Világ, 1922. december (13. évfolyam, 274-297. szám)
1922-12-07 / 279. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássyút 47. Telefon RS—00, 81—90. Előfizetési árak Magyarországban: Havi 200, Viz évi 660 korona A .VILÁG* megjelenik Jiétt5 kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken éspályaudvarokon hétköznap 10 korona, vasárés ünnepnapon 15 korona. Ausztriában köznap 1003 osztr. korona, vasárnap 1500 osztr. korona Jugoszláviában köznap 2 dinár, vasár- és ünnepnap 21/s dinár. Egyes ssáméra IQ karossá Hirdetések felvételnek Budapesten • VTLÁG kiadóhivatalában, Brockner J., Blaut., Bokor, Benkő és Társa, Győrié* Na$rr, Haasenstein és Vogler RT., Tencze* Gyula, Hegyi Istos, Klein Simon es Társa, Leopold Gyula, Leopold Cornél, Schwatz József, Sikray, Alozei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernét hirdetési irodákban. Bécsben: Haasenstein es Vogler, M. Iuken Nachfolger, Rudolf Moese, Berlinben , AJa* Krausenstrasse 38—39 XIII. évfolyam Budapest, CSÜTÖRTÖK 1922 decembre#f?1 279-ik szám ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------- ■ .g.fe 1^———-------------------- fia Kemény Zsigmond esete Fáik Miksa korrajzainak során megemlékszik Kemény Zsigmondról is, és azokról a küzdelmekről, amelyeket a Pesti Napló szerkesztői székében volt kénytelen megvívni báró Kemény Zsigmond a Bachkorszak sajtórendészetével szemben. Fáik Miksának ez a cikke egy kezdődik: „Mióta én a hírlapirodalom terén foglalkozom, a sajtószabadság három fázison ment keresztül. Az első a Bach-korszaké volt. Akkor fennen hirdették ugyan a sajtószabadság elvét és mintegy büszkélkedve kürtölték ki, hogy a „cenzúra el van törölve“. Volt is sajtótörvény a papíron, de a papíron álló bírói eljárás mellett volt másvalami, ami az adminisztratív rendszabály ártatlan nevét viselte. Ez abban állott, hogy nem a bíróságnak, hanem a politikai hatóságnak jogában állott, ha neki valamely lap magatartása nem tetszett, minden további indokolás, vagy egyes konkrét eset megjelölése nélkül az illető lapot „meginteni“, azután rövidebb vagy hosszabb idő múlva ezt a megintést ismételni és ha, ugyancsak a politikai hatóság felfogása szerint, a lap magatartása e második megintés ellenére sem változott, magát a lapot néhány hétre, néhány hónapra nagy akár néhány esztendőre is felfüggeszteni...“ Fálk Miksa a Bach-korszak évei alatt alapozta meg hírét a magyar publicisztikában és így bizonyosan teljes pontossággal körvonalazta a Bach-korszak sajtórendészetét, több, mint két évtizeddel a Bachrezsim bukása után, 1885-ben, amikor már tanuknak kellett bizonyítaniuk a jobb időkhöz szokott nemzedék előtt, hogy volt idő, amikor politikai hatóságok két megintés után néhány hétre, néhány hónapra vagy akár néhány esztendőre felfüggeszthették egy lap megjelenését. Az a törvényjavaslat pedig, amelyet ma terjesztettek a nemzetgyűlés elé, a közrend fokozott biztosításáról, felhatalmazza tizenhatodik szakaszával a belügyminisztert, tehát egy politikai hatóságot arra, hogy határozott vagy határozatlan időtartamra megtilthatja az olyan belföldi lap megjelenését, amely az állam érdekeit, a közrendet, vagy a közbiztonságot sérti. Az állam érdekei, a közbiztonság és a közrend nagy szerepet játszottak a Bach-korszak jogi szótárában is. Fálk Miksa, ha még itt járna közöttünk, talán úgy találná, hogy a ma előterjesztett törvényjavaslat tizenhatodik szakasza végre kodifikálja a Bach-korszak sajtórendészetét. Egy eltéréssel. A Bach- korszakban két megintés után nyúlhatott csupán a politikai hatóság a megjelenés felfüggesztésének fegyveréhez, míg a tizenhatodik szakasz nem köti ki a felfüggesztés előfeltétele gyanánt a két megintést A háború alatt statuált kivételes jogokat iktatja törvénybe a ma előterjesztett javaslat és így szabállyá emeli azt, ami idáig kivétel volt. Ha a törvényjavaslatból törvény lesz, akkor most már törvényre hivatkozva kényszeríthetik a lapokat arra, hogy hasábjaik és oldalaik jó részét hirdetések közlésére fordítsák és ne közölhessenek ezeken a hasábokon, ezeken az oldalakon például irodalmi vagy tudományos cikkeket akkor sem, ha a lapvállalat kész volna lemondani a hirdetési jövedelem egy részéről, mert nem keresni akar az újságon, hanem tanítani az újsággal. Vagy pedig egy másik szakasz szerint minden új időszaki áp megjelenése a belügyminiszter engedélyéhez van kötve. 