Világ, 1922. március (13. évfolyam, 49-74. szám)
1922-03-01 / 49. szám
Egyes síim »tu SJcergna* ■MriUwlfcft la MaMhlrsMi TL fan, AwMasrut 47. artia. EliSxetfd árak MftCT*'*,**lkins Egen érni 1£00 tora*, !414m «0 kon«», wgjod- 4ne aCn korona, ogj bóra 100 korona. A .VILÁG* megjelenik héUS kiv&Mór«imins ttnn»p. Egr”* Mim in Bud»p«Jt«i, Tidtken és pilyaanvarokon f korona. Ausstriiban 60 korona. BBS államban 1 dinár SS pára. XIII. évfolyam Budapest, SZERDA 1922 március 1. 49-ik szám Éirdekérefc ialTitetaf-i Buenpertm * VILÁ.Q taulóforraialÁban. Blockaard, Bias J„ Bokor, Benkő és Társa, tivodás Négy, Paulus «8 Társa» Tenczer Gyulu, Hejri Lajos, Kléin Simon éa Társa, Leopold Gyula, Leopold Gomer, Schwarz József, Síkra?, Mezei Antal, Menso Rudolf, Eckstein Bernal hirdetési irodákban. Bécsben: Kassenalein és Vogler, M.taks3, Kachsteiger, Rudolf Messe. Újból meghátrált a kisgazdapárt Az egységes párt ma délelőtt tartotta meg első intézőbizottsági ülését, amelynek tárgysorozatán a választói rendelet és a választások előkészítése szerepeltek. A kormány rendelet-tervezetét beható részleteiben nem tárgyalta le a bizottság, azokból a felszólalásokból azonban, amelyek az intézőbizottsági ülésen főleg kisgazdarészről elhangzottak, meg lehet állapítani, hogy szentben a félhivatalos cáfolattal, a párt belső egyenetlenkedéseiről elterjedt hírek egyáltalában nm voltak alaptalanok, sőt még csak nem is túlzottak. A párt súlypontjának lényeges eltolódása igen fájdalmasan érintette a volt kisgazdapárti képviselőket és vezérüket, nagyatádi Szabó Istvánt is, a titkosság elejtése pedig csak hozzájárult az elkeseredés fokozásához és ha kedvetlenségük egyelőre nem is nyilvánul meg erélyes, pozitív tettekben, ennek egyetlen magyarázata az, hogy a választások előtt nem merik kockára tenni a kormány jóindulatát. Az intézőbizottsági ülésen mindenesetre megkísérelték, hogy aggodalmaik alaposságáról a miniszterelnököt meggyőzzék, ez azonban nem sikerült: a miniszterelnök egy féligérettel és egy teoretikus felelősség magáravállalással ütötte el a dolgot A kisgazdák pedig belenyugodtak a válaszba, tekintve, hogy egyebet úgysem tehettek. Közjogi naivitás Hentz Károly, Dömötör Mihály, de legfőképpen Simonyi-Semadam Sándor keltek ki igen hevesen a kormány ellen a titkosság elejtése miatt, maga nagyatádi Szabó István csak röviden szólalt fel, mert fáradt és kimerült volt. Simonyi- Semadam Sándor érveire mondotta válaszul a miniszterelnök azt, hogy mivel kormányintézkedésről van szó, a felelősségcsak a kormányt illeti és nem a pártot, a kormány pedig az összes körülményeket mérlegelve, kénytelen volt a nyílt szavazás mellett dönteni. Simonyi-Semadaui a miniszterelnök kijelentésére azt válaszolta, hogy ez, a formula olyan közjogi naivitás, amibe iskolázott politikusok nem nyugodhatnak bele. Különösnek tartja, hogy a miniszterelnök ilyen egyszerű módon akarja ezt adós kérdést elintézni. Gróf Bethlen István viszonválaszában rámutatott arra, hogy a kormány terve a sajtóban sem ütközik ellentállásba. A sajtó legnagyobb része rokonszenvesen kezeli a dolgot, még az ellenzéki sajtó is csak úgy szőrméibén foglalkozik a kérdéssel, amiből ő arra következtet, hogy komoly meggyőződésből fakadó ellenállásra nem fog találni. Azok a kifogások, amelyeket az ellenzéki sajtó felhoz, taktikai fogásoknál alig értékelhetők többre. Kijelenti azonban, hogy amennyiben meg