Viharsarok, 1954. május-augusztus (10. évfolyam, 103-205. szám)
1954-07-18 / 169. szám
6 Nappal arat, éjjel tarlót baktat Mészáros Imre és váltótársa , JÚLIUS DEREKÁN járunk. Az ónszínű, nehéz felhőkből egy-egy eltévedt esőcsepp hull az ember arcára, kezére. A dűlőút egyik kanyarodója után — melynek két oldalán zizegve suttognak nehéz kalászaikat ringatva a búzatáblák — mind hangosabbá válik a Hoffher pufogása. A vásárhelyi «Előre» termelőszövetkezet központja mellett elterülő búzatáblát vágja szorgalmasan Mészáros Imre, a vásárhelyi gépállomás traktoristája. Múlóan hallani egy másik gép dübörgését is. Kátai Rozália elvtársnő, a termelőszövetkezet kihelyezett agronómusa megmagyarázza: — Kádár elvtárs, a másik traktorista is a búzát vágja.. A gép egymásután dobálta ki a kévéket, közben elfordult a sarkon és közeledett, egyre hangosabban dohogva. — Mészáros elvtársék éjjel sem pihennek — folytatja az agronómuslányt. Amikor besötétedik, Lendvai Mihály másodvezető hozzáfog a tarlóbuktatáshoz, hogy ne álljon a gép, hiszen minden perc drága. Nem szabad elfeledkezni azonban a másik géppel dolgozó Kádár Sándor felelős vezetőről és Korom Mihály váltótársáról sem. Ők is dolgoznak, mint Mészárosék: nappal aratnak, éjjel tarlót hántanak. Július 15-én estig 64 holdat aratott le a két gép s ebből 40—45 holdon elvégezték a tarlóhántást is. — Ha eső nem lesz, egy-kettőre befejezzük az aratást — kapcsolódik a beszélgetésbe Mészáros elvtárs, miközben üresjáratra állítja a gépet. Szeretném, ha valóraválthatnánk a tervet és szerdán megkezdhetnénk a cséplést. TÚLSÁGOSAN AZONBAN nem fog ki az idő Mészáros Imrééken. Vasárnap is aratnak, hogy hamarabb biztonságban legyen a gabona. Az elmúlt vasárnap is vágták a gabonát, mihelyt hozzá lehetett fogni a csöpörgős eső után. Nem dolgozhattak egész nap, de normájukat így is becsülettel túlteljesítették. — öt hold a gép műszaknormája — adja meg a felvilágosítást Mészáros elvtárs —, de vasárnap is hatot vágtunk le. Ha pedig egész nap mehettünk volna, még jobb lenne a teljesítményünk. — Napi 7—8 holdat tesznek rendbe — mondja Kátai elvtársnő—. Meg kell azonban vallani az igazat: a gépállomás sem fordította a legnagyobb gondot a javításokra, ami nagymértékben hátráltatta a munkát. Megtörtént, hogy a termelőszövetkezetben még hozzá sem fogtak az aratáshoz, máris javítani kellett a gépet. A javítás hosszabb időt vett igénybe, de azóta nem fordult elő üzemzavar. Egy éjjel hozzávetőlegesen 12—-15 holdon végzi el a tarlóhántást Lendvai Mihály elvtárs. Ezért a munkáért 3 és fél munkaegységet írnak a javára, ami pénzértékben 38 forint 50 fillért tesz ki, de emellett még 6 kiló búza is jár neki. KÖZBEN VÉGIG ég a cigaretta és már ballag is vissza Mészáros Imre a »hűtlenül« elhagyott gépéhez. Búcsúzásul még visszakiáltja: — Sietek, hogy nagyobb területe legyen éjtszakára a cimborámnak, — s már fel is pattant a gépre, mely hangos pöfögéssel megindulva, újra dobálni kezdi a kévéket. — Azért sürgős a tarlószántás — mondja a fiatal agronómusleány —, hogy idejében elvethessük a másodnövényeket. Nyolc hold kölest és 12 hold mislinget vetünk, hogy ne legyen a télen a takarmányozással semmi gondunk. A misling ide jön, ahol most