Világ, 1921. augusztus (12. évfolyam, 169-192. szám)
1921-08-17 / 181. szám
Szerda Kitchener tragédiája Ezt a címet viseli egy könyv, amelyet Kitchener tábornoknak, Khartum grófjának hadügyminiszterségéről írt egyik munkatársa, lord Esher. A tragédia alatt nem azt érti lord Esher, hogy 1916 tavaszán Kitchener a hullámok között lelte halálát, mikor a Hampshire-t egy német búvárhajó fenékbe fúrta. Lord Esher felfogása szerint ez inkább a megváltás volt, a tragikus konfliktus kibonyolítása és Kitchener tragédiája az a húsz hónap, amely alatt a népszerűség hullámverése kísérte minden lépését. Néhány nappal a hadüzenet után Londonnak, az angol városoknak, az angol falvaknak utcáin megjelentek azok a plakátok, amelyek felszólították az angol fiatalságot és azután korhatár nélkül az angol férfiakat arra, hogy lépjenek le önként a hadseregbe. Ez a plakát nem így szólt: V. György királynak katonákra van szüksége, ez a plakát nem így szólt: Angliának katonákra van szüksége, hanem ezekről a plakátokról a hadügyminiszter merev vonalakból szerkesztett, zord arca tekintett a járókelőkre, a keskeny ajak felett a nehéz fókabajusszal és ez a plakát óriási betűkkel hirdette . Kitchenernek katonákra van szüksége. Az általános védkötelezettség törvénybe iktatásáig több, mint kétmillió ember jelentkezett önként katonának, mert Kitchenernek katonákra volt szüksége. A toborzás propagandájának nagy munkájánál Kitchener neve volt a jelszó, a koloniális hadjáratok győztes vezérének nevével keltették föl a hitet a nagy európai háború győzelmes befejezésében. Kitchener érdeme gyanánt tüntették föl a marnei győzelmet és Kitchener szájába adták 1914 őszén azt a mondást, amely nem csupán Angliában, de szerte a világon házról-házra és szájról-szájra járt . A háború három év múlva fog kezdődni . . . Lifrd Esher csúnyán megtépázza a Kitchenerlegendát és elmondja azt, hogy Kitchenert sorjában megfosztották egész hatáskörétől. Előbb kivették a kezéből a municiós ipar szervezését, azután a hadműveletek irányítását, végül a toborzás organizálását is és amikor összecsaptak fölötte a hullámok, Kitchener már régen nem volt más, mint egy név, amelynek palástja alatt mások dolgoztak, anélkül, hogy Kitchenernek joga és módja lett volna beleszólni abba, ami történt. A hadüzenet után az angol kormány Kitchener katonai presztízséhez fordult támaszért, de csakhamar észrevette azt, hogy rossz volt a választás. Kitchener öregember volt, idősebb, mint amilyennek az évek száma mutatta, talán azért, mert a trópusok alatt töltött évtizedek viselték meg szervezetét, idegrendszerét, energiáját. És ha Kitchener nem is állott volna a szenilitás küszöbén, akkor sem lett volna szerencsés hadügyminiszterré történt kinevezése, mert a XX. század háborújának technikáját nem ismerte Kitchener. Az általa vezetett gyarmati háborúk egészen más stratégiai és taktikai elvek szerint játszódtak le, az ott szerzett tapasztalatok nem segítették Kitchener lordot a nyugati front eseményeinek megítélésénél és hosszú koloniális pályája alatt Kitchener specialistájává lett a gyarmatháborúnak, elvesztette érdeklődését a háború technikájának egyéb fejezeteivel szemben, nem tartott lépést a hadtudomány fejlődésével. A hadügyminiszteri székben már nem tudott átorientálódni, sőt nem is akart, hanem makacsul ragaszkodott elavult nézeteihez és ezért kellett elvenni tőle az intézkedés jogát. Arra természetesen nem gondolhatott senki, hogy a hadügyminiszteri székből kiemelje a lordot. Kitchenerből bálványt csináltak a hadüzenet másnapján, a lapok hétszámra naponként közöltek epizódokat katonai pályájáról, a