Napló, 2018. január (Veszprém, 74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-13 / 2. szám, Vasárnapi Napló

2018. JANUAR 13., SZOMBAT Interjú Owen Wilsonnal és Ed Helmsszel, az ikreket játszó színészekkel Felkeresik az apajelölteket Januárban mutatták be a magyar mozik az Apavadá­szat című vígjátékot, főhőse két felnőtt testvér, akiknek anyjuk (Glenn Close) bevall­ja, hogy apjuk nem halt meg. Sőt, azt is, hogy igazából fo­galma sincs, ki az apjuk, de azért tippje van: egy rögbi­csapat környékén kell keres­gélni az úriembert. A két fiú pedig - Kyle (Owen Wilson) és Peter (Ed Helms, aki fő­képp a Másnaposok trilógia balekjaként ismert) - elin­dul, hogy felkutassa az apa­jelölteket. A vígjáték két fő­szereplőjével, a testvérpárt játszó Owen Wilsonnal és Ed Helmsszel beszélgettünk. Kubiszyn Viktor/Intercom - Az Apavadászatban ikertest­véreket játszotok. Nektek is van testvéretek? Ha igen, ak­kor ez segített a Peter és Kyle közötti kapcsolat megformá­lásában?­­ Ed Helms: Van testvérem, igen. Peter és Kyle nagyon egy­más torkának tudnak esni, de emögött szeretet van. Épp így volt a bátyámmal is. - Owen Wilson: Két testvé­rem van, és gyerekkorunk­ban mindig változtak az erővi­szonyok. Szóval Kyle és Peter kapcsolata elég ismerős volt. Larry-nek (Lawrence Sher, a film rendezője) is van egy iker­bátyja, így neki egyéni tapasz­talata is volt arról, hogyan mű­ködnek ezek a srácok. - A filmben a fiúk édesanyját, Helent Glenn Close játssza. Mi­lyen volt a közös munka? - Owen Wilson: Remek szí­nészt vártam, és Glenn nem okozott csalódást. Örültem, hogy jobban megismerhetem. - Ed Helms: Glenn tud élni, nagyon tetszett a lelkesedése. - Az apajelölteket is változatos gárda alakítja: J. K. Simmons, Ving Rhames és Christopher Walken. Milyen volt velük a kö­zös munka? - Ed Helms: Mind nagysze­rűek voltak. Általában egy szí­nészt a szerepei alapján íté­lünk meg, azok alapján próbál­juk elképzelni, milyen ember lehet. Ugyanígy történik ve­lem is, engem is sokan a szere­peimmel azonosítanak. Ami­kor Christopher Walkennel vagy Ving Rhamesszel dol­gozhatsz, mókás megismerni őket az emberi oldalukról.­­ Az egyik apát a filmben Terry Bradshaw amerikai focista játsz­­sza, aki önmagát alakítja. - Ed Helms: Szeretem azt a jelenetet, vicces volt. Terry mindkét srác szemében igazi hős, és Petert, aki egy kicsit morcos és néha durva, rögtön megkedveli. Kyle épp az el­lentéte, olyannyira könnyed, hogy legtöbbször vele találják meg közös hangot. Jó volt ezt eljátszani. Terry egy vicces, igazán kedves fickó.­­ Owen Wilson: Dallasban nőttem fel, a focicsapatunk, a Dallas Cowboys Terry csapatá­nak, a Pittsburgh Steelersnek a régi vetélytársa. Emlékszem az összes rettenetes veresé­günkre, ami nagyrészt Terry elképesztő teljesítményének volt az eredménye. Nekem emiatt érdekes volt az egész szituáció, de élveztem.­­ Az egyik legviccesebb jelenet a filmben, amikor a fiúk egy ve­szekedés közepén vannak, a hát­só ülésen közben sikít a stoppos, mert az autó felé épp egy vonat száguld. Milyen érzés egy ennyi­re összetett, nagy ívű jelenetet forgatni? - Owen Wison: Izgalmas. Alapból van egy hatalmas, drá­mai akció - egy igazi vonat va­lóban elüti az autót - és az ez­zel járó összes logisztikai meg koordinációs feladat, és ehhez jött sok minden más, beleértve egy kis rossz időt. Mindig élve­zem, ha más szempontból néz­hetem, hogy jönnek létre ezek az óriási, őrületes jelenetek. Ki­csit úgy érzem magam, mint a kisgyerek: ezt hogy csinálták? Persze érzelmes is a jelenet, amit nem könnyű produkálni hajnali háromkor, szakadó eső­ben, dideregve és álmosan. - A filmben sok időt töltötök együtt autóban. Közelebb hozott benneteket ez a bezártság? - Owen Wilson: Az Apava­dászat forgatása alatt ez volt a kedvenc részem. Minden reg­gel azzal a gondolattal indul­tam el, hogy miről beszéljünk ma Eddel? Milyen problémára találunk vajon megoldást? Ezt a rendezőnk nem nagyon sze­rette. Annyit beszéltünk, hogy Larrynek néha vissza kellett terelnie minket a filmhez.­­ Ed Helms: Mintha a bará­tommal indultam volna útnak. Szuper volt. Végül is egy uta­zásról forgattunk filmet, ren­geteg időt kellett egy autóban csücsülnünk, még szerencse, hogy Owen került mellém.­­ Van emlékezetes sztori a for­gatásról? Mit reméltek, mit kap­hatnak a nézők a filmtől? Ed Helms: Atlanta kertvárosában forgattunk, ve­lünk vonult a stáb is, amikor hirtelen elhúzott mellettünk egy fickó és kiabálni kezdett velünk. Talán csak ideges volt, hogy fel­tartjuk a forgalmat És tudod mit? Jogosan kiabált. De abban pillanatban mókás jelenet volt.