretnének átköltözni ide a határ és az ausztriai mun­kalehetőségek közelsége miatt. Őket aligha érdekli, hogy szombathelyi üzemek jelen pillanatban is mintegy ötszáz mérnöknek tudnának állást adni. Ők nem akarnak megállni a határnál, most biztosan nem, talán majd évek múlva. Érzi, érti is ezt Navracsics Tibor kormány­főhelyettes, aki a Fidelitas országos kongresszusán ki­hangsúlyozta: nem admi­nisztratív eszközökkel, ha­nem bővülő munkaerőpi­accal kell elősegíteni a fia­talok itthon maradását. Ám úgy tűnik, hiába van kínálat például mérnököknek Szombathelyen, ez még ke­vés. Az MSZP a KSH adatait citálva politikai következte­tésekbe bonyolódik ezzel összefüggésben, pedig az ellenzéknek is tisztában kel­lene lennie azzal, hogy nincs ma olyan politikus, politikai vagy gazdasági tényező eb­ben az országban, amelyik meg tudná akadályozni a fiatalok tömeges külföldi munkavállalását. Talán majd évek múlva, amikor a hazai munkaerő-piaci kínálat (be­leértve a kereseteket) és az itthoni élet valós alternatí­vája lesz a külföldinek. Ismét a trafikügyről LMP-s feljelentés és szocialista kérdések Budapest (mti)­­ Az infor­mációszabadság megcsú­folásának nevezte a vesz­tes trafikpályázatok visszaküldését tegnap Schiffer András. Az LMP társelnöke beje­lentette, hogy pártja az ügy­ben feljelentést tesz ismeret­len tettes ellen közérdekű adattal való visszaélés miatt. Schiffer András szerint a kor­mányzat ki akarja cselezni a közérdekű adatok megis­merhetőségét. Az MSZP az Európai Unió által támogatott Széchenyi programirodáknak a „trafik­­mutyiban” való részvételéről, hasznáról vár válaszokat. Tö­rök Zsolt, a párt szóvivője szintén tegnap egy levelet mutatott be, amely szerint a koncessziót elnyert cégek, illetve azok képviselői a Szé­chenyi programirodákban kö­tötték meg a szerződéseket. Reagálásában a Fidesz azt közölte: a magyar kisvállal­kozókkal szemben folytatott hajtóvadászat helyett a balol­dal dolga az lenne, hogy szembenézzen a saját botrá­nyos és erkölcsileg vállalha­­tatlan ügyeivel.

Next