vágják a búzát — teszi még hozzá, miközben tekintetével végigsimítja az egyik fordulóban eltűnő gépet, amint fáradhatatlanul »harapja« a kenyérnekvalót. ,, , • ' ** ' (moha) Megkezdte a Borforgalmi Vállalat a 200 forintos termelési előlegek kifizetését A Csongrád és Békés megyei Borforgalmi Vállalat azoknak a termelőknek, akik bor, szellő, vagy must szállítására kötöttek szállítási szerződést, július 16-ál a szegedi és csongrádi járásban megkezdte a 200 forintos termelési előleg kifizetését. Pusztamérgesen, Ásotthalmán, Mórahalmán, Bordányon, Balástyán, Kisteleken, Csongrádon és még több községben már mintegy félmillió forint termelési előleget vett fel a dolgozó parasztság. Szállítási szerződést még most is lehet kötni a vállalattal, amely rendkívül sok előnyt biztosít a szöllőtermelők részére. A vállalat hektóliterenként 200 forint termelési előleget ad. A szerződéseket a helyi tanácsoknál lévő borforgalmi megbízottak kötik. Akik a szerződésen felül adnak át bort, szöllőt vagy mustot a vállalatnak, azok prémiumban is részesülnek. iAPRÓHIRDETÉSEK; VASARHELY SZAKKÉPZETT hajtókát és lóápolókat felvesz a Belsped Vállalat. Jelentkezés Bajcsy Zs.u. 22. sz. A SZEGEDI Erőmű Vállalat szegedi, békéscsabai, orosházi, és hódmezővásárhelyi telepeire állandó munkára segédmunkásokat felvesz azonnali belépésre. SZEGED és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet értesíti tagjait, hogy az 1953. évi részjegy visszatérítés kifizetését megkezdte. A tagok tagkönyvükkel a központi pénztárnál vegyék fel az őket megillető visszatérítést. Pénztári órák: hétköznap d. u. 2 óráig, szombaton 8—12 óráig. 5 HOLD föld eladó Székkutas Kápolna dűlőben. Ért. Hmvhely, Szabadság tér 52. szám. Az 5. sz. MÉLYÉPÍTŐ Vállalat Szeged, Jókai u. 6. szám alatti építésvezetősége 20 kubikost, 15 segédmunkást és 15 vasútfelépítményes segédmunkást, továbbá a Hódmezővásárhely, Vajda u. 1. szám alatti építésvezetőség 20 segédmunkást vesz fel. Jelentkezés a fenti címeken. 521 A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI Erőmű állandó nehéz munkára segédmunkásokat vesz fel. Jelentkezés Ady Endre u. 45. 510 SEGÉDMUNKÁSOKAT felvesz a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat, Honvásárhely, Zsdanov tér. 540 SZAKKÉPZETT kereskedősegédeket és egy fiú tanulót felvesz a vásárhelyi Földművesszövetkezet. 545 250-es JAWA motorkerékpár kifogástalan állapotban eladó. Szeged, Népkert sor 13. szám. 541 TAKARMÁNYT adnék trágyáért. Hmnvásárhely, Lázár u. 31. a közben. 544 KÖLES eladó vagy kukoricáért elcserélhető. Hmvhely, Síp u. 38. 548 KÖNYÖK u. 33. számú ház Vásárhelyen eladó. ÉrL Damjanich u. 51, trafikban. ELVESZETT 10-én Hmnvásárhelyen. Bercsényi u. 25 szám alól fekete heréit Műk révű macska, nyakán alul kis fehér folt. Megtaláló vagy nyomravezető jutalomban részesül. 550 20 a TEHERBÍRÁSÚ laposkocsi eladó. Hmvhely, Fürst S. u. 1. 5512 KOCSI eladó. Hmvhely, Borz u. 106. A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FöldművesSzövetkezet felhívja a máktermelők figyelmét, hogy a mákgubót gyűjtsék össze. A mákgubóért mázsánként 90 Ft-ot fizet a Szövetkezet. Ugyancsak felhívjuk az úttörők, DISZ-szervezet figyelmét, hogy a mákgubó begyintésbe kapcsolódjanak be. A legjobb úttörő és DISZ-brigádokat jutalmazzuk. Átvétel mindennap a Szövetkezet központi irodájánál, Hmvásárhely, Sztálin út 52. 