Világ, 1924. február (15. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-24 / 46. szám
10 1924 február 24. (*) A Városi Színház ma esti előadása elmaradt. Ma este a Városi Színházban a Bacchus-éj volt előadásra kitűzve.. A közönség fél nyolc óráig várakozott az előadás megkezdésére, ekkor azonban a rendező közölte, hogy az előadást nem tarthatják meg, mert egy vízcső megrepedt és ezért a tűzoltóság az előadás megtartását tűzbiztonsági okokból nem engedélyezte. (*) Irisilides Mária Sátoraljaújhelyen. Eesilides Mária közreműködött a sátoraljaújhelyi Kölcsey Kör meghívására az egyesület ünnepi koncertjén. A hangversenyen még Zsámboky Miklós zeneakadémiai tanár, cellaművész szerepelt, a zongorakíséretet pedig Karácsonyi István operaházi karmester látta el. (*) A Testőr repríze Bicsben, Bécsből jelentik. Ma este játszották a Deutsches Volkstheaterben Molnár Ferenc Testőr jét. A repríznek igen nagy sikere volt. (*) Hangversenyek. A Szimfonikus Zenekar hangversenyét Ctalting Mihály, a bayreuthi főzeneigazgató helyett Ábrányi Emil vezényelte. A műsorból kiemeljük Dy. Márkus Lilinek, a kiváló zongoraművésznőnek bravúros szólójával előadott Grieg a-moll zongoraversenyét. — Müitzer Lipót, bécsi zongoraművész, néhány hét előtt tartott koncertjének erkölcsi sikerén fölbuzdulva, újabb estélyt adott a Zeneakadémián. A mostani rossz konjunktúra nem alkalmas szélesebb rétegek megmozgatására és így ezúttal sem teltek meg a széksorok, de közönsége nagy érdeklődéssel és élvezettel hallgatta kitűnő egyéni előadásait. Műsoron Liszt H-moll és Chopin H-moll szonáta mellett Schubert-, Mendelssohn-, Schumann- és Debussy-művek állottak. (*) Növendék-hangverseny. A Zeneművészeti Főiskola hegedűművészképzője, Hubay Jenőnek méltán világhírű hegedűiskolája, most két nyilvános vizsgán számolt be a közönségnek tanítványai elhaladásáról. Szántó Jenő, Laborcz Mária, Stern Bözsi, Dullien Klára, Országh Tivadar, Simanóczy János és Steiner Erzsébet az intézet zenekarának kíséretével játszottak és adtak bizonyságot kitűnő képzettségükről, tehetségükről. A publikum zajosan tapsolta a művészjelölteket és lelkesen ünnepelte illusztris mesterüket, a zenekart vezénylő kubaxjt. (*) Vizsgaelőadás: Rákosi Szidi asszony növendékei ma délután a Királyszínházban eljátszották Hervé feledhetetlen operettjét, a Licit. Az előadás érdekessége volt, hogy Amélie szerepét mind a három felvonásban más-más növendék játszotta, akik közül elsősorban Simándy Klára, az elhunyt Ambrusné Benkő Etelka unokahúga és neveltje keltett figyelmet színpad rátermettségével és kedves hangjával. (*) Elhalasztott házi hangverseny. Kánitz Gézáné közli, hogy február 24-re hirdetett házi hangversenyét, növendékei tömeges megbetegedése következtében, március 16-ra halasztotta. (*) Növendékelvadás a Király Színházban. tierve híres operettjét, a Lili-t játszották el ma délután a Király Színházban, a Rákosi Színésziskola növendékei. A jól összehangolt és sok fiatal színészt felsorakoztató vizsgaelőadás során Bárdy Ila, Szakács Zoltán, továbbá Simándy Klára, Molnár Lili, Tihanyi Julki, Keleti László és Kollár János érdemelték ki buzgó igyekezetükért a közönség elismerését. (*) Kabarék kabaréja. Holnap, vasárnap délelőtt Vzil-kor a Corvin Színházban Szabolcs Ernő rendezésében nagy kabaréelőadást rendeznek Budapest kabarészínészei. Az előadáson a pesti kabarék minden elsőrangú színésze fellép, úgy, hogy az méltán nevezhető a kabarék kabaréjának. A teljes bevételt Herczeg Jenőnek, a Terézkörúti Színpad nagybeteg rendezőjének gyógykezeltetésére fordítják. (*) A hárem. (Vajda Ernő új