Világ, 1916. március (7. évfolyam, 61-91. szám)
1916-03-28 / 88. szám
'xau tővet, Kolusev bolgár követ, Neurath nagykövetségi tanácsos, Lossow ezredes, katonai attasé és Hummer kapitány, tengerészeti attasé. A díszebéd után fogadtatás volt, amelyen Ritaat szenátusi elnök, Hadzsi Alii bég kamarai elnök, a miniszterek és számos más török méltóság, a szövetséges misszió képviselői, magasrangú tisztek, a német kolónia fejei és a német sajtó képviselői vettek részt. Kairótól a Palánkáig A kultuszminiszter úr figyelmébe Ifjú Flasch Béla még egészen fiatal ember, alig csak tizenhatesztedős és magyar állampolgár, bár egy szót se tud magyarul. Azért mégse vétkes ebben, mert ehhez is csak annyi köze van, mint a tizenhat esztendejéhez és a magyar állampolgárságához. Édesapja, Flasch Ferenc, a kairói Flaschszálló tulajdonosa, oka mindennek. Ő telepedett meg ugyanis hosszú 19 évek előtt a messzi tengerentúli angol-arabs metropólisban, ő volt az, aki ott majd másfélmilliót szerzett szorgalmával és ugyancsak ő követte el azt a hazafias baklövést, hogy csupa érzelmességből mindvégig megmaradt magyar állampolgárnak. Ennek az érzelmességnek nemzetközietlen hátrányait állja most emberül idősebb Flasch Ferenc és ugyancsak ennek következményeit sanya-rogja felesége és héttagú családja, akik között a legfiatalabb éppen hogy háromesztendős. Egész röviden háború törtét és ezt a háborút Kairóban csak február 26-án vette rovásra az angol kormányzat. Február 26-án fegyver közé vette idősebb Flasch Ferenc milliomost, aki 19 év óta lakik Kairóban és legidősebb fiát, aki már ott is született és minden további magyarázat nélkül elzárta őket Bas-el-Tinben, ami már a sivatagon van, valahol Alexandria mellett. Ugyanakkor megkérték Flasch Ferencnét is, aki szinte kairói, hogy hat gyermekével fáradjon ki a szállójából és kövesse az angol kormány hivatalnokait. Flasch Ferencné és gyermekei némely kevés fehérnemű batyuba pakkolása után, egy karteár pénz nélkül követték az angol hivatalnokokat, akik hajóra pakkolták és elindították őket Genua felé. Útközben, több aknát sikerült kikerülniük, Szirakuza mellett végig nézték két teherhajó megtorpedózását és épültek az angol kapitány azon kijelentésén, hogy: ő mindig gondoskodik magáról, mert vagy semleges, vagy, ellenséges utasokkal rakja meg hajóját, mert ez a legjobb biztosítás a tengeralattjárók ellen. Így jutottak Gémián keresztül Zürichig, ahol a konzulátusunk Bécsig megváltotta a jegyüket, onnan pedig a bécsi magyar egylet jóvoltából Palánkáig, ami szemben fekszik Holy szlavón várossal, de azért a magyar oldalon van, így, ahogy valahogyan rendbe jött a dolog, már amennyire rendbe jöhet egy jómódhoz szokott, milliomos család ügye, akinek végül mosines egy árva garas a zsebében . . . De azért mondjuk, hogy rendbejött, elvégre az Ilok melletti Palánkon még se ordítoznak a lándzsás, buzogányos arabok, se az ausztráliai katonák, nem rendeznek az utcákon karácsonyi kivilágítást és az olasz karabinierik se lökdösnek mellbe ártatlan asszonyokat, sőt a hivatalos hatóságok se vetkőztetik pőrére az ártatlan asszonyszemélyeket. Hát ennyiben mégis csak rendbejött a milliomos Flasch-család dolga, de azért tőrlérrt olyan is, amire igazán nem számítottak: idősebb Flasch • Ferencnek már mindenkije elhalt Palánkán és a srét nyelvet beszélő család, akik között egy se tud magyarul, idegenül kóválygott az apró városban. És most le a kalappal: Flasch Ferencné eddig mégse nélkülözte a legszükségesebbeket, nem nélkülözte, mert Palánta mégis csak magyar és megértő, mélyen érző és tudja, mi a szerencsétlenség, mi a vendégszeretet és a felebaráti kötelesség. De mert Flaschék szerencsétlensége mindezenkívül még gyermekkel is kombinált, a kultuszminiszter úrhoz