Világ Ifjúsága, 1972 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1972 / 8. szám
Tizenöt év telt el azóta, hogy 1958 nyarán ünnepélyes külsőségek között megnyílt az első önkéntes ifjúsági építőtábor a Hanságban. 15. alkalommal hangzott el a KISZ Központi Bizottságának felhívása, hogy az építőtáborokba szólítsa a fiatalokat. A Hanság mocsarát lecsapoló egyetemisták köre azóta kibővült a középiskolás és szakmunkástanuló fiatalokkal. De módosult a táborok nemek szerinti összetétele is: a Hanságban még csak fiúk dolgoztak, ma viszont a táborozók kétharmada lány. Összesen több mint 30 ezer fiatal dolgozik 1972-ben a KISZ központi építőtáboraiban, nem számítva a megyei KISZ-bizottságok és a felsőfokú oktatási intézmények helyi jellegű építőtáboraiban dolgozó diákokat. Akik annak idején a Hanságban elkezdték, aligha gondoltak rá, hogy hagyományt teremtenek. Pedig az lett belőle, amit most a 15. nyáron több mint 30 ezer fiatal tanúsít A főváros lakásépítkezéseinek meggyorsítására a KISZ budapesti bizottsága önkéntes ifjúsági építőtábort létesített Újpalotán. A tábor lakói - öszszesen körülbelül 700 szakmunkástanuló és középiskolás diák - tereprendezést és lakástakarítást végeznek az új városrészben, a 43. Építőipari Vállalat nem kis örömére A Kertészeti Egyetem Tangazdaságának halásztelki kerületében 150 Baranya megyei fiatal érkezett elsőként a „Nagy Ilona” táborba Az olvasók bizonyára észrevették, hogy a fotósok minden évben „fölfedeznek” egy-egy rendkívül vonzó kislányt, amint megnyerő mosollyal kötözgeti vagy kaccsazza a szőlőt A képet nézegetve (amely különben a Bajai Állami Gazdaságban készült) azt hiszem, a fotós most sem okoz csalódást ... A halásztelki tábor fiataljai, akik a növényápolásban hasznosítják magukat - ezúttal már nem sátorban, hanem a gazdaság munkásszállójában laknak gyilkosság. A 15—19 éveseké: öngyilkosság, baleset, daganat! A 15—19 évesek korcsoportjában tehát első helyre került az élettől való megválásnak ez a drasztikus módja. Világjelenségről van szó: az NSZK-ban, Svájcban, Ausztriában és Csehszlovákiában is igen magas ennek a korosztálynak az öngyilkossági rátája. Okok a mélyben Ismeretes, hogy Budapesten, a Korányi Kórházban működik egy mérgezési eseteket is gyógyító baleseti belgyógyászati osztály. Ide szállítják be a fővárosból és környékéről nap mint nap azokat az öngyilkosokat is, akik méreggel — rendszerint gyógyszerrel — próbálnak véget vetni életüknek, így vélnek megoldást találni problémáikra. A kórházban harmadik esztendeje pszichológus is működik. Maga is fiatal asszony, aki fokozott gonddal foglalkozik az ifjú öngyilkosokkal, pontosabban azokkal, akiknek sikerült viszszaadni a szó biológiai értelmében az életet. A fiatal pszichológusnő a kórház orvosaival, ápoló személyzetével együtt azon fáradozik, hogy a teljes értékű életbe vezesse vissza őket. Arra a kérdésre, hogy miért lesz öngyilkos egy fiatal, meglepő határozottsággal válaszolt: — Soha nem azért, amiért hirtelen, azon a napon tettét elkövette. Az okok mindig mélyebbek és a mélyben kivétel nélkül minden alkalommal a családi háttér húzódik meg. A felnőttek, a szülők sokszor maguk sem hiszik, hogy gyermekük milyen erősen kötődik hozzájuk. Állítom, hogy — kóros esetektől eltekintve — még szerelmi bánatában is csak az a fiatal lesz öngyilkos, aki nem kap otthon nehéz napjaiban, heteiben elegendő szeretetet, megértést. Érdekesen kapcsolódik ez a vélemény egy másikhoz, amely nem elsősorban és nem csak fiatalokról szól, de ezt az érzelmi kötődést hangsúlyozza. Dr. Buda Béla pszichológus tanulmányt közölt a múlt évben az Orvosi Hetilapban. Ebből idézek egy bekezdést, amely nagyon rokon az előbbi gondolattal: „ ... Más