Világ Ifjúsága, 1960 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1960-01-01 / 1. szám
A teremben egy pillanatra elaludt a villany. A jókedvű bálozók — mintegy varázsütésre — megálltak és kíváncsian várták, mi következik. A hirtelen támadt csendben kellemes hang szólalt meg. — A pontos idő: 12 óra! Szeretettel üdvözlöm kedves vendégeinket az új év alkalmából. Emeljük poharunkat a népek barátságára! Biztos vagyok benne, hogy a világ minden táján most, velünk egyszerre, éjfélkor, az emberek békés, boldog újesztendőt kívánnak egymásnak. A poharak összekoccantak, csillogtak a szemek és a vidám mulatozás közben senki nem gondolt arra, hogy az új évet köszöntő, különben kedves bejelentésben — hiba van. Legalábbis tudományos vonatkozásban. Jól látható ez a fenti órákon is. Hiszen, amikor nálunk éjfél van. New Yorkiban például csak még este 6 óra, Pekingben pedig már jóval túl járnak éjfélen. Természetesen nem arra gondolunk, hogy az óévet búcsúztatva, bárkinek is tudományos értekezést kellett volna tartania, de nem árt egyszer közelebbről is megvizsgálni az olyan mindennap használt kijelentést, hogy a pontos idő... no de menjünk sorjában! Hány éves az időszámítás ? Bármilyen furcsa, erre az egyszerűnek látszó kérdésre nem lehet pontos választ adni. Annyi bizonyos, hogy a történelem régebbi korszakaiban nem tartották túlságosan fontosnak a mai fogalmak szerint értelmezett percnyire pontos időt. Ó, „boldog” világ! A diáknak nem kellett jutni az iskolába s a munkába érkezőket sem vonták felelősségre, ha kőbaltájukkal egy-két perccel később érkeztek az elejtett vadhoz. Legfeljebb aznap nem jutott élelem a családnak ... Annyit tudunk, hogy ősidőiktől kezdve a Nap volt a gondolkodó földi halandó órája, sőt naptára is. A Napot, illetve a Nap-járást figyelve rendezték be életütüket. Így alakult ki a nap (most már kisbetűvel írva), mely a Föld egy tengelyfordulatának az ideje. Az ókori babilóniaiak 360 naphoz öt szent napot adtak hozzá, így lett ki az év, mely a Földnek a Nap körüli keringési ideje. A babilóniaiak osztották fel a kört is 360 fokra, a nappalt és az éjjelt pedig 12—12, összesen 24 órára. Ezek a számok tehát tőlük erednek. A régieknél azonban egy órányi idő nem a nap huszonnegyed része volt, hanem a nappalnak vagy az éjszakának a tizenketted része, ami azt jelentette, hogy nyáron és télen különböző hosszúak voltak a nappali, illetve az éji órák. Amikor a görögök bevezették a vízi órát, amely egy edényből a másikba áramló víz szintjének emelkedésével mérte az időt — bizony össze kellett szedni minden tudományát a korabeli „óraiparnak”, hogy órájuk ne egyenletes időközöket mérjen, hanem nyáron hosszabb, télen pedig rövidebb nappali „órákat”. Ezt úgy érték el, hogy készítettek egy tölcsér alakú tömör kúpot, s ha ezt a kúpot bedugták a tölcsér vízbe, akkor ott kevesebb víz maradt, ami gyorsabban kicsöpögött abból, jelezve az idő múlását. Télen mélyebbre engedték a kúpot a tölcsérbe, nyáron pedig magasabbra húzták és több vízzel töltötték meg, a pontosnak éppen nem nevezhető víziórát. Ahány ház , annyi naptár Elődeink akkor kerültek bajba, amikor valamiféle pontos időszámításhoz alkalmazkodva naptárt akartak készíteni és kiderült, hogy az év, azaz a Föld Nap körüli keringésének ideje — nem kerekszám, hanem 365 nap, 5 óra, 48 perc és 46 másodperc. Ahhoz tehát, hogy a naptári időpontok évről évre nagyjából megfeleljenek