1844 július elsején Kossuth Lajos kénytelen volt megválni a Pesti Hírlap szerkesztésétől, pedig a Pesti Hírlap Kossuth tollának köszönhette hatezer előfizetőjét. De Landerer azért engedett a felsőbb nyomásnak és kitessékelte a szerkesztői székből a felsőbb körök számára kényelmetlen Kossuthot. Amint ezt az iskolai történetkönyvek tanítják, Kossuth most engedélyt kért egy új lap megindítására és Metternich Kelemen kancellár ugyan egy hosszú kihallgatás során igen előzékenyen beszélgetett a Pesti Hírlap volt szerkesztőjével, de az engedély az új lap megindítására nézve, nem iródott alá, ami kirívóan karakterisztikus bizonyítéka a Rieffernichi-korszak erőszakos és abszolutista politikájának, amint azt az iskolai történetkönyvek tanítják. Most törölni kell majd néhány mondatot az iskolai történetkönyvekből, mert Metternich Kelemen herceg jós lélekkel előrelátta és előre alkalmazta a ma előterjesztett törvényjavaslatot. Nem érdektelenek ma a történeti reminiszcenciák, és igy hadd idézzünk még néhány mondatot Falk Miksának 1885-ben megjelent tanulmányából : „Mikor valamely lap ilyen megintesse boldogittatott, annak kiadója természetesen odafutott a politikai hatósághoz, kérdezősködvén, vájjon mitévő legyen, hogy a megintés ismétlődése és az ismételt megintést követő felfüggesztés ellen megóvhassa magát ? Akkor neki a legnyájasabb arccal azt válaszolták, hogy erre nézve részletes utasítást adni vajmi nehéz dolog és a hatóság erre nem is kötelezhető. A szerkesztőnek feladata vigyázni arra, hogy „illojális“a dolog az ő lapjában napvilágot ne lásson. De ha észren kívánja, különös gráciaképpen meg fogják engedni egy rendőrségi hivatalnoknak, hogy a lapnak minden egyes számát a megjelenés előtt átnézze és abban előre megjelölje a kifogásolható helyeket, melyeknek eltávolítása aztán a megintés veszélyét is elhárítaná a laptól." Éppen ez volna a mi kérésünk: ezennel beterjesztjük instanciánkat, rendeljenek ki szerkesztőségünkbe valamilyen közeget, aki illetékes lesz arra, hogy figyelmeztessen bennünket a felsőbb intenciókra és így lehetővé tegye nekünk a felsőbb intenciók olyan teljes méltánylását, hogy ez elejét vegye a határozott vagy határozatlan időre való felfüggesztésnek. Egyben kötelezzük magunkat, hogy ezt a közeget soha és semmi körülmények között nem fogjuk cenzornak nevezni, mivel a cenzúra „el van törölve“, úgy mint a Bach-korszak alatt. Különösen hangzik ez a mi kérésünk, de indokolás helyett folytatjuk az idézetet Fálk Miksa visszaemlékezéseiből : „Más szavakkal ez cenzúra volt in optima forma, csak azzal a különbséggel, hogy Metternich alatt ezt a cenzúrát a hatóság, mint őt megillető jogot, nyiltan gyakorolta, Bach alatt pedig még mintegy kegyelmi tény gyanánt tüntették fel, amelyért az illető lap még köszönettel is tartozik, mint olyasmiért, amire a hatóság kötelezve nincs és amit csak jóakaratból tesz meg. Az én kedves Kemény Zsiga barátom, mikor a Pesti Napló szerkesztését átvette, természetesen borzadott e gráciától. Lehetetlennek tartotta, hogy ezt a lapot, mely oly mérsékelt, oly higgadt, oly jóakaró hangon irt, a hatóság felfüggeszteni merné. Csalódott ! Megkapta az első megintést, mire még óvatosabb lett, anélkül természetesen, hogy a lap hazafias szellemén változtatott volna. Éppen ez a szellem volt az, ami az akkori hatalmasokat zsenirozta. Megkapta erre a második megintést. Most amúgy is gyöngéd kezére felhúzta a bársonykertyűt és még jobban suaviter lett in modo, de az osztrák önkényuralom uszályhordozójává nem aljasította le magát. Akkor azután megtörtént az, amit ő lehetetlennek tartott, tudniillik a lapot felfüggesztették, hat hétre vagy két hónapra és erre azután Zsiga barátom is beadta a derekát és alávetette magát a cenzúrának, miután nem volt egyéb választása.