Világ Ifjúsága, 1985 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1985 / 10. szám
24 AMÍG EGY ÖTLET MEGVALÓSUL Bob Geldof nem lelkizés típus. Utálja a sztárvilág affektáltságát, kimódoltságát, hazugságait. Gyűlöli a popzsurnalizmust, azt az üzleti szemléletet, amely elsilányította, tönkretette a tömegkultúrát, többnyire „olcsó” piaci árucikké „züllesztette” a rockot, amelyre egykor az életét tette fel. Geldof a hetvenes évek végének embere volt, amikor dalaiban naturalisztikus hűséggel tudósított egy nemzedék, a felnövő fiatalok életérzéseiről. A nyolcvanas évek popvilágának ugyanezekre az üzenetekre már nem volt szüksége, de Geldof azért hű maradt önmagához és figyelt. Olvasta a lapokat, látta a magazinok képes beszámolóit, tudta, hogy a világban 130 millió embert fenyeget az éhhalál. A múlt év novemberében felvette a telefont, hogy barátnőjével, Paula Yates- szel, majd Midge Ure-ral (Ultravox) megossza a Band Aid ötletét. Mi volna, ha az angol popsztárokat megnyerné egy óriási koncertre, amelynek bevételét felajánlanák az éhezők megsegítésére? Az ötletet óriási szervező munka követte, aminek eredményeként 40 énekes közreműködésével lemezre vették a Do They Know It’s Christmas című dalt. Geldof kezdetben a figyelemkeltő gesztust tartotta fontosnak, s a remélt néhány tízezer font bevételt csupán jelképes összegnek tekintette. A lemezen közreműködők lemondtak a jogdíjról, a gázsiról, nem kellett fizetni a stúdióért, a berendezésekért, a szállításért, a terjesztésért — végül 11 millió fontot jövedelmezett, mert 6 milliót vásároltak meg belőle csak Angliában. S Geldof példáját hamarosan mások is követték. Amerikában Harry Belafonte, Michael Jackson, Lionel Ritchie, Quincy Jones szólította csatasorba az ország 45 legnépszerűbb rockelőadóját. S az amerikaiakat követték az NSZK-beliek, a norvégok, az olaszok, a franciák, a reggaesztárok. Hetek alatt közel tucatnyi Band Aid kis- és nagylemez készült, s a tömegkommunikáció jóvoltából az ügy most már világvisszhangot keltett. Nemcsak rocksztárok, de más művészeti ágak képviselői, üzletemberek, politikusok tették le a voksukat Bob Geldof kezdeményezése mellett, s ennek köszönhetően, július 13-án a két városban megvalósulhatott a Live Aid koncert. Geldof ez alkalomból olyan segítőket talált, mint Harvey Goldsmith promoter, Bill Graham impresszárió (Carlos Santanával Budapesten is járt), Maurice Oberstein, a CBS elnöke, Chris Morrison menedzser, s nem utolsósorban Michael Mitchell producer, a Los Angeles-i olimpia szervezőbizottságának „agytrösztje”, aki ezúttal is gondját viselte és finanszírozta (ennek hátterét külön részletezzük) a produkciót. De amikor az ügy már sínen volt, egyszerre mindenki segített (s tegyük hozzá, akinek ehhez ilyenolyan okból jó érdeke fűződött). A londoni városi tanács berendezett irodákat biztosi Az akció eredménye Az angol Nr 1. című magazin beszámolója szerint a koncert-akció megkezdéséig, tehát a karácsonyi kislemez megjelenése óta eltelt fél év alatt a Band Aid-segély a következőket juttatta el 3 hajó segítségével Afrikába: a teherautó 22 terepjárót vontató 18 tartálykocsi 23 kórház-sátor 140 tonna nagy kalóriaértékű keksz 1240 tonna tejpor 25 tonna tejszínpor 2 tonna tejsűrítmény 7 hűtőberendezés 510 tonna növényi olaj 450 tonna cukor 1000 tonna gabona 52 tonna lepedővászon 10 tonna konyhafelszerelés, evőeszköz, szerszám A Live Aid koncert s az azt követő lemezeladások, jogdíjak bevételeiből várhatóan további 50- 70 millió dollár értékű áru, technológia indulhat még útnak ebben az