Világ, 1922. december (13. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-07 / 279. szám

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy­­út 47. Telefon RS—00, 81—90. Előfizetési árak Magyarországban: Havi 200, Viz évi 660 korona A .VILÁG* megjelenik Jiétt5 kivételével mindennap. Egyes szám ára Budapesten, vidéken és­­pálya­udvarokon hétköznap 10 korona, vasár­és ünnepnapon 15 korona. Ausztriában köz­­nap 1003 osztr. korona, vasárnap 1500 osztr. korona Jugoszláviában köznap 2 dinár, vasár- és ünnepnap 21/s dinár. Egyes ssám­éra IQ karossá Hirdetések felvételnek Budapesten • VTLÁ­G kiadóhivatalában, Brockner J., Blaut., Bokor, Benkő és Társa, Győrié* Na$rr, Haasenstein és Vogler RT., Tencze* Gyula, Hegyi Istos, Klein Simon es Társa, Leopold Gyula, Leopold Cornél, Schwatz József, Sikray, Alozei Antal, Mosse Rudolf, Eckstein Bernét hirdetési iro­dákban. Bécsben: Haasenstein es Vogler, M. I­uken­ Nachfolger, Rudolf Moese, Berlinben , AJa* Krausenstrasse 38—39 XIII. évfolyam Budapest, CSÜTÖRTÖK 1922 decembre#f?1 279-ik szám ----------------------------------------­------------------------------------------------------------------------ ■ .g.fe 1^———--------------------­ fia Kemény Zsigmond esete Fáik Miksa korrajzainak során megemlékszik Kemény Zsigmondról is, és azokról a küzdelmekről, amelyeket a Pesti Napló szerkesztői székében volt kénytelen megvívni báró Kemény Zsigmond a Bach­­korszak sajtórendészetével szemben. Fáik Miksának ez a cikke egy kezdődik: „Mióta én a hírlapirodalom terén foglalkozom, a sajtószabadság három fázison ment keresztül. Az első a Bach-korszaké volt. Akkor fennen hirdették ugyan a sajtószabadság elvét és mintegy büszkélkedve kürtölték ki, hogy a „cenzúra el van törölve“. Volt is sajtótörvény a papíron, de a papíron álló bírói eljárás mellett volt másvalami, ami az adminisztratív rendszabály ártatlan nevét vi­selte. Ez abban állott, hogy nem a bíróságnak, hanem a politikai hatóságnak jogában állott, ha neki vala­mely lap magatartása nem tetszett, minden további indokolás, vagy egyes konkrét eset megjelölése nél­kül az illető lapot „meginteni“, azután rövidebb vagy hosszabb idő múlva ezt a megintést ismételni és ha, ugyancsak a politikai hatóság felfogása szerint, a lap magatartása e második megintés ellenére sem válto­zott, magát a lapot néhány hétre, néhány hónapra nagy akár néhány esztendőre is felfüggeszteni...“ Fálk Miksa a Bach-korszak évei alatt alapozta meg hírét a magyar publicisztikában és így bizonyo­san teljes pontossággal körvonalazta a Bach-korszak sajtórendészetét, több, mint két évtizeddel a Bach­­rezsim bukása után, 1885-ben, amikor már tanuknak kellett bizonyítaniuk a jobb időkhöz szokott nemze­dék előtt, hogy volt idő, amikor politikai hatóságok két megintés után néhány hétre, néhány hónapra vagy akár néhány esztendőre felfüggeszthették egy lap meg­jelenését. Az a törvényjavaslat pedig, amelyet ma terjesztettek a nemzetgyűlés elé, a közrend fokozott biztosításáról, felhatalmazza tizenhatodik szakaszával a belügyminisztert, tehát egy politikai hatóságot arra, hogy határozott vagy határozatlan időtartamra meg­tilthatja az olyan belföldi lap megjelenését, amely az