plakátok és agitációs beszédek ezrei nevét hirdették, a filmoperatőrök megörökítették és így az angol közvéleményben kiszámíthatatlan hatású lökésre vezetett volna Kitchener távozása. Lord Esher szerint Kitchener nem sokkal kinevezése után már maga is belátta, hogy többet vállalt, mint amennyre szabad lett volna vállalkoznia, de azért érzékenységét mégis sértette hatáskörének minden újabb korlátozása. Többször foglalkozott a távozás gondolatával is, de belátta azt, hogy nevére, mint szimbólumra szüksége van Angliának és ezért, ha rossz kedvvel, de tűrte azt, hogy neve alatt történjenek olyan intézkedések, amelyekről nem tudott előre és amelyekről utóbb sem informálták. Minisztertársai mindjárt az első napokban konszernálva vették észre azt, hogy Kitchener ellensége minden írásnak, csak szóban adja ki parancsait és ezzel felborít minden rendszeres adminisztrációt. A miniszterek érdeklődtek katonai problémák iránt, világos, pontos válaszokat vártakés ehelyett Kitchener „Cromwell leveleinek stílusában" nyilatkozott, homályosan, kétértelműen, összefüggéstelen és befejezetlen mondatokban. De még ezekből a mondatokból is kitűnt az, hogy Kitchener ismeri ugyan az afrikai koloniális csapatoknak és az indiai hadseregnek minden egyes kötelékét, de egyáltalában nem ismeri az angol territoriális hadsereg felépítését. Igen érdekes azt hallani, hogy Kitchener gúnyos mosolylyal beszélt a szombat délutáni milíciáról, arról a milíciáról, amely felhívásáraegyenruhátvett föl, átkelt a csatornán és Kitchener minden ironikus jóslata ellenére keményen, jól verekedett. Azért a közvélemény szemében mégis Kitchener volt az, aki felismerte a milícia katonai értékét és ki tudta használni ezt az értéket. A francia hadvezetőséggel való együttműködés elé szinte elháríthatatlan akadályokat állított Kitchener teljes tájékozatlansága a francia és a német hadsereg szervezetére nézve. Azonfelül Kitchener sokáig nem hitt a nyugati frontról érkezett jelentéseknek, amelyek muníciót követeltek, még muníciót és újabb muníciót. Kitchener sehogy sem látta át, hogy mire kell ez a tömérdek tüzérségi anyag és részben azt hitte, hogy az angol hadseregparancsnokok ürügyet keresnek kudarcaikért és ezért hivatkoznak folyton a munícióhiányra, másrészt pedig az a benyomása alakult ki, hogy a folytonos muníciósürgetés nem más, mint a frontparancsnokok intrikája a hadügyminiszter ellen. Asquith nyugodt idegeivel és törhetetlen udvariasságával mindig kedves maradt Kitchener iránt, de a kabinet egyik-másik tagja néha keményen kikelt az öreg katona ellen, aki annyi bajt okozott, így például Esher elmond egy jelenetet, amely 1915 novemberében játszódott le a párisi angol nagykövetségen. Itt volt megszállva Kitchener, aki Parison át utazott Gallipoliba és egy kandallónak támaszkodva hallgatta titkárát, Fitzgeraldot, amint az Angliából érkezett iratokat olvasta fel. Az iratok közül egyik-másik elég kellemetlen volt és Kitchener mereven nézte a tüzet a felolvasás alatt. Mikor Fitzgerald befejezte munkáját, Kitchener felpillantott és akkor a jelenlevők megdöbbenve látták, hogy a hadügyminiszter arcát egészen elöntötte a könny. Talán így van, de mit csináljak, öreg ember vagyok, nem tudok szokásaimon változtatni, mondotta kezével legyintve. Látnivaló, hogy Lord Esher legalább is objektív Kitchenerrel szemben és úgy rajzolja meg, mint öreg gyarmati katonát, aki testileg és szellemileg is rokkantan került egy olyan pozícióba, amelyet legjobb éveiben sem tudott volna betölteni. Ezért nem lehet kételkedni lord Eshernek abban az állításában, amely szerint Kitchenernek mégis