Világ, 1923. augusztus (14. évfolyam, 171-195. szám)

1923-08-01 / 171. szám

4 1923 au­gusztUS 1. Nagy Emil bü­ntetőn­evela-jfivasztáról Vámbérti Rusztemnek, a Világ vasárnapi számában e tárgyról megjelent érdekes meg­­jegyzései után, ezén rapszódikus, mert egysé­ges gondolat híjján való elmeművel én is­­csak rapszódikusan óhajtok foglalkozni. Előrebocsájtva, hogy a mű alkotójának nemes intencióit kétségbevonni legkevésbé sincsen szándékunkban, valamint, hogy az el­járási jognak egyszerűsítését, az egyesbírói ha­táskör kiterjesztését, a perorvoslati eljárásnak a formaságoktól való fölszabadítását elvben mink is csak helyeselhetjük, de azt a módot, m­ilyen a javaslat eszméit megvalósítani igyekszik­,­magunkévá mégsem tehetjük. Mielőtt azonban e jobbára perrend körébe tartozó kérdések megvitatásába bocsátkoznánk, legyen szabad bevezetésileg a javaslatnak me­rőben büntető, szóval anyagi jogi rendelkezé­seivel­ szemben egyik-másik megjegyzésünket elmondani. Mint méltán legnagyobb horderejűt kell hogy kiemeljük azokat az intézkedéseket, me­lyek az eddigi internálás helyébe lépő a rendőri felügyelet alá helyezés (63. és követ­kező paragrafusok) elrendelését a rendőrható­ságtól, végső fokon hát a belügyminisztertől a független kit. bíróságokra van hivatva át­ruházni; bárha a javaslat expressis verbis nem mondta ki, hogy ezen eddig méltán sok jogosult panaszra okot szolgáltatott közigaz­gatási preventív intézkedés joga a törvény életbeléptével belügyminiszter és rendőrség út­ján nem lesz többé gyakorolható. ■' 'Büntetőjogunk mai állása szerint az ilyen többé-kevésbé minden törvényes kautéla mel­lett is csak gyanúokok alapján gyakorolható intézkedés ellenkezik az anyagi igazság jól fölfogott érdekével, minthogy a rendőri fel­ügyelet alá helyezés és csak névleg nem bün­tetés, igazságos jogszolgáltatás megett pedig ez elkövetett rosszért csak a büntetőtörvény­­könyvben előírt rossz (szóval büntetés) járhat. Mégis, mint haladást, mert sok igazságtalanság megszüntetésére alkalmas reformot üdvözöl­jük a javaslat ebbeli rendelkezését, mivel­hogy az e téren eddig tapasztaltak jogérze­­tein­kkel éppenséggel nem voltak összeegyez­tethetők. Bármily üdvösnek tartjuk is azonban a közvetlenség elveinek szem előtt tartása nél­kül, inkvizitóriusan ez­zel is eljárt közigazga­tási hatóság hatáskörének végre-valahára való megszüntetését, éppenséggel nem aggodalom nélkül vehetjük tudomásul az intencióit és hatását nézve politikai melléktekintetektől neta ment jognak bíróságainkra való ruháza­­tát, minthogy a politika nem alkalmas a bí­rói nívónak akár befelé, akár pedig kifelé való növelésére — erre nem egy példát hoz­hatnánk —, és kétséges, vájjon a represszió elveihez szokott bíróság a f­el­ügyelet alá he­lyezésnek alapul szolgáló prevenció elveit he­lyesen tudja-e alkalmazni. Egyébként a ja­vaslat, érthetetlen okokból, itt a tárgyalás nyilvános megtartását még a fél kérelmére sem tarthatja megengedhetőnek, a fél meg­­hallgatását pedig határozatlan tartamú, tehát előreláthatóan igen hosszú időre terjedő fel­ügyelet alá helyezés esetén sem mondja köte­lezőnek, ami,­­véleményünk szerint, kegyetlen és az igazságos ítélet biztosítására éppenséggel nem alkalmas intézkedés. A becsület védelméről szóló intézkedések intencióinak helyessége előtt kell kalapot emel­nünk. Mi sem kívánatosabb, mint a napjaink­ban szemlátomást elharapódzó piszkolódások­­nak a mihamarabb való megszüntetése. Az is tény, hogy a társadalom becsületérzése mellett a kirótt büntetés mérvét kell e cél szolgálatára alkalmas eszközül elfogadnunk. De