Viharsarok, 1956. január-március (12. évfolyam, 1-78. szám)

1956-01-31 / 26. szám

Világ proletárjai egyesülje­tek­ ! VIHARSAROK AZ MDP CSONGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XII. évfolyam, 28. szám Ara: 50 fillér Kedd, 1956. január 31. Záróközlemény a varsói szerződés Politikai Tanácskozó Bizottságának üléséről Prága, január 28. (CTK) A varsói szerződésben rész­vevő államok Politikai Ta­nácskozó Bizottságának Prá­gá­ban tartott üléséről a kö­vetkező záróközleményt ad­ták ki: Január 27-én és 28-án Prá­gában tartotta üléseit a Var­sóban 1955. május 14-én kö­tött barátsági, együttműkö­dési és kölcsönös segélynyúj­tási szerződésben részvevő államok Politikai Tanácskozó­­ Bizottsága. A Politikai Ta­­­nácskozó Bizottság ülésén a­­ következő küldöttek vettek­­ részt: az Albán Népköztársa­ság részéről Mehmet Shehu, j a minisztertanács elnöke, B. Ballv­ku altábornagy, a mi­nisztertanács első elnökhe­lyettese, nemzetvédelmi mi­niszter, a Bolgár Népköztár­saság részéről Rajko Damja­­nov, a minisztertanács elnö­kének helyettese, P. Pan­­csevszki hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter; a Magyar Népköztársaság ré­széről Hegedűs András, a mi­nisztertanács elnöke, Bata István vezérezredes, honvé­delmi miniszter; a Német De­mokratikus Köztársaság ré­széről Walter Ulbricht, a mi­niszterelnök első­­ helyettese, W. Stoph vezérezredes, mi­­niszterelnökhelyettes, nemzet­­­védelmi miniszter, a Lengyel Népköztársaság részéről J. Cyranskiewicz, a miniszterta­nács elnöke, K. Rokossowski marsall, a minisztertanács el­nökhelyettese, nemzetvédelmi miniszter, a Román Népköz­­társaság részéről Chivu Stoica, a minisztertanács el­nöke, L. Salajan vezérezre­des, a fegyveres erők minisz­tere, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége ré­széről V. M. Molotov, a mi­nisztertanács elnökének első helyettese, külügyminiszter, G. K. Zsukov marsall, hon­védelmi miniszter, a Cseh­szlovák Köztársaság részéről A. Cepicka­­ hadseregtábornok, a miniszterelnök első helyet­tese, nemzetvédelmi minisz­ter, V. David külügyminisz­ter; a Kínai Népköztársaság részéről, mint megfigyelő Nie Zsun-csen marsall, a Honvé­delmi Bizottság alelnöke. Az üléseken az elnöki tisz­tet Mehmet Shehu, az Albán Népköztársaság Miniszterta­nácsának elnöke látta le. A bizottság — X. Sz. Kői­nyevnek, a Szovjetunió mar­­salljának, az egyesített fegy­veres erők főparancsnokának javaslatára — megvitatta és jóváhagyta az egyesített ka­tonai parancsnokság szabály­zatát és eldöntött néhány szervezeti kérdést, amely a varsói szerződésben részvevő államok egyesített fegyveres erőinek tevékenységével kap­csolatos.­­ A bizottság elfogadta a Né­met Demokratikus Köztársa­ság küldöttségének azt a ja­vaslatát, hogy a Német De­mokratikus Köztársaság nem­zeti néphadseregének meg­alakítása után a Német De­mokratikus Köztársaság kon­tingensét is vonják be az egyesített fegyveres erőkbe. Elhatározta a bizottság azt is, hogy a Német Demokratikus Köztársaság nemzetvédelmi minisztere, az elfogadott ren­delkezések értelmében a var­sói szerződésben részvevő ál­lamok egyesített fegyveres erőinek egyik helyettes fő­parancsnoka lesz. Minthogy a varsói szerző­dés előírja, hogy a tagálla­mok folytassanak tanácskozá­sokat olyan nemzetközi kér­désekről, amelyek érintik kö­zös érdekeiket, a Politikai Tanácskozó Bizottság megvi­tatta a nemzetközi helyzetet. Az e vitában levont követ­keztetéseket