­­ Owen Wilson: Remélem, jól szórakoznak majd a nézők. Él­vezik a road movie-t, a történe­tet és az időt, amit együtt tölte­nek a filmbeli testvérekkel. Owen Wilson (balra) és Ed Helms alakítja a filmbéli testvérpárt Fotó: Intercom Az ízléstelen nyakkendők rajongója, Cameron Larkin újra akcióban Rendőrségi nyomozóból krimiíró KÖNYV Marcus Meadow álné­ven jelentek meg Réti László (1972) első könyvei, jól meg­írt, humoros és alapos ku­tatással felépített krimik, amik hamarosan nagy sikert arattak a bűnügyi történetek kedvelői közt. Kevesen tud­ták, hogy a Marcus Meadow álnév mögött egy igazi rend­őr áll, aki ráadásul magyar, és nem mellesleg nyomozó. Réti László húsz évet töl­tött el különböző pozíciók­ban a magyar rendőrségnél (volt nyomozó, főnyomozó, majd rendőrkapitány is). Ed­digi legsikeresebb könyvét, a Kaméleont már saját né­ven publikálta. A Kaméleon­ban mutatkozott be Cameron Larkin őrmester, a cinikus antihős. Az italozó, kicsi, kö­vér és enyhén alkoholista őr­mester szellemes gondolat­meneteivel és beszólásaival hamar az olvasók kedvence lett, azt is megbocsátották neki (a Larkin-könyvek sze­replőivel ellentétben), hogy rajong az ízléstelen nyak­kendőkért. Az őrmester sze­rethető figura, kreatív, szel­lemes, és természetesen a legbonyolultabb bűntényt is megoldja. A nemrég megjelent, Pan­da című (a Kaméleon-soro­zatban a harmadik­ könyv­nek is ő a főhőse, ám ezút­tal új főnököt kap, aki köte­lezi rá, hogy pszichológus­hoz járjon, és főhősünket a belső elhárítás is cseszegeti. „Te kivel találkoznál inkább, egy gyilkossági nyomozóval, vagy egy házassági tanács­adóval?” - kérdezi a könyv fülszövege (utalva Larkin re­génybeli szerepeire), és ez a stílus a regényben is végig megmarad: egyszerre iro­nikus és szellemes, a szö­veg ritmusa könnyed, a cse­lekmény jól felépített, gyor­san pörög. A karakterek és a helyszínek hitelesek, és Ré­ti László húszéves rendőrsé­gi tapasztalatának köszönhe­tően olyan alapos betekintést nyerhetünk a valódi rendőri munkába is, amit más kri­miktől ritkán kapunk meg. Az amerikai típusú kri­mik és a humoros, cselekmé­nyes olvasmányok kedvelői­nek mindenképpen ajánljuk Könyvajánló RÉTI LÁSZLÓ: Panda KIADÓ: Művelt Nép Könyvkiadó OLDALAK SZÁMA: 478 KIADÁS ÉVE: 2017 ÁR: 3990 forint ----. ——....................................... SOHA NE HAGYJ UNATKOZNI EGY ZSARUT CAMERON LARKIN AKCIÓBAN Kéti ✓ a Pandát, to­vábbá azok­nak is, akik könnyed, de tartalmas ki­­kapcsolódást várnak egy könyvtől. Karácsony Vendel Jövő szerdáig többnyire napos, lesz az idő mm -4 °c hétfő­gjig ' ' BUDAPEST---------— DEBRECEN KECSKEMÉT Vasárnap észak felől szakadozik a felhőzet, délutánra már a Hójelentés legtöbb helyen kisüt a nap. Reggel, délelőtt helyenként, de egy­­re kevesebb helyen szállingózhat a hó, délutánra megszűnik Csorba,tó a csapadék. A keleti szél délire, délkeletire fordul, és időnként Nassteid______uscm megélénkül A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de északkeleten ennél pár fokkal hi- h­opok­ jasná h­ecm­degebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 Bohms-vogel­no cm z . iBovec-Kanin 300 cm fok között várható. _ V­T-------96 cm Forrás: ICiOkGD V________________________ _ _______________/ 1 Hungariku­mokkal a világ körül TV Január ötödikén indult a TV2 csoporthoz tartozó Super TV2 csatornán a Hunga­­rikumokkal a világ körül című sorozat, amelyben két magyar fiatal különleges vállalkozásá­nak lehetünk tanúi. A jogász Kurucz Dani és a zenész-újság­író Horváth Balázs 2017 nya­rán elindult, hogy hatvan nap alatt Moszkván keresztül el­jussanak Thaiföld déli részé­re. Mindenhol meglátogatták a magyar kultúrához kötődő sze­mélyeket, épületeket, műtár­gyakat. Egy csipetnyi Magyar­­országot is rejtett a hátizsájuk, ugyanis hungarikumokat vit­tek magukkal. A közel húszezer kilométe­res út során Ázsia olyan, ed­dig a magyar közönség előtt kevéssé ismert helyszíneit ke­resték fel, mint a Sanghaj­ban álló Petőfi-szobor vagy a Kujlinban felépített Lánchíd. A néző emellett olyan helyek­re is eljuthat a kalandozók­kal, mint Robert Capa halálá­nak színhelye, a kambodzsai­magyar árvaház, Angkor rom­városa, Thaiföld tengerpartjai. A nyolcrészes ismeretterjesz­tő sorozatból új információkat, érdekességeket és izgalmas összefüggéseket ismerhetünk meg Ázsia Magyarországhoz fűződő kapcsolatáról. KV Közel húszezer kilométert tettek meg Fotó: MW MAGAZIN 11

Next