csak a bün­tetési rendszer összhangjának a megzavarása nélkül. Ezt az összhangot pedig a javaslat — amint ezt Vámbéry dr. cikkében kimutatta­­— alaposan megzavarta a kiróni szándékolt fegy­­házbüntetési tételnek más bűncselekményre törvényileg kirótt tételhez való aránytalansá­gával. Ami bennünket illet, nem a jelenleg ér­vényben lévő becsület­védelmi törvényben előírt büntetések enyhe voltában, hanem a helytelen, mert túl enyhe bírói gyakorlatban látjuk a ba­jok okát. Minthogy pedig a bíróságokat utasí­tással ellátni ítélkezés dolgában alkotmányilag biztosított bírói függetlenség elveinek a sé­relme nélkül nem lehet, de nem is szabad: a törvényes minimumnak — szóval az egyes esetekben kiróható legkisebb büntetés mérvé­nek a törvényhozási fölemelésével vélném a kívánt célt— szolgálhatni. Ez pedig a büntetési tételek maximumának a fölemelését — helyes bírói gyakorlat mellett — nélkülözhetővé tenné. Itt legyen szabad a javaslatnak a becsület védelmével kapcsolatban életbe léptetni szándé­kolt két másik intézkedésével is foglalkoznunk. Alkotmányjogilag fölötte Veszedelmesnek tart­juk a javaslat azon intézkedését, mely a tör­vényhozó testület vagy ennek bizottságának a ta­nácskozásai alkalmával használt kitételek bün­tetlenségét megszüntetvén, rést ütne az e tes­tület által tanácskozásainak a szabadsága ér­dekében nem nélkülözhető immunitás jogán. És bármily szégyenletes is a hang, mely egyes túlzó egyének visszaélései folytán esetenként lesülyesztette törvényhozó testületeinknek a szín­vonalát: a magánszemély sérelmére elkövetett, vagy a képviselőt vagy köztisztviselőt magán­életében támadó kifejezéseknek hivatalból való üldözését nem helyeselhetjük; és­pedig nem­csak azért, mert ez jogrendszerünk szellemébe ütközik, hanem azért is, mert mint esetenkint a sértett akarata ellenére való „jó", visszafelé sülhet: a sértett magánéletét nem kívánatos közprédának dobhatja oda; nem is szólva azok­ról az esetekről, melyekben a sértett, törvény­­biztosította vallomás­ megtagadási jogával élve, az eljárás sikertelenségét szuverén akarattal fogja biztosíthatni.­­ Az itt életbeléptetni szándékolt úgynevezett „reformok" at azért sem helyeselhetjük, mert bárki megsértése többségi határozattal lévén kivonható a mentelmi jog köréből, a kormány ellen intézhető jogos támadásokat is lehetet­lenné teszi. A bizonyos esetekre életbeléptévi­ szándékolt külön becsületbíróság, a párbajmánia meggát­­lására legkevésbé sem alkalmas, mert az ügy­nek az ú. n. lovagias eljárás szerint való­­,be­­csületbíróság", illetve katonai becsületbíróság­­tól való elvétele a szó sajátlagos értelmében vett lovagink elégtétel megtagadásával fog min­den valószínűség szerint azonosíttatni. Mint szükségtelent tartjuk törlendőnek a ja­vaslatból azon külön intézkedést is, mely (61. g.) párviadal esetén, ha a kötekedő, a másik fél szándékos tönkretételére irányuló magatartást tanúsított, e magánindítvány hiányában is büntetendőnek mondja ki, minthogy az ily magatartás büntető gyakorlatunk szerint még a javaslat által ehhez expressis verbis megkí­vánt közvádlói indítvány nélkül is, mint a pár­viadal vétsége miatt kiszabandó büntetés mér­vét súlyosító körülmény vétetik figyelembe. A külön becsületvédő bíróság létesítését azért sem helyeselhetjük, mivelhogy ez hatáskörének a megállapítása céljából a „társadalmi tönkre­­tételé­re irányuló szándékot, illetve a kifejezé­seknek a konkrét esetben való alkalmasságát lévén köteles vizsgálgatni, a törvény előtti egyenlőségbe vetett hit megingatására volna al­kalmas. A javaslatnak­ eljárási intézkedései