kutatók az öngyilkos személyiségének infantilizmusát hangsúlyozzák. Ez nagyobb fokban érvényes az öngyilkosságot megkísérlőkre, mint az öngyilkosokra, de lehet, hogy ez csak látszat, mivel az öngyilkosok személyiségéről sokkal kevesebbet tudunk. Az infantilizmus itt nem általános gyermekességet vagy gyermeki pszichés nívón rögzült magatartási mintákat jelent, hanem azt, hogy a személyiség kapcsolatsémája, a szeretett másik személy felé való viszonyulás jellegzetes módja olyan, amilyen általában a gyermekeké szokott lenni. A gyermeki kapcsolatra jellemző az egyenlőtlen kapcsolati helyzet, a másiktól való lelki függőség, amely különböző — sokszor inadekvát — elvárásokban és igényekben nyilvánul meg, de amelyeket a személyiség gyakran egyenes módon kifejezni nem tud, csak hangulati állapotaival, viselkedésével jelez, ez a felnőtt öngyilkosok viszonylataiban is megfigyelhető ..." Az okok tehát nagyon is a mélyben és a legtöbb esetben a gyermekkorban, a családi háttérben, a szülő-gyermek viszonyban kereshetők. A közvetlen előidéző okok már sokfélék. Sorrendet is nehéz lenne felállítani, ilyen irányú statisztika nem is készült a fiatalokról, ám valami támaszkodó pont azért akad. 1967-ben is elkészítették azt a statisztikát, amely az öngyikossági kísérleteket próbálta valószínű közvetlen okok és nemek szerint bontani. Bár itt nincs kor szerinti csoportosítás, mégis lehet következtetni. Családi viszály miatt több mint hatezren követtek el öngyilkosságot, közülük csaknem ezren szülő-gyermek viszony, illetve rossz viszonyok miatt. Itt bizonyos, hogy az elkövetők zöme nem a szülő, hanem a gyermek volt, illetve ha a szülő, akkor az idős szülő. A rossz iskolai előmenetel miatt elkövetett öngyilkossági kísérletek száma 413 volt, ebből több mint háromszázat leányok követtek el. A szerelmi bánat, a csalódás szomorú kategóriája is feltehetően zömmel fiatalokat érint. Számok bizonyítják, hogy ezt is a lányok viselik el nehezebben, mert az 510 férfivel szemben 1241 nőt jelez a statisztika. Terhesség miatti szégyenében évről évre mintegy száz lány kísért meg öngyilkosságot. Elvesztettem apu körzőjét Ezek hát a nagyobb számok, de sok olyan jelenség is mutatkozik, amit lehetetlen statisztikába foglalni. A 15 éves kislányt súlyos gyógyszermérgezéssel hozták be a kórházba. Az orvosok napokig küzdöttek az életéért, és a küzdelem nem volt hiábavaló: a kislány magához tért, hamarosan meggyógyult. Amikor megkérdezték tőle, miért akart meghalni, nagyon komolyan válaszolt: — Mert elvesztettem az apu körzőjét! Az orvosok ekkor már tudták, hogy a kislány apja nem a mesék „zord, kőszívű atyja”, hiszen napokon át a folyosón remegett egyetlen kislánya életéért, és azt sem tudta, mit kezdjen vele, amikor jobban lett. Tény azonban — ez a későbbi beszélgetések során derült ki, — hogy mindig nagyon szigorú volt a kislányhoz, hogy ideges természetű, gyomorfekélye miatt sokszor kedvetlen, türelmetlen. A kislányban az apjától való tartás és a beteg apát sajnáló érzelmek úgy keveredtek, hogy csak egy kiváltó okra volt szükség, és elkövette a tettet. Nem „normális dolog”? Persze, hogy az egészséges, kiegyensúlyozott ember szemével nézve nem az. Az öngyilkosokat gyakran nem tartották és nem tartják „normális” embernek, holott az esetek zömében erről szó sincs. Ugyanolyanok, mint a többi ember, csak érzékenyebbek a körülöttük levő dolgokra. A gyerekek zöme vállat ránt arra, ha elveszít egy 30 forintos körzőt, még akkor is, ha az apja körzője, a másik rész ugyan fél egy kicsit a büntetéstől, de bevallja, a harmadik csoport mesét talál ki, hogy eltitkolja, és akad olyan is, mint ez a kislány, aki a legkülönösebb megoldást választja. Tette összefügg