tudják őt győzni arról, hogy Budapesten az lajstromos szavazás opportunusabb, mint a kerületi, hajlandó azt beható konszideráció után magáévá lenni. Az értekezlet után Mayer János és nagyatádi Szabó István is röviden nyilatkoztak a titkosság elejtésének kérdéséről és mind a ketten — elvi álláspontjuk fentartásával, meghajoltak a miniszterelnök közjogi magyarázata előtt, ami nyilván azt jelenti, hogy a választási kampányban a jövőre nézve követelni fogják a titkosságot, egyelőre azonban, mint kormánypárti jelöltek, nyílt szavazás útján óhajtanak bejutni a parlamentbe. A legharmonikusabb egység A kisgazdák elkedvetlenedéséről szárnyrakapott hírekről az egységes párt félhivatalos kőnyomatosa ma kijelenti, hogy a párt egységét semmi- féle ellenakció, semmiféle rosszakaratú híresztelés és intrika nem fogja megbontani. Noha a félhiva-talos sajtótudósító rosszakaratú híresztelésnek bélyegei ezeket a híreket, kétségtelenül meg lehet állapítani — mégpedig nemcsak a hangomból, hanem a pártnak egy-két még csak a közelmúltban is vezető szerepet játszott tagjának kijelentéseiből is , hogy a pártban meglehetősen aggodalmas a helyzet. A volt kisgazdapárti képviselők nyílt szemmelnézik az eseményeket és látják, hogy teljes mértékben háttérbe vannak szorítva. A miniszterelnök olyan politikusokat hozott be közéjük, akiknek semmi közük a kisgazdaprogrammhoz, gyökerük az országban nincs és egyetlen hivatásuk az egységen belül az, hogy mandátumhoz jussanak. Kifogásolják, hogy valaki az egységes párt alelnöke lehessen csupán azon a címen, hogy a rendpártnak ügyvezető elnöke volt. A két párt tagjainak tömeges bevonult»* — ma, érzik te, megnehezíti a kisgazdákhelyzetét, amit néhány máris kiütő szimplestaitus jelez. Karcagon például Csontos Imrével szemben ugyancsak egységespárti programmal fellép Surgoth Gyula és Csontos Imre már panaszkodott, hogy Surgothnnak a kormány jóvoltából nagy adminisztráció áll rendelkezésére, amit ellene használ fel. A kormány tehát a két jelölt közül azt támogatja, amelyik nem a kisgazdák táborából való, de a maga, egyelőre nem egészen világosan körvonalazott céljainak jobban megfelel. Nagyon kellemetlenül érintik a kisgazdákat azok az ország minden részéből érkező jelentések, amelyek arról adnak hírt, hogy a kisgazda-szervezetek részben a Rassay-féle, részben a függetlenségi pártba olvadnak be. Taktikázó politikájuknak eredményét látják ebben és nem tagadják, hogy maguk is szívesebben vennék fel a választási küzdelmet a két párt valamelyikének zászlaja alatt. Az a szabad kéz, amelyet a miniszterelnöktől a titkosság hirdetésére kaptak a választási küzdelem idejére, véleményük szerint nem sokat ér, mert attól tartanak, hogy választóközönségük mindenütt megkérdezi tőlük : ha a titkosság mellett vannak, miért nem vitték azt keresztül ? Kellemetlen dominálni kerültek ezáltal, mert egyformán hátrányosnak tartják a maguk részére úgy a titkosság hirdetését, mint megtagadását. Gömbös ellen is szaporodnak a kifogások. A választási ügyeket állítólag a miniszterelnöki palotából intézi, állami apparátusról. Mint befejezett tényről beszélnek arról is, hogy Gömbös nemsokára megkapja miniszterelnöki államtitkári kinevezését, hogy így a választások intézésére teljesen szabadkeze legyen. Gömbiés Gyula személye azonban nem tökéletes garancia a kisgazdáknak arra, hogy a maguk érdekei a választási kampány során teljesen meg