sok te­kintetben esnek súlyos kifogás alá. Bármennyire elismerjük is, az ország pénz­ügyi viszonyainak siralmas voltára tekintettel, a költségmegtakarítás szükségét, e cél szolgála­tában, a javaslat által életkí­plelni szándékolt ú. n. reformok közül csak az egyes bírói hatás­kör tetemes kitágítását tartják megengedhető­nek, nevezetesen, minthogy az egyes bíróság, köztapasztalás szerint, gyorsabban is ítélkezik. A javaslat többi intézkedéseit szerencsétlenek­nek és a perrendi tapasztalatokkal összhangba nem hozhatóknak tartjuk. Arra csak úgy mel­lékesen utalunk,­­ mivelhogy a javaslat, mint látszik, mellékesnek tartja — hogy a szándé­kolt intézkedésekkel az egyéni szabadság, az ártatlanoknak eddig törvény által biztosított védelme, enyhén szólva is minimumra fog redukálódni. A javaslat 70. §-ára utalunk itt, mely mint csak kivételekkel megtört szabályt mondja ki, hogy „­vizsgálatnak rendszerint nincsen helye". És a 77. fi­ra, mely a főtárgyalást megelőző kifogások beadását és a vádtanácsi tárgyalást szűntette meg. Igaz ugyan, hogy ezek helyébe megadja a jogot az figy­elésebírájának arra nézve, hogy a vádlott részéről beadható „észre­vételek" folytán, vagy akár hivatalból is, a fő­­tárgyalás kitűzésének, illetve megtartásán­ak a mellőzésével megszűntesse az eljárást, ámde nyilvánvaló, hogy az ügynek főtárgyaláson kí­vül való megszűntetése csak ritkán és akkor is csak akkor fog kimondatni, ha ez a még be­jelentett újabb bizonyítékoknak a fölvétele nél­kül lesz foganatosít­hat­ó. A mondottakkal ellen­kező gyakorlat kifejlődését csak a bíróságok­nak a kontem­pláltnál is jóval nagyobb mérvű tehermentesítése tenné lehetővé. A vizsgálóbírói hatáskörnek általában való megszüntetését, a vizsgálatnak csak kivételes esetekre való szorítását, mint helytelent és köz­­szabadságjogokba ütközőt, helytelenítjük, mi­velhogy a fegyelmileg a belügyminiszternek alárendelt rendőrség által foganatosított nyo­­mozat köetapasztalás szerint a jövőben sem lesz egyenértékű a vizsgálóbírónak eddig álla­­lában bevált és szakavatott munkájával, pár­tatlanság, de hitel, azaz megbízhatóság dolgá­ban sem. A rendőrség detektív útján való ki­­nyomoztatás nélkül ritkán foganatosítván a k­íhalgatást , jóval inkább vélném az itt tervbe vett egyszerűsítési célt szolgálhatni, ha a de­tektív-jelentés föltétele után egyenesen a vizs­gálóbírónak adnák át az ügyet, mely esetben is, a forma szerinti nyomozás, illetve a felek­nek rendőrkapitány útján való kihallgatása volna mellőzhető. Nevezetesen, ha a vádtanácsi eljárásnak — amint ezt a javaslat kontemplálja — az elmaradása folytán, mi sem fogja útját állhatni annak, hogy ártatlan emberek milliói­, igaztalan vádakkal terhelten nyilvánosság előtt legyenek kénytelenek a maguk igazát bizonyít­gatni. Persze, a vádtanács megszüntetését sem helyeselhetjük, jóllehet ez az intézmény sehol sem felelt meg a hozzája fűzött várakozások­nak, amennyiben a vizsgálat indítványozott ki­egészítését elrendelte ugyan, de az ügynek tör­vény elő­írta megbüntetését — elévülés esetét kivéve — a föltételek kétségen felüli fenforgása esetén sem igen volt hajlandó kimondani. A vádtanácsoknak ezen általában tapasztalt húzódozása az ügy sorsát végleg eldöntő hatá­rozatoknak a meghozata­r­ól volt — mint hall­juk — annak egyik oka, hogy ezt a jogintéz­ményt töröljék az igazságt­­lan meghurcolások­­tól védő intézményeinknek a sorából. A javaslat egyébként fittyet hány a bűnper­­rendi tudomány azon cirpelvének, melyet a 96-iki bűnvádi perrendtartás br­atillan nevű megalkotói is magukévá tettek, és nem veszi