a korával is. A pszichológusnő szerint a közvetlen környezeti, elsősorban családi problémákat a legnehezebben az átmeneti korban levők viselik el. Ez az átmeneti kor azután kinél hoszszabb, kinél rövidebb, de elkezdődik 10—14 éves korcsoportban a prepubertással, folytatódik a pubertással és jócskán átnő a második X-be, a teljes felnőtté válás korába. Ebben a korban jön rá, hogy nem gyermek többé. Akinek szép, jó gyermekkora volt, annak fáj elszakadni tőle. Akinek rossz volt, az pedig kevés muníciót kapott ahhoz, hogy könnyen viselje az átalakulás fizikai, lelki, szellemi nehézségeit. Ekkor érik a fiatalt a legerősebb sokkhatások: ha tovább akar tanulni, vajon sikerül-e? Ha katonasághoz kerül, a szabad élet után a megkötöttséget kell megszoknia; gyakran nagyon nehéz a munkahelyi beilleszkedés, megszokni az új környezetet, megtalálni önmagát benne. És következik a szerelem, a családalapítás, az első gyerek. Mindig más körülötte a világ, mindig történik valami, mindig akad nehézség is, és kérdés, ki hogyan viseli el ezt a nehézséget, hogyan birkózik meg az újjal, hogyan segít neki ebben a közvetlen környezete. Cry for help Nemcsak a régi orosz regények figurája volt a „felesleges ember”, hanem nagyon sok fiatal, aki még nem találta meg önmagát, aki nem találta meg a helyét az életben, „feleslegesnek” érzi magát. Az egészséges idegzetűek, s az olyanok, akik problémáikkal tanácsadóra találnak, ezt könnyebben-nehezebben átvészelik. A gyengébbek is megoldást keresnek, de néha a legrosszabb megoldást választják. Az öngyilkossági kísérletek egy része — szerencsére — csak kísérlet marad. Vagy mert gyorsan észrevették, mert időben sor került az orvosi beavatkozásra, vagy mert — ha csak tudat alatt is —, az illető — és ez főleg fiatal lányokra jellemző — nem is akart egészen öngyilkos lenni. Van erre a nemzetközi szakirodalomban egy elfogadott angol kifejezés: Cry for help — kiáltás a segítségért. Élni akarnak, azért jelzik a halált — furcsa paradoxon. És a fiatalok öngyilkosságairól szólva érdemes egy másik jelenségre is felfigyelni: ez az öngyilkossági ragály. Ismeretes az a franciaországi példa a szakemberek között, amikor is egy szociális otthon alagsorában egymás után vagy tíz ember akasztotta fel magát ugyanarra a kampósszögre. Miközben parlamenti vizsgálóbizottság szálltki az okok felderítésére, és semmit sem tudtak felderíteni, még heten lettek öngyilkosok ugyanolyan módon. Ekkor valaki kihúzta az ominózus kampósszöget a falból és az öngyilkossági hullám megállt. 1947-ben hír jelent meg az egyik fővárosi napilapban arról, hogy egy 22 éves nő szerelmi bánatában a Heresó nevű gyomirtóval megmérgezte magát. Ez a hír a hónap első napjaiban jelent meg, és még ugyanabban a hónapban 27-en követtek el hasonló okokból Heresóval öngyilkosságot. Soha előtte és utána ezt a vegyszert ilyen célra nem használták. Arra is emlékszünk, amikor pár évvel ezelőtt az egyik budapesti gimnáziumban egy lány öngyilkosságot követett el, s utána még jó néhányan próbálkoztak ugyanitt. Könnyebb lenne „receptet” adni, ha abból indulhatnánk ki, hogy társadalmi jelenségről van szó, de az hamis képet adna. Ám ha nem is a szélesebb értelemben vett társadalom, de a közvetlen környezet felelőssége vitathatatlan. Nagyobb figyelmet, nagyobb törődést, és hadd tegyem hozzá: nagyobb türelmet is igénylünk egymástól. Magyarországon ma egyetlen ember, egyetlen fiatal sem lesz öngyilkos anyagi nyomor miatt, de az elkövetők, a kísérletezők nem kis része „lelki nyomor” miatt, a magára hagyottság miatt választja ezt a lehető legrosszabb megoldást. Olyan fiatalok, akiknek nem tanította meg senki, mi a szép az életben, mi mindenért érdemes élni. SARDI maria !