Világ, 1843. június-december (1-104. szám)
1843-08-19 / 66. szám
66. PESTEN» 1843. Megjelenik e politikai, tudományos és művészeti Lap minden héten kétszer: Szerdán és Szombaton. Hivatalos tudósításokon kívül, Hirlője közöl minden hirdetményt, egy negyed-szelet sorától három krajczárért pengő pénzben. Nem-rendes levelezők keretnek az Intézethez bérmentesen küldeni közléseiket.viliACI SZOMBAT, aumistus 19. _ Előfizethetni helyben — Emich Gusztáv ur könyvkereskedésében (Úri és kígyó utczák szögletén) félévre postán 6, különben 5 ezüstforinttal az országban minden *— azon kívül csak az?. kir. főpostahivatalnál Bécsben. Minden közlést a Világ szerkesztő-hivatalának czím alatt kéretik beküldetni. Tartalom. Ellenállás és hatalomkar. Fővárosi hírek. Kinevezés. Országgyűlési tudósítások. (Pótlékul az aug. 12-ei, vagyis XXVII. országos üléshez. A tiszáninneni kerületből egy megyei követ beszéde Horvátország municipalis jogai felől, ’sat.) Aug. Jókai kerületi ülés. — Szenetek, törvényezikkek ’s javaslatok a görög nem egyes, ’s az unitaria vallás dolgában. — Pozsonyi hírek. — Vidéki vegyes közlések: Borsod, Pozsony, Veszprém megyék közgyűlésiről. Nagybritannia.Izlandi egyház-ügy és adatok hozzá. — Szóvita Espartero fölött a felsőházban. Walesi csendzavarás a haszonbéri kellemetlen viszonyok miatt. — O’ Connell újabban mondott beszédének érdekes helyei ’s M. Hale érsek nyilatkozata Párbaj elleni egyesület. Bankkezelők Ausztráliában.) —Spanyolország (Sevilla kitüntetése. Amettler tábornok Saragossába költözik. — Madridban szállongó híres Narvaez jelentésének záradéka. A mérséklek előlépése a spanyol táborban. .Minisztérium pénzszüksége. A dologházi tanításra vonatkozó néhány szó. . Hírlapi kalászok. Tárcza. Pesti szépmírkiállitás ШЗЬап. Hazai bibliographia (Büntetésjogi elméletek, irta Csacska Imre.)Miszlay K. és „Nincs arany-ere."—Egyveleg. Hivatalos és magán hirdetések. — Gabonaár. Pénzkelet. Dunavízállás. — "■■■■ч.ШиШПР Ц' j mi ----_ Pest, augustus 19. 1843. Ellenállás és hatalomkftr. Van egy növény a magyar polgári jog szövevényes mezején , mellyet az erő korszaka termett, a törvény-zavar fentartott, ’s ma is a jobb institutiók hiánya szükségessé tesz ! — "S ez az ítélet végrehajtását akadályozó ellenállás vagyis oppositio. A jogfogalom kifejtése, a törvénykezési rendszer tökéletesítése, jótékony gyümölcse a szelidebb századoknak ! mikint növekedett népeknél az értelmesség, ezzel a jog tisztább érzete, akint irtattak ki a magyar ellenálláshoz hasonló intézmények törvénykönyveikből. — Akarják hinni, hogy a magyarban is megérett már a szelidebb jogérzet, ’s igy az akarat is minden aljas jogi institutió eltörlésére, melly műveltebb állapotához illessen. "S igy igen korszerűnek tartjuk, honfiaink ébredő figyelmét úgynevezett oppositionalis és brachialis intézvényeinkre fordítani! Kik bölcseségek gyöngyeit és intézvényeink gúnyaiból képzelik leginkább felcsilámlani,s az avas obscuritások bélyegét nyomni mindenre, mi inyöknek fanyar, azok az ellenállást is, jelenkorunkból ítélve, botránynak szeretik mondani. — JDe a kíméletes és részrehajlatlan honfi visszamegy eredetére 's áthelyezi keletkezése idejébe magát; azaz minden jogintézvényt annak történeteiből fejteget,s igy e tárgynál is annak eredetére szükség visszamenni! Az ellenállás eszméje, úgy látszik, hazánkban a joggal egykorú, mellyet bár írott törvény zsengéjében nem is, de szokás érvényesített. A