555 PORTA Négyállomás közelében olcsón eladó. Hívhely, Bálint u. 23. MAKÓ II ELADÓ politúros hálószobabútor. Makó, Liget u. 27. Ért. este. 71 ELADÓ Makó, Búza u. 34. számú háznak fele. 7222 LÓERŐS Ford benzinmotor, generálozva eladó. Makó, Körösi Csoma u. 1. 100-as CSEPEL motorkerékpár eladó. Megtekinthető Makó, Révész u. 33/a. 74 ELADÓ 400 négyszögöl föld Szugolyban a hajóházzal szemben. Ért. Makó, Szt. János tér 34. 75 KOCST, ló és szerszám eladó. Makó, Munkás u. 44. 26 JÓÁLLAPOTBAN levő 100-as SHB új gummikkal eladó. Makó, Malinovszki u. 15/b. 29 MAKÓI Szikvízüzem lóápoló és árukihordó munkavállalókat azonnali belépésre felvesz. 30 KISEBB kotárkát vennék. Ajánlatokat Makó, Perczel u. 23. alá vagy az Úttörő irodába kérjük. 32 KISBOCONADI műlépprés eladó. Makó, Tisza u. 21. 33 125-ös CSEPEL, príma női kerékpár és magasnyomású permetező eladó. Makó, Balogh Ádám u. 18. 34 2 ABLAK eladó. Makó, Vöröshadsereg u. 60. szám. 36 IGASKOCSI Jó állapotban eladó. Makó, Szikszai u. 9. 35 SAJÁT termésű bor eladó 25 literes tételben. Makó, Hunfalvi u. 17. 37 ELADÓ 200-as Archhe és 118-as ISO üzemképes motorkerékpár. Makó, Szegedi u. 23. szám. & IOÁLLAPOTBAN 100-as Sachs motorkerékpár eladó. Makó, Deák F. u. 25. (Sutu-udvar). ELADÓ 250-es BSA, 200-as DKW motorkerékpár. Makó, Szegfű u. 39. 40 TULIPÁNHAGYMÁT másod- és harmadosztályút fehér, sárga, piros színben továbbtenyésztésre keres Kereső kertészet Makó, Gyöngytyúk u. 1. 41 ŐSZIKÁPOSZTA, kelkáposzta, karaláb, karfiol palánták kaphatók. Makó, Nizsnyai u. 12. 42 SZENTES A SZENTESI Baromfifeldolgozó Vállalat az őszi baromfifeldolgozási idényre férfi és női dogozókat szerződtet. Jelentkezni lehet naponta reggel 7 órától délután 4 óráig a Vállalat telepén. Soproni u. 3. KOVÁCSSZERSZÁM * felszerelés, cserépkályha eladó. Szentes, Könyök u. 3. 76 KÖNNYŰ igáskocsi, 30 lóerős szívógáz 556 metor eladó. Szentes, Berekhát 4. 50 sárnap reggel 12 között. IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás vasárnap estig: Felhőátvonulások, többfelé eső, időnként élénkebb délnyugatinyugati szél, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek va-15, délben 22-25 fok FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORA Hódmezővásárhely: Béke-mozi: Átalakítás miatt nem tart előadásokat. Ötéves Terv-mozi: Távoli kikötő. Színes szovjet film. Kísérőműsor: Magyarország — Uruguay labdarugó mérkőzésről készült riportfilm. Fél 5, fél 7, fél 9. Műsoron: július 21-ig. KERTMOZI: Kiskrajcár. Színes magyar film. Fél 9. Kísérőműsor: Péntek 13. Műsoron: július 19-ig. Makó: Vörös Csillag-mozi: Apa lett a fiam. Francia filmvígjáték 5, 7 és 9. Műsoron: július 21-ig. Szabadság-mozi: Kaland a Vörös tengeren. Osztrák film. Fél 5. fél 7. fél 9. 