állam érdekeit, a közrendet, vagy a közbiztonságot sérti. Az állam érdekei, a közbiztonság és a közrend nagy szerepet játszottak a Bach-korszak jogi szótárá­ban is. Fálk Miksa, ha még itt járna közöttünk, talán úgy találná, hogy a ma előterjesztett törvény­­javaslat tizenhatodik szakasza végre kodifikálja a Bach-korszak sajtórendészetét. Egy eltéréssel. A Bach- korszakban két megintés után nyúlhatott csupán a politikai hatóság a megjelenés felfüggesztésének fegy­veréhez, míg a tizenhatodik szakasz nem köti ki a felfüggesztés előfeltétele gyanánt a két megintést A háború alatt statuált kivételes jogokat iktatja törvénybe a ma előterjesztett javaslat és így szabállyá emeli azt, ami idáig kivétel volt. Ha a törvényjavas­latból törvény lesz, akkor most már törvényre hivat­kozva kényszeríthetik a lapokat arra, hogy hasábjaik és oldalaik jó részét hirdetések közlésére fordítsák és ne közölhessenek ezeken­ a hasábokon, ezeken az oldalakon például irodalmi vagy tudományos cikkeket akkor sem, ha a lapvállalat kész volna lemondani a hirdetési jövedelem egy részéről, mert nem keresni akar az újságon, hanem tanítani az újsággal. Vagy pedig egy másik szakasz szerint minden új időszaki áp megjelenése a belügyminiszter engedélyéhez van kötve. 1844 július elsején Kossuth Lajos kénytelen volt megválni a Pesti Hírlap szerkesztésétől, pedig a Pesti Hírlap Kossuth tollának köszönhette hatezer előfizetőjét. De Landerer azért engedett a felsőbb nyo­másnak és kitessékelte a szerkesztői székből a felsőbb körök számára kényelmetlen Kossuthot. Amint ezt az iskolai történetkönyvek tanítják, Kossuth most engedélyt kért egy új lap megindítására és Metternich Kelemen kancellár ugyan egy hosszú kihallgatás során igen előzékenyen beszélgetett a Pesti Hírlap volt szer­kesztőjével, de az engedély az új lap megindítására nézve, nem iródott alá, ami kirívóan karakterisztikus bizonyítéka a Rieffernichi-korszak erőszakos és abszo­lutista politikájának, amint azt az iskolai történet­­könyvek tanítják. Most törölni kell majd néhány mondatot az iskolai történetkönyvekből, mert Metternich Kelemen herceg jós lélekkel előrelátta és előre alkalmazta a ma előterjesztett törvényjavaslatot. Nem érdektelenek ma a történeti reminiszcen­ciák, és igy hadd idézzünk még néhány mondatot Falk Miksának 1885-ben megjelent tanulmányából : „Mikor valamely lap ilyen megintesse­ boldogittatott, annak kiadója természetesen odafutott a politikai hatósághoz, kérdezősködvén, vájjon mitévő legyen, hogy a megintés ismétlődése és az ismételt megintést követő felfüggesztés ellen megóvhassa magát ? Akkor neki a legnyájasabb arccal azt válaszolták, hogy erre nézve részletes utasítást adni vajmi nehéz dolog és a hatóság erre nem is kötelezhető. A szerkesztőnek feladata vigyázni arra, hogy „illojális“a dolog az ő lapjában napvilágot ne lásson. De ha észren kívánja, különös gráciaképpen meg fogják engedni egy rendőr­ségi hivatalnoknak, hogy a lapnak minden egyes szá­mát a megjelenés előtt átnézze és abban előre meg­jelölje a kifogásolható helyeket, melyeknek eltávolí­tása aztán a megintés veszélyét is elhárítaná a lap­tól." Éppen ez volna a mi kérésünk: ezennel beter­jesztjük