magyar nemes, ki még királyainak is ellenállhatott a hűségtelenség bűne nélkül, ha hogy az ország sarkalatos törvényeit általhágta volna, Sik András aranybullájának értelménél, miglen azt az 1687 : 4. és 1715: 2. t.tjcz. el nem törlötte, igen természetesnek találta a birói ellenállási jogot, midőn az ítéletet igazságtalannak hitte, ’s innét magyarázható, hogy rég Werbőczy előtt az oppositio törvényes orvoslatnak 's módnak tekintetett. De ezt az idők viszonyai akkor igen czélszerűvé tették. Írott, törvénykönyv hiányában a változó és minden részre könnyen magyarázható szokás lett a bírák zsinórmértéke ,s igy nem egyszer történt, hogy ugyanazon egyén két jog kérdésben ellenkező ítéletet nyert. Itt világos a bíró hibája ,s illy esetben az ellenállás alkalmat nyújtott a felsőbb bírónak vagy magának a királynak jobbítni a bíró tévedését a végrehajtás vagyis a károsítás előtt. Hazánkban , úgy mint más népeknél, rendszeres törvénykönyv nem létében, csak hasonló intézményekkel lehetett némileg orvosolni a bajt, miglen a később kor kedvezőbb körülmények kapcsolatában szerencsésen kiirthatta. Mi szomorú képe volt törvényszékeinknek még Werbőczy éltében is, eléggé kitűnik Ulászlónak megerősítő leveléből, hol többi közt igy szól: „quandoque hi, qui plus viribus, potentiae, quam legibus et justitiae fiderent, tribunal judicum magno associarum agmine aggressi, quod ratione et legibus nequirent, clamore, et multitidine obtinere contenderent. Et qui jure inferiores essent, vincere tamen non jure, sed tumultu ac multitudine interentur.“ — Oly erőszakot csak ellenállással volt képes az ókor visszaverni, ’s a helyett, hogy ezt eltörölhette volna , a törvényesített ellenállással hitte orvosolhatónak. — A már Werbőczy Hármaskönyve előtt divatozott ellenállási jog újabb erősítést és bizonyosabb meghatározást nyert a 2. R. 74. ez. 's az ezt követő törvényekben. —De még más nyomosabb okok is igazolák a fenemlitett jogot, 1723kal ugyan törkezéseinknek szebb nap viradt,’s az eddigi igen érezhetőkké lett zavarok megszüntetésére a birói hatáskör czélszerűbben rendelteték el, ’s maga a törvénykezési rendszer nevezetesen javíttatott meg. A feljebb— vitel-jog alsóbb bíróságoktól a legfelsőbbig megengedtetett, azonban még ezután 's máig is olly ítélő—szék nem állíttatott, mellynek mint gyakorlatunkból kiderül ’s ki az igazságból is, szükségét fájdalmasan kénytelenitetünk nélkülözni, t. i. melly az eljárásbeli hibák, a meg nem tartott törvényes formák fölött ítélne a törvénytelen bíróság ítéletét megsemmisítené, mielőtt az végrehajtatnék. Az illy törvényszék hiányában nem egyszer történt meg , hogy ollyak ellen is elhatároztatott a végrehajtás, kik perbe idézve nem voltak, vagy olly javak ellen, mellyek kereset tárgyai nem lehettek; sőt mint számos törvényczikkeink mutatják, nem is illető bírák bíráskodtak, ’s törvényellenes itéleteket a feljebbvitel megtagadásával,és előleges bejelentete nélkül végrehajtani akarták. Az ekként elkövetett törvényelleniségek orvoslására az ellenállás igen czélszerűnek találtatott, mert az igazságtalanul hozott ítélet birtokától fosztván meg az ártatlant, talán egyszersmind a további kereset módjától is megfosztaná. De hála szelidebb századunk szellemének, az erőszak- és törvény zavarában halászó ököljog napja lejárt,’s a mai műveltkor jogérzetében tápnedvre nem talál. Ma már tovább tűrni az illy ellenállási jogot — annyi, mint a