Világ, 1915. július (6. évfolyam, 181-211. szám)
1915-07-27 / 207. szám
Id T915. InSus TL VILÁG Az amerikai sztrájkok A Morning Post jelenti Washingtonból: Az amerikai fegyvergyárak most nem akarnak német és osztrák és magyar alattvalókat gyáraikban alkalmazni, mivel attól félnek, hogy ebből a gyárakra veszély származhatnék. Orosz rémtettek Bukovinában A sajkóhadiszállásról jelentik. Az oroszok által Bukovinában elkövetett rémtettekről való hivatalos vizsgálat folyton újabb anyagot vet felszínre. Gzinkeuban Zaskawna közigazgatási kerületben Dzirlinski János görög-keleti plébánost az oroszok halálra ítélték, mert az a szemrehányás érte, hogy megengedte a zsidóknak, hogy értéktárgyaikat a templomban elrejtsék. Az orosz katonák, akiknek a papot a kivégzéshez kellett volna kísérniök, néhány száz koronát zsaroltak tőle. Amikor a papnak sikerült kínzóitól megmenekülni, lakását harminc főből álló kozákszakasz egy kapitány vezetésével a plébános feleségének és testvérének jelenléte ellenére, teljesen lerombolta. Minden elszállítható berendezsi tárgyat és ruhát elvittek, a többit lakásra dobták és meggyújtották. Még az istentisztelethez szükéges tárgyakat sem kíélték. Egyebek között orthodox kereszteket földre dobtak és összezúztak. A plébánosnét az oroszok a szobában lévő lámpaszögre akarták felakasztani. Csak ügygyel-bajjal menekült meg üldözőitől. Ugyanabban a faluban öt parasztasszonyt meggyaláztak, Liskovatski lovag udvarházát és gazdasági épületeit lerombolták, egy 45 éves asszonyt, aki ellenállt az erőszaknak, két orosz katona kegyetlenül bántalmazta, lábánál fogva felemelték a szegény asszonyt, úgy hogy a feje a földet érintette és a szerencsétlen teremtés fejét addig verték a földhöz, amíg elvesztette öntudatát és ellenállóképességét. Egy 18 éves leányon 14 ember követett el erőszakot. Piedekoutzban a román görög-keleti plébánost, Bejamot az oroszok ok nélkül bántalmazták, fejét a falba verték, úgy hogy eszméletlenül esett össze. Zazurinczében a Dnyeszter balpartján orosz katonák július 4-én, amikor az osztrák-magyar srapnellzápor az oroszok állásait erősen fenyegette és a parasztok szökni akartak, azzal a megokolással szúrtak agyon egy parasztot, hogy ha az orosz katonáknak meg kell halniuk, az osztrák parasztoknak sem szabad életben maradniok. Luzan községben a hivatalos épületeket, mint a vasúti állomást, postahivatalt és a csendőrkaszárnyát teljesen elpusztították, valamennyi üzlethelyiséget és a hivatalnokok magánlakásait tökéletesen kifosztották és az állomáson levő két raktárt felégették. Botuszan András gazdasági épületeit, valamint Schaies Herman jószágbérlő telepét kirabolták, minden gabonakészletét, marháját és lovait Oroszországba vitték. A tuzani cukorgyárat raktárakkal és gépházi berendezéssel együtt porrá égették és a cukorkészletet elvitték. A cukorgyár kára mintegy kilenc millió korona. A gyár valamennyi tisztviselőjének és munkásának lakását kifosztották és elpusztították. Azonkívül 27 ház melléképületekkel, a beraktározott terménynyel és berendezéssel, gyújtogatásnak esett áldozatul. A község lakosságát teljesen kirabolták, házaikat elpusztították. Szypenitz községben az oroszok elvonulásuk előtt Wassiliko Pulcharia bárónő birtokát kifosztották, marháit és gabonáját elcipelték. Korn Márkus gazdasági telepén a lakásokat kirabolták, a marhákat elvitték és a házat melléképületeivel és gazdasági berendezésével együtt leégették. Az ottani bérlőt az oroszok szintén kifosztották, marháit elvitték és pajtáit a gabonával együtt leégették. Azonkívül az oroszok elvonulásuk előtt 732 parasztházat és Mikotowitz plébános házát tökéletesen leégették. Kifosztották továbbá a többi lakosságot is. Duboutz községben az oroszok Szamomowitz bárónő ottani gazdaságát és fekeles bérűét részben kirabolták, az istállókat leégették s az ottani lakosság sokat szenvedett a fosztogatóktól. A vizsgálati anyagból egy egész sereg külön eset derül ki, az oroszok hallatlan durvaságának és álatiasságának tanúságaiként. A 101 éves K Máriása súlyos bántalamzása Lusamban, akit végül teljesen ki is raboltak és a halálosan beteg, ágyából előráncigált M. Benjámin ivankoi lakosnak borzalmas elemésztése, akit azután a gyepmesteri telepen elástak, mint az orosz kulturgazdálkodás különösen jellemző esetei, említendők fel. Az európai küzdelem ha Karácsonyig tart ra ész 