igen nagy része van a marnei győzelemben. A marnei csata stratégiai fölépítéséhez ugyan semmi köze nem volt az angol hadügyminiszternek, ellenben keményen és makacsul kitartott amellett, hogy egy újabb csata vállalása, nélkül nem szabad a visszavonulást folytatni. VILÁG_______________________ 1921. augusztus 1915 Egy magyar orvos sanghaji betegeiről Hét esztendő elteltével került haza, hosszú hadifogság s egy évi sanghaji tartózkodás után egy magyar orvos, dr. Stenner Sándor, aki a következőkben szármolt be nekünk kínai élményeiről: — Elsősorban az orvosi foglalkozással kapcsolatos dolgokról akarok beszélni, minthogy ^elsősorban ezek érdekeltek jómagamat is. Sanghai iiár összesen csak hatvan klinikusán képzelt optust számlálhat össze, harmincbenszülöttet és* harminc külföldit. Ezenkívül négy-ötszáz kuruzsbpds űzi a gyógyító mesterséget. Ezeket fájegazó,falsabb néposztálybeliek keresik fel. Az eurósígorvosok nagyobb bizalomnak örvendenek a kínaiaknál csak a kínai nőt kisebb-nagyobb nehézségek árán kell előbb leszerelni, hogy megengedje az alaposabb vizsgálatot. A fekvő beteget minden esetben kórházban ápolják, ahol a kórház orvosai csak az ingyenes betegeit számára állanak rendelkezésre, míg a privát orvosok páciensei a saját orvosuk látogatását és kezelését veszik igénybe itt is. A kórháznak ez a használata a BoardingHouse-rendszerrel áll összefüggésben, amit viszont a lakáshiány tesz szükségessé Sanghai európai negyedében. Ez a rendszer abból áll, hogy a külföldiek nagy része bútorozott szobákban lakik, és így az otthoni kezelés kényelmetlenné vált számára. Azonban a kényelmes otthonok lakói is kórházban töltik betegségük idejét, annyira szokássá vált ez a módszer. — Ha már orvosi dolgokról szóltam, csak egy ugrás és már ott tartunk a temetkezésnél is, amiről szintén érdekes beszélni a kínaiakkal kapcsolatban. A halottat ugyan koporsóba teszik, de nem temetőben helyezik nyugalomra, hanem ki-ki saját földjén alussza örök álmát. A koporsót hetekig hagyják kint a földön, anélkül, hogy sírt ásnának számára. Mikor aztán végre el akarják tüntetni, nem a föld mélyére eresztik, hanem, ahogy áll, befedik egy halom földdel. __ Annál zajosabb aztán a lakodalmaskodás. Bizarrul díszítik fel ebből az alkalomból a házat, a gyaloghintót; óriási lárma és zene közepette kísérik a rendkívül díszesen felöltöztetett menyasszony hintáját. A gazdag kínai nem egy ilyen feleséget szerez be magának, akiket úgyszólván megvásárol. Majd osztályozza őket. Vannak első-, másod-, harmadrangú asszonyai, akik közül az elsőség legtöbbször azelőször elvett feleséget illeti meg, vagy pedig a „szépséges fehér asszony“-t, az európai nőt, ha történetesen Európából is házasodik a kínai. Az elsőség azonban a reprezentálás szempontjából nem jelent semmit, hiszen a kínai feleség idegen jelenlétében nem igen mutatkozik a házban és főleg nem ültetik asztalhoz, ha vendég van. Ilyenkor visszavonul lakosztályába, amely minden feleség számára külön rendelkezésre áll. Nem hiányzanak az egyéb kényelmi eszközök sem a jómódú sanghaji asszony életében és van akárhány gazdag kínai, aki külön automobilt tart mindegyik feleségének. A kinai nő öltözködését még mindig a virágos selyemnadrág és a széles kabát jellemzi, azonban az agyonnyomorított lábacskák kezdenek kimenni a divatból. A kínai nő ma már francia félcipőt visel exotikus öltözékéhez és bizarr kontyához. Ezenkívül rengeteg ékszer csillog rajta. A kínai férfi eleganciájáról csak annyit, hogy európai ruhán kívül minden szembaj nélkül, divatos a szemüveg, ami erősen tompítja az arc fajvonásait. Olyan a szerepe egyébként