figyelembe, hogy az, akit — mint különö­sen újabban látjuk, — esetleg vagyoni követe­­lés gyorsabb behajtása és a polgári peres el­járás nagyobb költségeinek a megkímélése céljából — bűnvádi úton vonnak felelősségre — "szóval: a­z, akit valamely sértett, vagy mondva csinált sértett följelentett, az még nem kell, hogy bűnös legyen és épp ezért tőle bizo­nyos jogokat csak a bűnvádi eljárás érdekei által megkívánt mérvben szabad megvonnunk. Innét, hogy a javaslat sokszor gázol le olyan jogokat, melyeket a bűnvádi perrendtartások megsérthetőknek nem tartanak, mihez képest a javaslat 74. §-ában lefektetett „jogelvinek megfelelően, a vagyoni bűncselekmény (helye­sebben : „a vagyoni haszon szerzését célzó bűn­cselekmény") miatt feljelentett egyénnek a szabadsághoz való joga, illetve az a joga, hogy letartóztatása miatt előterjesztett panasza mi­hamarabb az illetékes hatósághoz kerüljön, te­temesen meg van szorítva, mintha bizony va­lamely tényállásnak a sértett által való elő­adása csak némi garanciát is nyújthatna a be­panaszolt tényállás való volta mellett; neveze­tesen, mikor a rendezettebb közállapotok mellett létesült bűnvádi perrendtartás minisz­teri indokai (7. g.) is szükségesnek tartották annak kiemelését hogy a sértettek egy része zsarolásszerűen adja be ártatlan gyanúsítottak ellen a feljelentést . A javaslatnak eljárási reformja közt egy sincs, mely a jog helyes kiszolgáltatását az ed­diginél csak szemernyivel is nagyobb mérvben biztosítaná; a mondott céllal ellenkező intéz­kedéseinek száma ezzel szemben nagy. Ezek közt első helyet foglalnak el A per­­orvoslati eljárást „reformáló" intézkedései. Kúriánk, mely pár évvel ezelőtt még hetes ta­nácsban ítélt, eszerint mint egyszerű hármas­­bíróság fogja a jogot egységesíteni és hivatott hatáskörét gyakorolni. A kisebb garanciák mellett létesült — mert nem tanácskozás ered­mények­ép keletkezett — egyes törvényszéki bírói ítélet csak kivételesen kerülhet a legfőbb bíróság ítélőszéke f­elé. Ve­szedelmes intézkedés ha figyelembe v­esszük, hogy ez ép az egyes bírói hatáskörnek forra­dalmi, helyesebben: ellenforradalmi időkhöz illő mérvű kitágításával egyidőben lép életbe. A kir. törvényszék hármas tanácsa által hozott ítéleteknek kúriai fölülvizsgálata az eddigi tör­vénnyel ellentétben ,,föllebbezés"­ folytán, nem pedig semmiségi panasz folytán fog eszközöl­tetni. Látszólag üdvös és célirányos intézke­dés, mely fölmenti a gyakorlatot a jogi forma­lizmus és a fölülvizsgáló bíróságot a paragra­fusok Prokrustes-ágyának megkötöttsége alól, de kétélű és ép azért veszedelmes fegyver, ha figyelembe vesszük, hogy az a sok semmiségi ok, mely az eddig érvényes bűnvádi perrend­tartás 384. (ás 385. ág­aiban, egyébként pedig a törvény igen sok rejtett zugaim vád és véde­lem­­jogkörét egyaránt biztosította, egyben a joggyakorlat irányának az egységét ércfalként állotta körül. Most mindezek helyébe a rég­múlt idők „bírói bölcs belátása" léphet. Pallá­dium, ám a bíró a közvetlenség alapján hozza meg ítéletét, mert a jogi imponderabiliáku­ ik, sz „emberileg forrtosa‘­nak, humánus és a mél­tányosságnak is megfelelő figyelembevételét teszi lehetővé; de jogbizonytalanság emeltyűje, ha a felsőfokú ítélkezés — amint ezt a javas­lat komtemplálja — a legtöbb esetben az ak­ták holt betűje alapján, szóval a felek és ta­nuk arcának látása nélkül létesül. Jogbizonytalanság emeltyűje. Az Anyagi Igazságnak pedig lélekharang. zVe-.hováry Géza dr. _______VILÁG Benes a kis-entente kiválásáról Sirinlyi távirat szerint Bents dr. cseh külügyminiszter hírlapírók előtt a követ­kezőket