19-én: Sevillai borbély. Olasz vígopera. Fél 7. fél 9. Műsoron: július 21-ig. Szentes: József Attila-mozi: Arlberg- expressz. Osztrák bűnügyi film. 4, 6 és 8. Műsoron: július 21-ig. Szabadság-mozi: Schubert. Színes osztrák film. Fél 5, fél 7, fél 9. Műsoron: július 20-ig. Csongrád: Szabadság-mozi: Róma nyílt A Szentesi Móricz Zsigmond város. Olasz filmdráma: 4, 6 és 8. Műsoron: július 21-ig. Kultúrház műsora: Délelőtt 10 órakor mesedélelőtt filmvetítéssel. Mesélő: Újvári Lajos. Belépődíj nincs. Este fél 9 órakor a kultúrház nyári színpadának megnyitó előadása a járási tanácsháza udvarán. A vidám vasárnap esten közreműködnek Riffler Márta, Homm Pál, Madaras Vilma, Fongrácz Imre, Bellák Miklós. PARTIPITIS Útmutatást nyújt a mindennapi te*1 '• pártmunkában ÜGYELETES ORVOSOK Hódmezővásárhelyen július 18-án ügyeletes orvosi szolgálat van reggel 6 órától este 8-ig, valamint egész éjjel a Petőfiutca 2 szám alatti rendelőben. A hívások bemondhatók a kórház (33) és az ügyeletes helyiség (863) telefonján. A beteghez hívásokat a kórház kapuügyelete is felvesz. Ügyeletes gyógyszertár: a Kossuth-téri. Szentesen ügyeletes orvosi szolgálat van az Ady Endre u 17 szám alatti rendelőben. Ügyeletes gyógyszertár: a Petőfi u. 1 sz. alatt. Makón a Posta-utcai rendelő tart ügyeletes orvosi szolgálatot. Ügyeletes gyógyszertár: a Lenin téri. * Ügyeletes állatorvos Hódmezővásárhelyen egész nap Rózsa József, Zrínyi utca 4. szám alatt. (Telefon 595). Csak elsősegélynyújtásra vehető igénybe. VIZSGA ELŐADÁSSAL ÉRT VÉGET A MAKÓI BALETT-TANFOLYAM A makói József Attila-kultúrház baletttanfolyama nagysikerű vizsgaelőadással fejezte be évi munkáját. A 60 főnyi balettcsoport az előadáson bebizonyította, hogy Tóth Alexandri vezetésével jó munkát végzett. A 4—18 éves tanulók két részben mutatták be műsorukat, amelyet a közönség nagy tetszéssel fogadott. A balettcsoport a nyári pihenő után szeptemberben folytatja ismét munkáját. Varga Ákos HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN dr. Csergő István körzeti orvos lakása Zrínyi utca 2. szám alatt van. Fekvő beteghez hívások itt adhatók be. A MAKÓI József Attila-kultúrház rendezésében ma, vasárnap este 7 órai kezdettel a járási kultúrház és a makói szövetkezeti bizottság kultúrcsoportja ajándékműsort ad a Nagylaki Kendergyárban az üzem élenjáró dolgozóinak tiszteletetére. CSONGRÁDON megkezdték az óvodák és a napközi otthonok nyári tatarozási munkáit. Kijavítják a Császár úti és a határsarki iskolákat is. VASÁRNAP, 1954 JÚLIUS 18. "> BWW8KI Július 10-én este Forrai Imre a Fejőgépszerelő Vállalat munkása betért egy pohár borra Hódmezővásárhelyen a Halász-csárdába. Kerékpárját kint hagyta és amikor a pohár bor elfogyasztása után kereste, annak csak hűlt helyét találta. Feljelentést tett a rendőrségen. A tolvaj még aznap este megkerült. Ugyanis az éjjeli szolgálatot teljesítő rendőrül szemnek feltűnt, hogy az egyik kerékpáros kezében különböző bicikli alkatrészeket visz. Igazoltatta. Vass Mihály, volt csendőrőrmester mivel igazolni nem tudta, honnan viszi az alkatrészeket, bevallotta, hogy alig egy órával előbb kerékpárt lopott a Halász-csárda elől, melyet a Szabadságtéren leszerelt. A vázat otthagyta, az alkatrészeket pedig lakására akarta vinni. Vass Mihály, Galamb utca 49. szám alatti lakos ellen az eljárás megindult. CSONGRÁDI ANYAKÖNYVI HÍREK . Születtek: Kókas Antal—Palatinusz Margitnak Erzsébet, Koncz István—Nagy Máriának Mária, Domokos János—Takács Juliannának Anikó, Gábris Antal—Ács Magdolnának József, Sebők János—Kálmán Viktóriának