instanciánkat, rendeljenek ki szerkesztősé­günkbe valamilyen közeget, aki illetékes lesz arra, hogy figyelmeztessen bennünket a felsőbb intenciókra és így lehetővé tegye nekünk a felsőbb intenciók olyan teljes méltánylását, hogy ez elejét vegye a ha­tározott vagy határozatlan időre való felfüggesztés­nek. Egyben kötelezzük magunkat, hogy ezt a köze­get soha és semmi körülmények között nem fogjuk cenzornak nevezni, mivel a cenzúra „el van törölve“, úgy mint a Bach-korszak­ alatt. Különösen hangzik ez a mi kérésünk, de indokolás helyett folytatjuk az idézetet Fálk Miksa visszaemlékezéseiből : „Más szavakkal ez cenzúra volt in optima forma, csak azzal a különbséggel, hogy Metternich alatt ezt a cenzúrát a hatóság, mint őt megillető jogot, nyiltan gyakorolta, Bach alatt pedig még mintegy kegyelmi tény gyanánt tüntették fel, amelyért az illető lap még köszönettel is tartozik, mint olyasmiért, amire a ható­ság kötelezve nincs és amit csak jóakaratból tesz meg. Az én kedves Kemény Zsiga barátom, mikor a Pesti Napló szerkesztését átvette, természetesen borzadott e gráciától. Lehetetlennek tartotta, hogy ezt a lapot, mely oly mérsékelt, oly higgadt, oly jóakaró hangon irt, a hatóság felfüggeszteni merné. Csalódott ! Meg­kapta az első megintést, mire még óvatosabb lett, anélkül természetesen, hogy a lap hazafias szellemén változtatott volna. Éppen ez a szellem volt az, ami az akkori hatalmasokat zsenirozta. Megkapta erre a második megintést. Most amúgy is gyöngéd kezére felhúzta a bársonykertyűt és még jobban suaviter lett in modo, de az osztrák önkényuralom uszályhordo­zójává nem aljasította le magát. Akkor azután meg­történt az, amit ő lehetetlennek tartott, tudniillik a lapot felfüggesztették, hat hétre vagy két hónapra és erre azután Zsiga barátom is beadta a derekát és alávetette magát a cenzúrának, miután nem volt egyéb választása.“ Eddig van. Mi igazán nem akarjuk összehasonlí­tani a konszolidáció korszakát a Bach-rezsim éveivel, de velünk megtörtént az, hogy nyolc hónapra elvették a Világ kolportázsjogát és egy teljes esztendőre kitil­tották a Világ­ot például a pályaudvarokról, egy olyan cikkért, amelyet elolvastunk betűről-betűre, el­olvastunk elejétől végig, elolvastunk visszafelé, a vé­gétől kezdve az első sorig, elolvastunk nagyítóüveg­­gel és semmilyen módszer szerint nem tudtunk meg­bizonyosodni­­ arról, mi volt az a súlyos és bűnös cselekedet, amely miatt a Világ­ot ep­ számára élet­veszélyes megrendszabályozás alá vetették. Hiszen a Világ közönségének példátlan és csodálatos kitartása nélkül e­i-a­­hirredetés nyolc hónap, vagy-­ál­át- annak első nyolc hete alatt anyagilag tönkretette volna a Világ­ot, a büntetés egy olyan cikkért, amelyet két­szer rostált meg és kétszer bocsátott át szűrőjén — a cenzúra... Ilyen tapasztalatot szereztünk akkor, amikor a mai törvényjavaslatban lefektetett sajtóren­­dészeti elvek még nem voltak kodifikálva és nem emelkedtek törvényerőre. Ez a tapasztalat meggyőz bennünket arról, hogy nincsen elég éles szemünk, nincsen elég tiszta judiciumunk, nincsen elég szellemi képességünk­ arra, hogy az illetékes politikai hatósá­gok kétségkívül bölcs, helyes és igazságos­ intencióit a magunk, erejéből