egymásnak, minden négy évben egy 366 napos szökőévet kellett beiktatni. A mi szökőév-számításunk eredetileg Egyiptomból eredt, amit azután Julius Caesar honosított meg Rómában. A IV. században az egyház, amely az időszámítást is irányította, elfogadta ezt, de hamarosan rá kellett jönni, hogy ez sem teljes megoldás. XIII. Gergely pápa idejében észrevették, hogy baj van a holdjárás szerinti ünnepekkel, ezért megreformálták a naptárt s időnként egy-egy szökőévet elhagynak, ezért 1582. október 4. után 15-e következett, hogy „behozzák” a lemaradást. Azóta rend van a naptárral, legalábbis az lesz 3000 évig, amikor a felhalmozódó kicsiny eltérések megint egy egész napra növekednek majd. Érdekessége volt az akkori naptárreformnak, hogy a keleti egyház nem fogadta el a római pápa rendszabályát és például a Szovjetunióban is csak 1923-ban vezették be a már az egész világon elterjedt naptárrendszert. Ezért esik az októberi forradalom ünnepe november 7-re. Amikor még nem tudták szállítani az időt Az embereket elsősorban az időszámítás kisebb egységei érdekelték, melyek segítségével napi munkájukat végezték Ezért már az óra ismerete előtt is jóvalmérték az időt, méghozzá a lépéssel. Vagy 2300 évvel ezelőtt Arisztofanész, nagyhírű görög drámaíró írt egy vígjátékot, amelyben ezt olvashatjuk: „Amikor elkövetkezik az az idő, hogy az árnyék tíz lépés hosszú lesz, kend be magad illatos kenőccsel és gyere vacsorázni!"’ Ezt pedig úgy kell értelmezni, hogy városok főterén, fontosabb közlekedési helyeken felállítottak egy hatalmas oszlopot, melynek árnyéka a nap múlásával hosszabbodott, illetve rövidült. Aki meg akarta tudni, mennyi az idő, nem kellett mást tenni, mint végigsétálni a furcsa „óra” mutatóján. A technika, a tudomány és a kereskedelem fejlődésével elkövetkezett az az idő, amikor már nemcsak az ilyen kezdetleges időmérés számított elavultnak, de az a követelmény jelentkezett, hogy az időt szállítani kellett. Nincs semmi félreértést szállítani. 1714-ben az angol parlamentben a következőt hirdették ki: „10 000 fontot kap az, aki időt tud szállítani!'’ Nem a hóbortos angolok valamilyen tréfájáról volt szó, hanem a tengeri kereskedelem nagyhatalma. Britannia keresett megoldást arra, hogy a tengeren utazó hajósok megállapíthassák a pontos időt. Hiszen köztudomású volt már akkor is, hogy az idő állása — mely a Naphoz igazodik — minden délkörön más. Mivel pedig ahhoz, hogy útközben a hajón meg tudják állapítani valamely hely földrajzi hosszúságát, szélességét, órára van szükség, hogy összehasonlítást tehessenek a helyi idővel. Sokan törték a fejüket a kor feltalálói közül, hogy megszerkesszék a „szállítható” időt. Több mint 100 évig küzdöttek a világ órásai, végül is az angol Harrison-nak és a francia Leroy-nak sikerült megszerkeszteni a kronométert, mely aztán alkalmas volt arra, hogy a nyílt tengeren is bárki megállapítsa az időt és módja legyen azonnal a csillagok állását is ellenőrizni. A Nagy Tom és a törpék Az emberiség történetében a legkülönfélébb időmérő eszközök használatára találunk példát: az említett víziórákon kívül közismert a tűzóra, mely tulajdonképpen egyenletesen égő viaszgyertya, vagy olajmécses volt. Sok helyen történik említés az élő ébresztőórákról, ami bizonyosfajta állatok életmegnyilvánulásához kapcsolta az időmérést. Ezek közül legtovább a kakaskukorékolás emlékét őrizték meg. (Folytatása a 14. oldalon.) :