lesznek védve. Gömbös mindig a saját politikáját csinálta való-vinyieg azt fogja- csinálni esti ital is. Az intézőbizottság mai ülésén a miniszter-elnök főbb vonásaiban megismertetett egy, a mai gyár nemzthez intézendő kiáltványt, amely, értesülésünk szerint, nem fogja a választójogi kérdéseket érinteni,,pusztán az egységes párttal foglalkozik, elmondja annak történetét, rámutat szükségességére és fel fog hívni mindenkit, hogy csatlakozzék ésámogassa. Reg tag a kisgazdák viselkedéséről Vassay Károly az egységes párt intézőbizottságának, mai gyűléséről munkatársunknak a következőket mondotta: — A legnagyobb felháborodással vettem tudomásul a volt kisgazdapárt tagjainak a viselkedését, amelyet az egységes párt intézőbizottságának mai ülésén tanúsítottak. Egyenesen nevetségesnek kell bélyegezni azt a cinikus beállítást, hogy a párt nem felelős a választójogi rendeletért, mert ez nem törvény és ezért minden felelősség a kormányt terheli. Hiszen a volt kisgazdapárt tagjai az egységes pártban nemcsak, hogy támogatják a kormányt, amely ezt a választójogot hozza, hanem egyetlen szilárd bázisát nyújtják a kormányzásnak, ezenfelül pedig miniszteri helyet foglalnak a kabinetben. A kisgazdák mai eljárásukkal megkoronázták az árulásnak azt a szégyenteljes sorozatát, amely a nemzetgyűlés ideje alatt indult meg akkor, amikor eltűrték a kormányok minden antidemokratikus és reakciós intézkedéseit. Úgy látszik, a választásokra való tekintettel mégis szükségesnek tartották Nagyatádiék elvben újból leszögezni magukat a titkosság mellett, ami azonban egyáltalában nem feszélyezi őket abban, hogy a gyakorlatban elvi álláspontjukkal homlokegyenest ellenkező megoldást fogadjanak el. Különösen vonatkozik ez Mayer Jánosra, aki összeegyeztethetőnek tartja a miniszteri felelősséggel azt, hogy nyíltan a titkosság hívének tartja magát és ugyanakkor továbbra is bennmaradjon abban a kormányban, amely elejtette a titkosságot. E pillanatban nem is tudok mást mondani, csak még azt, hogy ha a kisgazdák hatalmi eszközeikkel, amelyekben, úgy látszik, egyedül bizakodónak, nem fogják tudni belénk fojtani a szót, akkor el fogjuk mondani a falu népének mindazt, amit két év óta végeztek, el fogjuk mondani, hogván hagyták cserben azt a zászlót, amely alá két évvel ezelőtttoborozták a faun népét. Rá fogunk mutatni leplezett éllül árulásaikra és számon fogjál kérni tőlük a cserbenhagyott programmok Egy idealista emlékiratat Apponyi Albert emlékiratainak első fejezetében beszél arról, hogy 1868 nyarán délutánonként gyakran ment fel a Svábhegyre báró Eötvös József három leányához és a három leány apjához. Csak Eötvös Lóránttal nem találkozott ezen a nyáron és nővéreitől csodálkozva vallott Eötvös Lóránt politikától idegen érdeklődéseiről. Ez a csodálkozás később irigységgé változott, mondja Apponyi és bevallja azt, hogy a tapasztalatok útján haladva, gyakran támadtak kétségei arra nézve, hogy helyesen választotta-e hivatását. „A tudományos működés óriási fölénye abban rejlik, hogy a tudomány emberének semmivel sem kell számolnia, csak a tiszta igazsággal, amint az fölismeri. Ezért folyton teljes harmóniában van önmagával. A politikában a tiszta igazság olyan, mint a tiszta arany, amely tudvalevőleg az érmeforgalomra csak bizonyos nemtelen ércvegyülék által válik alkalmassá, amikor azután mindig kétséges, hány százalék ilyen vegyülék mellett érdemli még