Világ, 1916. február (7. évfolyam, 32-60. szám)

1916-02-10 / 41. szám

g 1916. február 10. VILÁG — A Larokkát és a Spinnhausot lőnni fogjuk. A tisztek a távcsövekhez ülnek. A selzi szövőgyár teli találatot kapott, a La­­rokkán egy aknát pusztítottak el, aztán az olasz állásokból csaptak fel­­füstfelhők és néha elborította a lecsapódó gránát füstje a Larokka-magaslat satnya erdőit. A fiatal csikó, ha sokáig istállóba van kötve, ilyen szilaj az első lovaglásnál. Tizennégy napig köd volt, az ágyuk torka koplalt, mert nem lehetett látni, most kitombolják magukat az érccsikók. Számom van a szikla Szaharában, üvöltve, sikítva, bömbölve harsognak az ágyuk érctorkai, tavasz van, langyos meleg, verőfény, látni, amint a tengerre ömlik a napsugár és a sziklák remegnek-Aztán csönd lesz, motorzugás hallatszik, repülő jön. Most nem lőnek, nem szabad el­árulni az ütegállásokat, csak elhárító ágyuk fenyegetőznek az acélmadár felé. Két óra. Ú­jra hegyeken mászunk, egy másik hegyre, az utak üreseik, mint forró nyáron az al­földi kocsiút, néha jön egy-egy katona, néha vil­lan valami a hegyek közt, könnyű kék füst száll fel, az ágyuk dolgoznak. Mintha a saját­­ hangjuktól megmámorosodtak­ volna, egyre hevesebben, egyre sűrűbben. Mintha éreznék, hogy a nap nemsokára szembe fordul velük s akkor az olasz láz s az olasz ágyuk kon­certje kezdődik . . . Egy katona jön velünk, arról beszél, hogy Tiszahalmon, ahol a fele­sége és két gyereke várja, most még ha lehet, furcsa helyeket emleget, ebbe hajóágyúval, abba tarackkal lő az olasz, mindenki úgy ismeri már itt ezt a vidéket, mint a tenyerét ,és egy káplár elmagyarázta, hogy állnak a dolgok Vermeglianónál. S nem tett egy hi­bát sem. Három óra. Az olaszok is megelevened­nek, a nap m­ád nyugaton áll, az ő idejük következik. Gyalog indulunk visszafelé, az úton két magyar baka beszélget, az olasz sík­ság felé mutogatnak, amin faluk fehér foltjai látszanak, magyaráz az egyik, pipázva bólo­gat a másik, mint aki helyesel és­ a baka, amint a kopott csukaszürkében az olasz sík­ság fehér falui felé mutogatott, úgy tűnt fel nekem — a napsugár kápráztatta a szememet talán — mint a doberdói hősök szobra, amit majd évek múlva emelnek nekik. Magyar Lajos: SZISTTÉR (E forat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) A bihari, erdőipar- és mészégető részvénytársaság és tisztikara fájda­lommal tudatja, hogy ifjú munkatársa Werner Miklós a bihardobrosdi fűrészgyár tisztvi­selője, az olasz harctéren 19 éves korában­ hősi halált halt. Szép reményekre jogosító életet vágott így ketté a végzet, de halála szent áldozat volt a hazáért és em­lékét mindenkor kegyelettel fogjuk megőrizni. A szabadkőmű­vesség l­­iSpSr %,Wm a mai tudomán... világ­­a nézet szempontjából meg­,HT JSB - kapóan öszeállitott bl* 1 ráló ismertetése a Ara­­­kor. szabadkőművességnek.— I (Portó 20 fillér.) Kapható a „Világ“ könyv. I osztályában Budapest, VI., Andrássy­ út 47. !