évben. Jett — ingyen, a British Telecom győzte forró dróttal a telefonhívásokat — ingyen, a Cannon Electrics technikai berendezéseket szállított, a Hard Hock Cafe élelmet. Nem túlzás, az ügy érdekében a tengeren innen és „a nagy tócsán túl” mindenki megmozdult. A koncertet támogató, finanszírozó sponsorok között felbukkant a Coca-Cola, a Pepsi-Cola, a Hertz, az Abbey National, a British Airways és más világhírű vállalatok neve. Phil Collins egyedülálló teljesítményt nyújtott: az énekes előbb Londonban lépett színpadra, majd egy Concorde-dal átrepült Philadelphiába, ahol az időeltolódás miatt szinte ugyanabban a percben léphetett színpadra, mint Európában. A hatalmas tömeg láttán az angol hobbyk, illetve a philadelphiai haditengerészek is rekorderőkkel vonultak ki, de ... A mammutkoncert alatt egyetlen incidens sem történt. A korábban ellenségeskedő sztárok között is kitört a béke, az ügy érdekében kisebbnagyobb ellentéteiket otthon hagyták. Még azt a problémát is sikerült megoldani, hogy az első nekifutáskor mindössze három színes bőrű művész kapott helyet a fellépők között, s ez érthetően feszültséget okozott egy afrikai éhezőkért rendezett koncerten. Időegyeztetési problémák miatt ugyanis Michael Jackson, Prince és mások nem tudták vállalni a fellépést. Azonos nagyságrendű újakat toborozni viszont nem volt egyszerű, de az utolsó pillanatban összeállt a kép, amit a philadelphiai koncert utolsó dala — We are the World — bizonyított, amelyet nem kevesebben, mint százan énekeltek a színpadon. A koncert után — így a hírek — Geldofnak egyetlen vágya volt, hogy kialudhassa magát. Március — az akció kezdete — óta nem volt egyetlen nyugodt éjszakája sem. Az újságírókat persze nem hagyta nyugodni a kérdés, vajon egy leszálló ágban levő, egykori nagy sztár miért kezd egy ilyen vállalkozásba, mit remél a példátlan reklámtól, az ügy számára is kétségtelenül kiaknázható hírverésétől? Geldof egyik kollégájának nem is olyan régi tragikus történetével felelt: „Az, hogy én a Band Aidet saját karrierem érdekében szervezem, épp olyan képtelen állítás, mint az, hogy Demis Roussos a bejrúti géprablást a személyét tárgyaló címlapsztorik érdekében szervezte volna meg.” Nem csak rockkoncert A köztudatba a Live Aid akció rockkoncertként vonult be. Jellemző megítélésére, hogy (alaptalanul) nagyon sokszor a woodstocki fesztiválhoz hasonlították a rendezvényt, s a realistábbak is legfeljebb a George Harrison kezdeményezte 1971-es, a bangladeshi menekültek megsegítésére szervezett szuperkoncerttel hasonlították össze. S bár kétségtelenül elsősorban rockszenzációkat láthattunk-hallhattunk: fellépett Woodstockot idézve Joan Baez, a már feloszlott Who, a Crosby Stills and Nash, a Santana, 6 év után először lépett színpadra Paul McCartney, együtt láthattunk olyan kettősöket, mint Jagger/Bowie, Jagger/Tina Turner, Phil Collins/Sting, Phil Collins/Eric Clapton, Elvis Costello szólóban a Beatles 18 év előtti, első világtelevíziós dalát, az All You Need is Love-ot énekelte stb. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a koncertek között olyan személyiségek szóltak az éhezők érdekében, mint Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök, Desmond Tutu dél-afrikai püspök, Coretta King, M. LutherKing özvegye, J Linius Pauling, Pelé, Carl Sagan és más tekintélyek. A szervezőknek sikerült élőben kapcsolniuk Moszkvát (az lAutograf fellépésével), Sydney-t (a Men At Work koncertjével), de a műsorban az együttgondolkodást jelképezve helyet kaptak holland, osztrák, NSZK-beli, jugoszláv produkciók is.