3,50 miliárisba kerül. A háború köstsége több egész Európa maffiaállományának s gazdasági felszerelésének áránál. Karambol a Thököly-uti vasúti átjárónál Egy halott, négy sebesült A Thököly-úti vasúti átjárónál ma délután fél három órakor két egymásba kapcsolt tolatómozdony beleszaladt egy 19-es jelzésű, Erzsébet királyné út felé haladó villamoskocsiba. A karambolt, melynek egy halottja és négy sebesültje ma, a szerencsétlen véletlen idézte elő. A két mozdony a kőbányai Alsó-pályaudvarról érkezett s itt, a 185. számú őrház előtt megálloit, mert a szemafor tilos Tíi volt állítva. A mozdonyok körülbelül negyven lépésnyire az utca keresztezéstől, tehát onnan, ahol a Thököly-út megtöri a pályatestet, állottak meg. A vasúti sorompó nyitva volt, mind a sorompó őr véraaténkezésre jelzést nem kapott, a két mozdony pedig nem indulhatott a szemafor-jelzés miatt. A villamosok és kocsik szabadon közlekedtek a vasúti pályán keresztül. Néhány perccel fél három óra után a nyugati pályaudvarról a szemaforon jelzést adtak, hogy a pálya szabad. A két lokoanotiv a „szabad“ jelzésre megírni ükt. Ugyanekkor ért a pályatesthez a 771-es számú villamoskocsi. Mire a sorompóőr, akinek az a feladata, hogy a szemafort is szemmel tartsa, észrevette, hogy azt szabadra állították s a sorompót lezárta, a villamos a vasúti sínekre ért. Se a villamosvezető, se a mozdonyvezető nem vehették észre idejekorán a veszedelmet, mert az őrház eltakarja a kilátást. A szerenccsétlenségért személyt aligha lehet okozni, a véletlen idézte elő, az, hogy a szemafor jelzése pontosan akkor történt, amikor a pályatestre ért a villamos. A karambol rendkívül hevességgel történt. A mozdonyvezető az utolsó pillanatban fékezett ugyan, de a két mozdonyt a villamos előtt megállítani nem lehetett. Egyedül azzal lehetett volna a karambolt elhárítani, hogy a villamosvezető teljes áramot kapcsol be; akkor a villamoskocsi és a pótkocsi elsiklik a mozdonyok előtt. De ismét a véletlen ,játszott közre. A sínek között a kövezetet javítják, a kövezőmunkások csak akkor lépnek ki a sínek közül, ha a lassan érkező villamos közvetlenül eléjük ér. Ha a vezető hirtelen rákapcsolja az áramot a sínek között dolgozó három munkást feltétlenül letiporja a kocsi. A megrettent vezető elkezdett tehát vadul csöngetni, hogy a kövezők felugorjanak és csak mérsékelt sebességgel vezette tovább kocsiját, így azonban a villamos nem tudott megmenekülni a feléje tartó mozdonyok elől. A villamos első kocsija már átsiltott a vágányokon, amikor a mozdonyok a keresztezéshez értek, az első mozdony tehát csak a pótkocsi hátulsó perronját kapta el. A pótkocsi hátsó perronja leszakadt, néhány lépésre magával hurcolták a mozdonyok. Az első kocsi szerencsére nem fordult fel s az abban ülőknek nem történt semmi bajuk. Az első kocsi zsúfolva volt, az utasok között rettenetes pánik támadt. Itt semmi baj se történt. .A pótkocsi leszakított perronján Galambos kalauzon kívül nem állott senki. A kalauz, amikor észrevette a veszedelmet, leugrott a perronról. Ezzel elkerülte a biztos halált. A pótkocsi kereket az óriási lökéstől kiugrottak a sínekből. A kocsiban négyen ültek: Kiss Mihály 1. népfölkelőezredbeli, Hegedűs István és Vörösváczky István 1. honvédgyalogezredbeli katonák és Gyük György 44 éves minisztériumi hivatalszolga. A három katona könnyebben sérült meg, a mentők a pestújhelyi hadikórházba vitték őket. Gyük György sérülése súlyos, koponyarepedést szenvedett. A Rókuskórházba vitték. A karambol halottja Kéfer István követőmunkás. Kéfert, aki a síneken kívül állott, a leszakított perron a földre verte, koponyatörést szenvedett s délután öt órakor a Rókus-kórházban belehalt sérülésébe. A karambol után a mozdonyokat bevitték a nyugati pályaudvarra, a vilamost Sümegi Ferenc vezető az Erzsébet királyné úti végállomásra vezette. A főkapitányságról dr. Dornipfl Hencrik ügyeletes kapitány, ment ki a sze mtari rencsétlenség színhelyére, hogy megindítsa a vizsgálatot. Kihallgatta a szemtanukat. Bemecs Imre soromport és Sümegi Ferenc vezetőt beidézték a főkapitányságra, ahol kihallgatták őket. A vitás Dardanellák Világ tudósítójától Melide, július 25. Hamilton tengernagy utolsó hadijelentése, mely gyászjelentésnek is beválik, az angol sajtóban valóságos vihart támasztott. Ezt a Dardanellák ellen való operációról való beszámolást a konzervatív lapok