«■■—mmmmmmm—— ■mi... A Matin Berlinben A Matin Berlinbe utaztatta egyik semleges ál­lambeli munka­társát, aki most részletes cikkekben meséli rá, hogy mit látott a németek fővárosában. A francia érzésű semleges újságíró minden el nem titkolható rosszakaratú dacára sem tud kétségbe­ejtő képet festeni a háborús Berlinről és ezekben foglalja össze minden mondanivalóját: Berlinben m­üzsölinek a keletiek, támolyoanak a lovak és el­tűntek az automobilok. — Berlinig, — mondja a semleges újságíró, — semmi sem idieite. Romi háborús országban fáról­. A határon nem volt nehéz átjutnom, az igaz, hogy egy német követségtől való ajánlólevelemre azon­nal megnyílt előttem minden ajtó. A vonat a szo­kott pontossággal haladt, az állomásoknak rendes arcuk van, talán Lipcsét kivéve- amely hajdan a világ egyik legmodernebb pályaudvara volt, most pedig olyan sivár, mint egy kripta. A kalauzok nem kellemetlenkedtek útlevélért, jegyért, senki sem kérdezgetett, kutatott utánam. A vasúti kocsi­ban egy táblácska figyelmeztetett csak, hogy nem vagyunk a régi időkben, egy kis tábla, melyen ezt olvastam: „Vigyázz, hogy mit beszélsz! Óvalkod­­junk a kémektől.“ Az állomáson egy lovasba ültem. Ami legelő­ször meglepett: valamikor rengeteg taxi volt Ber­linben, — tizenháromezer. — ma Dedir? alig van háromszáz és ezek is inkább özönviz előtti automo­bilokhoz hasonlítanak, mint modern kocsikhoz. Láttam egyet, melynek két kereke fából volt és borzasztó zajt csapva, döcögött az utcán. Német­országban meglátszik a gummihiány. A semleges újságíró aztán az egylovassal való kalandos útját írja le. Három kocsira kellett száll­nia, min a hoteljébe ért (!), mert útközben kidől­tek a lovak (?­). De vádaskodása dacára is meg kezd, hogy dicsérje a német rend s­zeretetet. — Miért nem figyelmeztetett. — szólottam a kocsishoz. — hogy nem bir el pongyászommal a lova,' — írja a Malin munkatársa beszámolójában. — Uram, — felelte a kocsis. — a rendőrségi szabályzat szerint kötelesek vagyunk az utast szál­lítani. A szállók életéről ezek az újságíró feljegyzései: — A nagy szállók nem érzik a jelenlegi dol­gok állapotát. Vannak vendégeik, bár nem olya­nok, mint annak előtte. Sok a német tiszt csa­ládjaikkal. Az én hotelemben meglepődve hallot­tam, hogy egy csoportban franciául beszéltek: törökök voltak és bolgárok. Berlinben sohasem láttak annyi keletit, mint most. A törökök ve­zetnek közöttük, akik Gallipoli kiürítése óta igen büszkék. — Ne feledjék — mondja az egyik —, hogy egyedül űztük el az ellenséget és kényszerítettü­k a megszállott terület kiürítésére. — Délután — folytatja az újságíró — sétát tettem a városban. Kellemes, szép idő volt. A sétatereiken sok a sebesült. Vöröskeresztes nőkkel sétálgatnak vagy feleségeikkel. Senki sincs gyász­ban­ A császár alkarja így, hogy a gyászruhák ne szomorítsák a lakosságot. Ajánlólevelemmel bejutottam egyik kórházba. Itt kilencven vak altisztet ápoltak. Mind az orosz fronton vesztet­ték el szemük világát. (Amint egy ápolónő meg­jegyezte, azért, mivel az oroszok nagyon maga­sam lőnek.) A portástól mozi után kérdezősködöm, ahol harctéri felvételeket láthatnék. — Már nem mutatnak harctéri filmeket — mondja. — Ez nem hoz pénzt. A közönség tizen­hét hónap után megunta már mindig csak az ágyukat, sebesülteket és csatákat. De vannak ér­dekes drámák. Azokat nézze meg, urnai, mint az Alvilági aulát, vagy a Neptun leányán Miután erre nem vállalkoztam,­­ azt ajánlotta, hogy verjek egy szöget a vas-Hindemburgba. Óriási ez a szobor. Gipszből és fából 'van. Annak a borzalmas útnak elején, mely a Thier­­gartenbe vezet , s melynek Siegesallé a neve. Es­­ténként gigászi reflektor