Viktória, Tóth Kálmán— Laczkó Annának Anna, Löffler József— Vikor Erzsébetnek Gabriella, Grecsó Lénárd—Ujfalusi Erzsébetnek Lénárd, Varga József— Varga Franciskának Ilona, Pataki János—Laczkó Franciskának János, Cserniis Sándor—Kollár Annának Éva, Juhász János—Forgó Ilonának János, Simmer Sándor—Tősmagi Annának Anna, Kovács János—Nagypál Borbálának István, Deák Sándor—Kamasz Erzsébetnek Viktória, Rádi István—Rácz Juliannának István, Huszka József—Berényi Máriának Katalin nevű gyermeke. Házasságot kötött: Németh Pál—Tyukász Mária Magdolna. Elhaltak: Ötvös Erzsébet, Kéri Antalné Hegyesi Viktória 66 és Dávid Jánosné Samu Julianna 83 éves korában. A CSONGRÁDI tanács iparcsoportja most szervezi a háziipari szövetkezetét. Egyelőre a kötőrészleget alakítják meg, amely a szövetkezet megalakulásáig a Szentesi Háziipari Szövetkezet részlegeként működik. Fogjon össze minden Nem is olyan régen közel három-négyszáz ember vette körül a labdarugó pályát, hogy nézhesse a község fiatalságának sikeres vetélkedését. Bizony nagyon ritkán történt az meg, hogy az ellenfél győzött volna ezen a pályán. Ma nem ez a helyzet, mert a legjobb játékosai apró kis előnyökért vagy valódi előnyökért elhagyták a község sportkörét és máshol érvényesítik tudásukat, mások örülnek játékuknak, nem Földeák sportszerető dolgozói. Az utóbbi két éven belül eltávozott Horváth I., Horváth II., Dani E., Kecskeméti, Szalma, Vajka, Sándor, Gajjas, Egyes. , A községi tanácselnök, Kővágó József kötelességének tartja, hogy a fiatalokat támogassa céljaik elérésében. A sportkörnek van már klubhelyisége is, ahol otthont talál minden sportoló, ha sakkozni akar vagy ha megbeszélést akar társaival tartani. Lehet itt asztaliteniszezni is. Az a baj, hogy a sportkör már igen régen tartott taggyűlést. Pedig taggyűlésen lehetne megbeszélni a kollektív vezetés kérdését, mert most az a helyzet, hogy vannak vezetők, akik a ,,saját szakállukra“ állítják össze a labdarugó csapatot és nem osztják meg a vezetés terhét másokkal is. Emiatt aztán sokszor van egyenetlenség is. Manhalter sporttárs, a labdarugó szakosztály vezetője sokat segít ugyan a sportkörön, de az előbb említettek miatt árt is, mégpedig sokat. Ma csakis a kollektív vezetésen alapuló sporkör lehet eredményes. Geller György községi párttitkár szereti a sportot, szereti a labdarugókat és ott van velük ..tízen-vizen.“ Nagy baj az, hogy a földeák! ,,öreg játékosok“ vonakodtak a rendszeres edzések látogatásától és a visszavonulás gondolatával foglalkoztak. Valahogy belefáradtak a falusi sportot fenyegető nehézségek leküzdésébe . . . Ha a bajnoksági táblázat alsó részén is foglal helyet a földeák! csapat, mégis csak jó tudni, kik azok, akik most játszanak, kik azok, akik a jobb felé törnek és hétről-hétre beállanak a csapatba és küzdenek a Jóreménység fejében a község sportjáért. Ezek a játékosok a következők: Zombori, Csillik, Orosz, Pető, Kocsis, Simon, Vízhányó, Csernus, Vass I., Vass S., Szabó, Vetró, Német. Az ifjúságiak pedig a következők: Varga L., Csiszár K., Kovács J., Szabó S., Somogyi A., Csányi, Bozsovi, Baráth, Vízhányó S., Pető, Kurunczi, Molnár, Horváth. Sürgősen el kell dönteni azt is, hogy a sportkör Traktor SE lesz-e avagy sem? A