fordulunk és kérjük: tegye lehetővé, hogy a Flesch gyerekek, akik saját hibájukon kívül nem tudnak magyarul, iskolába kerülhessenek. VILÁG 1916. március 28. ezek között legelőbb is a 17-ik éves Flasch Béla, aki Kairóban már hat német középiskolát végzett. Flasch Béla maholnap katonasorba kerül és az önkéntességéhez szüksége van az érettségire . . . Csak ezt a csekélységet kéri a millomos, földönfutó Masch-család, akinek feje messez idegenben is mindvégig magyar állampolgár maradt. A pesti éjszaka most (A Világ tudósítójától.) Ej-haj, sose halunk meg és sose hal meg a pesti éjszaka. A pesti éjszakának nincs megcsuklása, csöndje és sose is lesz, mert itt Pesten nem tartoznak együvé az emberek, csak összejönnek, csak találkoznak és ez az egyperces egyórás véletlenség nem karolhatja át senki megbújt baját, gyászát, esenkedését. Pest: Pest a háború alatt is épp úgy, mint a háborús záróra után és valamint a baromfiudvarokon, itt is mindörökön a hajnal marad az éjszaka koronája. A tilalmat, ami országra szól, minálunk csak a falu vette magára a falu, ahol busz esett, útszéli tűzként vánszorognak az emberek, ahol reménytelen, hűvös, holdas éjszakák történnek és keserves kutyavonulások, ahol a szívek és szájak zárórája, már hosszú húsz hónapok óta, mindennap másnapig tart, örökös egyfolytában. A Rákóci-úttól a ligetig A pesti éjszaka — különösen vasárnap — már jókor délután kezdődik. A Rákóci-út népszínház utcai végén indul és a központi vásárcsarnoknál, a Nádor-kávéházban ér véget. Hosszabb megállói: a mozik, az orfeumok, Buda és a liget, várakozó állomásai: a pályaudvarok, a büffék, a tánchelyek, a klubok, a kávéházak, az asszonykaszárnyák, a butikok és a kapualjak. Minden megállóhely között legérdekesebb a Rákóci-út, mert ott készül ki a vidék és ott simul bele nagy szemérmes huza-vonával a városba. A huzavona már délután négykor kezdődik, mosogatás után. Ilyenkor magyar, német, szláv szavak, szikek kergetőznek végig a Rákóci-úton és gyöngyök, párták, pruszlikok és sok-sok simára kent fejek. Négyesével, párban, kéz a kézben: ezek a tiszták. A nem azok: mind egyesével járnak, esernyőt és keszkenőt lóbálva. Rajtuk is rajtuk még a falu, de Pest lehellete is rajtuk: kicicomázott hajukban már fényesen rezeg és a gomboláshoz szoktatott pruszlikot, üvegbross fogja ősze a mellükön. A ligetig való ul velük tarkállik és velük teli a kültelki vasárnap. Ringlispil, hinta, csupa cselédmámor, csupa falusi hangosság, de legkivált a tánchelyek. A tánchelyeken csekély kéz hatos a személyi licenc... így nevezi a belépődíjat a táncellenőr úr, aki szeliden mellbeökleli az ólálkodó muszka foglyokat: __ Hátrább, csak hátrább, akinek nincs két hatosa, az menjen etev planétát huzatni. A muszkák lihegve dülöngöznek és egyre sűrűbben suhog a szoknya, úgy hullik a két hatos, mint a nyáresti zápor. A táncellenőr ur segédje kokárdákat tűzköd a lányokra, a legtöbb belépirul és a kebléhez kap. __Enge de kényes, — mondja a táncellenőr-segéd és befelé tessékeli az áradást, a szin alá, ahol már teli szájjal fújják a valóért a pirossapkás sváb gyerekek. A szin alatt az egy alomaljáról szakadó lányok hangosan csókolóznak össze: No, Mári, no, Julis — és párba fogózva, körbe szélesedve szökdösnek, mint a fiatal állatok a tavaszi füvön, mint az elmúlásra, megevésre kárhozott, szépszemű, szénaevő állatok, akiknek sejtelmük sincs a jövendőjükről. Jó estig tart az ugra-bugra, kilencig, kilenc utánig és amikor a nehezebb szavakkal incselkedő bakák már hazaszedelőzködnek, akkor, honnan , honnan nem, hirtelen előkerül a Pest, a mindeféle Pest és pár rövid körforgás után megeszi vacsorára a falut. Egészen rossz formájú fiatalemberek és egészen jól öltözködő urak mozognak együvés a bakatréfák