tartalmazza az­ a deklaráció, amelyet a varsói szerződés tagállamainak kül­döttei aláírtak. A bizottság ezenkívül meg­vizsgált néhány szervezeti kérdést, amely saját munká­jával kapcsolatos. Elhatározták, hogy a Poli­tikai Tanácskozó Bizottság a szükséghez képest fog össze­ülni, de évenként legalább kétszer, hogy megvitassa a varsói szerződés végrehajtá­sára vonatkozó kérdéseket. Az elnöki tisztet egy-egy nap­tári évre a bizottságban kép­viselt államok küldöttei fel­váltva látják el. A Politikai Tanácskozó Bizottság mellett kisegítő szerveket állítanak fel, ame­lyeknek székhelye Moszkvá­ban lesz. Ezek a következők: a) állandó bizottság, amely­nek feladata, hogy javaslato­kat dolgozzon ki külpolitikai kérdésekben; b) egyesített titkárság, amelyben az összes tagálla­mok képviselve vannak: A varsói szerződés tagállamainak deklarációja A varsói barátsági, együtt­működési és kölcsönös se­gélynyújtási szerződésiben részvevő államok Politikai Tanácskozó Bizottsága prá­gai ülésszakán az alábbi deklarációt adták ki: Az 1955. május 14-én meg­kötött varsói szerződésben részvevő államok — a Szov­jet Szocialista Köztársasá­gok Szövetsége, a Lengyel Népköztársaság, a Csehszlo­vák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság és az Albán Népköztársaság képviselői, akik összegyűltek Prágában a varsói szerző­dés alapján létesített Politi­kai Tanácskozó Bizottság ülésszakára, kicserélték vé­leményüket a nemzetközi helyzet és az európai bizton­ság kérdéseiről. Ennek ered­ményeként teljesen egyönte­tű értékelésre jutottak mind a nemzetközi helyzet egé­szét, mind pedig az Európá­ban kialakult helyzetet ille­tően. Egyöntetű véleményre jutottak azokra az intézke­désekre vonatkozólag is, amelyekre szükség van a nemzetközi feszültség továb­bi enyhítése, a megoldatlan nemzetközi kérdések rende­zése, az európai béke és biztonság megszilárdítása végett.• A népek mélységes béke­akarata már lényeges válto­zásokra vezetett a nemzet­közi helyzetben, bizonyos enyhülést idézett elő az ál­lamok közötti feszültségben. Új, még ki nem használt le­hetőségek tárultak fel az ál­lamok kapcsolatainak meg­javítására és a nemzetközi együttműködés megszilárdí­tására, az államok társadal­mi rendszerében mutatkozó különbségektől függetlenül. Helyesnek bizonyult, hogy az államok közötti nézetelté­rések és viták megoldásának módszere nem az erőszak al­kalmazása, vagy az erőszak­kal való fenyegetőzés, ha­nem a felek kölcsönös érde­keinek figyelembe vételével a tárgyalások útja. Ennél­fogva azok a találkozások, amelyek az utóbbi időben az államok vezető személyi­ségei között jöttek létre, kü­lönösen a négy hatalom kor­mányfőinek genfi értekezle­tén, igen pozitív jelentősé­gűek voltak abból a szem­pontból, hogy egészségessé váljék az egész nemzetközi helyzet, csökkenjen az új háború veszélye. Az államok kapcsolatai­nak az utóbbi években tör­tént fejlődése azt bizonyítja, hogy az a politika, amely a békeszerető államok ellen irányuló agresszív tömbök alakítására irányul, mint például az északatlanti tömb, a bagdadi tömb, a dél­kelet-ázsiai katonai tömb (SEATO), nem segítheti elő az államok nézeteltérései­nek rendezését, sőt ellenke­zőleg, fokozza e nézeteltéré­­seket, az államok viszonyá­nak még nagyobb fokú kiéle­ződésére vezet. E politika eredménye a példátlan ará­nyú fegyverkezési verseny, különösen a tömegpusztító fegyverek: az atom-, a hid­rogén-, a rakétafegyver