kitaláljuk. A mi eszünk éppen csak akkor volna elég, ha bíróság elé utalná a tör­­vény­javaslat a sajtóbíráskodást, az államhatalom há­romfelé megosztásának elve szerint, úgy amint azt báró Montesquieu kívánta és tartotta szükségesnek a törvények szelleméről 174 év előtt kiadott híres köny­vében. Bevalljuk gyarlóságunkat, mi még azt sem ér­jük fel ésszel, hogy miért kellett százhetvennégy évvel a bordeauxi parlament elnökének klasszikussá ava­tott könyve után revideálni azt a határvonalat, ame­lyet Montesquieu vont meg a közigazgatási és a bírói fórumok hatásköre között Bizonyára bölcs, helyes és igazságos szempontok alapján került most a destruk­tív jogászok indexére Montesquieu báró, aki rendőr­­államnak találta nevezni az olyan államot, ahol a bírói hatáskört közigazgatási és politikai hatóságok gyakorolják. Mi mindenben megnyugszunk, és ha valahol nem találjuk az okot, a magyarázatot, akkor csak saját szellemi képességeink gyarlóságát tesszük érte felelőssé. És éppen erre a gyarlóságra hivatkozva kérjük különös grácia gyanánt azt amit különös grácia gyanánt kért Kemény Zsigmondt állítsanak mellénk cenzort, csupa szívességből, baráti jós­indulatból, protektori kedvezésből, cenzort aki vörös ceruzájával majd kijelöli elénk az igaz utat. Mi a cenzort nem fogjuk cenzornak nevezni, mi nem fogunk cenzúráról beszélni, mert igazán nem lehet cenzúráról beszélni akkor, ha a cenzúra „el volt törölve“ már a Bach-korszak éveiben is, mi az alázatos instanciánk teljesítéséül különös grácia gyanánt mellénk beosztott pirosceru­zás hatósági közeget talán majd „Törvényinterpretá­­tor Úr“-nak fogjuk szólítani és a piros ceruza mun­n­kájára ezt mondjuk majd: „Törvényértelmezés . Nitti Európa összeomlásától fél (A Világ tudósítójától) Aquafreddából, Basili­­catának, Délolaszországnak kis városkájából küldött levelet Francesco Saveriio Nitti, a volt olasz minisz­terelnök Halasi-Fischer Ödönnek, a Magyar Cobden­ Szövetség elnökének. Az olasz politikai életben ma Nitti számára nem juthat aktív szerep, ugy de Nitti egyénisége, politikai súlya, jelentősége ma már túl­nőtt az olasz politika belső küzdelmein. Az a harc, amelyet Nitti a békeszerződések ellen folytat, a leg­mélyebb és legkülönb elmék egyikének hadjárata a rossz béke és Európa megsemmisítése ellen. Nitti ma kormány és hatalom nélkül a meggyőzés fegyverei­vel harcol; régi könyve, az Európa béke nélkül után éppen tegnap jelent meg a másik, Európa hanyat­lása, s ennek a könyvének megjelenését is bejelenti az a levél, amelyet a Nobel-díj új koszorúzottja Ha­lasi-Fischer Ödönnek irt. A Magyar Cobden­ Szövetség októberi konferen­ciájára hívták meg Nittit, aki nem vehetett részt a gyűlésen. Távolmaradásának okait levele így mondja el: Mélyen tisztelt uram, bocsásson meg nekem, hogy mindezidáig nem vá­laszoltam az Ön szíves meghívására, hogy vegyek részt a Magyar Cobden­ Klub nagygyűlésén. A szíves meghívás azonban leveleim között ma­radt Rómában, s azt csak ma kaptam meg, amikor a kongresszus már befejeződött. Ha elfoglaltságom miatt nem is mehettem volna el a gyűlésre, elkü­ldöttem volna mégis együttérzésem kifejezését. Mindezekről a kérdésekről egyébként, amelyeket a