a pápaszemnek, mint nálunk a monoklinak. — A külföldi kolóniák tagjainak asszonyai is elegánsan élnek, ha csak egy orvosnak a feleségéről is van szó. — A lopást igen súlyosan büntetik. Divatos büntetőeszköz a kaloda és pellengér is. A város külső képe azonban amerikai vonásokat vesz fel. Rengeteg az autó, a külföldi és kínai bank, villanykörték ezrei, és a külföldi lapokon kívül igen sok kínai újságot árulnak az utcán. Még a legszegényebb buli is fontosnak tartja az újságolvasást. Ezeket mondotta a hazatért orvos és mi érdekesnek találtuk olvasóinkhoz eljuttatni az exotikus Sanghai bizarr levegőjének néhány hullámát. H. M. Szeptember tizenötödikén megszűnnek a gazdasági szankciók Berlinből jelentik. A szövetséges kormányoknak a gazdasági szankciók megszüntetéséről szóló jegyzékét a német kormány megkapta. Briand a legfelsőbb tanácsban képviselt kormányok nevében a jegyzékben a következőket közli. A legfelsőbb tanács a május 5-iki ultimátum elfogadásának és Németország első jóvátételi fizetéseinek alapján, az esedékes összegek kiegyenlítésének feltételezésével, egyhangúlag elhatározta a gazdasági szankciók megszüntetését. Ez a határozat az adott feltétel teljesítése esetében 1921 szeptember 15-én lép életbe. Néhány milliárd C. kategóriájú kincstári jegy A Corriere della Sera tudósítója jelenti, hogy az olasz pénzügyminiszternek Párisban a jóvátételek kérdésében értékes előnyöket sikerült elérnie. A pénzügyi konferencia ugyanis elismerte Olaszországnak azt a jogát, hogy a 133 milliárdos német jóvátételből tíz százalékot kapjon, tehát az eredetileg tervezett összeget. Minthogy a többi állam, vagyis Magyarország, Ausztria és Bulgária, amelyeknek jóvátételi fizetségeiből Olaszországot huszonöt százalék illetné meg, valószínűen nem fognak tudni fizetni, Olaszországnak a pénzügyi konferencia még néhány milliárd G. kategóriájú kincstári jegyet biztosított. A kisentente államfőinek találkozása Amerika stabilizálni szeretné a devizákat A sinnjevi parlament első ülése Belgrádból jelentik: A kisentente államai tárgyalásokat folytatnak arról, hogy az államfők meglátogassák egymást. Eszerint először a cseh köztársaság elnöke tenne látogatást Belgrádban, azután Sándor régens menne el Romániába s ezt a látogatást a román király viszonozná Belgrádban. Washingtoni híradás szerint az amerikai pénzügyminisztérium nemzetközi pénzügyi kongresszust szándékozik egybehívni, még pedig egyidejűleg a leszerelési értekezlettel. A pénzügyi értekezlet célja az, hogy megvitassák a devizák stabilizálásának lehetőségét-Londonból jelentik. Tegnap délelőtt minisztertanács volt, amely a többi közt az ír kérdéssel is foglalkozott. Lloyd George a minisztertanács után az alsóházban kijelentette, hogy a letartóztatott és internált sinnfein képviselők szabadonbocsájtása nem vág eléje az általános amnesztiának. A sinnfein parlament mai első ülése nyilvános volt. Az angol kormány javaslatait holnap veszik tárgyalás alá, de ezek a tanácskozások titkosak lesznek és Dublinban folytatják őket. A parlament 130 tagból áll, akik közül négy távol van. Azt hiszik, hogy a közönség a nyilvános ülés alkalmából megrohanja a karzatokat. Hir szerint a sinnjeinek kivezető utat keresnek és ezért népszavazást akarnak Írországban. Az ír parlament megnyitása a néptömeg lelkesült tüntetése közepette folyt le. A vezéreknek hódolatteljes ünneplésben volt részük.. De Valero beszédében kifejtette, hogy a kormánycsak a köztársaság elismerésének alapján tárgyalhat valamely külföldi hatalommal. — Szilárdan kitartunk emellett az elv mellett — mondta Dy Valga -Bér lstelj, meghalunk ott."