helyén, amiért szégyellő® hátbaütés szokott járni, meleg, furcsa, izgató nézések esnek, szép szavak, amiket a szegény cselédek egész héten nélkülöznek, gavallérságok, teák, sörök, mozik, simogatások és amikor sötétre hajlik az éjszaka, megkezdődik a páros vánszorgás a Rákóczi-úton. A Rákóczibon visszafelé, ahol minden benyitó utcában zugszálloda van, citerás kávéház és a citerás kávéházból nyíló udvaron, sok-sok apró szoba. Estétől hajnalig csikorognak ezek az ajtók, órákig tartó szemérmes huzavonák esnek előttük a rendőrség szeme láttára s mindennaposan megszokottak a halk sikolyzások is, amik párnákba túladnak bele. Itt simul össze Pesttel a vidék, itt kapja meg a falu szemérme a kultúra első bélyegét, a fekélyt . . . Záróra előtt és záróra után. Pesttől Budáig Aki azt hiszi, hogy az egyórás záróra változtatott a pesti éjszakán, az nem ismeri Pestet. Pest csökönyös, örökkön egyforma és változhatatlan. — Kérem, egy óra, csukunk. .— mondja a főpincér és a pesti lump egyet se szól, csak vár. Megvárja, míg összerakják a székeket, asztalokat, megvárja, amíg elsöprik alóla a lábát, megvárja az utolsó lángot, a számadást, a kisasszonyt, a gazdát és amikor mindennek vége, akkor lassan,felhajtott gallérral indul, lassan kifelé és lassan végig az utcán, így. És minden kávéház előtt külön-külön megáll, bekémlel és ahol világosságot lát, ott széttárja a karját és megmered, mint a kőbe vágott sóvárgás .,, Ez a kispénzű Pest. Ez megy ki kettőkor a pályaudvarra, ez sétál órahosszat a lánnyal, akivel a sarkon találkozott, ez várja ki a hajnali kávébutikokat. A vagyonos Pest, az más. Az a kéremcsukunkra, azt mondja: helyes-helyes. Legalább nem kell annyit várni, mint eddig, legalább nem kell Elzának dögig inni magát, legalább intimebb és továbbtartóbb lesz a szórakozás. Ez a Pest egész finoman utasítja a pincért. Kérem, hozzon egy kocsit és legyen bele négy üveggel... Ez a Pest száll azután Elzával pont egy órakor kocsiba, ez mulat tovább reggelig és e miatt mondják fel Elzának a hónapos szálját, azzal az indokolással, hogy: kérem, kisasszony, az én lakásom se nem vendéglő, se nem satöbbi. .. És aki nem így, az másképpen, de azért az sem megy haza. Az egyszerűn odaszól a barátjának: Ma nem nézünk fel egy kicsit valahova? És mindennap felnéznek szépen oda, ahová a rendőrség még egyetlen egyszer sem, pedig jó lenne, mert a mindenféle felnézünk című klubban sok a gyomlálni való, úgy az odatévedt emberekben, valamint az utabbi dolgokban is. Az éjszakát járó, hajnalt hajszoló, csökönyös lumpák között különben is nagyon kevés a rokonszenves. Legtöbbjét a pénz kergeti, az asszony, a mámor, a kártya, de azért olykor másféle is akad. Pesttől—Budáig járván, — egyetlen ilyen oázis volt: a Klauzál-téri vásárcsarnok kapuja, ahol nagyobb társaság telepedett meg hajnalban. A társaság halkan szemezte a szót: — Szép ez, hiába, mégis csak szép ez Benn a csarnokban csirkék csipogtak és felváltva rikoltozott egy-egy kakas. A sikoltozásra, mintegy visszhang, újra megszólalt valaki a társaságból: — Szép ez, hiába, mintha csak odahaza lennék: húsz esztendő óta nem hallottam reggeli kakasszót... , Újságcsináló emberek sápadoztak ott, re- dakciós munka után .. „ Végállomáson Buda csak cím volt itt: Pesttől—Budáig. Tudniillik egészen addig, de Buda már nem tartozik a dolgokhoz. Buda a régi koránfekvő, aki volt, akinek éjszakáját már időtlen időig óta a pestiek csinálják. Valami ősi átok kötelezi Pestet, hogy mindennap átzarándokoljon Budára és ami borjucsonttal sirűsitett, paradicsommal pirosított halló csak akad ott, azt mind felegye utolsó cseppig. Azelőtt reggelig ette itta, most csak éjjeli egy óráig. Egykor visszafelé lódul és miután a Indáknál összetan "• • 1 'r ' + ' —' -w5' ' ~