“ Eddig van. Mi igazán nem akarjuk összehasonlítani a konszolidáció korszakát a Bach-rezsim éveivel, de velünk megtörtént az, hogy nyolc hónapra elvették a Világ kolportázsjogát és egy teljes esztendőre kitiltották a Világot például a pályaudvarokról, egy olyan cikkért, amelyet elolvastunk betűről-betűre, elolvastunk elejétől végig, elolvastunk visszafelé, a végétől kezdve az első sorig, elolvastunk nagyítóüveggel és semmilyen módszer szerint nem tudtunk megbizonyosodni arról, mi volt az a súlyos és bűnös cselekedet, amely miatt a Világot ep számára életveszélyes megrendszabályozás alá vetették. Hiszen a Világ közönségének példátlan és csodálatos kitartása nélkül ei-ahirredetés nyolc hónap, vagy-álát- annak első nyolc hete alatt anyagilag tönkretette volna a Világot, a büntetés egy olyan cikkért, amelyet kétszer rostált meg és kétszer bocsátott át szűrőjén — a cenzúra... Ilyen tapasztalatot szereztünk akkor, amikor a mai törvényjavaslatban lefektetett sajtórendészeti elvek még nem voltak kodifikálva és nem emelkedtek törvényerőre. Ez a tapasztalat meggyőz bennünket arról, hogy nincsen elég éles szemünk, nincsen elég tiszta judiciumunk, nincsen elég szellemi képességünk arra, hogy az illetékes politikai hatóságok kétségkívül bölcs, helyes és igazságos intencióit a magunk, erejéből kitaláljuk. A mi eszünk éppen csak akkor volna elég, ha bíróság elé utalná a törvényjavaslat a sajtóbíráskodást, az államhatalom háromfelé megosztásának elve szerint, úgy amint azt báró Montesquieu kívánta és tartotta szükségesnek a törvények szelleméről 174 év előtt kiadott híres könyvében. Bevalljuk gyarlóságunkat, mi még azt sem érjük fel ésszel, hogy miért kellett százhetvennégy évvel a bordeauxi parlament elnökének klasszikussá avatott könyve után revideálni azt a határvonalat, amelyet Montesquieu vont meg a közigazgatási és a bírói fórumok hatásköre között Bizonyára bölcs, helyes és igazságos szempontok alapján került most a destruktív jogászok indexére Montesquieu báró, aki rendőrállamnak találta nevezni az olyan államot, ahol a bírói hatáskört közigazgatási és politikai hatóságok gyakorolják. Mi mindenben megnyugszunk, és ha valahol nem találjuk az okot, a magyarázatot, akkor csak saját szellemi képességeink gyarlóságát tesszük érte felelőssé. És éppen erre a gyarlóságra hivatkozva kérjük különös grácia gyanánt azt amit különös grácia gyanánt kért Kemény Zsigmondt állítsanak mellénk cenzort, csupa szívességből, baráti jósindulatból, protektori kedvezésből, cenzort aki vörös ceruzájával majd kijelöli elénk az igaz utat. Mi a cenzort nem fogjuk cenzornak nevezni, mi nem fogunk cenzúráról beszélni, mert igazán nem lehet cenzúráról beszélni akkor, ha a cenzúra „el volt törölve“ már a Bach-korszak éveiben is, mi az alázatos instanciánk teljesítéséül különös grácia gyanánt mellénk beosztott pirosceruzás hatósági közeget talán majd „Törvényinterpretátor Úr“-nak fogjuk szólítani és a piros ceruza munnkájára ezt mondjuk majd: „Törvényértelmezés . Nitti Európa összeomlásától fél (A Világ tudósítójától) Aquafreddából, Basilicatának, Délolaszországnak kis városkájából küldött levelet Francesco Saveriio Nitti, a volt olasz miniszterelnök Halasi-Fischer Ödönnek, a Magyar Cobden Szövetség elnökének. Az olasz politikai életben ma Nitti számára nem juthat aktív szerep, ugy de Nitti egyénisége, politikai súlya, jelentősége ma már túlnőtt az olasz politika belső küzdelmein. Az a harc, amelyet Nitti a békeszerződések ellen folytat, a legmélyebb és legkülönb elmék egyikének hadjárata a rossz béke és Európa megsemmisítése ellen. Nitti ma kormány és hatalom nélkül a meggyőzés fegyvereivel harcol; régi könyve, az Európa béke