sportkör csak az Ágászati Állami Gazdaságtól kap támogatást. Ezen a helyen megértő, lelkes vezetők vannak, akik érzik a vezető állással járó kötelezettséget és azon vannak, hogy a parasztfiatalok is részesei legyenek a község sportéletének. Török Antal, Sándor István és Manhalter elvtársak ott vannak, ha segítésről van szó. Eiler László postavezető, a sportkör titkára, sokat dolgozik, de helyes volna, ha neki is volnának segítőtársai is. A közös vezetés éltetője egy jól működő sportkörnek. Megbeszélni minden kérdést, szervezni, agitálni, hogy erősödjön a sportkör. A szpartakiád igen jól sikerült Földeákon, hisz az Igási úti ÁG-ből vontatók vitték be a községbe a szereplőket. Ott volt a gazdaság vezetője, Török elvtárs is. Hat motoros emelte a kis földeáki sportember felvonulás jelentőségét. A negyven főnyi állami gazdasági dolgozó a községiekkel együtt versengett az elsőségért. Közel százfőnyi résztvevője volt ennek a sportnapnak A sportot szeretik a községben, hisz annak több évtizedes múltja van itt, hiszen már jó húsz esztendővel ezelőtt is nem egyszer vereséggel távoztak innen azok a városi csapatok, akik csak úgy könnyen győzni akartak. Fogjon össze minden földeáki sportbarát, tartsanak a nagy nyári munkák befejezése után azonnal taggyűlést és vitassák meg a bajokat s összefogással dolgozzanak azért, hogy a földeáki sportolók ismét jól szerepeljenek, jó eredményeket érjenek el. MAI SPORTMŰSOR Szeged: Országos Lokomotív atlétikai verseny. Földeák: H. Vörös Lobogó—Földeák! Sportkör barátságos mérkőzés a földeáki sportnév keretében. Előmérkőzést az úttörők játszanak, fél 3 órai kezdéssel. Hódmezővásárhely: H. Petőfi—Szegedi Petőfi barátságos mérkőzés a Petőfi pályán délután fél 6 órakor. Előmérkőzés lesz. H. Építők—H. Gyapotgyári VL barátságos mérkőzés délelőtt 9 órai kezdettel a Szabadság téren. Hétfőn délután a H. Petőfi pályán 6 órakor lesz a Fodrászok—Szabók szövetkezeti bajnoki mérkőzése. Kik vesznek részt a Makón rendezendő megyei szpartakiád döntőn, a makói járásból Nem hiába Makón bonyolítják le a szpartákiádot, de első volt a makói járás benevezése is. Az MTSB-hez, küldött névsorból megtudjuk, kik azok a sportolók, akik községük, járásuk legjobbjai és kik versengenek az elsőségért Makón, ahol ez alkalommal országos lovas verseny is lesz augusztus 15-én. A következő sportolók benevezése érkezett eddig: Bálint A. (Csanád), Mateidesz J. (Pitvaros), Kacsa János (Maroslele), Balogh Erzsébet, Mari Ilona, Bata Ágnes (Csanádpalota) a 100 m futásra. Az 1000 m-es futásra: Szőke László (Kövegy), Mátyás György (Csanád), Jani Dezső (Maroslele). 500 m női futásra: Balogh B. Mari I. (Őspalota). Férfi gránátdobásra: Tari Mihály (Csanád), Fekete István (Királyhegyes), Nyerges János (Pitvaros). Férfi súlylökésre: Énekes Károly (Királyhegyes), Dovalovszki Pál (Pitvaros), Lehóczky Kálmán (Őspalota). Férfi távolugrásra: Szilvási András (Csanád), Cs. Kovács József (Őspalota), Jani Dezső (Maroslele). Női távolugrás: Mari I., Női súly: Kürti Teréz (Pitvaros), aki gránátdobásban is indul. Férfi 20 km-es kerékpár: Ambrus Miklós (Kiszombor), Fodor József és Kerekes Imre (Kiszombor). Férfi tornacsapat: Csanád, röplabda férfi csapat: Csanád és női röplabda: Királyhegyes. A falu ifjúságának jó alkalma lesz ez a verseny arra, hogy erejét, tudását összemérje más községek fiataljainak hasonló tulajdonságaival. A RÁDIÓ 1 Július 19 hétfő. Kossuth-rádió 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene. 5. Falurádió. 