vetíti fényét a győzelmi oszlopról, úgy, hogy Hindenburg fantomszerű ár­nyéka minden útra ráterül. Háromféle szöget le­het verni a szoborba. Egy márkáért vasat, ötért ezüstöt, ötvenért a natívat. A szobor vértezetén pe­dig ezer márka egy aranylemez. A szoborször­nye­leg egymilliósól nimiszázezer márkát hozott már a Vöröskeresztnek. Semleges voltamban, úgy hittem, elég, ha ötmárkás szöget verek, egy kissé még ez is drága. De öt márkáért megvolt az az elégtételem, hogy f­elhaladva egy lépcsőn, egy szöget verhettem be Hindenburg marsal jobb karjának­­derébe . , , , , , így ír a Malin újságírója, de ebben a cikkben azért minden vád, gúny és csipkedés alól is zeng — a németek dicsérete. CsütörtöE Az olasz szocialisták meggyanusítása Nyilatkozatra szorítják a gyanúsítók­at A Világ tudósítójától Zürich, február hó. A bábor kezdete óta számtalanszor meg­gyanúsították az, olasz szociáldemokrata párt­­tot,­­hogy a németek megfizették és azért csinált propagandát a háború ellen és a béke érdeké­ben. A gyanúsításokat az olasz párt m­indany­­nyiszor semmibevevéssel utasította el magától és nem adott alkalmat a „hazafias“ sajtónak az ügy felkavarására. Most azonban nyolc hó­napos háború után bebizonyult, hogy a szo­cialista pártnak nagy oka volt ellenezni a há­borút és a közvélemény lassanként a helyes útra térve, elég érett arra, hogy a megveszte­­getés vádjának nagy­­kérdését előtte letár­gyalják. Az olasz szocialista párt hivatalos orgá­numa, az Avanta, ezért mai számában beje­lenti a harc felvételét. A lap, amely a pártta­gok és a szocializmus híveinek adakozásából tudja magát fenntartani e nehéz időkben, a kö­vetkezőket írja: „A Giornale d'Italia a „Fevér-esetet“ kom­mentálván, módot talált ismét arra is, hogy meggyanúsítsa pártunkat, írván: a szocialista párt propagandát csinál a háború ellen német bankokból. Nem ez az első eset — folytatja az Avanta — hogy a fenntnevezett újság e hang­nemet érinti s nem akar e kisérleteiről letenni, habár egyszer már el kellett ismernie, hogy: „a szocialista párt korrektsége kétséget kizá­rólag be van bizonyítva“. (A dr. Náthán—­ Greulich-féle eset után, amikor az olasz párt az amerikai Carnegietől eredő nagyobb pénz­adományt Bolognában méltatlankodva vissza­­utasította. Greulich, aki jó­hiszeműleg járt el ez ügyben, még ma is neheztel kissé az olasz pártra, mert ez a semleges részről jövő támo­gatást oly mereven elutasította.) Mindezekért, folytatja az Avanti!, mivel a Giornale d’ Italia ismét kimerészkedett odújából és mert komoly és becsületes új­ságnak és újságíróknak kötelességük ez eset­ben részletesen nyilatkozni, ha tudnak, kate­gorikusan kérdezzük a Giornale d’ Italiaról: 1. Mily tényekre alapítja azokat az állí­tásait, hogy a szocialista párt pénzt kapott a­ németektől propagandájáért? 2. A Giornale d’ Italia, ha ismeri e té­nyeknek csak egyikét is, miért nem publikálja azt. Noha tudatában van, hogy hazafias köte­­lessége megtisztítani politikai életünket min­den reá tapadó folttól? . . Világos és pontos választ várunk. C. P. ÚJDONSÁG! KÖNNYŰ LELKEK Irta: SOMLAY KÁROLY Jóízű magyar humora és a régi idők temantikáját sugárzó elbeszélések. Ara 3 kor. Portó 20 fill. Kapható a VILÁG könyvoszt­ályéban, Budapesten VI kerü­let, Andrássy­ ut 47. szám, I-eő emeleten, poooo

Next