kongresszus tárgyalt, bőven szólok új könyvem­ben, amelynek címe: Európa hanyatlása. Az újjá­építés útjai. Olaszországban december 5-én jelenik meg a könyv s nyilván később magyar fordítása is. Az a meggyőződésem, ha a békeszerződések legsúlyosabb tévedéseit nem hozzák helyre, ha a jóvátételi problé­mát rögtön nem küszöbölik ki, s ha az erőszak uralma nem ér véget, akkor egész Európa teljesen összeomlik. Teljes tisztelettel Nitti. Az a mondat, amelyben Nitti levelében röviden összefoglalja könyvének lényegét, egyúttal legtömö­rebb kórisméje is a mai Európának. Nyílt és őszinte állásfoglalás ez a magyar ügy mellett is: a békeszer­ződések, a jóvátétel és az erőszakos béke ellen. Nitti lehet ma magányos és egyedülálló ember az olasz politikai életben: szava és logikája mégis az egész világnak szól, s irántunk érzett barátsága, amelyet ez a levele is hangsúlyoz, nagy érték Magyarország számára . . . Harding elnök a numerus clausus ellen (A Világ tudósítójától.) Elfogultan olvassuk az amerikai lapokban, hogy Harding, a hatalmas ameri­kai köztársaság elnöke, kiáltványt intézett a 110 mil­liós amerikai néphez — a nevelésről. „A demokratikus kormányzat és demokratikus nevelés elvének magvát egy időben hintették el ebben az országban — mondja Harding. — És elődeink méltán vallották azt az álláspontot, hogy csakis az a nemzet lehet fejlődésképes és boldog, amelynek la­kossága öntudatosan gyakorolja politikai jogait és nagy súlyt helyez a nevelésre. Országunk egyik leg­jellegzetesebb szervezete az iskola, s mennél tökéle­tesebb az iskolai rendszerünk, mennél nagyobb fon­tosságot tulajdonítunk neki,, annál különb jövőre szá­míthatunk. Iskolai rendszerünkkel gyakorlatba vittük azt az elvünket, amely millióknak módot adott az asszimilálódásra, a művelődésre, a tanulásra. Vegyük figyelembe, hogy milliókra rúg azoknak a száma, akik külföldről érkeztek ide, tőlünk­ elütő hagyomá­nyokkal és nevelési és politikai rendszerünk mégis képessé tette őket a beolvadásra. Ajánlom, hogy­ az egyes államok kormányzói működjenek­ össze az is­kolai hatóságokkal, a városi hatóságokkal és igye­­kezzenek fölkelteni a közönség legszélesebb, rétegei­ben az érdeklődést a nevelés iránt. Az a nép, amely­nek nincsenek ábrándjai, elvész. Viszont nevelés nélkül nem lehet lelki előrelátást, messzire nézői messzire tekintő gondolkodást elvárni a néptől.“ Ezeket üzente Amerika népének Harding. Mi, bezárva ellenségek gyűrűjébe, a magunk erejére hagyva, sokáig eltűnődhetünk az amerikai elnök üze­netén. Amerika nagy és gazdag lett azáltal, hogy minden polgárának egyenlő jogokat adott az iskoláz­tatás terén, megnyitott minden állami iskolát min­denkinek,­­ sehol soha nem kérdezik meg, hogy ki milyen felekezetű, nemzetiségű, csak tanítani akar­nak, csak azt akarják, hogy mindenki tehetsége sze­rint tanuljon és érvényesüljön, hogy tudásban gya­rapodva és gazdagodva hasznos és derék polgára le­gyen a hazának. És emlékezünk kijelentésekre, amelyek a magyar parlament ülésein azt hangoztatták, hogy a bostoni Harvard-egyetem be akarja vezetni a numerus clausust. Ezeknek felelt Harding,­­ és a külföldön tanuló magyar fiúk mély meghatottsággal olvassák Harding üzenetét.

Next