mondotta: " A nagyhatalmak egyre jobban megér­tik a kis-entente szerepét és természetes, hogy iránta való jóindulatuk egyre fokozó­dik. A nyugat megérti, hogy a kis-entente a rend eleme és a mindenáron való béke garanciája. Valamennyi nehézség köze­pette, amely most Európát fölkavarja, csu­pán a kis-entente mutatkozik a konszoli­dáció tényezőjének. Az ellenséges propa­ganda úgy tünteti fel a kis-entente-ot, mint Magyarország ellenségei, azonban senki sem tudja konkrét bizonyítékát adni ennek az állításnak, amely ilyenformán tenden­ciózusnak bizonyul. A mi szövetségünk ha­tásköre világos megállapodásban van lefek­tetve és korlátozva. Semmiféle viszálykodás nem támadhat azok között, akiknek ez a szövetsége már háromévi működésre hi­vatkozhatik. Ez a szövetség a politika­­egyik legbiztosabb gépezetének mutatkozott. A sinaiai értekezlet a gyakorlatban még in­kább megerősítette a kis-entente szolidaritá­sát és ezzel Középeurópa békéjét. (MTI.) A francia, b­elga és olasz válasz­ t párizsi lapok jelentik Londonból. A francia jegyzék szerint Franciaország újjáépí­tése céljára az A. és B. bonok ötvenmilliárd aranymárkájának ötvenkét százalékára, vagyis huszonhat milliárdra tart igényt, hajlandó azonban a C. bonok nyolcvankét milliárdjából őt megillető részről a szövetségesekkel szem­ben fennálló adósságok törlesztése céljából le­mondani. A francia kormány fölveti azt a kér­dést, hogy Anglia mennyiben állapítja meg a kamatját annak a tartozásnak, amelyet a szö­vetségesektől követelendő visszatérítésből szán­dékozik törleszteni, ha megelégszik azzal az összeggel, amellyel kifizetheti Amerikával szemben fennálló tartozását. A belga válasz, épúgy mint a francia, fel­sorolja a passzív ellenállásra és a Ruhr-meg­­szállásra vonatkozó alapelveket és bizonyos ja­vaslatokat tesz a jóvátételi kérdés esetleges rendezésére, amelynek a márka stabilizálásával és a német pénzügyi gazdálkodás helyreállítá­sával kellene megkezdődnie. Olaszország, amelynek álláspontját della Torretta nagykövet élőszóval közölte, ragasz­kodik a szövetségközi adósságok kérdésének bekapcsolásához és Németországgal szemben alkalmazandó szankciókhoz, ha a jóvátétel kér­désének általános rendezésekor makacskodnék. Szerda Nincs megegyezés a földreformnovella ügyében A földreform-novella ügyében a minisz­terelnöknél folytatott megbeszélésekkel kap­csolatban az a hír terjedt el, hogy a meg­beszélések, melyeken Hadik János gróf is résztvett, kompromisszumra vezettek. Ez­zel szemben Hadik János gróf részéről fel­­kérettünk annak megállapítására, hogy ezek a megbeszélések nem vezettek meg­egyezésre, több elvi jelentőségű kérdésben fennállanak az ellentétek. Mindezekkel azonban csak a javaslat hiteles szövegének megjelenése után lehet a nyilvánosság előtt foglalkozni. A Szakszervezeti Tanács a index-törvényért A Szakszervezeti Tanácsnak a szakmák­ ve­zető titkáraiból alakult kilenctagú küldöttsége kereste fel ma délelőtt a parlamentben Peyer Károly vezetésével Bethlen István gróf minisz­terelnököt. Peyer Károly rövid beszédben rámutatott arra a súlyos helyzetre, amelyben ma a mun­kásság van és átnyújtotta a miniszterelnöknek azt a memorandumot, amelyet mai számunk­ban ismertettünk. Bethlen István gróf miniszterelnök válaszát­­an kijelentette, hogy a kormány a maga ré­széről mindig figyelemmel kísérte a munkások érdekeit és távol áll tőle, mintha nem volna megértéssel a munkások érdekei iránt. Az indexrendszer bevezetése ellen azonban mélyre-, ható aggályai vannak, amennyiben a külföldi­ példák is azt mutatták, hogy ez a gazdasági életet alapjában