Világ Ifjúsága, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 6. szám
terhes. Jack azt javasolta, hogy vetesse el a gyereket, merthogy családot már nem tudna eltartani. Joan erre kirúgta. Kerouac Lucien Carr lakásába költözött (barátját időközben kiengedték a börtönből), és hozzáfogott az újabb változathoz. Ezúttal telexpapírra int. Az eredmény: egy harminc méter hosszú kézirat A szerző bevitte a tekercset a kiadóhoz, és ragaszkodott hozzá, hogy úgy olvassák el, helyben. A kudarc nem maradt el. A regény kiadása hat évig késlekedett. Kerouac ezalatt tizenegy kötetet írt össze (valamennyi csak az Úton sikere után jelenhetett meg). Az író céltalanul száguldozott a nyugati part,New York és Mexikóváros között, alkalmi munkából élt, s az „extra” kábítószereken kívül iszonyatos mennyiségű alkoholt döntött magába. Egyetlen nő mellett sem tudott megállapodni — túlságosan kötődött anyjához, valósággal szerelmes volt bele. Ellenfelei emiatt gúnyolták legtöbbet. Az országutak szabad vándora csakis a mama szoknyája mellett érezte magát igazán biztonságban. De közben megérett az idő a beatnemzedék áttörésére. 1957 táján — nem kisrészt Ginsberg fáradhatatlan propagandamunkájának eredményeként — az amerikai sajtó egyre többet kezdett cikkezni a beatről (bár a szó Kerouac találmánya, ő se tudott rájönni, hogy mit jelent; szó szerint „megvert, becsapott, kisemmizett”, de amint az író egyik meditációja során fölfedezte, a beatific — üdvözült — jelzőhöz is van valami köze). Megjelent az Ütőn, és a pénztelen, alkoholista, ügyvédek elől szökdöső harmincöt éves férfiból egycsapásra sztár lett, a nemzedék szó- vivője. Későn, Kerouac sem egészségileg, sem szellemi kapacitással nem bírta. A kritika egyre kegyetlenebből bánt el sorra megjelenő munkáival, azokkal is, amelyeket 1957 után írt. Egyre biztosabb volt abban, hogy összeesküvés folyik ellene. Értetlenül nézte mindazt amit részben az ő hatásának is tulajdonítottak (a hippik feltűnését, az életvitel forradalmát, a diáklázadásokat), utálta a „modern” kábítószert, az LSD-t. Utolsó józan cselekedete az volt, hogy feleségül vette egyik gyermekkori barátjának nővérét hogy legyen, aki gondját viselje. De harmadik házassága sem tartott sokáig. Most nem veszett össze feleségével, májzsugorodás miatt, belső vérzésben halt meg negyvenhét évesen, 1969-ben. A hippidivat fénypontján. Lánya akkor hasonlóképpen önpusztító életet folytatott: hamar megismerte az LSD-t és a heroint (az alkohollal csak később találkozott), megjárta a „leszoktató intézményeket”, tizenhat évesen szült (a magzat halott volt), volt prostituált, aztán táncosnő, férfiakhoz csapódva beutazta Latin-Amerikát. Akkor figyeltek föl rá, amikor könyve megjelent. Kétségtelen irodalmi értéke mellett, a Gázos bébi ritka dokumentum: kevés műből derül ki pontosabban, mennyire kiúttalan az a „szabad” életforma, amelyet fiatalok milliói próbáltak követni szerte a világon, mondjuk, az 1973-as olajválságig — és amelybe Jack Kerouac éppúgy belehalt, mint Neal Cassady és mégsokan mások a „próféták” közül. Aki egymás után olvassa Jack Kerouac könyveit és Jan Kerouac gyermek- és ifjúkori emlékezéseit, könnyedén megállapíthatja, miféle változáson ment át ez a szabadságeszmény, s a hozzá kötődő életforma tíz-tizenöt év alatt. Ahogy az apa egyik nemzedéktársa sem volt százszázalékosan bent, úgy a lány kortársai is csak néhány évet töltöttek el hippiként. Jack Kerouac és társasága kicsiny szektát alkotott a nem éppen barátságos világban: 1951, amikor az Úton megszületett, a McCarthy-korszak egyik nehéz éve volt. Jan Kerouac viszont sokadmagával volt Beatles-rajongó 1964-ben, sokadmagával kóstolta meg a marihuánát, a különféle porokat és a tudattágító szereket. Jack Kerouac mindvégig író akart lenni, és szenvedett attól, hogy rosszul ír. Jan Kerouacnak csak viharos ifjúsága után jutott eszébe, hogy rögzítse emlékeit. Az apa visszérszűkülettel kínlódta végig összes vándorútját, és már 1957-ben (!) közölte, hogy „a stop nem a régi”. A lány félig öntudatlanul sodródik New Yorktól Peruig, csöppet sem vonzó férfiakkal áll össze, és „remek mókának” tartja az egészet. Az Úton szerzője lelkesen fedezi föl magának a buddhizmust (bár nem ért hozzá igazából), megpróbálja kioltani magából a vágyat, amely minden szenvedés forrása, és egyszer egy évig nem nyúl nőhöz. Mire a lánya tizenéves korba jut, a keleti vallások ismerete szinte kötelező minden „nonkonformista” fiatal számára — annál jobb, minél inkább különbözik az amerikai mindennapoktól. Jack mármár szenvedélyes ragaszkodással mindig visszatért anyjához — Jan korántsem táplált ilyen heves érzelmeket Joan Haverty iránt (az se iránta). Jack csakis franciául beszélt szüleivel, pontosabban a kanadai francia nyelvjárás joual nevű változatát használta, olyan nyelvet, amelyet csupán egy kis közösség értett meg . Jan tökéletes könnyedséggel elegyíti a mai amerikai irodalmi nyelvet a New York-i és a hippiszlenggel. Jack egy kicsit idegen minden társaságban, inkább szemlélő mintsem tevékeny részese volt a nagy eseményeknek. Jan minden környezetbe be tudott illeszkedni, és semmiféle nagy eseménynek nem volt tanúja — mikor San Franciscóba ért, a hippireneszánsz már túljutott a csúcspontján. S a legendás rockfesztiválokat is elkerülte, csakúgy, mint a diáklázadásokat, a politikai demonstrációkat. Egyszóval: amiért Jack Kerouacnak meg kellett küzdenie, azt Jan már készen kapta. Aminek az ötvenes években tétje volt, az a hatvanas évek végére közhellyé vált, a hetvenes években már alig érdekelt valakit, a nyolcvanas évek közepén pedig nem egyéb, mint történelem. Vajon Jan Kerouacra hogyan emlékszik majd a következő nemzedék? Kerouac életéről Heartbeat címmel film is készült (jelenet)