stb. terén. Ez a fegyverkezési verseny már oda vezetett, hogy az államok óriási és egyre növekvő anyagi esz­közöket fordítanak az atom- és hidrogénfegyverek, a ra­kétatechnika, repülőgépek, hadihajók, tankok, tüzérségi fegyverek és más fegyverek előállítására. Mindez két­ségtelenül növeli az új há­ború veszélyét, pedig ez a háború mérhetetlen áldoza­tokat és nyomorúságot zúdí­tana az emberiségre. Ezzel együtt sok olyan ál­lam számára, amelyet külső nyomással, az eszközökben nem válogatva vontak be az említett katonai tömbökbe, a tömbökben való részvétel nemzeti függetlenségük köz­vetlen veszélyeztetését, azt a veszélyt jelenti, hogy ide­gen érdekekért keletkezett konfliktusokba sodródnak, jelenti továbbá azt a ve­szélyt, hogy újból gyarmati rabságba döntik azokat a népeket, amelyek kemény harccal letépték magukról a gyarmati jármot és elnyer­ték a független fejlődés le­hetőségét. Nem véletlen, hogy az ag­resszív katonai tömbök ala­kításának és a fegyverkezési hajsza fokozásának politiká­ját mind több állam elítéli. Mind nagyobb elismerésre talál az a törekvés, hogy az államok tegyenek kollektív erőfeszítéseket a békéért ví­vott harcban, működjenek együtt nemzetközi téren a területi épség és a szuvere­­nitás kölcsönös tiszteletben­­tartása, a meg nem táma­dás, az államok belügyeibe való be nem avatkozás, az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök, a békés egymás mellett élés alapján. Ezek a célok megfelelnek több ál­lam olyan irányú törekvé­seinek is, hogy az agresszív katonai tömbök politikáját mellőzve semlegességi poli­tikát folytassanak. A varsói szerződés államai üdvözlik az ilyen törekvése­ket, mert meggyőződésük, hogy e törekvések támoga­tása szilárdítja a béke erőit és gyengíti a háború erőit. A varsói szerződés álla­mai rokonszenvüket nyilvá­nítják az ázsiai és afrikai or­szágok iránt, amelyek védel­mezik a független nemzeti fejlődéshez való törvényes jogaikat. A varsói szerződés államai kijelentik, hogy tel­jes támogatásukban részesí­tik az ázsiai és afrikai or­szágok bandungi értekezleté­nek határozatait. A bandun­gi értekezlet részvevői meg­mutatták: elhatározták, hogy megvédelmezik a béke és a haladás ügyét, elítélik a gyarmati rendszert, amelyre új, döntő csapást mért a nagy kínai nép győzelme és a Kínai Népköztársaság meg­alakulása. A Kínai Népköz­­társaság ma az egész világ békéjének egyik hatalmas támasza. A varsói szerződés államai megállapítják, hogy a bandungi értekezleten ki­emelkedő szerepe volt Indiá­nak, Indonéziának, Burmá­nak, Egyiptomnak és más ál­lamoknak. Kijelentik, hogy készek elősegíteni a ban­dungi értekezlet határozatai­nak megvalósítását, a többi között a gazdasági és a kul­turális együttműködés terén a kölcsönös előnyök alapján, anélkül, hogy bárminő poli­tikai, katonai vagy egyéb feltételeket kényszerítené­nek ki. A varsói szerződés államai természetesen különös jelen­tőséget tulajdonítanak az európai helyzetnek és azok­nak az intézkedéseknek, amelyek az európai bizton­ság biztosításához szüksége­sek. A kialakult helyzetben, midőn Európa egymással szembenálló katonai csopor­tosulásokra szakadt, midőn az északatlanti tömbben részvevő államok fegyverke­zési hajszája egyre nagyobb lendületűvé válik, midőn az e tömbbe bekapcsolt Nyugat- Németországot aktívan ren­i­­litarizálják, az európai né­pek érthetően aggódnak az európai béke sorsa miatt. Tudatában vannak annak, milyen veszélyes a fegyve­res