rendíti meg. Ugyanez a meggondolás vezette a kormányt akkor is, amikor a közalkalmazottak fizetés­rendezésében az indexrendszert nem alkal­mazta. A kormány ma még nem bír azzal a törvényes alappal, amellyel a már benyújtott s béregyeztető hivatalok felállítására vonat­kozó törvényjavaslatnak törvényerőre emelke­dése esetén bírna s így még nem áll módjában a gazdasági élet e megnyilvánulásába bele­avatkozni. Azonban mindig kész a nehézségek eliminálásában teljes pártatlansággal közre­működni, felhívja a küldöttség figyelmét arra, hassanak oda, hogy egyesek a jelenleg fenn­álló obsektív nehézségek folytonos hangozta­tásával a gazdasági élet bajait ne fokozzák. Peyer Károly hangoztatta, hogy a szakszer­vezetek vezetői teljesen átérzik a nehéz gazda­sági helyzetet és csak az ő működésüknek köszönhető, hogy az iparban még mindig nincs anarchia. Ha szakszervezetek nem volnának, akkor a gyárak átalakulnának hadiszintérré, az ipari termelés megszűnne, helyette min­denütt küzdelem és harc dúlna. Ha össze­hasonlítjuk a mai helyzetet a békebeli állapot­tal, kiderül, hogy a­­oapkásság és félszínvonala milyen mélyre sülyedt és hogy milyen nagy a nyomor. _ Ezután Bethlen István gróf miniszterelnök adatokat kért a munkásság helyzetére vonat­kozóan és kijelentette, hogy a munkásság ügyeit ezentúl is jóakarattal fogja kezelni. Abból az alkalomból egyébként, hogy a szak­­szervezeti tanács átadta Bethlen István gróf miniszterelnöknek a munkásság memorandu­mát, ma délben féltizenkét órakor Budapest valamennyi ipari üzemében és gyárában öt percre megállt a munka. * A Szakszervezeti Tanács ma délután fog­lalkozott a miniszterelnöknél megjelent küldöttség jelentésével és ebből azt látta, hogy a kormányelnök kijelentései nem vol­tak őszinték, őszinte csak az volt, hogy az­ index-törvényt nem fogják megvalósítani. A Szakszervezeti Tanács már intézkedett, hogy ez ügyben minden szervezet megkapja a megfelelő intézkedést a bizottsági tárgya­lásokra, amelyek egész héten folytatódnak. A további intézkedésekről a szakszerveze­tek útján értesíteni fogják a munkásságot. Az ülés megállapítja, hogy a létminimumért, az állandó értékű bérekért, a béregyeztető bizottságokért és az index-törvény megvaló­sításáért továbbra is küzdeni fog, mert csak ebben látja a kivezető utat abból a helyzetből, amelybe a munkásság a munka­adók hajthatatlansága és a kormány indo­lenciája révén jutott. Hogy milyen lesz a további küzdelem, azt majd a sze­vezetek képviselői fogják megállapítani és már most fölhívják a munkásságot, hogy türe­lemmel várják be az intézkedéseket és tár­gyalásokat.* A munkásság követelésének jogos voltát­­ senki sem vonja kétségbe. A miniszterelnök is érezte ezt és éreztette azt a válaszában, hogy a munkabérek így nem maradhatnak. A mai napig még lehetett vitázni, hogy al­kalmazható-e az indexrendszer, vagy sem, mától kezdve a kormánynak megvan az elvi döntése. A közalkalmazottakkal szem­ben a 98 százalékos drágulási index mellett száz százalékkal emelte a jövedelmeket. Ugyanakkor kimondta azt is, hogy minden hó utolsó minisztertanácsán megvizsgálja a drágulás mérvét és ahhoz képest módosítja a tisztviselői javadalmakat. Ez pedig semmi más, mint az indexrendszer megalkotása a tisztviselői javadalmaknál. Ha a tisztvise­lőknél ez helyes volt, mint ahogy az, éppen úgy nem jár ez semmi veszéllyel a munká­sokkal szemben se­m. Több intézet már alkalmazta a búza-, vagy aranyvalutát a fizetéseknél. Ausztria koronája stabil az indexrendszernek elle­nére és ez még nem koronarontó, ha a munkások javára is alkalmazzák.

Next