vígjátéka a Re- Daissance Színházban.) Az idei szezon szegény volt vígjáték-sikerekben. De az elmúlt szezonokiban is csak a legritkább esetben talál vígjáték olyan gyors, villamos és kirobbanókapcsolatot közönséggel, mint Vajda Ernő új vígjátéka, A hárem, melyet már az előadás ötödik percében a kigvihlarosabb kacagások ámítottak meg, hogy aztán az egész előadás során lavinaszerű förgeteggé növekedjenek. A hárem rendkívüli sikere az ünneplések és kihívások olyan egészen szokatlan méreteiben nyilatkozott meg, amilyeneket a legnagyobb premierek is ritkán látnak. Akitűnő és népszerű szerző ezúttal még sokkal bonyolultabb és boszorkányosabb vígjátékot írt, mint a Válópörös hölgy. A meseszövésnek páratlan invenciójával a vígjátéki szövet olyan brokát-gazdagságával lep meg, hogy a komplikált és mulatságos helyzetek végtelen során elkábult néző szinte alig tudja követni a cselekmény eldöngős szövevényét. És a téma gyújt, elragad, mindenkit érdekel. Mit tegyen a nő, ha megcsalja a férje? Szerelmi tanácsadó, de persze ezt a bravúrros bonyodalmat, amelyet A hárem hősnője pro VILÁG |p|m|yg|| Mindkét Sitin remek egy előadásban Felbraiár 28-tól egyedül I !■«!■! N ! | .iwm-ara-r- ■ - MwJ dukál, csak kevés nő tudná utánacsinálni. És mindez olyan kacagtatóan mulatságos, hogy a közönség még csak megpihenni sem tud a nevetésben. A Renaissance Színház parádés előadással áll ennek a pompás magyar vígjátéknak a szolgálatába. Aknay Vilma, a Burgtheater illusztris művésznője pezsgő, ezerszínű alakítással hódította meg egy csapásra a budapesti közönséget. Törzs Jenő már régen volt ilyen mókás, szellemes, elragadóan vidám. Nyíltszíni lapsok egész sora jutalmazta Bérczy Ernő pompás kabinetalakítását. Rendkivül mulatságos volt Sugár Lajos, Réth Marianne,, továbbá Várnay és Vargha Klári. (?) Az R. U. R. dominál a Vígszínház jövő heti műsorában is. A gépemberek hatalmas drámája minden este a szenzáció erejével hat a közönségre, amely elragadtatva fogadja az érdekfeszítő, fantasztikus újdonságot és annak nagyszerű előadását. A jövő héten ötször kerül színre az R. U. R. Szerdán a Taifun-t iktatják hosszabb pihentetés után ismét a játékrendbe. Szombaton az ördögöt, Molnár Ferenc vígjátékát adják. (*) A Pompadour 90—53-adszor kerül színre a jövő héten a Fővárosi Operettszínházban. Fali Leó világhírű operettje vonzóerejének és népszerűségének teljében közeledik a századik előadás jubileumához. Vasárnap délután a Három grácia, Lehár Ferenc páratlan sikerű revüoperettje kerül színre. (*) Ma vasárnap délután Szép Ernő Lila ákáca a Renaissance Színházban. APOLLÓ MIÉRT VOLT BETILTVA VIII. ALBERT ? . (*) A Bacchus-éj, a Városi Színház nagysikerű, hatalmas operettje uralja a következő hét műsorát. Ma, vasárnap este, kedden, csütörtökön, szombaton és a következő vasárnap este ismétlik a diadalmas művet, Lábass Jucival és Környey Bélával, a színház két ünnepelt vendégével, Tisza Karolával és Sziklay Józseffel, a páratlanul mulatságos kettőssel. Néró császár szerepét kedden és szombaton Gábor József, az Operaház népszerű művésze játssza. (*) Biller Irén a Három gráciá-ban. A Fővárosi Operettszínházban vasárnap délután a Három grácia-t adják. Mariettát ezúttal a szerep nagyszerű kreálója, Biller Irén játssza. A Három grácia legutóbbi előadására is minden jegy elkell. (*) A Városi Színház e heti operai műsorát Németh Mária, az Operaház művésznője nyitja meg a hétfői Trubadúr előadásával, melyben Leonóra szerepét énekli; Manrico Ocskay, Luna gróf Palló lesz. Szerdán a Tükör és a Hasis kerül színre Bajor Gizivel, a Nemzeti Színház művésznőjével, Plasinszky Pepivel, az Operaház prímaballerinájával, Dalnoky dr.