erők — a szárazföldi hadseregek, a légierők, az atom- és hidrogénfegyver­készletek — növelése. Szá­mot­­ vetnek azzal is, hogy amennyiben ez a helyzet to­vább tart Európában, akkor még inkább növekszik a fegyverkezési hajsza miatt a népekre nehezedő katonai kiadások terhe. Az agresszív katonai töm­bök politikájában és a fegy­verkezési hajszában rejlő veszély tudatával magyaráz­ható az a tény, hogy a fran­cia nép a nemrég tartott parlamenti választásokon azokat az erőket támogatta, amelyek a nemzetközi együtt­működés, a megoldatlan problémák békés eszközök­kel való rendezése mellett foglalnak állást. A Szovjetunió, Lengyelor­szág, Csehszlovákia, a Né­met Demokratikus Köztársa­ság, Magyarország, Romá­nia, Bulgária és Albánia ki­jelenti, hogy kész együttmű­ködni minden más állammal az európai biztonság megszi­lárdítását és az új európai háború veszélyének elhárítá­sát szolgáló intézkedésekben. Eltökélték, hogy továbbra is a béke és minden állam — a nagyok és a kicsinyek — mindenre kiterjedő békés együttműködésének politiká­ját folytatják. Ez a törekvé­sük annak a mélységes tu­datán alapszik, hogy az új háború óriási áldozatokat követelne a népektől, elpusz­títaná mindazon államok te­rületét, amelyek csatamező­vé válnának. Következik ez a törekvés ezen államok bel­ső fejlődésének és természe­tének szükségleteiből is. Ezen államok népei a gazda­sági és kulturális fejlesztés hatalmas tervein, az embe­rek jólétének fellendítését célzó terveken, a gazdasági élet és a kultúra mindenre kiterjedő fejlesztésének ter­vein, a tudomány és a tech­nika legújabb vívmányait az emberiség szolgálatába állító óriási tervek teljesítésén dolgoznak. A békeszerető államok az európai biztonság megszilár­dítására törekszenek. A nyugati hatalmak bizonyos körei viszont félnek a nem­zetközi feszültség enyhülésé­től és az államok együttmű­ködésének kiterjedésétől. Nyilvánvalóan a háborús ide­gesség fenntartására, a »hi­degháború« folytatására tö­rekszenek, mert úgy vélik, hogy csakis ily módon tud­ják megóvni a széteséstől Európában — és nemcsak Európában — alakított kato­nai csoportosulásaikat és fenntartani a fegyverkezési hajszát, biztosítván a tőkés monopóliumok anélkül is nagy profitjának növekedé­­­sét. Ezeknek az államoknak agresszív körei széles kör­ben reklámozott katonai programjaikkal és gyújtoga­tó nyilatkozataikkal arra tö­rekednek, hogy megfélemlít­sék, mérhetetlen katonai ki­­­­adásokra, békés gazdasági és kulturális építésük elsorvasz­tására kényszerítsék a béke­­szerető államokat. Ezek a körök félnek a béke erői­nek megszilárdulásától, a békeszerető államokban élő népek jólétének növekedésé­től. Mindez megmagyarázza azt a tényt, hogy a nyugati hatalmak egymás után gör­dítik az akadályokat az ál­talános európai biztonság ügyében való megegyezés út­jába, nem hajlandók megol­dani a fegyverzet csökkenté­sének és az atomfegyver el­tiltásának kérdését, nem haj­landók beszüntetni a fegy­verkezési versenyt. Országaink népei, bízva erőikben, fellelkesülve a szo­cializmus építésében aratott nagyszerű győzelmeiktől, nem hagyják magukat meg­félemlíteni, vagy félrevezet­ni. Országaink népei lebír­­hatatlan békeakaratára, sa­ját egyesült és növekvő ere­jükre támaszkodva, tovább­ra is folytatni fogják békés építő politikájukat, tevéke­nyen elősegítik a békének és a népek biztonságának meg­szilárdulását. Az európai népek fejlődé­séhez szükséges békés felté­teleket egy