bírói tekintetet s az igazságot épen a legfontosb és sikert szerző pontnál meghiusítani.Minden ellenállás a birói eljárásban bűn, a törvényen, a törvénytmondó bírón,s magán a polgári társaságon elkövetett tiszteletsértési bűn. — Hitelünk gyöngitésének ez is egyik oka. Az igazat kereső, ki p. o. pénzt kölcsönözött, eléggé bántódik ama lassú lejáraton, mellyel a magyar törvénykezés jár, ’s végre hosszas sürgetés ’s költséges perlekedés után ítéletet nyer, ’s hálákat ad az égnek, ha igaz követeléseit meg is megnyerte. De mennyire megütközik, midőn törvényes reményeit épen a végrehajtás perczeiben egy palcza emelésével elenyészni látja. Ő nem foghatja fel, mint egyeztethető ez meg akár az igazság, akár a törvény tiszteletével, ’s elijed illy erőszakoskodástól ’s el a hontól, melly rá a jogosság bélyegét nyomja! — Igaz, az ok nélküli ellenállás bünhödést von maga után, de ez ismét messzire elüti a talán nyomorral küzdő hitelezőt,s újabb bizonytalanság kínjai gyötrik, mellyeket ki nem pótol az ellenállási birság ! — Van azonban még az ellenállási jog eredményiben több nyomós ok annak eltörlésére! Ki az igazságos és hiány nélküli ítéletnek ellenáll, azt hatalomkar kényszeríti elégtételre. A ns megyéhez folyamodik a győztes, ’s kéri a hatalomkar megadást, ’s midőn e térre jutott a perlekedő, azt hiszi , hogy itt már a sok jog- tekervényességek elmetszetnek ; pedig sehol nem hiusíttatnak meg olly hamar várakozásai, mint épen itt. Már maga a közgyűlés távol van, de csakugyan felviradt az annyira óhajtott gyűlés reggele, bemegyen vártanyárván kérése felvételét, de politikai tanok feletti vitatkozásokba bocsátkoznak ,s ezek hosszú folyama napokat emészt föl, miglen a gyűlés végefelé siet ’s a már előbb bejegyzettek , vagy pártoltabb egyének ügyei jőnek szőnyegre, ’s igy a gyűlés végével ismét búsabban tér honába, a jövő közgyűlésre utasittatván igazságos kérése! Elérkezik végre az annyiszor várt óra; a kérés felvétetik, ’s itt a politikai pártok szinvegyületében merülvén fel, könnyen megtagadtatik. Ekkor felsőbb helyre folyamodik a szerencsétlen, ’s mig ott megvizsgáltatik a megyétől a per ’s felvilágosítás kívántatik , addig ismét telik az idő, 's a kiadott tőkéinek kamataiból, de mellyeket adósa pör alatt nem fizet, élni kényszeritett hitelező küzd keservesen a nyomor ’s ínséggel. — Hát ha fölveszszük politikailag következményeit, még inkább átlátandjuk, mennyire kívánatos itt a czélszerű intézkedés! — Bizo N A VILÁG TÁRCZÁJA. I Pesti szépműkiállitás l943ban. (Vége.) Az aquarell-festvények közt legfőbb figyelmet érdemelnek Raab György 138’s 139 számú művei, amaz arczkép, imez tanulmányfő. S különösen ez utóbbi olly gyönyörű munka,hogy azt a vizfestvények nemében mind erő mind szinszépség tekintetében remeknek mondhatni.A később érkezett olajfestvények közt még megemlitendők: 154. Ender Eduard: Lovag-család, mi ugyan a bécsi kiállítás gyöngébbjei közt állt, de mégis művészi avatottságot, noha kevesebb lelkességet tanusit.—161 Hanseh Antal: Erdei malom. 