-ral és Tarnayval. Pénteken az Álarcosbál van műsoron, Németh Mária felléptével. Jövő vasárnap délután Aquila Adlir Adelina felléptével a Szevillai borbély, hétfőn Sándor Erzsi kamaraénekesnővel a Hoffmann meséit adják. (*) Szabó Dezső előadásai Adyról, Petőfiről, az izmusok anarchiájáról és a jövő kilátásokról városszerte óriási érdeklődést keltettek. Az elsodort falu szerzője olyan nagyértékű irodalmi előadásokat tart, melyek a legnagyobb mértékben fogják fölkelteni az irodalmi körök érdeklődését is. Előadások február 28-án, március 1., 2., 6., 8. és 9-én. Jegyek kizárólag a Zeneakadémián. (*) Március 6-án lesz a premierje a Várszínházban Dugovich Viktor és Gajárs István dr. az Izzó homokon című romantikus drámájának. A végleges szereposztás a következő: Gárdonyi Vilma, D'Arrigo, Czakó és Anday. (*) Hangverseny és táncestély. A kistarcsai gép- és vasút felszerelési gyár tisztviselői kara pénteken este a budai Vigadóban táncestélyt rendezett, melyet fényes hangverseny előzött meg. A hangversenyen Vasné M. Klára és Gyuri Pál dr. énekükkel, Péchy Blanka szavalatával, Schick Magda, Szokolay Olg és Halmy Tibor táncukkal arattak nagy sikert. Gyermekelőadás Vasárnap délután fél négy órakor, rendkívül mérsékelt helyárak mellett lesz a régi műsornak utolsó előadása szenzációs vendégfellépésekkel a Teréz körúti Színpadon Teréz körút 46 Telefon 65—54 (*) A SZÍNHÁZAK JÖVŐ HETI MŰSORA. Operaház: Hétfő: Nincs előadás. Kedd: A walkiri. Szerda: Lalimé. Csütörtök: Siegfried. Péntek: Bohémélet. Szombat: Farsangi lakodalom. Vasárnap: Istenek alkonya. Hétfő: Nincs előadás. Nemzeti Színház. Hétfő: Szentivánéji álom (a III. Shakespeare-sorozat XII. előadása). Kedd: Balatoni rege. Szerda: A vén gazember. Csütörtök: Tévedések játéka (a III. Shakespeare-sorozat XIII. előadása). Péntek: Az élő holttest. Hétfő : A vihar (a III. Shakespearesorozat XIV. előadása). Kedd: Ödipusz király és A mizantróp. — Vígszínház: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, vasárnap este, hétfő: R. U. R. Szerda: Taifun. Szombat: Az ördög. Vasárnap délután: Kabaré-előadás. — Renaissance-Színház: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, vasárnap este: A három. Szerda, szombat: Bűzokntász. Vasárnap délután: Az első hajnal. — Fővárosi Operettszínház: Egész héten minden este: Pompadour. Vasárnap délután: A három *da. — Magyar Színház: Hétfő, kedd, csütörtök, péntek, vasárnap este: A kék Haway. Szerda, szombat: Tüzek. Vasárnap délután: Holdvilág. — Király Színház: Hétfő, kedd, szerda, csütörtök (hetvenötödször), péntek, szombat, vasárnap este: Mézeskalács. Vasárnap délután: János vitéz. — Városi Színház: Hétfő: A trubadúr. Kedd, csütörtök, szombat, vasárnap este, kedd: Bacchus-éj. Szerda: A tükör és Hasis. Péntek: Az álarcosbál. Vasárnap délután: A szevillai borbély. Hétfő: Hoffmanm meséi. — Belvárosi Színház. Hétfő: Mihályiné két lánya. Kedd: Mihályiné két lánya (huszonötödször). Szerda: Nem csalom meg az uramat! Csütörtök, péntek, vasárnap este: Mihályiné két lánya. Szombat: A gazdag lány. Vasárnap délután: A buta ember. — Blaha Lujza Színház: Hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat (ötvenedszer), vasárnap este: A balga szűz. Vasárnap délután: Éjjel az erdőn. — Andrássy úri Színház: Egész héten minden este és vasárnap délután: A mama keze, Hattyú Böske, Hogy kell bánni a férfiakkal, Hófehérke, Pest, A szabadságos katona, tréfák, magánszámok. — Apolló Színház: Egész héten minden este és vasárnap délután: VIII. Albert, Kokain, Pfeffemé & Co' tréfák, magánszámok. ELŐADÁSOK (*) Forgács Rózsi Kamaraszínházában Rosmersholm ma délután 3 óraikor utoljára kerül színre, mert március 2-ám ismét premiert tart. Ez alkalommal két fiatal, nagyon tehetséges magyar író darabjai kerülnek bemutatásra: Réti Ödön Vióra című egyfelvonásos színműve és Vándor Kálmán Péter és a nők című tragi- komédiája. A bemutató előadás jegyeit ma kezdi árusítani a színház pénztára. Daumiertől a kubizmusig címen tart előadást Rabinovszky Márius dr., számos, nagyrészt kevéssé ismert vetített képpel március 7-én, népszerű helyárak mellett. Jegyek Bárdsinál és Mentornál (Andrássy út 17.) (7. Vs9.) .' (-) Mikola Sándor dr. tanár, akadémiai tag A mindenségről való képzeteink címen ad élőt szerdán délutánra 4 órakor az Urániában. (*) F. Boda István keresk. akadémiai tanár Az álom, Álomelméletek címen tart előadást pénteken délután 1/4 órakor az Urániában. Filmszínházak műsora URÁNIA Telefon: József 121—35 Filderlex&s Rex (Éva May, Erna Moréna, Worner Krauss) III—IV. rész (4, 6, 8, 10) CORVIN SZÍNHÁZ József körút és üllői út sarok Telefon: József 89—88 .. „1914“ Mory go round A kocavadasz (Harold Lloyd) (*/*4, *'«6, 1,8, «fa10) KAMARA Tét.: Józs. 140-27 '• Dohány ég Nyár ucca sarok. Friderlena Box (Ets May, Erna Moréna, Werner Krauss) IQ—IV. rész, Nirschy Emilia táncol (4, 6, 8, .0) MOZGÓKÉP OTTHON Jegyrendelő Telefon : 182—82 Hörbe-körbe (Az élet forgatagában) A pénzes legény. A vendég (4. 6. 8, 10.) O M N I A Mozgókép palota József körút 81 Telefon Józs. 1—25. Anna (Hány Piel) 2 rész, 13 foly. Gaumont-hiradó (4. 6. 8, 10) NYUGAT MOZI Térés körút 41. Telefon: 71-62 A nászhajó Aje ördög (4-től) ELIT-MOZI Vígszínház mellett KÉT AHVA (Reprix. Eredeti kísérőzene) (3, 5, 7, 0) CARMENMOZGÓ Öt milliók felé (8 folv.) Besúg barátság ( 4-151) TIVOLI Telefon: 30 -49. A fehér város ráme Versenyfutás egy asszonyért 3, 5, 7, 9) Eldorado MOZGÓ Népszínház ucca 81. A Nászhajó (8 feb.) Győzedelmes ifjúság-Piri-től) . ■ 1 12 felvonás Vasárnap (*) Pálmakert-ünnep a napközi gyermekotthon javára. A Gellért-szálló télikertjében február 27-én pálmakertünnep lesz a napközi gyermekotthon javára. Az ünnep délután 5 órakor kezdődik. Este nyolc óráig katonazenekar és Waldmann zenekara felváltva hangversenyez. A hangverseny alatt angol tea, török kávé, bar, szivar és szivarka, déligyümölcsárusítás, magyar háziipari és művészeti tárgyak árusítása. Nyolc órától tíz óráig az étteremben vacsora, külön asztaloknál, utána tánc. Cigányzene és jazz-band felváltva. Féltizenegykor művészi kabaré, Harsányi Zsolt, Potráss Sári, Plasinszky Pepi, Sebestyén Rózsi, Somogyi Erzsi, Varsányi Irén, Kiss Ferenc és mások közreműködésével. Az előadás első részében Hernádijáé Radisich Georgina felolvassa Bethlen Istvánná grófnénak erre az alkalomra írt elbeszélését, Hátrány Lili dalokat ad elő gitár mellett. A második részben jeles művészek lépnek fel. {*} Az Apolló Színház ma délutáni előadáson is színre kerül Vili, Albert, Pfefferné & Társa, valamint az esti műsor minden száma rendkívül mérsékelt helyárakkal. Kezdete V 14 órakor. Sosiife-lwlol - flaval-Apilló! tiisionKing - Holfenlat - néval-Ranufl! MÉlfleÉl-M-Wó! MesionHine - Hatlealnt-Rnval-HnHlló! HANGVERSENYEK (*) Péchy Blanka szavalóestje. Március 16-án este fél 6 órakor a Zeneakadémia nagytermében tartja meg Péchy Blanka idei önálló szavalóestjét, melynek műsorát kizárólag Ady verseiből állította össze. Az estén közreműködik Bartók Béla, aki saját és Kodály szerzeményeit adja elő. Jegyek a Fodor hangverseny irodában (IV., Váci ucca 1.), a Népszava könyvkereskedéseién ás Zeneakadémia portásánál kaphatók.