európai kollektív biztonsági rendszer megte­remtése biztosíthatná a leg­jobban. Ez a rendszer lépne az Európában fennálló kato­nai csoportosulások helyébe. A varsói szerződés tagálla­mai meg akarják könnyíteni a lehetőséget egy hatékony európai biztonsági rendszer megteremtésére és ezért ki­jelentik, hogy hajlandók a többi érdekelt állammal együtt megvizsgálni azokat a javaslatokat, amelyek megfelelnek e feladatnak. Ezt a célt szolgálná megfe­lelő megállapodás megköté­se eleinte az európai álla­mok egy része között, bele­értve a Szovjetuniót, Nagy- Britanniát, Franciaországot, valamint az Egyesült Álla­mokat, továbbá az, hogy olyan övezet létesüljön Eu­rópában, amelyben a fegy­veres erők létszám­át és elhe­lyezését az érdekelt államok külön megállapodása szabá­lyozná. Meg lehetne vizs­gálni azokat a megfelelő ja­vaslatokat is, amelyeket Nagy-Britannia kormánya tett a genfi négyhatalmi kormányfői értekezleten. Különös figyelmet érde­mel az a kérdés, hogy Euró­pában hozzák létre a fegy­verzet korlátozásának és el­lenőrzésének említett külön­leges övezetét, amely magá­ban foglalja Németország mindkét részét és az álla­mok kössenek erre vonatko­zólag megfelelő megállapo­dást. Az ilyen megállapodás előírhatná, hogy a külföldi csapatokat kivonják Német­ország mindkét részéből, il­letve ottani létszámukat kor­látozzák, előírhatná továbbá a Német Demokratikus Köz­társaság és a Német Szövet­ségi Köztársaság fegyveres ko­ntingens­ének korlátozá­sát oly módon, hogy megte­­rem­­tsC a " szükséges ellenőr­zést, amely a megfelelő meg­állapodások teljesítése felett őrködik. Az ilyen megállapo­dás fontos lépés lenne az európai feszültség enyhülése felé vezető úton. Ez a meg­állapodás kedvezőbb feltéte­leket teremtene ahhoz is, hogy a német problémát az európai biztonság biztosítása követelményeinek megfele­lően oldják meg. Az északatlanti tömb tag­államai fegyverkezési haj­szát folytatnak. Tavaly de­cemberben amellett foglal­tak állást, hogy hadseregei­ket atomfegyverrel szerelik fel és egyharmadával növe­lik ezen csoportosulás Euró­pában állomásozó légierejé­nek létszámát. Lehetetlen nem látni, hogy ez a lépés az európai hely­zet kiélezésére, a fegyverke­zési verseny folytatására, a katonai költségvetések még nagyobb arányú felduzzasz­tására irányul. Mindezt an­nak ellenére teszik, hogy a békeszerető európai orszá­gok már egész sor intézke­dést tettek fegyveres erőik és katonai költségvetésük csökkentésére. Minthogy az északatlanti tömb említett határozata el­lentétben áll a népeknek az­zal a követelésével, hogy vessenek véget a fegyverke­zési versenynek és szüntes­sék meg az atomháború ve­szélyét, a varsói szerződés tagállamai határozottan el­ítélik ezt a lépést, minthogy ez összeegyeztethetetlen az európai biztonság érdekeivel. A varsói szerződés tagálla­mai javasolják, hogy amíg nem jön létre megegyezés az érdekelt államok között az atomfegyver eltiltásáról, egyezzenek meg abban, hogy a Németország területén ál­lomásozó fegyveres erőknek — köztük a Német Demok­ratikus Köztársaság fegyve­res erőinek és a Német Szö­vetségi Köztársaság fegyve­res erőinek — fegyverzeté­ben nem lesz atomfegyver. Ilyen megegyezés lépés len­ne előre az európai feszült­ség enyhítésében és össz­hangban állna a német nép érdekeivel is. A négy hatalom vezető ál­­lamférfiainak tavaly július­ban és októberben, Genfben létrejött eszmecseréi meginu­(Folytatás a 2. oldalon.)

Next