nélkül után éppen tegnap jelent meg a másik, Európa hanyatlása, s ennek a könyvének megjelenését is bejelenti az a levél, amelyet a Nobel-díj új koszorúzottja Halasi-Fischer Ödönnek irt. A Magyar Cobden Szövetség októberi konferenciájára hívták meg Nittit, aki nem vehetett részt a gyűlésen. Távolmaradásának okait levele így mondja el: Mélyen tisztelt uram, bocsásson meg nekem, hogy mindezidáig nem válaszoltam az Ön szíves meghívására, hogy vegyek részt a Magyar Cobden Klub nagygyűlésén. A szíves meghívás azonban leveleim között maradt Rómában, s azt csak ma kaptam meg, amikor a kongresszus már befejeződött. Ha elfoglaltságom miatt nem is mehettem volna el a gyűlésre, elküldöttem volna mégis együttérzésem kifejezését. Mindezekről a kérdésekről egyébként, amelyeket a kongresszus tárgyalt, bőven szólok új könyvemben, amelynek címe: Európa hanyatlása. Az újjáépítés útjai. Olaszországban december 5-én jelenik meg a könyv s nyilván később magyar fordítása is. Az a meggyőződésem, ha a békeszerződések legsúlyosabb tévedéseit nem hozzák helyre, ha a jóvátételi problémát rögtön nem küszöbölik ki, s ha az erőszak uralma nem ér véget, akkor egész Európa teljesen összeomlik. Teljes tisztelettel Nitti. Az a mondat, amelyben Nitti levelében röviden összefoglalja könyvének lényegét, egyúttal legtömörebb kórisméje is a mai Európának. Nyílt és őszinte állásfoglalás ez a magyar ügy mellett is: a békeszerződések, a jóvátétel és az erőszakos béke ellen. Nitti lehet ma magányos és egyedülálló ember az olasz politikai életben: szava és logikája mégis az egész világnak szól, s irántunk érzett barátsága, amelyet ez a levele is hangsúlyoz, nagy érték Magyarország számára . . . Harding elnök a numerus clausus ellen (A Világ tudósítójától.) Elfogultan olvassuk az amerikai lapokban, hogy Harding, a hatalmas amerikai köztársaság elnöke, kiáltványt intézett a 110 milliós amerikai néphez — a nevelésről. „A demokratikus kormányzat és demokratikus nevelés elvének magvát egy időben hintették el ebben az országban — mondja Harding. — És elődeink méltán vallották azt az álláspontot, hogy csakis az a nemzet lehet fejlődésképes és boldog, amelynek lakossága öntudatosan gyakorolja politikai jogait és nagy súlyt helyez a nevelésre. Országunk egyik legjellegzetesebb szervezete az iskola, s mennél tökéletesebb az iskolai rendszerünk, mennél nagyobb fontosságot tulajdonítunk neki,, annál különb jövőre számíthatunk. Iskolai rendszerünkkel gyakorlatba vittük azt az elvünket, amely millióknak módot adott az asszimilálódásra, a művelődésre, a tanulásra. Vegyük figyelembe, hogy milliókra rúg azoknak a száma, akik külföldről érkeztek ide, tőlünk elütő hagyományokkal és nevelési és politikai rendszerünk mégis képessé tette őket a beolvadásra. Ajánlom, hogy az egyes államok kormányzói működjenek össze az iskolai hatóságokkal, a városi hatóságokkal és igyekezzenek fölkelteni a közönség legszélesebb, rétegeiben az érdeklődést a nevelés iránt. Az a nép, amelynek nincsenek ábrándjai, elvész. Viszont nevelés nélkül nem lehet lelki előrelátást, messzire nézői messzire tekintő gondolkodást elvárni a néptől.“ Ezeket üzente Amerika népének Harding. Mi, bezárva ellenségek gyűrűjébe, a magunk erejére hagyva, sokáig eltűnődhetünk az amerikai elnök üzenetén. Amerika nagy és gazdag lett azáltal, hogy minden polgárának egyenlő jogokat adott az iskoláztatás terén, megnyitott minden állami iskolát mindenkinek, sehol soha nem kérdezik meg, hogy ki milyen felekezetű, nemzetiségű, csak tanítani akarnak, csak azt akarják, hogy mindenki tehetsége szerint tanuljon és érvényesüljön, hogy tudásban gyarapodva és gazdagodva hasznos és derék polgára legyen a hazának. És emlékezünk kijelentésekre, amelyek a magyar parlament ülésein azt hangoztatták, hogy a bostoni Harvard-egyetem be akarja vezetni a numerus clausust. Ezeknek felelt Harding, és a külföldön tanuló magyar fiúk mély meghatottsággal olvassák Harding üzenetét.