meg az arany nevet, épp úgy, hány százalék engedmény mellett marad még igazság a forgalomképessé tett igazság", mondja Apponyi, aki kifejti, hogy a politikában számolnunk kell a mások, az uralkodók, a tömegek, vagy a pártok előítéleteivel, gyengeségeivel, szenvedélyeivel és ezeknek szükségképp bizonyos fokú engedményeket kell tenni a teljes igazság rovására is, mert különben egy lépéssel sem lehet közelebb jutni a jó cél felé és az igazságnak még nagyobb vereségét kockáztatjuk. „A becsületes politikus lelkét állandóan gyötrik ezek az elkerülhetetlen kompromisszumok; állandóan kételkedik, hol a határ, amelynél tovább nem mehet, ameddig elmenni azonban — épp az ügy érdekében kell. Tökéletes belső harmóniát tehát alig élve, valaha ...“ Ez az egyik nagyon karakterisztikus mondás gróf Apponyi Albert emlékirataiban és néhány sorával tisztál ■'•‘Hálja Apponyi félévszázados politikai pályájának egyik vezér motívumát. A másik ilyen mondás még rövidebb és még súlyosabb, „sokáig tartótt, míg felismertem, hogy az abszolút becsületes emberek és a megbélyegzett gazemberek közt, amely kategóriákra nemünket gyermekien egyszerű vagy naiv felfogással osztályoztam, egy nagyszámú közbeeső tömeg is él...“ Ez a felismerés, a „középszerű becsületesség" domináns többsége igen fájdalmas volt Apponyira nézve, de saját szava szerint, nem befolyásolta utánzásra a példa, és nem réktette le az abszolút becsületesség útjáról. A magyar közélet két nemzedéke írhatja alá Apponyi Albertnek ezt a vallomását, és a memoárok első kötete voltaképpen nem más, mint elbeszélése annak a huszonötesztendős küzdelemnek, amelyet az Apponyi által képviselt abszolút becsületesség folytatott, nyílt vagy palástolt formában, a középszerű becsületességgel. Tisza Kálmán kormányzásának másfél évtizedét azzal jellemzi Apponyi, hogy sok tekintetben hozhatott és hozott pozitív eredményeket ez a másfél évtized, de a magyar politika erkölcsi színvonalát nem emelte. Az Apponyi kötete által felölelt harmadfél évtized mérlegét talán ennek a mondásnak megfordítottja vonja meg. Sok pozitív eredményt nem hozott ez a harmadfél évtized, nem hozhatott már csak az örök ellenzékiség keserű terméketlenségénél fogva sem, és Apponyi szavaiból is nem egyszer kiütközik a mély csalódás azért, hogy olyan bőven osztotta neki politikai pályáján a kritikus szerepét, de olyan szűkmarkúan a pozitív munkáét. Viszont ez az eredményekben szegény harmadfél évtized emelte a magyar politika intellektuális és etikai színvonalát. Nem törvényekben, alkotásokban, intézményekben jutott kifejezésre Apponyi hatása a magyar közéletre és a magyar politikára, csak egy olyan imponderabile-ban, amilyen az erkölcsi színvonal emelése. Ez az imponderabile azonban „támasza és talpköve“ az egész politikának, és így vétene a történeti igazság ellen az, aki a terméketlenség bélyegét akarná sütni Apponyi negyedszázados tevékenységére. Apponyi politikai idealizmusa nem lett és nem is lehetett produktív erővé, de erre a politikai idealizmusra igen nagy szükség volt ellensúly gyanánt az ingatag és labilis politikai erkölcsök lusztrumai alatt. Szép könyv és mégis nyomasztóan nehéz olvasmány Apponyi írása. Nyomasztóan nehéz olvasmány, azért, mert geográfiája és története egy olyan világnak, amely fölött azóta összecsaptak a hullámok, geográfiája és története egy azóta,összerakott országnak, Alinifus 400 és nem 40 év elöli