6. Lapszemle. 7. Hírek. 7.10 Hanglemezek. 8.30 Zenekari hangverseny. 9.13 Dalok. 9.20 Gyermekrádió. 9.40 Iskolai együttesek. 10. Hírek. 10.10 Előadás. 10.30 Óvodások műsora. 11. Rubinstein műveiből. 11.30 Elbeszélés. 12. Hírek, lapszemle. 12.10 Hangverseny. 13. Hírek a nagyvilágból. 13.05 Népi zenekar. 13.30 Operarészletek. 14. Hírek. 14.25 Úttörő híradó. 14.60 Zenés kalendárium. 15.40 Lengyel Zenei Hét. 16. Ifjúsági műsor. 16.25 Műsor úttörők zenei szakkör einek. 16.40 Zongora. 17. Hírek. 17.10 Előadás. 17.25 Dalok és virágénekek. 17.40 Regényrészlet. 18.10. Táncdalok. 18.30. Hangos Újság. 19 Ajándékműsor. 19.40 Válasz hallgatók kérdéseire. 20. Hírek. 20.10 Ajándékműsor. 21. Wagner-est. 22. Hírek. 22.10 Tíz perc külpolitika. 22.20 Hanglemezek. 23.30 Daljátékból részletek. 24. Hírek 0.10 Vidám népzene. Petőfi-rádió. 6.30 Népzene. 6.40 Torna. 6.50 Szórakoztató zene. 7.30. Kisiskolások műsora. 7.40 Hanglemezek. 14. Rádió Együttes. 14.35 Operarészlet. 11.40 Hegedű-zongora. 14.57 Oboa. 15.10 Szórakoztató zene. 16. Elbeszélés. 16.15 Népdalok. 16.40 Balettzene 17.20 Irodalmi műsor. 17.45 Szív küldi. 18 10 Elbeszélés. 18.40 Hanglemezek. 19. Moszkvai Rádió összeállítás... u..30 Orosz operákból. 20.10 Snorthíradó. 20.30 Lengyel Zenei Hét. 21. Előadás. 21.10 Tánczene. 21.40 Csárdások. 22. Lengyel dalok. Július 29. kedd. Rossilli-rádió 4.30 Hírek. 4.40 Reggeli zene, 5. Falurádió. 6. Lapszemle. 7. Hírek. 7.10 Hanglemezek. 8.30 Szimfonikus zene. 9.20 Kisiskolások műsora. 9.40 Gyermekzene. 10. MŰSORA: 11 Hírek. 10.0 Szórakoztató zene. 10.40 Előadás. 11. Fúvószenekar. 11.30 Költemények. 12. Hírek. lapszemle. 12.15 Szórakoztató zene, 13 Keringők. 13.30 Balettzene, 14 Hírek. 14.25 Hangverseny gyermekeknek. 14.55 Népi muzsika. 15.15 Operarészletek. 16. C.....--bimm. 16.40 Lengyel Zenei Hét. 17. Hírek. 17.10 Szív küldi. 17.40 Írók a mofon előtt. 18. Népi együttesek műsorából. 18.30 Hangos Újság. 19. Egy falu és egy nóta. 10.40 Válasz hallgatók kérdéseire. 20. Hírek. 20.10 Szimfónikus költemény. 20.30 Könnyűzene. 20.51 Színmű: Pacsirtaszó. 22. Hírek. 22.20 Színmű folytatása. 23.38 Hírek a nagyvilágból. 23.43 Éji zene. 24. Hírek. 0.10 Vidám dalok, csárdások. Petőfi-rádió. 6.30 Keringők. 6.40 Torna. 6.50 Verbunkosok. 7.30 Kisiskolások műsora . 40 Hanglemezek. 14. Lengyel Zenei Hét. 14.51 Harmonika. 15. Rádió együttes. 15.40 Versek. 16.10 Szórakoztató zene. 17.15 Beszélő atlasz. 17.30 Ének. 18.(0 Előadás. 18.30 Hangszernégyes. 19. Moszkvai Rádió összeállása. 19.30 Előadás. 20. Tánczene. 21. Zenés irodalmi műsor. 22. Dalok. __________ _________ VIHARSAROK ! Magyar Dolgozók Pártja csongrádmegyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Felelős kiadó: az MDP Csongrádmegyei Bizottsága Szerkesztőség: Telefon: 305 és 315 Kiadóhivatal. Telefon: 271 Hódmezővásárhely, Sztálin u. 22. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat, Szeged jjfc- Felelős vezető: Vincze György