Veszprémvármegyei Hivatalos Lap, 1918 (20. évfolyam, 1-55. szám)
1918-01-03 / 1. szám
2. oldal. VESZPRÉMVÁRMEGYEI hivatalos lap 1. szám. II. További intézkedést igénylő általános jellegű rendeletek. 23560—1917. szám. Veszprémvármegye alispánjától. Körrendelet a hősök emlékének megörökítése tárgyában. Veszprém és Pápa r. t. városok polgármestereinek, a községi és körjegyzőknek, valamint az összes községi elöljáróságoknak. A m. kir. belügyminiszterül’ 14730—917. évi. szám alatt kiadott s alább egész terjedelmében közölt körrendeletében hozzám intézve, az 1917. évi VIII. t. c. végrehajtásának előkészítése során időszerűnek látja, hogy a dúló háború hősei emlékének méltó és a helyi viszonyokhoz mérten legmegfelelőbb módon való megörökítése kérdéseivel, s a későbbi kivitel módozataival már most foglalkozzanak az arra hivatott hatóságok és előtanulmányok és tanácskozások útján terveket dolgozzanak ki s az előkészületeket indítsák meg arra az időre, mikorra az idézett törvény rendelkezéseinek megvalósítása a háború befejeztével aktuálissá fog válni. Minthogy a kérdésben a községi és r. t. városi képviselő testületek lesznek hivatva intézkedni és eljárni, felhívom ezek elöljáróit és a r. t. városok polgármestereit, hogy a m. kir. belügyminiszter alábbi körrendeletében foglaltakat ,a képviselő testület legközelebb tartandó közgyűlésén már terjesszék elő s ezzel azok tárgyalását indítsák meg. A községi (városi) képviselő testületeket pedig a magam részéről is figyelmeztetem, hogy ez érdemben folyamatban teendő eljárások körében soha szem elől ne tévesszék a leggondosabb körültekintéssel készült miniszteri körrendelet adta utasításokat és a benne foglalt óvó tanácsokat. Veszprém, 1917. évi december hó 27. . Dr. Bibó Károly s. k., alispán. 14730—1917. B. M. ein. számu körrendelet. A folyó évi VIII. t.-c. tartalmazza azt a rendelkezést, hogy minden község (város) méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életükkel áldoztak. A törvény végrehajtásának ideje ugyan a maga teljességében majd csak a háború lezajlása után érkezik el, mindamellett már most is odaadással, szeretettel és állandóan foglalkoznunk kell e szent kötelesség lerovásával, hogy minél általánosabban és mélyebben verjen gyökeret a hazáért életüket áldozó hőseink emlékezete iránt táplált köteles kegyelet és hála érzése, és hogy mindazok, akikre a hősök halála gyászt hozott, a fájdalom közösségéből és az elismerés osztatlanságából is merítsenek lelkük bánatára enyhülést és vigasztalást. Ha tehát még nem is érkezett el annak az ideje, hogy ércben-kőben már ma testet öltsön az egész élő nemzedéknek az elhalt hősök iránt táplált hálás elismerése, magával az eszmével és a kivitel módozataival máris behatóan és azzal a lelkesedéssel kell foglalkoznunk, amely megilleti mindazokat, akik hazájukért, mindnyájunkért életüket áldozták. A kérdésnek állandó ébren tartása és az azzal való szeretetteljes foglalkozás újabb és újabb gondolatokat termel, és egyedüli módja annak, hogy mire a megvalósítás ideje elérkezik, a legmegfelelőbb megoldás terve megérlelődjék. Emellett minden egyes község lakosságának e nemes feladat körül való tömörülése közeledést teremt a társadalom különböző rétegei között, mert közös fájdalom és közös lelkesedés hatása alatt ugyanazon oltár köré sereglenek a legellentétesebb felfogásnak is. Márpedig az ilyen közös oltár lesz az az emlékmű, amely előtt hálával és szeretettel fog leborulni a hazának minden igaz fia. Ebben a tekintetben szükségesnek tartom a közönség figyelmét különösen a következőkre irányítani: “A törvény csak azoknevének megörökítését rendeli el, akik a legszentebb kötelesség teljesítése közben életüket vesztették.