163. Barabás Miklós: Játszó-gyermek- Főleg színező ’s lelki elevenségnél fogva sükerült szép gyermek-fej. — 171. Gärtner Eduard : Uszpenszky-templom Moszkvában. Jó építészeti darab — 172. Маг г Henrik: Vidék Passau-völgyben. Erőteljes ecset, és árnyéklati fokozatot tanusit. — 181 T h I é e Eduard : Mózes megtalálása. Sajátszerű, a régiebbek modorára emlékeztető modorú mű; alapos rajzat történeti felfogás bélyegzik. Szobrászművekből alig van mit megemlítni, hacsak néhány kezdői kísérletet, minő F а г a g ó n а к emlékpénz' mintázása ’s Clair féldomborművü Ambrosius-át ide nem sorozzuk. A toll rajzok közt talán Adler Móricz két philosophia, és Szabó János Miatyánki a legtöbb figyelmet érdemel. V. Ezek rövid észrevételim az idén kiállított művekre nézve. Némelly rész képek ugyan kizárattak, de e tekintetben a műbirák még szigorúbbak is lehettek volna. Nem kell illy ügyben a keletkezhető panaszokat figyelemre venni; magánérdek, és ajánlgatások tekintetbe sem jöhetnek, hol művészi czél forog fenn; mert bizonyos hogy rész művek nem hogy nemesítnék a közönség müszlését, sőt még rontják azt. Például Heldwein pesti professor Füredet ábrázoló két vizfestvénye, olly nyomor munka , hogy vásáron négy garasos képeket jobbakat találhatni. Ám lássa, ki a rajzolás tanára , annak önmagának kellene megítélhetni , mi való műkiállitásba. — Egyedüli gyámola az egyesület további fenállhatásának csak szoros műelv, ’s honérdeki elv felállítása lehet; amaz arra terjedjen, hogy a fölöttébb rósz müveket szigorún kizárja, ’s ne segítse még terjedni a rósz ízlést; imez abban álljon, hogy a magánérdeket honi czéloknak mindig férfiasan alárendelje. Ezért a letteriázási dilit lassan kint korlátozni és alábbszállitni okvetlenül szükséges, hogy az egyesületnek ereje legyen magány-kijátszatási tárgyak sokasága helyett minél több é s jelesebb művet hazai czélokra megvásárlani. A múzeumba adandó képek megvásárlásán kivüig az egyesület még más cselekvőségi, részint művészpártoló, részint jótékony kört is nyithatna magának fiatal tehetségek buzdítása, utaztatás, oktatás, iskolai alapítás által. Lám Tikos mennyire fejtette ki tehetségeit néhány év óta, utazásai által. De, bár tehetséggel felruházott, minden egyénnek nincs módjában úgy mint neki, saját költségén utazhatni. Ami némellyeknek azon észrevételeit illeti, hogy az egyesület Anglia példáját kövesse díjtételekben, csak annyit jegyzek meg, hogy mit hatalmas kormánytehet, azt hiába várnék biztosítatlan jövendőjű egyesület csekély erejétől. Ezt meg kellett volna gondolni. Az idei műkiállítás gyöngébbségére nézve is azt szeretik némellyek okul felhozni, hogy ez annak következménye, mivel kiállítás minden évben tartatik. Ez nem ok- Miért gyarapszik tehát a bécsi és trieszti ? noha ott is évenkint van kiállítás. Más itt a bökkenő, mit bevezetésemben némileg érintettem.Némellyek mindent össze szeretnek zavarni; mi az iparról áll, nem áll a művészetre nézve; az ipar évről évre tökéletesíti ugyanazon tárgyakat; a művészet mindig újat teremthet. Iparunkra nézve csak hazánk fejleményeit akarjuk megismerni; művészet tekintetében nyitva áll az egész világ . Szintolly alaptalan a műkiállítás gyér látogatásáról lett állítás: a bemeneti és lajstromeladási jövedelem a tavakhoz mérve épen nincs csökkenőben , sőt a körülményeket összevetve kedvezőbbnek mondható, Шу alaptalan kürtölések a hitelrontás akaratnak viselik némi színét. Állításokat adatokra kell épitni , adatok nélkül üres beszéd. Ha egyfelől olly igen pártoljuk az ipart, mi egészen renden van , és e tekintetben némelly botlást vagy tulajdonképen nem is botlást, hanem tényen alapult dolgot felmelegítüni, akkor, mikor már épen nincs renden — úgy más felöl ne akarjuk porba tiporni a művészetet. Az ipar a hon jolete erejének kifejezése : a művészet a műveltség világa. - NfiV