mintegy rekvizitóriumnak látták; bűnlajstroma ez annak a vétkes felkészületlenségnek s stratégiai tudatlanságnak, mellyel Winston Churchill tisztán politikai bluffként megindította a Dardanellák ostromát. Már a nagy garral hirdetett akció első napjaiban csodálkoztunk afelett, hogy a máskor oly megfontolt s óvatos angol flotta látszólag minden kényszerítő ok nélkül oly reménytelen kalandba bocsátkozik, mint a Dardanellák elleni akció. Valójában e rögtönzött vállalat igazi célja az volt, hogy a keleti kérdés eriszalpinját vesse a habozó semlegesek közé, újból fellobbantsa a balkánháború tüzét s felkeltse Olaszország irigykedését. _ Ma tudjuk (és tudják az angolok is), hogy e diplomáciai ábrándok nem valósultak meg. A Balkán csendes és a harcba uszitott Itália egyáltalán nem hajlandó ismét belekapni a keleti kérdés izzó parazsa közé. De Anglia — tán akarata ellenére — annyira angazsálta magát e flottaakcióban, hogminden tekintélye elvesztése nélkül már nem hátrálhat s hónapok óta biztos pusztulásba viszi féltett hajóinak javát. Minden nap új áldozatot jelent, minden erőfeszítés új sebet tép a flottán: a Dardanellák bevehetetlenek. Sir Hamilton jelentése immár nem titkolhatja tökéletes kudarcát s eredménytelen stagnálását a vállalatnak, mely tenger véráldozatba kerül. A liberális sajtó, pártolója s dicsőítője Winston Churchill minden mozdulásának, ezt a fiaskót is zokszó nélkül emészti el, de a konzervatívok kihasználják az alkalmat, hogy (amiben a háborús cenzúra folyvást gátolta őket) most a Dardanellákon keresztül Winston Churchillt üthessék és pártját, a whigeket. Azt bölcsenhallgatják, hogy a Dardanellák ostroma a maga egészében lehetetlen vállalkozás (ezt a hazafias cenzor sem tűrné büntetlenül). Nem, amit Anglia akar, az csak helyes s bölcs dolog lehet. Ha nem sikerül, az irányításban, a nekiindulásban van a hiba! — A felelősség, írja a Times, a tengerészet exfordján kívül az egész liberális kormányt terheli, úgy látszik, ezek a szabadelvű miniszter urak a Dardanellákon való áthajózást kedves sétaútnak gondolták! Vétkes könnyelműséggel fogtak bele- Nem volt összműködés hadügy s tengerészet között; a hajók túlságos korán támadtak, a szárazföldi sereg későn érkezett. Hiányos volt a sanitair-szolgálat, a csapatszállitás; nem volt orvos és nem voltak kötszerek. A sebesülteket hajóra rakták s elküldték — Egyptomba. Ott hevertek a parton ápolás nélkül céltalan hosszú napokig, mig ismét behajózták őket s elvitték — Máltába! A szárazföldi csapatok partraszállitása — írja a City nagy lapja — március 17-ére volt tervezve. Sir Hamilton nem mondja, hogy miért történt csak április 25-én. De mi igenis megmondjuk, hogy a transzportált szárazföldi sereg oly harcképtelen volt, hogy vissza kellett hajózni őket Alexandriába, s újra kezdeni az egész műveletet. Ezenközben török és német kényelmesen megerősíthette mindkét part véderődést. Gallipoli ma oly erős s bevehetetlen, mint Gibraltár. Szóval a hadsereg nem volt készen. (A Times megfeledkezik róla, hogy ezidőtájt Anglia minden szárazföldi hadereje Calais környékén állt elkeseredett harcot a diadalmas németek ellen. Nem a felkészülésben, magában a vállalat lehetetlenségében volt a hiba. Nem az angol volt váratlanul gyenge, hanem német és török váratlanul erős!) — Amikor elhatározta a tengerészügyi minisztérium, írja ismét a Times, hogy szárazföldi hadak közreműködése nélkül fog támadni. Március 19-én volt e támadás, melynek győzelmi eredménye semmi sem volt, de ez a semmi három csatahajó elvesztésébe került. Itt az ideje megkérdeznünk, hogy e vétkes támadásért ki felelős. Veszteségeink a Dardanelláknál igen súlyosak. Már május utolsó napján 38.636 embert veszítettünk volt a szoros bejáratánál, köztük 496 volt a tiszt! S e számok nem foglalják magukban a franciák roppant veszteségeit. A nemzet jól tudja, hogy a Dardanellák bevétele nem könnyű dolog, de épen ezért egyetlen pisztolylövést sem szabadott volna tenni, míg szárazföldi s tengeri erő pontosan meg nem állapodott a követendő eszközökben. (Bizony a diplomáciai szemfényvesztésre alap s sztratégiai ok nélkül indított hadműveletek keserűen megbosszulják magukat.) De az admiralitás nem látta be a vállalat hadi nehézségeit és hanyatthomlok-nekirohant a Dardanellák színfalainak. Winston Churchill úr volt aki.̇ az admiralitás mtojsztórít, s.a* P kiválé sz&